Budapesti Hírlap, 1891. január (11. évfolyam, 1-31. szám)
1891-01-01 / 1. szám
sait minden téren. Ebből álltak a reformok a múltban. S az idegen szellem ez inváziója alatt önként meghódolt erőink az elkorcsosodás veszedelmét érezve, őstípusából, eredeti tehetségeiből kiformálódva reagálni kezdenek. Kezdjük nyűgnek nézni az idegent, mely termékenységünket megrontotta. Kezdjük nélkülözni az őserőt, az eredetiséget, a hagyományost, a nemzetit mindenünkből, a mivel ez idő szerint bírunk s a mivel az államélet az eddigi csapáson kecsegtet. Politikai intézményeinkből hiányzik a magyar vér keringése. Az iskola német sablonok szerint nevel s a nemzeti pedagógiáról tanító testületünknek csak halavány sejditései vannak. Iparunk osztrák köteléken jár s utánzásból él, kereskedelmünk német, — ezek függetlenitése dolgában most nyúlunk az első kísérletekhez. A fajvédelemhez elégséges intézményeink nincsenek, azok is szegények és szervezetlenek. Irodalmunkban észrevehető a hanyatlás a békeévek óta.A magyar képzőművészet most kezd lombosodni, de a nemzeti stil még mindig a csirában alszik s a nemzeti zene a tánc- és dalritmusból alig fejlődött. Akárhová tekint szemünk, mindenütt ugar vagy éppen parlag a tér, megannyi diadalhelynek szánva a tehetség és szorgalom számára. Dolgozni kell ! Talentumok csak munkában fejlődnek, és nálunk a tetterő nem folytonos, a becsvágy efemer fellángolás s a sikert kényelmi szempontok is gyakran akadályozzák. Ez megmaradt még bennünk Ázsiából, vissza vele ! Ébreszszen az évforduló mindanynyiunkat serény életműködésre. Legyen minden magyar mestere hivatásának, a kis tehetségek is csak oly erősek munkájukban, mint a nagyok. Induljon meg a tevékenység, lobogjon a kocsma.....cam vagy lángja minden téren. Alkossunk, gyarapítsunk, emeljük sorsunkkal a hazáét, jelenünkkel biztosítsuk a jövőjben a görögtől, annál görcsösebben ragaszkodik külsőségeihez. A görög költő hármas egysége : időbeli, térbeli és cselekvésbeli egysége megvan. A görög hatlábú versének megfelel az ő alexandrinusa. De szellemét a görögétől oly messzeség választja el, mint őt magát idő a mintájától. Mikor pedig Göthe megihletődvén az ó-klasszikus költészet remekein, leül, hogy görög drámát írjon, az első, amire magát elhatározza, az, hogy lemond a görög dráma verséről. Göthe ötös jambusokban írja meg Ifigeniáját. A görög sort nem találta a német nyelv géniuszához valónak. Sikerének pedig feltétele, hogy nyelve idegen bilincsnek rabja ne legyen. A görög lényeget csak úgy közelítheti meg, ha nyelve szabad és a neki való törvények szerint mozog szabadon. Görögebb lesz tehát, ha németebb formában is. Ezt gondolta Schiller is, mikor Euripidész Ifigeniáját ötös jambusokban, a karokat éppenséggel rímes versekben fordította. Ezt gondolta nyilván Arany János is, amikor Arisztofanész dialógusaiban szintén eltért az eredeti formától és ötös jambust használt, a mi nálunk is meghonosodva, fülünknek szokott, színészeinknek iskola. Innen van tán színészeink fokozott nehézsége Elektrában, melyben Csiky Gergely az eredeti mértéket megtartotta. Innen van, hogy a hexameteres Homer-fordításokon nem kap az olvasó, míg Baksay Iliásza, melyből e lapokban nemrég jelent meg egy rész, édes és vonzó olvasmány. A mi akadémiánk és akadémikusaink pedáns ízlése parancsolja a ragaszkodást az eredeti mértékekhez a fordításokban. Ez képtelenség. A lélek fordítandó, nem a mérték. A lélek pedig az ember, a forma a ruha rajta. A ruha teszi előttünk idegenné, furcsává, néha nevetségessé is. Adjuk a vörösz emberre a magunk viseletét, mindjárt a magunkénak látszik: természetes, szép és rokon lesz velünk. Csodás a Göthe ereje, aki német formában végig az ó-klasszikusok hangján tud beszélni. Mint egy kitűnő fordítás görögből, úgy szól hozzánk Ifigeniája. Jelzőinek használata, képeinek plasztikus volta, a gondolat formálása, az okoskodás módja, beszédbeli egyszerűsége, bölcselkedő modora, szentenciáinak alkalmazása és fogalmazása : ez mind a görög iskolából nyert tudománya. Darabja ellenben szintén nem görög, nem keverte be kicsinyes motívumokkal, mint a francia, de Oresztesz viaskodását az ergniszekkel leszámítva, híjával van az antik iskola nagy motívumainak, csendes mederben klasszikus illendőséggel, méltósággal főjjük le, felvonásokra komponálva, színpadon, remek erkölcsei mellett is, csendes mulatság, a maga nevén nevezve unalom. Hogy mennyire nem görög ez a darab, vagyis, hogy görögsége mennyire tisztán a beszélgetéseknek csodálatraméltóan virtuóz görögös fogalmazásában rejlik, semmi sem bizonyítja kiáltóbban, mint a magyar fordítás. Egy gondos, lelkiismeretes, odaadó munka ez, ritka hűségű, ami a szókat és értelmüket illeti ; de a fordító Csengery János merőben figyelmen kívül hagyta fogalmazásukat, a mondatok görög alkotását, a nyelv görögös stílusát. Csengery minden izében maivá, modernné, az új kor gyermekévé tette az ó-klaszszikus Göthét, az úgyszólván görög nyelven irt német művet teljesen és tisztán lefordította magyar nyelvre, melyben nyoma sincs a görögnek, nyoma sincs a német eredeti eredetiségének, különösségének. Ha Göthének meg lehetne mutatni s véleményét róla kikérni, nyilván azt mondaná : igy nincsen oka annak, hogy megiratott, így lehet járni az alakbű fordítással. —fi. BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz 1891. január 1. Budapest, dec. 11. Szögyény a főrendiház tagja. A hivatalos lap holnap a következő királyi kéziratot teszi közzé : A főrendiház szervezetének módosításáról szóló 1885. VII. t.-c. 5. §-a alapján magyar minisztertanácsom előterjesztésére ifjabb Szögyény-Marich Lászlót, személyem körüli magyar miniszteremet, élethossziglan a főrendiház tagjává ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1890. évi dec. hó 29-én. Ferenc József s. k., Szápáry Gyula gr. s. k. A népszámlálás ma történik meg az egész országban. Szilveszter éjféli óráját tekintik ama határidőnek, amikor, aki hol tartózkodik, ott összeírandó. A legközelebbi napokban az összeírásnak minden községben tényleg meg kell történni , hogy jól történjék, igen fontos nemzeti közérdek. Fel kell világosítani a népet, hogy ez nem adóösszeírás, mert attól félnek sokan ; se nem katonafogdosás, mert hisz az újoncozásra az anyakönyvek szolgálnak adatokkal. Hanem a népszámlálásból tudja meg a kormány, az országgyűlés és az egész nemzet az ország állapotát, hogy hol mi baj van és min kell segíteni. A népnek érdekében áll, hogy viszonyai híven tükröztessenek vissza. A népszámlálási ivek kitöltése nem kis feladat, nem könnyű dolog s avatatlan kezek azt megronthatják. Kivált faluhelyen, tanítók, jegyzők végzik házról-házra az összeírást s még ez jobb, mintha maga a nép tölti ki az iveket. Vannak azonban papok, tanítók és elöljáróságok, kivált a nemzetiségi megyékben, kik az összeírásnál inkább a hamisítást szeretik gyakorolni, mint az igazságot. Kivált az anyanyelv rovatában követnek el visszaéléseket. Felhívjuk tehát a magyar intelligenciát, hogy kivált a vegyes vidékeken világosítsa fel a népet, segédkezzék az összeírásnál s ellenőrizze községenként azokat, kik a munkát teljesítiks nemzeti szempontból nem egész megbízhatók. Agitáció a közigazgatás állásposítása ellen A függetlenségi és 48-as párt elnöksége a párt lapjainak holnapi számában kommünikét tesz közzé, figyelmeztetve a közönséget, hogy ne bizakodjék abban a hitben, hogy a kormány a közigazgatási reformjavaslatokat ebben az országgyűlési ülésszakban nem fogja előterjeszteni. Lehet, hogy ez a hír csak fogás — az államosítás elleni mozgalom elaltatására — valószínű, hogy nem igaz. Felhívja tehát a párthíveket, hogy tartsanak minél szorgalmasabban népgyűléseket és írják alá a petíciókat. Szögyény Marich miniszterről közöl cikket a Neue Freie Presse Budapestről keltezve, melyben többek közt így ír: Orczy b. csöndes, most már befejezett működéséről is másképp fog ítélni a közvélemény, ha egyszer eljön az idő, hogy a félmúlt titkos történetéről lehull a lepel. Orczy b. nem egészen saját jószántából hagyta el hivatalát, nem a legudvariasabb módon tették ki a kabinetből, minden Szent Istvánrend és főkamarási méltóság dacára. Ezt a kitüntetést megérdemelte 22 éves fáradhatatlan munkásságáért. A mai kabinetben valami forrongás van, különböző elemeiket egyesít magában és minden pozícióra tett erős, egész ember álljon. Ezért kívánták Szögyény-Marich Lászlót a kabinet részére megnyerni, aminek elérésére már többször történt kísérlet. Szögyény belépése a minisztériumba nagy nyereség a kormányra minden szempontból és benne látják azt a minisztert, aki állásának megadja azt a jelentőségteljes tartalmat, melylyel azt az 1848. törvény felruházta. Bár a két monarchia államai között rendkívül élénk a kölcsönös érintkezés, mégis megtörtént az utolsó években, hogy a kormányok egymásnak kölcsönösen meglepetéseket szereztek, melyek mindenkor kmos hatást szültek. Csak a kölcsönös sorsjegybeviteli tilalom keletkezésére utalunk. Ilyen meglepetéseknek nem szabad történni olyan kormányok között, melyek egy uralkodó által neveztetnek ki és feladatuk az ezer meg ezer közös érdekeket észrevenni. A király őfelsége körüli magyar miniszter, aki az év legnagyobb részében Bécsben lakik, jogot formálhat arra, hogy az osztrák kormány szándékai felől legalább is oly jól legyen informálva, mint valamely külföldi hatalom képviselője és mégis megtörtént, hogy a sorsjegy beviteli tilalomról egy külföldi hatalom képviselője előbb értesült, mint a magyar kormány. Ha tehát Szögyénynek érzékenységből vagy féltékenykedésből innen nehézségeket nem fognak támasztani, az új miniszternek tág tere nyílik termékenyítő tevékenységre, melyhez épp eddigi hivatala kitűnő iskola volt. Szögyény politikai eredete és pályafutása biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy ő minden égő magyar hazafiasság mellett, meg tudja majd becsülni annak jelentőségét is, amit rendesen a monarchia közös érdekei alatt értenek. Igen éles szél fúj ezek ellen Magyarországon, Deák Ferenc fájáról Puncs. Szilveszteri cikk. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Menyecske-húgom szétosztja a szilveszteri puncsot köztünk. Sógorom félkarral átöleli a fiatal asszonyt, félszeme a mennyrezetes tolókocsit keresi. Piros, gömbölyű babafej látszik a kék hálófüggöny alól. Kövér kezében a félig elmállott cukordarabkát szorítja, kicsi lábainál egy megtépázott tengeri nyul pihen. Karácsony este került le a fenyőgalyról, melyen az aranydiók ott csillámlanak ki most is az alkövén sarkában a félhomályból. Baba látni akarta mielőtt elaludt. Édesen piheg most. Szülei gyönyörködve nézik picikeble emelkedését, csöpp szája rángását, amint álmában is az anyatejet véli szívni, mialatt apró orrcimpáin át szedi a friss lélekzetet Az ifjú pár szeméből a boldogság és büszkeség sugarai szállnak a bölcsőben kisded arcára. Én a „már“ harminchat éves nőtlen férfi melankóliájával magamra maradok puncsos poharammal a háttérben. A férj lehajol a piruló menyecskéhez, én a puncsos pohárhoz, — az óra éjfélt ver. Azok hitvesi csókkal köszöntik az uj évet, — az én ajkamat csak a rumos szörp égeti. De mialatt a puncsos pohár fenekére néznék, e tíz másodperc közben harminchat esztendőből boldog emlékképek egész sora cikázik el képzeletem előtt. Kezdve a gyermekkoron, mikor a fenyőgaly örömétől eszünkbe se jutott kiváncsinak lenni az angyalra, a ki hozta s a mennyországra, a ki küldte. Folytatva azokon a bohó éveken, mikor már kezdtük nem bánni a fát, mert már megkívántuk az angyalt s kezdtük követelni azt is tőle, hogy hozza magával az egész mennyországot . . .