Budapesti Hírlap, 1884. november (4. évfolyam, 302-330. szám)
1884-11-08 / 308. szám
IV. évfolyam, 308. szám. Budapest, 1884 Szombat, november 8. Budapesti Hírlap Előfizetési árak. Égész évre 14 frt, félévre 7 firt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelőszerkesztő: Circánl JóntL fixerkeastoaégia kiadóhivatal: 10. kalap-utcza 16. ss Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Thaisz bukása. Megy, mert menesztetik. A három havi szabadság élvezete külföldön, meg fogja győzni a főkapitányt arról, hogy neki már állandó nyugalomra van szüksége, s egészségi okokból kért nyugdíjaztatása nem fog halasztást szenvedni a minisztériumban. Mondják, hogy a volt főkapitány kivándorolni készül a hálátlan Magyarországból. Igaz, hogy Thaisz Elek öreg és beteges, de nem betegebb ma, mint hónapokkal ezelőtt, hanem a rendőrsége, azon tört ki a nyavalya s neki e miatt kell távoznia hivatalából. Mióta a válság kitört s a fővárosi állami rendőrség bűnei bebizonyosodva napvilágra jöttek, mindenki tisztában volt az iránt, hogy Thaisz nem maradhat tovább. Csak ő nem látta be ezt sokáig, mert bízott benne, hogy inkább függ a kormány ő tőle, mint ő a kormánytól. És ebben talán nem is egészen csalódott, mert Tisza Thaiszt elejtette ugyan, de a legsimább formában teszi őt ki hivatalából, mire nagy okai lehetnek. Az alantas rendőrtisztviselők bebörtönöztetnek, felfüggesztettek, vizsgálat alá vonatnak; a főkapitányt vád ne illesse, őt egészségének helyreállítása végett utazni küldik s nyugdíjazzák, maradjon ott s őrizze meg titkait függésben a kormány kegyétől továbbra is. Tisza okos ember, a rendőrségi botrányt kerülni akarja, hogy ne legyen még nagyobb, s módját keresi, hogy Thaisztól szép szerivel szabaduljon, mert ez neki veszélyes ember. Számkivetésbe küldi tehát jó fizetéssel, hogy hallgasson s csak akkor szóljon, ha kérdezik. A vizsgálóbírónak írásban adjon feleleteket, mint tanú, ha épen kell, messze külföldről s mint beteg embert őt személyes megjelenésre megidézni se lehessen, így lehetséges leginkább a rendőri botrányt és a vizsgálatot korlátozni, nehogy a korrupció és erkölcstelenség, mely ez állami intézménynél elharapódzott, egész meztelenségében és kiterjedésében lelepleztessék. A belügyminisztériumra és a Tisza regimére nézve ez nem lehet közömbös, úgy ■is ez kormányrendszerünknek Achilles sarka. Régen ezt kellett volna tenni, Thaiszt nyugdíjazni. Ámbár ez magában véve nem elég, mert nem ő az egyedüli hibás. A főkapitányság s a rendőri osztály között a belügyminisztériumban nem tudnak különbséget tenni: egy kocsinak két kereke az, együtt forognak. Thaiszt nyugdíjazni kellett volna már akkor, midőn a fővárosi rendőrség államosíttatott. Tárta is ezt akkor mindenki, mert csakugyan szó volt róla, csak maga Thaisz volt egész , biztos benne, hogy nem bukhatik, mert neki talizmánja van. E talizmánban bízott még a jelen válságban is ezelőtt két héttel s erősen hitte, hogy Ő meg fogja mutatni a világnak, hogy ő marad s majd ha ellefelein diaftalmaskodott, megy el önként. Ebben csalódott, de ellenségei is csalódtak, ha azt hitték, hogy Thaisz pörbe fogatni fog, mert az óvatos kormány nem engedheti meg, hogy Thaisz beszéljen. Csodálatos, hogy a főkapitány személye és hivataloskodása 1868 óta, midőn Szentkirályi Mór polgármester emelt vádat ellene és eljárása ellen először, folyton hasonló zálás erkölcsi tekintélye. Levelet intézett a különféle egyházakhoz, hogy a szószékről a papok buzdítsák a népet az adófizetésre. Azonban itt sem ért célt. Az adót bizony nem fizették, és a papság valláskülönbség nélkül ebben is együtt járt és együtt érzett a néppel, a nemzettel. De hát roppant adóteher is nyomta akkor a magyart. 1850-ben az adó 197.840,425 forint volt. 1857-ben pedig 298 684,055 frtra rúgott, s ezen roppant összegnek majd felét mi fizettük. Az adó emelkedése oly nagy volt, hogy például Pestmegye egyik községe, mely 1848-ban 10,000 frtot fizetett, 1859-ben 200,000 frttal adózott. Egy másik kerület, mely azelőtt 20,000 frt adóval volt terhelve, 1860-ban 360,000 frtot fizetett. Nem csoda tehát, ha az alkotmányos szürkületet a nemzet a roppant adóteherben egy kis pihenésre sietett felhasználni. De különben is a közállapotok oly káosza állott itt be, hogy a nép azt sem tudta, kinek fizessen. Tatán például jan. 6-án a polgárok fizetni akartak, de nem vette el tőlük senki az adót. Másutt azonban elvették volna az adót, de nem volt, aki fizessen. A dolgok zűrzavarát nagyban elősegíték maguk a k. k. adóinspektor urak. Ezek ugyanis felhasználván a támadt zavarost, elkezdettek abban halászni, így a beregszászi adószedő látván, hogy az adó kiment a divatból, fogta a kasszában levő tizenegy ezer forintot és tovább állott. Nagy-Becskereken Markovics cs. kir. járásbirói hivatalnok a feloszlott csendőrök cs. kir. bútorait hivatalosan elárverezvén, a begyült pénzt úgy számolta el, hogy miután neki még a cs. kir. kormánytól járandósága van, s mert úgy sincs, akitől ő azt behajthatná, mert hisz ez a kormány úgy sem tart már madásoknak volt kitéve, mint a minők jelenleg a rendőrséget oly súlyosan terhelik, s 1884-ig megmaradhatott hivatalában a rendőrség élén, ámbár a sajtó őt valósággal üldözte s a közönség is erősen meg volt róla győződve, hogy az általa vezetett rendőrség korrumpált, erkölcstelen és haszontalan, zsarol, ha teheti, s keritőkkel és hamis játékosokkal összejátszik s azonfelül durva és tudatlan. S ha mégis Tisza őt megtartotta és tartotta, ennek okának kell lenni. S aligha tévedünk, midőn ez okot Bécsben az udvarnál keressük. Thaisznak oly hatalmas protektorai lehettek, kik ellen a belügyminiszternek nem volt hatalma, vagy akarata. Talán akkoriban, alkotmányosságunk kezdetén a király személyes biztosságáért félők Thaiszban keresték a garanciát, hogy Budapesten nem lesz forradalom, vagy forradalmi tüntetés ? Talán Thaisznak becses öszszekötetései voltak Bécsben? Talán Thaisz a főkapitány, ki tiz évig szolgált Tisza előtt s tiz évig szolgál Tisza alatt — mi természetesebb ennél az Ő állásában — oly kormányzati titkok birtokában van, melyek a minisztériumra nézve lehetetlenné teszik, hogy Thaisz megsértessék? Oly kérdések ezek, melyeket nem ok nélkül teszünk, de melyekre felelettel nem mi szolgálhatunk. Thaisz tehát rendőrfőnök állásában minden visszaélések és támadások dacára megmaradt, míg maradni akart. Elvégre azonban a nagy kelevény felfakadt magától s neki nincs többé maradása. A minisztérium kénytelen volt őt elbocsátani s ő kénytelen volt menni, de szép csöndesen ajtót nyitottak előtte s soká, hát ő a butorpénzt megtartja magának. Ugyanekkor a nagyváradi adóhivatalnokokról az a hir járta be az országot, hogy az adópénztárt 160.000 forinttól megfosztották. Az ország számos vidékéről hasonló hírek érkeztek. Közderültséget keltett a pécsi adóhivatal következő plakátja, mely az alkotmányos mozgalmakhoz híven, ékes magyar stílusban fogalmazva ekként hangzott: Hirdetmény. Midőn a megzavart gondolat több helyen híreszteltetik, hogy az uj tizkrajcárok pénzjegyek a magyar szöveményre nézve mint tiz krajcár ezüstben tesznek, közhírré tudatik, hogy ezen pénzjegyek csak tiz uj krajcárok előbe tenni lehetnek“. Persze ezen az ákombákomon sokat nevettek, de hogy mit akart azzal a jó adóhivatal, azt senki sem tudja. Mikor a bécsi kormány látta, hogy az adót illetőleg a magyarokkal nem boldogul, fegyveres exekuciót indított meg az egész ország ellen. Básta és Heiszter korára emlékeztető dolgokkal töltötték meg ezek az adóvégrehajtások hazánk történelmét. Népünk szenvedéseit, nemzetünk megaláztatását emberi toll leirni nem képes. Néhányat a sokból fölemlítünk. Szászrégenen Szarvady Pál földbirtokos lakót húsvét ünnepén megrohanták, a tulajdonos távollétében feltörték, kirabolták. Két napig ott dőzsöltek, ettek, ittak, aztán ami élelmiszer volt, azt kiszórták, a hordókból a bort kiöntötték. Dézsen a földeken munkáló népet megrohanták, lovaikat, karmaikat az ekékből, szekerekből kifogták, a csordákból elhajtották, s aki csak mukkant is mert ezen gazság miatt, azt kurtavasra verték s magukkal vitték. Tisza- Földváron ápr. 29. kétszáz katona a prot. I »BUDAPESTI MAP“ tárcája. Az októberi diploma után. — Mikor nem allhattunk! — (A „Budapesti Hrap“ eredeti tárcája.) Az 1861-dik év azzal köszöntött be, hogy országszerte megtagadtuk az osztrák kormánynak az adót. A nem adózás alkotmányos eszméje úgylátszik együtt támadt a :nem kell finánc a szűzdohányos elvvel, és önként merült az fel a municípiumok visszaállításával együtt járó megyei önkormányzattal. Mindenütt, ahol a megye megalakult, kimondatott, hogy a hatóság csak az országgyűlés által kivetett adót fogja behajtani s csak az országgyűlés által megszavazott katonát állítja ki. Ehhez járult a febr. 16-diki primási értekezletnek ugyanily értelmű határozata is. Itt ugyanis K. Vay Miklós kancellár szót emelt az adómegtagadása ellen. Azonban legnagyobb meglepetésére az összes főispánok ellene támadtak, gr. Nádasdy Lipót komáromi főispán szólalt fel legelőször. Fiáth báró, Tomcsányi, Károlyi gróf követték őt a kijelentésben, hogy oly adónak behajtásában, melyet nem az országgyűlés szavaz meg, nekik lelkiismeretük tiltja, hogy részt vegyenek. S mert a főispánok nyilatkozatával teljesen egyértelmű határozatok hangzottak a megyék fölirataiból, a helytartótanács jan 24-kén már többé nem a főispánokhoz és nem a megyékhez fordult az adók ügyében, hanem a lelkészekhez. Azt hitte, hogy amit a hatalmi erőszakkal kivinni nem lehet, •— megteszi azt a val'«KK 18*1 alámtnak 12 oldalt tartalma»