Budapesti Hirlap, 1887. május (7. évfolyam, 119-148. szám)
1887-05-24 / 142. szám
Budapest, 1887. VI. évfolyam 142. sz. Kedd, május 24.Budapesti Hirlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Szeri Csukássi József. PestiSieff éa kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Vizek áradása. Budapest, máj. 23. Rohanó árvizek pusztításai ejtik kétségbe a Temes-, Béga-, Maros-, Körösfolyók nentén lakó népeket. Esik mindenütt folytonosan, a hegyek közt leszakadnak a felhők, a hideg napokat fagyos éjszakák váltják fel, aggódva nézik a gazdák vetéseiket. A patakok és folyók medrei színig megteltek, a belvizek öszszegyűlnek a lápokon, ha tovább tart ez az időjárás, nagy károk lesznek belőle. Temes, Torontál, Bihar már tengereket látnak a vetés helyén. Egész falvak elöntöttek határaikkal együtt s a lakosok elmenekültek. Házaik, tanyáik összedülnek. Termésük oda veszett. S e szerencsétlenség úgyszólván évenkint ismétlődik emitt vagy amott. A Maros még nincs szabályozva, ez a szerencséje, ezért nem okoz nagyobb károkat. Különös állítás, de igaz. A vizek természetes folyása nincs megakasztva, az ártér meg van neki hagyva, ha kilép is a mederből, de nem torlódik, megtartja a maga szokását s megkíméli a városokat és falvakat a nagyobb szerencsétlenségtől. Ha Gyulafehérvár, Déva, Lippa, Arad, Makó kapnak is olykor árvizeket, életük fenyegetve nincs s nagy veszteséget idáig nem szenvedtek. De ahol mérnökeink neki állottak folyamszabályozni, Szeged sorsa fenyegeti a vidéket. A Tisza völgye, Nyír, Bodrog, Körös, Temes örökösen árvizek színhelyei. Milliók milliomokra áldoztattak fel, óriási töltések, csatornázások és kotrások eszközöltettek s minden uj árvíznél a gátak szakadnak, mert „a viz az eddig ismeretes legmagasabb vízállást is pár hüvelylyel meghaladta.“ Ez a vizszabályozó társulatok rendes mentsége, mely voltaképen vád az építő mérnökök ellen, kiknek maximális kalkulusai, mindig minimálisoknak bizonyulnak s vizépitményeik mindig elégtelenek a dagadó árt felfogni és levezetni. Beszorítják a vizeket és azok torlódnak, ez magyarázata, hogy minél többet szabályoznak, annál magasabb lesz a vízállás. Gyorsabb esést adnak nekik s az által növesztik a vízoszlopot azon a ponton, hol az esés a lapályon csökken. Minden víznek okvetlen helyének kell lenni, hol elférjen; ha mérnökeink azt elveszik tőle s nem gondoskodnak jól, hogy szabályozás után is a víz helyét találja az új mederben, okvetlen áradásnak kell bekövetkezni. S csakugyan ez a praxis, melyet megszabályozott folyóink fölvettek. Most már minden vizes esztendő árvízveszélyt hord méhében, városok és falvak az ily folyók mentén már csak magas körtöltésekkel biztosíthatók s elsáncolják magukat a vizes ellenség ellen, mely tábort üt határaikon, ellepve szántókat és mezőket. A károk kisebbek és nagyobbak, összevéve évenkint óriásiak s igen nagy számuak a földbirtokosok, kiket az ily vizszabályozás tett tönkre. Most ismét élő példa előttünk Temes megyének elöntött községei, hogy mire képes egy rossz vízszabályozás. A kormányé a hiba és felelősség. A társulat az csak forma, mert a kormány csinál mindent. A terv a minisztériumból indul ki, ott hagyatik jóvá, onnan küldetik ki kormánybiztos, a pénzt a minisztérium előlegezi, a kölcsönt ő köti meg s garantírozza, az adófelügyelő szedi be a kamatokat, törlesztést, kezelési költséget , szóval a vízszabályozás állami egészen, csupán a neve társulati. Ha kell pénz, van pénz, megcsinálják az ártérfejlesztést, kivetik az összeget holdszámra, mint új földadót ötven évre osztályozás-sál vagy a nélkül, a kölcsönt elköltik, hamarosan betemetik a pénzt a sárba, a vállalkozóval a legszebb egyetértésben csinálják a szabályozást s mikor kész, kisül, hogy rossz. Így volt a dunai öbölzeteknél, így Szegednél, a Tiszánál több helyütt, a Körösnél, de legkiváltkép a Temes-Bégánál, melynek töltéseit, midőn Fekete kormánypárti képviselő és mérnök megvizsgálta,, azt mondta róluk, hogy mind el kell bontani és az egészet újra kezdeni, máskép mindig árvizek lesznek Temes és Torontólban. Úgy is lön , szavát persze, hogy nem fogadták. Mert ha a kormány a töltéseket ismét lebontatja s újakat emel s az elzárt belvizek levezetéséről is gondoskodik, e rekonstrukcióra a pénzt ismét, fölvegye és az amúgy is túlterhelt, eladó- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Elbeszélők. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Két könyvet kell megbírálnom, de nem lehet egy fajban ellentétesebb egyéniségeket gondolni, mint Justh Zsigmond és Bogdánovics György. Ez utóbbi álneve egy ismert publicistánk feleségének, akit Krisztinára kereszteltek, s ki nem sok esztendővel ezelőtt a színészi pályát próbálta meg illetékesnek tartott bírák nagy reményei által kisérve. A remények nem teljesültek. Krisztina most az irodalom porondján jelenik meg s itt is magára vonja a figyelmet. Azt hiszem, azok közé a temperamentumos, rugékony és friss eszű természetek közé tartozik, melyek bizonyos eredetiség, energia és fürge szellem segítségével bármely téren is nem közönséges jelenségként könnyen föltűnnek, de lobbanékonyság lévén inkább, mintsem produktív munkaerő a lényegek, valamely sikerült rögtönzésen túl semmiben sem mennek sokra. „Az én kis világom“ könyvének a cime s e könyv minden darabja, valamint az író előszava is erősen mutatják, hogy egy expanzív lélekkel van dolgunk, melynek kegyetlenül szűk a maga kis világa s mely erősen érzi szükségét annak, hogy egy szélesebb, egy nagyobb világ hallgasson a szavára. Benyomásai vannak, mondani valója van, történeteket tud, alakokat látott s ezekről beszélni, amazokat elmondani — — mi készti ? — Nem a vágy, hogy irodalmi babérokat arasson az írás és költés művészetével ; tehát nem is a dicsőség és halhatatlanság szomja. Egyszerűen a természete. Lehet szeszély, lehet ötlet. Excesszivus lényének egy kirohanása. Talán ennél többet se fog írni. Talán holnap a műcsarnokban mint festő vagy egy hangversenyteremben valamely hangszeren mint muzsikus fogja elámulásunkat provokálni. Meglehet, mint szónokot is megismerjük még. Könyvében egy egyetemes temperamentum elemei kavarognak, sisteregnek, egy asszonyéi, ki mint férfi esetleg több dolgot adott volna a világnak. Ropogós járású asszony, katonás, friss, érces szavú , benne az érzésnek őszinte, meleg, asszonyos csendülésével. Egy sajátságos teremtés, aki a címlapon magát Györgynek nevezi, de irat a magáé mellé egy idegen előszót, a melynek íróját fölhatalmazza arra, hogy asszonyvoltát elárulja. Ez maga egy bátor asszony és egy kacér férfikeverék természetének az eljárása. Mint férfi akar megítéltetni, de óhajtja, hogy tudják és beszámítsák asszony voltát is. Férfias erkölcse szabadon csapong a férfinév pajzsa alatt, a tudat pedig, hogy asszony, födözi botlásait s biztosítja neki a kritikus gyöngédségét. Az a közlékenység és közvetlenség, melylyel beszélget inkább, mint elbeszél, az asszonyé ; a szék hetykesége, legényessége, kendőzetlensége a férfié. Nem fél a nevén nevezni a gyermeket, — ez a férfi , de szereti, a miről beszél s szeretetével öleli is védi : ez az asszony. Egyszerűen, tárgyiasan mondja el történeteit, a régi keresetlen elbeszélők modorában : ez az objektív férfi ; de folyton belekotyog elmés és vonzó szubjektivitással, az asszony. Történeteit nem komponálja secundum regulátantis : egy asszony volubilitásával bocsájtja előre elmefuttatásait, aztán elmondja a dolgot, hogy így történt. Leírást, csinált érzelmeket, mesterséges írói produkciót semmit sem találsz könyvében. Csak a mit gondolt dolgokról, emberekről, intézményekről, irányokról hozzá elég pongyolán , a történetet azonban több ökonómiával. Vannak értékes és megkapó helyzetei. Vannak jól vázolt alakjai. Van sok őszinte igaz érzése, vannak talpraesett szavas gégész mondásai, vannak erős meggyőződései. Érdekkel olvastam el könyvét, a mely az irodalomban helyet neki nem biztosit, mely azonban igen sok egészséges anyagot tartalmaz az irodalom s az írók számára. Minden fajta író tárgyat, kedvet, inspirációt meríthet egy-egy jó munkára Bogdanovics György asszony könyvéből. Justh Zsigmond e parlagi szókimondó, lármás és virító színekben gazdag Györgyhöz képest valóságos szalonhölgy. Szinte sajnálja az ember, hogy nem választott magának nőnevet álnévül. Tiszta, csiszolt, válogatott, leporolt és óvatosan helyére tett tárgy minden mondata és gondolata. Feltűnő készültség, asszonyi lelkiismeretesség, majdnem hiúság jellemzik léptennyomon. Eredetiség kevés. Vagy mert még fiatal és kezdő, aki tanulással és példái követésével teljesen eltakarta egyéniségét, hogy utóbb dolgozza ki újra magából; vagy mert szépirodalmi hivatottság nélkül csak kezdésképen vetődik e mezőre mint sok más és később fogja megtalálni a tért, melyre igazi hivatással bír. Négy elbeszélése van e könyvben a fiatal írónak. A„Taedium vitae“ egy pazar jai számunk 12 oldalra terjed.