Budapesti Hírlap, 1893. április (13. évfolyam, 90-118. szám)
1893-04-04 / 92. szám
1893. április 4. BUDAPESTI HÍRLAP. (92. sz.) — (A magántisztviselők mozgalma.) A magántisztviselők orsz. nyugdíjintézetének előkészítő bizottsága a szervezési munkálatokat a fővárosban befejezte. A vidéken is mindenfelé szervezkednek a hivatalnokok, úgy, hogy Aradon, Győrött, Losoncon, Kolozsvárit, Nagy-Kanizsán, Debrecenben és Liptó-Szt.Miklóson már működik egy-egy vidéki bizottság ; Szegeden pedig és Rozsnyón e hónap 2-án illetve 3-án fog — mint a Magántisztviselők Lapja írja — ily bizottság megalakulni. A központi bizottság által szétküldött taggyűjtő íveken beküldött aláírások nagyszáma igazolja, mily időszerű volt a nyugdíj mozgalom megindítása. Nemcsak magántisztviselők egyenként, hanem nagyszámú magáncég és részvénytársaság tisztviselői kara testületileg írta alá az íveket. Az alapszabályok elkészülte után néhány hét múlva az alakuló közgyűlés meglesz tartható. (Az intendáns fölöltője.) Vasárnap este Toldi előadása alatt az opera belső folyosóit szenzációs hír verte föl. Hivatalnokok és szolgák egymáson át bukdácsolva ijedt arccal rebesgették: ellopták az intendáns fölöltőjét. E híresztelésben a legcsekélyebb túlzás sem volt, csakugyan ellopták, még pedig az intendánsi páholy előfülkéjéből. Zichy gróf rövid ideig a színpadon tartózkodott s midőn a páholyba visszatért, hogy fölöltőjét magára vegye, ijedten tapasztalta annak abszolút hiányosságát. A dolog eléggé hihetetlenül hangzik, mert nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az operában előadásonkint a detektívekkel és rendőrtisztviselőkkel együtt huszonkét közbiztossági közeg tartózkodik állig fegyveresen, kik végre is nem azért vannak ott, hogy az énekesek képességeit ellenőrizzék. De az mit sem változtatott azon a szomorú tényen, hogy az intendánsi fölöltő eltűnt, még pedig oly nyomtalanul, ahogy csak primhegedűsek szoktak eltűnni. Hiába volt minden kutatás-keresés. Az intendáns magához kérette a szolgálatot tevő rendőrtisztviselőt s igy szólt hozzá: — Uram, mozgósítsa a legügyesebb detektiveket, ne kíméljen semmi költséget és fáradságot, hogy felső kabátom megkerüljön. — Talán a tárcáját felejtette benne Méltóságod ? — Hiszen, ha csak az volna .. . sokkal fontosabb dolgok vannak benne . . . egy darab művészettörténelem . . . A rendőrtisztviselő nagy szemet meresztett, sok mindenféle tolvajlás felől értesült már hosszú praxisában, de hogy valaki a művészet történelmét elemelje, olyat még nem pipált. Az intendáns azonban megmagyarázta neki, hogy a fölöltőben azok a levelek vannak, melyeket a legkiválóbb énekhangok tulajdonosaitól kapott az ország különböző vidékeiről a hús éti ünnepek alatt. Ha e levelek a kabáttal együtt odavesznek, akkor ő nem válaszolhat nekik s ez a mulasztás a magyar opera önálló fejlődését esetleg ötven évre vetheti vissza. A rendőrtisztviselő csak ügygyesbajjal tudott a helyzet magaslatára emelkedni, de annak ellenére is izgatott hangon telefonált a központba, hogy minden heverő detektívet haladéktalanul rendeljék az operához. A boldogtalan tolvaj bizonyára megsejtette, hogy milyen vészszel terhes felhők tornyosulnak föléje s azt tette, a mire csak a legkétségbeesettebb tolvajok képesek: visszalopta a kabátot. Este kilenc óra táján a Czerecsen utca 52. számú ház házmestere gondosan papírba göngyölgetve visszahozta a kabátot. E derék ember a lépcsőházban találta, hová a tolvaj a bűntudattól űzve, letette. Kabát és levelek érintetlenül kerültek az intendánshoz. A művészet történelme nem szenved csorbát. (Híres szép lány tragédiája.) Pozsonyból írják nekünk : Gáspár Gizella messze vidéken hit és szép leány volt. Tegnapelőtt este 6 órakor még sokan bámulták, a mint a leány a vasútállomáshoz sietett, hol a Pozsonyból érkező anyját várta haza, Cseklészre. Türelmetlenségből nagyon közel ment a sínekhez s midőn a vonat közeledett, hamar a másik sinikre ugrott, de ekkor éppen a Budapestről jövő gyorsvonat robogott be az állomásra. A lokomotív elkapta a szép leányt és elgázolta. A szép fej levált a testről, a koponyacsontok apró szilánkokká hulltak szét, a két kar , a hátgerinc többszörösen eltörött. Amikor a vonatról leszálló anya odasietett, már csak a ruhájáról ismerte meg szerencsétlen leányát. (Erdőgyujtogató cigányok.) A pozsonymegyei Sárfő és Schiveimbach községek lakosait — mint levelezőnk írja — nagy rémület fogta el tegnapelőtt. Reggel kigyuladt az erdő és az erős nyugoti szél miatt csakhamar roppant tűzvész támadt. Egész nap tartott az erdőégés, mely közel kétszáz holdnyi területet hamvasztott el. Pálffy gróf cselédjei és a szempei tűzoltók végre útját állták a pusztító elemnek. A vizsgálat kiderítette, hogy cigányok okozták a bajt. (Az öngyilkos főfelügyelő, Pohl Ottó, egyike volt a magyar államvasutak legkiválóbb mérnökeinek. A pályafentartás terén számos találmányival és újítással lépett föl s különösen a Pohl-féle váltórendszert nemcsak itthon, de a legtöbb külföldi vasútnál is használják. (Bizalmas vallomások.) Ezzel a címmel húsvéti számunk egyik mellékletén fényképekben mutattuk be művésznőink „bizalmas vallomásait“, melyeket kérésünkre tettek. Két művésznőnk nyilatkozata azonban lekésett a fotográfustól, s így kézírások helyett rendes ólombetűkben csak itt mutathatjuk be a közönségnek. A két művésznő : Török Irma és Vasváriné-Szigeti Jolán. Török Irma kisasszony a következőképp vallott: Mit becsülök legtöbbre a férfiban? Az őszinteséget. Mit becsülök legtöbbre az asszonyban . A szerénységet. Legnagyobb hibám ? A bizalom. Kedvenc foglalkozásom ? A lovaglás. Mi szeretnék lenni ? Mindenki tudja. Hol szeretnék lakni ? Mindig a színpadon. Kedvenc állatom ? Minden háziállat. Kedvenc színem ? A fehér. Kedvenc ételem ? A töltött paprika. Kedvenc italom ? A víz. Kedvenc nevem ? Duse. Hőseim a történetben ? Nincsenek. Mit utálok legjobban ? A kétszínűséget. Mely hibák iránt vagyok legtürelmesebb ? Nagyon türelmetlen vagyok. Jelszavam : Csak előre ! Vizváriné asszony feleletei ezek: Mit becsülök legtöbbre a férfiban ? 11! Mit becsülök legtöbbre az asszonyban ? Az önmegtagadást. Kedvenc foglalkozásom ? A pályám. Legnagyobb boldogságom ? ? ? ? Mi szeretnék lenni ? Leány. Hol szeretnék lakni ? Olaszországban. Kedvenc állatom ? Kutya. Kedvenc színem ? Vörös, sárga. Kedvenc ételem ? Rántott csirke. Kedvenc italom ? Sör. Kedvenc neveim ? Csitt, csitt, csitt. Heseim a történetben? I. Napoleon, Garibaldi. Mit utálok legjobban ? A hazugságot. Mely hibák iránt vagyok legtürelmesebb ? Melyeket tűrnöm kell. Jelszavam ? Türelem. (Hűtlen árvagyám.) B.Gyulai levelezőnk jelenti, hogy Uzon Ferenc volt gyulai városi árvagyámot több rendbeli üzelmeiért bűnügyi kereset alá vették. Hivatalától már régebben elmozdittatott. (Megteltek a temetők.) B.Csabai levelezőnk értesítése szerint kegyetlenül pusztít a difteritisz Békésmegyében. A vármegyéhez legutóbb beterjesztett adatok szerint Gyomán négyszáznyolcvanhét, Békésen háromszázötvenkilenc és Endrődön kétszázharminchárom esetben mutatkozott. A temetők e községekben megteltek. A betegség március folyamán lassan apadt, de még most sem szűnt meg. (Hazafi Verái a dutyiban.) Említettük annak idején, hogy Hazafi Verái János, a nemzet vándor dalnoka, a szabadságünnepen tanúsított magaviselete miatt, mint lázsló a vádlottak padjára került s hogy a terhére rótt cselekedetek miatt 50 forint pénzbírságra, nem fizetés esetén pedig öt napi elzárásra ítélték. A nemzet pirulakedvelő vándor dalnoka „azonban“ abban a krónikus bajban szenved, a miben minden trubadúr a világ teremtése óta, hogy t. i. nincs 50 forintja. Ezért Veras János mártiromságra adta magát s most üli le a reá szabott öt napi büntetést. Ötödikén kiszakadul s s aztán egyenesen Rómának veszi az útját, hogy a pápát láthassa. Előzőleg azonban börtön élményeit írja meg több „megrovási kaland“-ban. (Bátor asszony.) Az esztergom-nánai és muzslai állomások között a Varjú-kocsma előtt lakó Piski József vasúti őr felesége, ahova a hajnali órákban elindult, hogy Nánán vonalra üljön és Vácra induljon a vásárra. A vasút mentén hiadt s már elérte a másik őrházat, mikor valaki hátulról megtámadta, bottal fejbe ütötte és belökte a sinek mellett levő árokba. De az asszony, a mikor az árokba bukott, revolvert rántott elő és támadójára sütötte. Piskiné a halálosan megsebesült emberben Halata András vasúti őrre ismert, aki állítólag rablási szándékkal támadt reá. Piskiné kupeckedni szokott járni a vásárokra s ebben az útjában is volt nála kétszáz forint. (Igen.) A minap hallottunk egy történetet, a melynek az az alkalomszerüsége volt, hogy egy piros tojás szerezte meg a benne szereplők boldogságát. A történet nem egészen új, éppen egy esztendős, de hát az ilyen történetek elmondásával jó várni addig, amíg a boldogságnak van élő bizonysága is egy siró baba képében. C íme a történet: Mariska fiatal özvegy, olyan fiatal, akinek 88 Szőnyi tekintélyén még igen gyakran esik az a csorba, hogy leánynak nézik. Pistán sem látszik meg, hogy a kor statisztikai adatok minden sérelme nélkül hozzáfoghatna már a kopaszodáshoz s Istvánnak is beillenék, ha kevésbbé gyöngéd barátai volnának. Hogy azonban István még nagy mértékben Pista, bizonyítja az a körülmény, hogy egy évvel ezelőtt még halálra udvarolt Mariskának. A nagysága azonban a leghőbb érzelmekre is azt felelte : „Maradjunk mi csak jó barátok“ — és a barátság bizonyságául elfogadta a tömöredek virágot és bonbont, melyet Pista a világ négy tájáról összehordott. A szegény István, tudniillik, erősen szenvedett abban a betegségben, melyet az orvosok, ha dolguk lenne vele, bizonyosan ajándékozási rezgörj-nek neveznének. Meg kell engedni, b°gy egy fin de siécle asszonynak nagyon kellemetlen, ha az imádói a betegség említett formájában szenvednek; a bonbonnal legalább elronthatja az ember elegánsan a gyomrát, de a virág, az igazán nem való egyébre, mint hogy Flórián, a házmester, másnap kissé költőibb színezetűnek találja a szemetesládát. Mariska mindemellett kegyesen fogadta a Pista által lábaihoz hordott tömjént és royrrhát, de mikor hűséges udvarlója felkötötte a leghóditóbb nyakkendőjét és komolyan kezdett beszélni, akkor egy bakfis kacérságával hozta fel a vállait, hogy egy bájos kis toka származzék az álla alatt s igy szólt vérfogyasztó kegyetlenséggel: „Öregek vagyunk mi már arra. Maradjunk csak jó barátok“. Háromszor mondotta el három esztendő alatt ezt a nagy gonoszságot, de a harmadik ítélethirdetés után a delinkvens már olyan dúlt arccal hagyta el a törvényszéki bondoirt, hogy a tekintetes királyi törvényszék , vagyis Mariska gondolkozóba esett. Elvégre is annyi kegyetlenség kétségbeejthet egy miniszteri fogalmazót is. Pista pedig már titkár s egy titkár, aki olyan közel van az osztálytanácsossághoz, nem megvetendő partié egy elegáns asszonynak sem. Pista ezalatt búsult és nekikeseredve huzatta a Pannóniában a cigánynyal: „Hulljatok levelek, rejtsetek el engém . . .“ A levelek azonban ahelyett, hogy lehullottak volna, rügyezni kezdtek, elérkezett húsvét napja. Pista kebelében, aki a legutolsó ítélethirdetés óta kerülte Mariskát, szintén fölébredt a tavasz s húsvéti hódolata jeléül meglepte ő nagyságát egy óriási fehér azalea bokrétával, melynek közepén apró piros tojásokkal megrakva egy helyes kis madárfészek pompázott, gyöngéd célzásul az annyiszor visszautasított fészekrakásra. Félóra múlva a hordár jön és hozza vissza az egészet. Pista tisztában volt mindennel : itt a világ vége. Mariska visszaküldi az ajándékot. Reszkető kézzel bontotta fel az azalea takaróját, egy pillantást vetett a fészekre és hálásan borult a nyakába Schlesinger Náci hordárnak. „Megtetszette bolondulni a nagyságos urnák ?“ kérdezte figyelmesen Schléninger Ignác. „Telefonozzok a mentőknek ?“ De Pista se látott, se hallott, rohant Mariskához. A fészekben egygyel több tojás volt, legfölül feküdt egy nagy piros tojás, melyre ő nagysága maga karcolta rá az ő bűbájos szarkalábaival ezt a szót: Igen. Ez történt a múlt év húsvétján. A történet folytatása már egy fővárosi plébánia anyakönyvében van följegyezve. Most húsvétkor, mint különben már említettük, piros tojás helyett Pista egy eleven babát kapott ajándékba, aki nem is várta meg egészen a húsvétot. — („Magyarfaló szerb ügyvéd“) cimel közleményünkre vonatkozólag nyilatkozatot kaptunk Korsós, Zitkovszky, Meszer, Weil, Kiss, Hartberger, Adler, Radda, Schenkl, Scsitinszky urak, pancsovai ügyvédek aláírásával, melyben azt jelentik ki hogy kortársük, Gadjanszky Lyubomir, nemzetiségének megőrzése mellett, korrekt magyar állampolgár. Ügvédi gyakorlatát mint volt határőrvidéki ügyvéd folytatja németül az 1873. évi 27. t. c alapján kelt 1875. évi igazságügyminiszteri rendelet értelmében. (A Vadrózsa meghalt.) Amerika őslakóinak gyásza van : meghalt a Vadrózsa. A Vadrózsa egy indián nő, kinek regényes életéről sokat írnak most az amerikai lapok. Az Oregon-államban még tengődő Modoc-indiánok törzsfőnökének leánya volt ő. Ragyogó szépségének hite volt nemcsak az egész Nyugat indiánjai, hanem a fehérek között is : azért nevezték el az őserdők gyönyörű leányát, Vinemának, ami indián nyelven annyit jelent, hogy vadrózsa. Az ötvenes évek elején, mikor fakadó bimbó .