Budapesti Hírlap, 1891. január (11. évfolyam, 1-31. szám)

1891-01-01 / 1. szám

sait minden téren. Ebből álltak a refor­mok a múltban. S az idegen szellem ez inváziója alatt önként meghódolt erőink az elkorcsosodás veszedelmét érezve, őstípusából, eredeti tehetségei­ből kiformálódva reagálni kezdenek. Kezdjük nyűgnek nézni az idegent, mely termékenységünket megrontotta. Kezdjük nélkülözni az őserőt, az ere­detiséget, a hagyomány­ost, a nemze­tit mindenünkből, a mivel ez idő sze­rint bírunk s a mivel az államélet az eddigi csapáson kecsegtet. Politikai in­tézményeinkből hiányzik a magyar vér keringése. Az iskola német sablonok szerint nevel s a nemzeti pedagógiáról tanító testületünknek csak halavány sejditései vannak. Iparunk osztrák kö­teléken jár s utánzásból él, kereske­delmünk német, — ezek függetlenitése dolgában most nyúlunk az első kísérle­tekhez. A faj­védelemhez elégséges in­tézményeink nincsenek, azok is szegé­nyek és szervezetlenek. Irodalmunkban észrevehető a hanyatlás a békeévek óta.­­A magyar képzőművészet most kezd lombosodni, de a nemzeti stil még mindig a csirában alszik s a nem­zeti zene a tánc- és dalritmusból alig fejlődött. Akárhová tekint szemünk, mindenütt ugar vagy éppen parlag a tér, megannyi diadalhelynek szánva a tehetség és szorgalom számára. Dolgozni kell ! Talentumok csak munkában fejlődnek, é­s nálunk a tetterő nem folytonos, a becsvágy efe­mer fellángolás s a sikert kényelmi szempontok is gyakran akadályozzák. Ez megmaradt még bennünk Ázsiából, vissza vele ! Ébreszszen az évforduló mindany­­nyiunkat serény életműködésre. Legyen minden magyar mestere hivatásának, a kis tehetségek is csak oly erősek munkájukban, mint a nagyok. Induljon meg a tevékenység, lobogjon a kocs­ma.....cam vagy lángja minden téren. Alkossunk, gyarapítsunk, emeljük sorsunkkal a hazáét, jelenünkkel biztosítsuk a jövőj­­ben a görögtől, annál görcsösebben ragaszko­dik külsőségeihez. A görög költő hármas egy­sége : időbeli, térbeli és cselekvésbeli egysége megvan. A görög hatlábú versének megfelel az ő alexandrinusa. De szellemét a görögétől oly messzeség választja el, mint őt magát idő a mintájától. Mikor pedig Göthe megihletődvén az ó-klasszikus költészet remekein, leül, hogy görög drámát írjon, az első, a­mire magát el­határozza, az, hogy lemond a görög dráma verséről. Göthe ötös jambusokban írja meg Ifigeniáját. A görög sort nem találta a német nyelv géniuszához valónak. Sikerének pedig feltétele, hogy nyelve idegen bilincsnek rabja ne legyen. A görög lényeget csak úgy köze­lítheti meg, ha nyelve szabad és a neki való törvények szerint mozog szabadon. Görögebb lesz tehát, ha németebb formában is. Ezt gon­dolta Schiller is, mikor Euripidész Ifigeniáját ötös jambusokban, a karokat éppenséggel rí­mes versekben fordította. Ezt gondolta nyil­ván Arany János is, a­mikor Arisztofanész dialógusaiban szintén eltért az eredeti formá­tól és ötös jambust használt, a mi nálunk is meghonosodva, fülünknek szokott, színé­szeinknek iskola. Innen van tán színészeink fokozott nehézsége Elektrában, melyben Csiky Gergely az eredeti mértéket megtartotta. In­nen van, hogy a hexameteres Homer-fordításo­­kon nem kap az olvasó, míg Baksay Iliásza, melyből e lapokban nemrég jelent meg egy rész, édes és vonzó olvasmány. A mi akadé­miánk és akadémikusaink pedáns ízlése pa­rancsolja a ragaszkodást az eredeti mértékek­hez a fordításokban. Ez képtelenség. A lélek fordítandó, nem a mérték. A lélek pedig az ember, a forma a ruha rajta. A ruha teszi előttünk idegenné, furcsává, néha nevetségessé is. Adjuk a vörösz emberre a magunk visele­tét, mindjárt a magunkénak látszik: természe­tes, szép és rokon lesz velünk. Csodás a Göthe ereje, a­ki német formá­ban végig az ó-klasszikusok hangján tud be­szélni. Mint egy kitűnő fordítás görögből, úgy szól hozzánk Ifigeniája. Jelzőinek haszná­lata, képeinek plasztikus volta, a gondolat for­málása, az okoskodás módja, beszédbeli egy­szerűsége, bölcselkedő modora, szentenciáinak alkalmazása és fogalmazása : ez mind a görög iskolából nyert tudománya. Darabja ellenben szintén nem görög, nem keverte be kicsinyes motívumokkal, mint a francia, de Oresztesz viaskodását az ergniszekkel leszámítva, híjával van az antik iskola nagy motívumainak, csen­des mederben klasszikus illendőséggel, méltó­sággal főjjük le, felvonásokra komponálva, színpadon, remek erkölcsei mellett is, csendes mulatság, a maga nevén nevezve unalom. Hogy mennyire nem görög ez a darab, vagyis, hogy görögsége mennyire tisztán a beszélgetéseknek csodálatraméltóan virtuóz gö­rögös fogalmazásában rejlik, semmi sem bizo­nyítja kiáltóbban, mint a magyar fordítás. Egy­ gondos, lelkiismeretes, odaadó munka ez, ritka hűségű, a­mi a szókat és értelmüket il­leti ; de a fordító Csengery János merőben figy­elmen kívül hagyta fogalmazásukat, a mondatok görög alkotását, a nyelv görögös stílusát. Csengery minden izében maivá, mo­dernné, az új kor gyermekévé tette az ó-klasz­­szikus Göth­ét, az úgy­szólván görög nyelven irt német művet teljesen és tisztán lefordí­totta magy­­ar ny­elvre, melyben nyoma sincs a görögnek, nyoma sincs a német eredeti erede­tiségének, különösségének. Ha Göthének meg lehetne mutatni s véleményét róla kikérni, nyilván azt mondaná : igy nincsen oka annak, hogy megiratott, így lehet járni az alakbű for­dítással. —fi. BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz 1891. január 1. Budapest, dec. 11. Szögyény a főrendiház tagja. A hivatalos lap holnap a következő királyi kéziratot teszi közzé : A főrendiház szervezetének módosításáról szóló 1885. VII. t.-c. 5. §-a alapján magyar miniszterta­nácsom előterjesztésére ifjabb Szögyény-Marich Lászlót, személyem körüli magyar miniszteremet, élethossziglan a főrendiház tagjává ezennel kineve­zem. Kelt Bécsben, 1890. évi dec. hó 29-én. Ferenc József s. k., Szápáry Gyula gr. s. k. A népszámlálás ma történik meg az egész országban. Szilveszter éjféli óráját te­kintik ama határidőnek, a­mikor, a­ki hol tartózkodik, ott összeírandó. A legközelebbi napokban az összeírásnak minden községben tényleg meg kell történni , hogy jól történjék, igen fontos nemzeti közérdek. Fel kell világo­sítani a népet, hogy ez nem adóösszeírás, mert attól félnek sokan ; se nem katonafogdo­­sás, mert hisz az újoncozásra az anyakönyvek szolgálnak adatokkal. Hanem a népszámlálás­ból tudja meg a kormány, az országgy­űlés és az egész nemzet az ország állapotát, hogy hol mi baj van és min kell segíteni. A népnek érdekében áll, hogy viszonyai híven tükröz­­tessenek vissza. A népszámlálási ivek kitöltése nem kis feladat, nem könnyű dolog s avatat­lan kezek azt megronthatják. Kivált faluhe­lyen, tanítók, jegyzők végzik házról-házra az összeírást s még ez jobb, mintha maga a nép tölti ki az iveket. Vannak azonban papok, ta­nítók és elöljáróságok, kivált a nemzetiségi megyékben, kik az összeírásnál inkább a ha­misítást szeretik gyakorolni, mint az igazságot. Kivált az anyanyelv rovatában követnek el visszaéléseket. Felhívjuk tehát a magyar intelligenciát, hogy kivált a vegyes vidékeken vi­lágosítsa fel a népet, segéd­kezzék az összeírásnál s el­lenőrizze községenként azo­kat, kik a munkát teljesítiks nemzeti szempontból nem egész megbízhatók. Agitáció a közigazgatás állásposítása ellen A függetlenségi és 48-as párt elnöksége a párt lap­jainak holnapi számában kommünikét tesz közzé, figyelmeztetve a közönséget, hogy ne bizakodjék abban a hitben, hogy a kormány a közigazgatási reformjavaslatokat ebben az országgyűlési ülésszak­ban nem fogja előterjeszteni. Lehet, hogy ez a hír csak fogás — az államosítás elleni moz­galom elaltatására — valószínű, hogy nem igaz. Felhívja tehát a párthíveket, hogy tartsanak minél szorgalmasabban népgyűléseket és írják alá a petí­ciókat. Szögyény­ Marich miniszterről közöl cikket a Neue Freie Presse Budapestről keltezve, melyben többek közt így ír: Orczy b. csöndes, most már befejezett mű­ködéséről is másképp fog ítélni a közvélemény, ha egyszer eljön az idő, hogy a félmúlt titkos történeté­ről lehull a lepel. Orczy b. nem egészen saj­át jószántából hagyta el hivatalát, n­­e­m a legudvariasabb módon tet­ték ki a kabinetből, minden Szent István­­rend és főkamarási méltóság dacára. Ezt a kitünte­tést megérdemelte 22 éves fáradhatatlan munkássá­gáért. A mai kabinetben valami forrongás van, kü­lönböző elemeiket egyesít magában és minden pozí­cióra tett erős, egész ember álljon. Ezért kívánták Szögyény-Marich Lászlót a kabinet részére meg­nyerni, a­minek elérésére már többször tör­tént kísérlet. Szögyény belépése a minisztériumba nagy nyereség a kormányra minden szempontból és benne látják azt a minisztert, a­ki állásának meg­adja azt a jelentőségteljes tartalmat, melylyel azt az 1848. törvény felruházta. Bár a két monarchia államai között rendkívül élénk a kölcsönös érintkezés, mégis megtörtént az utolsó években, hogy a kormányok egymásnak kölcsönösen meglepetéseket szereztek, melyek mindenkor kmos hatást szültek. Csak a köl­csönös sorsjegybeviteli tilalom keletkezésére uta­lunk. Ilyen meglepetéseknek nem szabad történni olyan kormányok között, melyek egy uralkodó által neveztetnek ki és feladatuk az ezer meg ezer kö­zös érdekeket észrevenni. A király ő­felsége körüli magyar miniszter, a­ki az év legnagyobb részében Bécsben lakik, jogot formálhat arra, hogy az osztrák kormány szándékai felől legalább is oly jól legyen informálva, mint valamely külföldi hatalom képviselője és mégis megtörtént, hogy a sorsjegy beviteli tilalomról egy külföldi hatalom képviselője előbb értesült, mint a magyar kormány. Ha tehát Szögyénynek érzékenységből vagy féltékenykedésből innen nehézségeket nem fognak támasztani, az új mi­niszternek tág tere nyílik termékenyítő tevékeny­ségre, melyhez épp eddigi hivatala kitűnő iskola volt. Szögyény politikai eredete és pályafutása biz­tosítékot nyújtanak arra nézve, hogy ő minden égő magyar hazafiasság mellett, meg tudja majd becsülni annak jelentőségét is, a­mit rendesen a monarchia közös érdekei alatt értenek. Igen éles szél fúj ezek ellen Magyarországon, Deák Ferenc fájáról Puncs. Szilveszteri cikk. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Menyecske-húgom szétosztja a szilveszteri puncsot köztünk. Sógorom félkarral átöleli a fiatal asszonyt, félszeme a mennyrezetes toló­kocsit keresi. Piros, gömbölyű babafej látszik a kék hálófüggöny alól. Kövér kezében a félig elmállott cukordarabkát szorítja, kicsi lábainál egy megtépázott tengeri ny­ul pihen. Kará­csony este került le a fenyőgalyról, melyen az aranydiók ott csillámlanak ki most is az alkö­vén sarkában a félhomályból. Baba látni akarta mielőtt elaludt. Édesen piheg most. Szülei gyönyörködve nézik pici­keble emelkedését, csöpp szája rán­­gását, a­mint álmában is az anyatejet véli szívni, mialatt apró orrcimpáin át szedi a friss lélekzetet Az ifjú pár szeméből a boldogság és büszkeség sugarai szállnak a bölcsőben­ kisded arcára. Én a „már“ harminchat éves nőtlen férfi melankóliájával magamra maradok puncsos poharammal a háttérben. A férj lehajol a piruló menyecskéhez, én a puncsos pohárhoz, — az óra éjfélt ver. Azok hitvesi csókkal köszöntik az uj évet, — az én ajkamat csak a rumos szörp égeti. De mialatt a puncsos pohár fenekére néznék, e tíz másod­perc közben harminchat esztendőből boldog emlékképek egész sora cikázik el képzeletem előtt. Kezdve a gyermekkoron, mikor a fenyő­­galy örömétől eszünkbe se jutott kiváncsinak lenni az angyalra, a ki hozta s a mennyországra, a ki küldte. Folytatva azokon a bohó éveken, mikor már kezdtük nem bánni a fát, mert már megkívántuk az angyalt s kezdtük követelni azt­ is tőle, hogy hozza magával az egész menny­országot . . .

Next