Budapesti Hirlap, 1887. május (7. évfolyam, 119-148. szám)
1887-05-01 / 119. szám
Budapest, 1887. VII. évfolyam 119. sz. Vasárnap, május 1. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tavaszi versenyek. Budapest, ápr. 30. Szép májusra virradunk, hosszú tél után. Most lombosodnak a fák, kél a remény. A politika is virágzik, a polgárok honszerelme uj hitre ébred. A jelöltek és választók mindig remélnek s biznak. Hiszik, hogy győznek s meg vannak szentül győződve, hogy pártjuk diadalán a kerületben függ a haza sorsa, nemzetünk jövője. Isten ments, hogy e hitet meg akarjuk ingatni, még csak mosolyogni sem szabad naivságán. Valóban ez az alkotmány, hogy a választók ezt higyjék s a jelöltek akként érezzenek s együtt úgy cselekedjenek, mintha egészen tőlük függne, rajtuk állna Magyarország jövője. Csak igy lehet a parlament a nemzet való képviselete, csak úgy komoly, ha tagjai hivatásuktól át vannak hatva s a választók iránt becsületben le vannak kötelezve, így összeszűrve a többség, a közvélemény ítéletéből uralkodik s a kisebbség a nemzet megbízásából fejti ki ellenzéki működését, mint szükséges ellensúlya a kormánynak, nehogy az elfajuljon s abszolutizmust gyakorolhasson. Valóban a parlamentarizmus a modern nagy államok szabadságának szép találmánya s túltesz az ókori városi respublikák demokráciáján s a középkori államok rendi szabadságán; amaz helótákat, emez jobbágyokat ismert, mindkettőben jog, szabadság és államkeresek privilégiuma lehetett, migten a parlamentarizmusba milliomok egyenjogú szabadsága belefér s az állam az egész nemzet köztulajdonává válik. Igen, ha a szabadság szabadon gyakoroltatok. Ha a választások tiszták. Ha a képviselőitek jó hazafiak. Ha a választók szavazata politikai meggyőződésük kifolyása. Ekkor az alkotmány valóság és a parlament hatalom. Ha nem, nem. Pálinkán, pénzen vásárolt szavazatokkal nem lehet parlamentet csinálni. Aminek a választások, olyan a parlament Pénzen vett választásokból csak korrumpált parlament származhat; a jelölt, ki a mandátumot veszi, el is adja. — Terrorizált választók képviselői a hatalomnak és hatalmaskodásnak szolgái lesznek, nem pedig a nemzet jogvédői. — A minő a forrás, olyan a patak, a Dunának kétféle színe mutatja a vizek különböző eredetét ; így a parlamentek, a leghitványabbak is, ha kifejezései a nemzetnek és közállapotának, melyből erednek s ha nem független a törvényhozás, bizonyosan a nemzet sem szabad. A légmérő nem mutathat más időjárást, mint a levegő nyomása, így a képviselőház nem alakulhat másminőnek, mint ahogy a választók viselik magukat. Ha ezek lelkiismeretlenek, ők lássák később, ha képviselőik is olyanok s minden bizonynyal a rossz választásokat nem csak a parlament érüli meg, de maguk a választók a rossz kormányzat és törvények által, melyeket kapnak. Vegyük csak a példát: a jelölt a választásokra pazarol, a ház a kormánynak pazarol, a kormány az országnak pazarol s mindeme pazarlásnak az árát megfizetik az adófizetők, vagyis a választópolgárok. Vagy: a szolgabíró ráparancsol a választó népre, a kormány ráparancsol a képviselőre, a hivatalnoksereg felülről végig azt teszi amit akar, a népnek muszáj engedelmeskedni, mivel választási jogának szabadságától meghagyta magát fosztani, így hát parlament az is, mely rossz választásokból kerül ki, az is, mely jókból, de mekkora különbség. Tehát a választásokon fekszik az alkotmányosság súlypontja valóban s a választókon a felelősség. Amint csinálják, úgy ők lássák. Ezért csakugyan helyes és indokolt, ha a pártok és jelöltjeik egész hévvel és lelkesedéssel fognak hozzá a választásokhoz, melyeknek ideje beköszöntött. S kell, hogy ki-ki a saját ügyét szeresse és hozzá bízzék. Igaz ugyan, hogy két jelölt közt egyiknek buknia kell, de ki előre bukottnak hiszi magát, az olyan párt nem győzhet. Ez esetben tehát az önámitás természetes és hasznos, mert fokozza az erélyt és kitartást a küzdelemben végig. E küzdés hazafiak mérkőzése legyen s ne ellenségek harca. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Schlauch Lőrinc, nagyváradi püspök. — Tatárban és pongyolában. — — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.— Ipolyi Arnold a legtudósabb, Haynald a legpolitikusabb. Rónay Jácint a legfölvilágosodottabb, Samassa a legélesebb, Kovács Zsigmond a legfukarabb, Roskoványi a legtanultabb teológus, Schlauch a legkitűnőbb szónok Magyarország újabb főpapi nemzedékének gárdájában. Schlauch dr. fényes egyházi karrierjén beválott Cicero mondása : „A művészet két neme képes az embereket a legmagasb méltóságokra emelni; a jó hadvezéré az egyik, a másik a jó szónoké.“ Az 1870-dik évben, a katolikus autonómiai gyűlésen tartott kitűnő szónoklata emelte az egyszerű gyarmatai esperes-plébánost a legközelebbről megürült Csanádi kanonokság stallumába. 1872. szent István napján, a budai Mátyástemplomban elmondott prédikációja szerezte meg a Csanádi káptalan utolsó kanonokjának a Biró László elhalálozása által megürült szatmári püspökséget. A felsőházban, a szent László- és Széchenyitársaság, a vöröskereszt-egyesület gyűlésein mindannyiszor nagy figyelmet keltett beszédei érdemének címén, minden versenyzés és küzdelem nélkül, egyenesen a kormány által megkínálva ül bele egykori versenytársának , Ipolyi Arnoldnak nagyváradi örökébe. A közvélemény egyhangú ítélete szerint a legközelebbről megürülendő érsekségnek sperativus örököse. Annyira szónoknáció vagyunk, a korteshordótól számítva a törvényhozás rosztrumáig, hogy a mi nemzetünk országos ítéletében egy elragadó szónokkal szemben minden más érdem és minden más tekintet egészen a háttérbe szorul. Azt ugyan magyar költő írta, hogy „minden ékesszólásnál szebben beszél a tett.“ Közéletünk prózájában azonban, aki legtöbbet beszél, legtöbbet is beszéltet magáról. A szó hatalma a gyors emelkedésnek legbiztosabb eszköze. Hogy a cselekvés képessége együtt járve a szónok elragadó tehetségeivel? Tetteinek érdemeivel nem marad-e messze mögötte kápráztató sikereinek ? Ugyan, ki kérdi ? Bonnát Csanádi, Roskoványi nyitrai püspöknek százezreket áldozó szerény alkotásait vajmi kevesen méltányolják. A főpapi erények, tehetségek és érdemek mintaképe Nogáll János, egy Somogyi Károly és István bácsi egy emberöltőt boldogító, csendes tevékenység közepette kanonoki stallumában mindannyi megrekedt. Nem ismerik, vagy nem akarták ismerni a sikeres karriernek „gradus ad Parnassum“-át Alkotásaik, áldozataik, tehetségük érdeme, mind „nem elég az üdvösségre“, ha nem tudtak beszéltetni magukról. Szónokoltak volna fényesen, senki se kutatná alkotó munkásságuk parányi érdemét. Az öreg Déry Mihályon esett meg az eset, hogy magának a fővárosnak Miska bácsi negyvenéves rókusi papságát megjubiláló közgyűlése kérelmezett a hercegprímásnál az öreg úr kitüntetéséért. Kéz alatt az a felelet jött vissza, hogy folyamodjon maga a kitüntetendő és akkor el nem marad a distinkció. „No, már olyan nincs“ — mondta erre kereken Miska. „Ha érdemeim nem beszélnek elég hangosan ő eminenciájánál én rólam, én ugyan nem fogok beszélni érdemeimről. Ha rászolgáltam, méltányos, hogy engem kitüntetés érjen. De én ugyan nem futok utána, hogy én érjem utól a kitüntetést.“ Ily gondolkozás mellett nem is vitte föl még a vörös övig sem, nyolcvan éven át szerzett bokros érdemei dacára.* Az 1870-ik évi autonomikus gyűlésen három java korában levő férfi magaslott ki az alpapság soraiból. Hatala Péter dr. az esztergomi, Palásthy Pál dr. a kassai és Schlauch Lőrinc dr. a Csanádi egyházmegyék egyházi küldöttjei. A mily merészen és elszántan küzdött Hatala a szabadelvű kisebbség harcsorának élén, ép oly élesen csatározott Palásthy a főpapság vezette többség munkálata mellett, a legszélsőbb episkopális abszolutizmus érdekében, a legagyafúrtabb dialektika fegyvereivel. Ép oly ékesen, de simán folyt a gyarmatai plébános ajkairól a szó. Elkerülve minden polémikus csatározást, higgadt tárgyilagossággal vezette le sarktételeiből következtetéseit, széles olvasottságával, filozofikus szemkörével, szabatos és választékos irályával imponálva, nyomrólnyomva mintegy észrevétlen fonta be zofiszmáival a hallgatóságot a többség nézeteibe, financiációiban ép oly óvatos, szónoki fordulataiban a mily hatásos, in re fortiter, in modo suaviter az összes hallgatóság, mindkét párt tapsaitól kísérve fejezte be szónoklatát. Mai számunk IS oldalra terjed.