Budapesti Hírlap, 1894. március (14. évfolyam, 60-89. szám)
1894-03-13 / 72. szám
2 Budapest, márc. 12. A főrendiház közgazdasági és közlekedési bizottsága március 13-án, kedden déli 12 órakor tartandó ülésén a kereskedelmi viszonyainknak Oroszországgal való ideiglrendezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalja. A gyermekek vallása. A képviselőház közoktatásügyi bizottsága tudvalevőleg öt tagú bizottságot küldött ki, hogy készítse el a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat teljes szövegét amaz általunk már ismertetett módosítások alapján, melyeket a közoktatásügyi bizottság, hosszas tárgyalásai közben, az eredeti koncepción tett. Az albizottság ma készült el munkájával s a mai délutáni bizottsági ülésen bemutatta a teljesen átdolgozott törvényjavaslatot. Gajári Ödön programbeszéde. Gajdig Ödön, a sepsiszentgyörgyi szabadelvű párt képviselőjelöltje vasárnap tartotta meg programbeszédét a szentgyörgyi városháza termében nagy közönség előtt. A karzat zsúfolva volt hölgyekkel, akik, mikor Gajári a terembe lépett, világot szórtak elébe. Gajári Benedek János pártelnök üdvözlő szavaira egy óra hosszáig tartó programbeszédben fejtette ki álláspontját, melyet a képviselőházban el fog foglalni. A beszéd nagy hatást tett a választókra s a jelöltet az utcán összesereglett néptömeg is zajosan éltette. Délben négyszáz teritékes lakoma volt, melyen számos köszöntőt mondottak Gajárra és a kormány tagjaira. Üdvözlet Apponyinak. A nemzeti pártkörben Kovács Lajos nagykanizsai ügyvéd ma nyújtotta át beszéd kíséretében Apponyi Albert grófnak az 1500 választópolgár által aláírt üdvözlő feliratot a polgári házasság ellen tartott beszéde alkalmából. Egyházpolitikai mozgalom. Berettyó- Újfaluban vasárnap népgyűlés volt, mely nagy lelkesedéssel foglalt állást a kormány egyházpolitikája mellett és elhatározta, hogy testületileg részt vesz az e tárgyban március 18-án ugyancsak Berettyó-Újfaluban tartandó kerületi nagygyűlésen. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, márc. 12. A mai nap könnyei kritikussá válhatott volna a kormányra nézve, a nagy vita folytatása előtt az orosz kereskedelmi szerződés ügyét tárgyalták s ez alkalommal megeshetik vala, hogy a változott parlamenti helyzethez A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Paulay Ede. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Szomorú szivvel újuk ezeket a Paulay Edét búcsúztató sorokat. Az élőnek a képe lebeg előttünk, a kit még nem rég oly friss erőben láttunk, majd abbaziai útja előtt betegségétől kimerülve ugyan, de bízva felgyógyulásában s e bizalmat átszármaztatván barátaira is. Nyugodt energia volt valójában, csalékony jele nagy életerőnek, mely annyi küzdelmen esett át, s most oly fényes hatáskörben kedvvel érvényesült. 8 Íme eltűnt. Borzongva látjuk az élőnek előttünk lebegő képét, amint küzd a megsemmisülésnek helyébe tolakodó gondolatával. S aggódva gondolunk a Nemzeti Színházra, melyet a vezető erő kidülte mélyen megbolygat. E nagy műintézetet, melynek a magyar kultúrát életben oly nagy feladat jutott, Paulay Ede auktoritással, gazdag tapasztalattal, gyakorlati észszel vezette. Csak a színháznak, csak a színházban élt, egész valója beleolvadt a színház életébe. Hosszú s keserves iskolázásban tanulta meg a színház igazgatásának bonyolódott mesterségét. Mint színész kezdte pályáját s a középszerű siker, mely más embert örök középszerűségre kárhoztatott volna, rajta nem foghatott ki. Aminek gyakorlatilag nem tudott mestere lenni, annak iparkodott elméletben meglesni természetét és kitűnt, hogy a középszerű színész az iskolában jeles színészeket tud nevelni. De ambícióját ez nem eléghette ki, tudásának ez nem volt elegendő hatáskör. Van a színészek oktatásának és vezetésének sokkal hatalmasabb módja, mint az iskolai tanítás ; a mikor értelme s fogékony érzék meglesi őket játék közben s a széjjel menő erőket harmonizálja és egy pont felé vezeti. Ez a rendezőnek a feladata, a ki a közönségnek a képviselője a színészekkel, a színészeké a közönséggel szemben, aki kritikai szemmel nézi a játékot s okos tanácscsal igazítja útba. Ebbe is beletanult Paulay, lassan fölemelkedvén feladatának magasabb pontjaihoz, bizalmat keltve maga iránt mindkét félben, a közönségben s a színészekben egyaránt, ami nélkül e kényes feladatnak senki nem járhat végére. A jó rendezőben van valami a hadvezérből , nagy csapatot kell vezetnie, hideg vérrel, feszült figyelemmel, ösztönszervi biztossággal, mert a csata hevében nem lehet sokat okoskodni; aki a pillanat hevében nem találja meg útját, örökre eltéveszti. Paulay ily kitűnő hadvezér volt, főleg amikor ereje nem volt még százszorosan megterhelve, vagy a mikor ezt a száz terhet még könnyebben viselte el nagy, de, fájdalom, nem elpusztíthatatlan ereje. Ily hosszú és fárasztó iskolában tanult bele a direktorságba, mint a francia forradalmi hadsereg generálisai, akik a közlegénységen kezdték katonáskodásukat. Érett észszel, nagy tapasztalattal, szenvedélyes szeretettel lépett a színház élére. Talán jobb lett volna, ha akkor terhének egy részét más vállakra rakja ; nem ártott volna az ügynek, legalább nem annyit, mint ő neki magának ártott, ki erejének nagy tőkéjét nemes bőkezűséggel s magában való bizalommalgondtalanul pazarolta. Mert Paulayt a nagy munka tette tönkre, ez nyitotta ki alattomosan a vár kapuit a betegségek pusztító hada előtt. Nem bírt megválni semmi munkájától, a melyhez értett s mindenhez értett. Csinálta a repertoárt, bírálta a darabokat, főrendező volt, tanított a színi akadémiában, figyelemmel kisérte az európai drámairodalmat s mindezeken kivül igazgató is volt, kire még kényesebb s fölsőbb feladatok várakoznak: a szinház szellemének fejlesztése, nemesítése, az irodalmmal s a nemzeti élettel összehangoztatása. Volt valami benne a vasemberekből, akik az ő hatáskörükben minden akarnak lenni, mert érzik, hogy mások beleavatkozása megbontja a dolog egységét. Szenvedélyesen szerette a maga dolgát és sem magát e dolga, sem dolgát maga nélkül nem tudta elképzelni. Ez az a csábitó képzelet, mely annyi nagy erőt megront s visz korai sírba, a mikor azután az ügyük félbemarad s nagy kárt szenved. Igazgatói tevékenységét most, midőn az embert siratjuk, nem méltányolhatjuk kellően. Hogy nagy része van a Nemzeti Színház föllendülésében, anyagi fölvirágzásában, szellemi emelkedésében, még ellenfelei is, ha ugyan vannak, el fogják ismerni. Kitűnően ismerte a színpadot s a közönséget. Széles irodalmi ismeretei voltak s nagy figyelemmel leste az Ízlés szeszélyes változásait. Tudta, hogy mivel tartozik a Nemzeti Szinház a művészetnek s a nemzeti irodalomnak s átlátta, hogy vannak tartozásai a nagy közönséggel szemben is, melyeket nem szabad törlesztetlenül hagyni. Minden kívánságnak ő sem tehetett eleget. Ha sűrűn és kissé válogatlanul adott belföldi termékeket, a közönségnek egyik része zúgolódott; ha a külföldieket becézgette, följaj dult a másik párt; a klasszikusoknál némelykor üres maradt a színház; régibb magyar darabok fölelevenítése nem sikerült mindig; bohózatokon jól mulatott a közönség, de akkor a kritikusok lázadtak föl. Örök dicsősége marad az BUDAPESTI HÍRLAP. (72. sz.) 1894- március 13. képest a kormány kisebbségben marad, a szabadelvű párt meg is tette az óvó intézkedéseket, berendelte a tagokat teljes számmal. Az ellenzék csoportjai nem tettek igy. Ellene nyilatkozott ugyan minden csoport a javaslatnak s ezt Görgey Béla előadói beszéde után Bujanovich a nemzeti párt, Molnár József és Szalay Imre a függetlenségi párt, Ugron Gábor a 48-as csoport, Madarász az Eötvös-csoport nevében ki is jelentette. A kormány részéről Lukács kereskedelmi miniszternek és Wekerle miniszterelnöknek dolgot adott a koncentrált támadás ellensúlyozása. De mert az ellenzék ezúttal nem kívánt számbeli erejével élni, sem a javaslat visszavetésével a monarkiát nem akarta nemzetközi bonyodalomba sodorni, s a kormány számára kért felhatalmazást nagy többség szavazta meg a távollevők miatt gyönge kisebbség ellenében. Az egyházpolitikai vitát folytatták ezután gyönge érdeklődés mellett. A szabadelvű párt részéről Mezei Mór mondott polemikus beszédet a javaslat védelmére. Deésy Zoltán nemzeti párti (kinek szép sikere volt) és Bornemisza Lajos kilépett liberális ellene nyilatkoztak. Az ülés elején a kérvényi bizottság beterjesztette jelentését a legújabb sorjegyzékről oly megjegyzéssel, hogy azt utólag még kipótolja (a Kossuth-kérvényekkel). Az ülés végén a horvát tartománygyűlés delegáltjainak névsora vétetett tudomásul. A nagy vitára még föl vannak írva: Issekutz, Hock, Szederkényi, Remete, Serbán, Hévizy, Horánszky, Majthényi, Bartha, Berger és Bujanovich, összesen 11, valamennyi a javaslat ellen. Három napig tehát az általános vita okvetetlenül eltart. A képviselőház ülése. Elnök : Bánffy Dezső báró. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor miniszterelnök, Hieronymi, Lukács, Szilágyi, Tisza Lajos, Bethlen, Josipovich Imre. A megsürgetett kérvények. Horváth Béla, a kérvényi bizottság előadója jelenti a múlt héten történt sürgető felszólításokra vonatkozólag, hogy a kérvények és feliratok egy része, a 12—13-ik sorjegyzékben foglalt kérvények már beterjesztettek, másik részükre nézve pedig semmi akadály sem forog fenn, hogy a kérvényi bizottság már e hét folyamán ülést tartván, azok a Ház elé legyenek terjeszthetők tárgyalás végett. Az elnök erre kimondja, hogy a kérvények sorjegyzékei kinyomatván, egyidejűleg lesznek a Ház napirendjére kitűzve. Következik a napirend: kereskedelmi szerződés Oroszországgal. Görgey Béla előadó elmondja, hogy a jelen törvényjavaslattal a kormány felhatalmazást kér arra, hogy kereskedelmi viszonyunkat Oroszországgal 1894. évi december 31-éig terjedő hatálylyal a legtöbb kedvezményi alapon, vagy esetleg más alapon ideiglenesen rendezhesse. Miután az intézkedés csak ideiglenes hatályú, a politikai motívumokkal nem foglalkozik, hanem ajánlja a javaslatot elfogadásra, a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés jobbfelől.) Bujanovich Sándor nem fogadja el a törvényjavaslatot általánosságban sem, mert nem adhat meghatalmazást oly intézkedésre, melynek lényegét nem ismeri. Lehet, hogy üdvös célzatú a javaslatban foglalt intézkedés, de lehet az is, hogy nem az s a legutóbbi efajta kormányintézkedések arról győzték meg, hogy az ország közgazdasági érdekeit ezek megkárosították. Molnár József sem viseltetik bizalommal a kormány osztrákos közgazdasági politikája iránt s azt látja, hogy a jelen esetben is Magyarországgal huzatja Ausztria a rövidebbet, mert ha két oly különböző gazdasági érdekkel bíró ország, mint Ausztria és Magyarország, közgazdasági érdekeik előhaladását és fejlődésüknek igényeit közös institúciók és intézkedések mellett akarják megmenteni egy oly országgal szemben, mint Oroszország (úgy van a szélsőbaloldalon), akkor a kereskedelmi szerződésnél mindegyik állam egyik irányban valamit engedni lévén kénytelen, a másik irányban pedig valami hasznosat, vagy előnyt kötvén ki, a mezőgazdasági tekintetben megmérhetlen forrásokkal bíró Oroszországgal szemben mindig Magyarország fog károsodni (ügy van a szélsőbaloldalon), míg az előny a fejlettebb iparral bíró Ausztriának fog jutni. (Élénk helyeslés balról.) A javaslatot nem fogadja el. Lukács Béla kereskedelmi miniszter a napirenden levő javaslatot ideiglenes természetű intézkedésnek mondja, mely alkalommal az összes elemű intézkedések politikai jellemzésére nem terjeszkedhetik ki. Az előtte felszólalók ellenvetései csupán feltevések, melyek tárgyi alapját tagadni kénytelen. Bujanovichcsal szemben megjegyzi, hogy a nemzeti párt mindig híve volt a szerződéses kereskedelmi politikának, míg most a kormány egész közgazdasági politikáját helyteleníti. (Úgy van jobbfelől. Mozgás balról.) Bujanovich Sándor: Az újabb szerződéseket értettem! Lukács Béla kereskedelmi miniszter a bizalmi kérdésre vonatkozólag kijelenti, hogy a kormány az ország közgazdasági érdekeit mindig megóvni igyekezett. A javaslatban foglalt provizórius intézkedést elfogadásra ajánlja. (Helyeslés jobbról.) Szalay Imre : A miniszter az ellenvéleményt alaptalan föltevéseknek látja, pedig nincs nagy oka a dicsekedésre, hiszen nemcsak ők, kik a külön vámterületért küzdenek, hanem a 67-es alapon levő másik ellenzéki párt is erősen megrótta a román gabonavámokat. Nincs helyén szerinte a miniszter