Budapesti Hírlap, 1894. június(14. évfolyam, 150-179. szám)

1894-06-01 / 150. szám

1894. junius 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (150. sz.) interpellációra. Mindenekelőtt konstatálja, hogy Erdélyben a rend nincs megzavarva. A mi a sze­mély- és vagyonbiztosság biztosítását illeti, arra nézve előadja, hogy Erdélyben a csendőrséget tete­mesen szaporította s a katonaságot fölkérte a kar­hatalom gyors kiszolgáltatására s a kereskedelmi minisztert fölkérte, hogy a leginkább veszélyezte­tett pontokat a központokkal telefon utján össze­köttesse. Megtett tehát minden preventív intézke­dést, sőt intézkedett, hogy a csendőrség létszáma egyáltalában emeltessék. Arra a kérdésre, mit szándékozik azok ellen tenni, a­kik Magyarország állami egysége ellen bujtogatnak, kijelenti, hogy már a memorandum­­per tárgyalásának második napján utasította mind­azon erdélyi törvényhatóságokat, a­hol ezen nem­zetiségi mozgalomnak némi jele mutatkozott, hogy összes közegeiket a legszigorúbban uta­sítsák, miszerint nemcsak az a kötelessé­gük, hogy minden csoportosulást, a rend­nek , a vagyonnak és személybiztosságnak minden veszélyeztetését meggátolják, hanem épp oly szorgos kötelességük mindazokat, a­kik izgató­­lag lépnek fel a néppel szemben, kinyomozni s a­mennyiben a tényálladék megállapítható, a törvény­székeknek, illetve a rendőrhatóságoknak átadni és gondot fordítani arra, hogy miután annak jelei mu­tatkoztak, hogy ezen izgatásokat pénzzel támogat­ják, ezen pénzforrások tekintetében is maguknak tájékozást szerezzenek. Továbbá miután az ottani papság szintén jelentékeny részt vett az izgatások­ban, felszólíttatták az egyházi főhatóságok, hogy alárendelt papjaikat a legszigorúbban utasítsák, hogy minden néven nevezendő nemzetiségi izgatá­soktól tartózkodjanak és e tekintetben mindenütt, a­hol papok ilyen izgatásban részt vettek, azoknak neveit az illető egyházi főhatóságok tudomására is hozta. A jövőre vonatkozólag megjegyzi, hogy fel­adatának tartja a magyar állam auktoritását tőle telhetőleg megvédelmezni. (Helyeslés.) Szilágyi igazságügyminiszter kijelenti, hogy ő az igazságszolgáltatási közegeket a legnagyobb szigorra és a formák megtartására utasította s abban a véleményben van, hogy azok kötelességük­nek mindig eleget is tesznek. Pázmándy Dénes az igazságügyminiszter válaszában megnyugszik, de a belügyminiszter vá­lasza nem elégíti ki teljesen, mert nem a csendőr­ség kevés létszáma, hanem a városi rendőrség hiánya a tobaj. A választ tudomásul veszi ugyan ezúttal, de azt szeretné, ha a miniszter még tovább menne a viszonyok javításában. Hieronymi Károly belügyminiszter néhány szava után a Ház a választ tudomásul veszi. Az elnök megállapítja a jövő ülés napi­rendjét. Az ülés vége déli 12 órakor. A választási reform és a románok. — A fogarasi főispán határozati javaslata. — Bausznern Guido, Fogaras megye főispánja, egy igen szép, nemes és politikailag előkelő be­szédben Fogaras megye közgyűlése elé határozati javaslatot terjesztett a választási reform megsürge­­tésére. Javaslatát, melynek gondolata az, hogy egyenlő cenzus alapján készíttessék: választási tör­vény egész Magyarország, tehát Erdély számára is,­­ a románok politikai magatartásával okolta meg. Ezzel véli meggyógyíthatni a visszavonást, mely a románok passzivitásában kifejeződik. A vármegye nagy lelkesedéssel fogadta a beszédet is, a javasla­tot is s egyhangúlag hozzá is járult. Fogarasmegye e nagyfontosságú közgyűlésé­nek lefolyásáról a következő tudósítást kaptuk: Fogaras, máj. 31. A mai vármegyei közgyűlést Baustern Guido főispán a következő beszéddel nyitotta meg: Tekintetes törvényhatósági bizottság ! Tisztelt közgyűlés ! Mai megnyitó beszédemben oly ügyre szándékozom a 1. közgyűlés figyelmét felhívni, mely­ben Fogaras vármegye, tekintettel túlnyomólag ro­mán lakosságára, kiválólag érdekelve van. Teszem ezt nem felsőbb utasításra, hanem kizárólag csak saját iniciatívámból. A­ki a körülbelül két és fél millió lélekből álló román népet nálunk Magyarországon közelebb­ről ismeri és igazságosan ítéli meg, az nem tagad­hatja, hogy e nép zöme csendes, szorgalmas, bé­kés és jóravaló nép és mégis ugyane nép egy jelentékeny része már hosszabb idő óta nem áll abban a rendes viszonyban a magyar államhoz, mely különben mindenütt az állam és a polgárai közt létezni szokott,­­ sőt az utolsó idő­ben tett tapasztalások azt a benyomást teszik, hogy a román nép politikusai és vezetői mindinkább bele­kerülnek oly érzelmi és eszmevilágba, mely a hazai románság és az ország állami tényezői közt fenn­álló ellentétek kiegyenlítésének minden lehetőségét kizárja. Ennek az oka, ámbár a hazai románság eddigi társadalmi elzárkózottságában is, de főképp abban rejlik, hogy a hazai románság kívánalmait és sérelmeit nem az egyedül illetékes helyen, t. i. az országgyűlésen igyekszik érvényre juttatni, hanem már 1869-ben a passzivitás álláspontjára helyezke­dett és azóta a törvényhozás termein kívül nagy­szabású izgatás által igyekszik politikai céljait elérni. Ezen az utón pedig a hazai románság soha sem, fog boldogulni. Beszédem folyamán még alkalmam lesz ki­emelni azokat a körülményeket, melyek kezesked­nek a magyar állam fennállásáért. Itt csak annyit mondok, hogy a magyar állam — az 1867-iki ki­egyezés szintjén állván — mint eddig, úgy továbbra is fog fejlődni, továbbra is haladni és erősödni, akár közreműködnek erre román ajkú polgárai, akár nem. Ha pedig ez áll, akkor világos, hogy a hazai románság passzivitási politikájának soha pozitív si­kere nem lesz, tehát valójában gyakorlati értéke nincs, sőt e politika inkább nagyon káros magára a román népre nézve, mert a dolog természetében fek­szik, hogy oly nép, mely bármilyen okokból a passzivitás álláspontjára helyezkedik, hátra­marad és túlszárnyaltatik a nemzet amaz ele­mei által, melyek tevékenyen működnek az ország fejlődésében és felvirágozásában. Hozzájárul, hogy a román passzivitási politika, illetve az abból eredő román izgatás a hazában a román népet még végzetes küzdelembe is sodorhatja, melynek kime­nete minden elfogulatlan emberre nézve kétes nem lehet. Kérdem, vajjon mi következik ebből ? Az következik, hogy a román politikusok és vezetők saját népük jól felfogott érdekében minél előbb szakítsanak eddigi passzivitási polit­kájukkal és arra törekedjenek, hogy minél számosabban jelenjenek meg az országgyűlésen és ott kívánalmaikat és sé­relmeiket érvényre juttatni igyekezzenek. A kérdés most már az, vájjon lehetséges-e, a hazai románságot rábírni arra, hogy az aktivitás terére lépjen, illetve képviselőit újra elküldje az or­szággyűlésbe ? E kérdés eldöntése attól függ, váj­jon a hazai románságnak 1869-ben volt-e komoly és a magyar államérdek szempontjából elfogadható oka arra, hogy a passzivitás álláspontjára helyez­kedett és ha igen, vájjon az még ma is létezik-e. Ha t. i. ilyen ok még ma is létezik, akkor teljes joggal feltehető, hogy mihelyt ez­ek elháríttatnék, a hazai románság felhagyna passzivitási politikájá­val és újra belépne a magyar parlamentbe. A hazai románságot — annak saját nyilvános nyilatkozatának tanúsága szerint — 1869-ben két ok indította a passzivitás elhatározására, t. i. a Magyarország és az Erdély közti unió és az er­­délyrészi választási törvény. A­mi az első okot illeti, ámbár a magyar államérdek szempontjából semmiképpen nem iga­zolható, de mégis megmagyarázható, hogy a hazai románság passzivitási határozatának egyik indító oka 1869-ben a Magyarország és Erdély közti unió volt, mert akkor csak két évvel a magyar alkot­mány helyreállítása után, nagyon sokan voltak az országban, talán még a legmagyarabb körökben is, a­kik többé-kevésbbé kételkedtek az 1867-ben ren­dezett közjogi viszonyok állandóságában. De ma egész másképp állnak a dolgok. Nem is tekintve azt, hogy Magyarország 1867. óta koronás királyunk bölcs és dicső uralko­dása alatt az állami élet minden terén azelőtt alig sejtett magaslatra emelkedett, s főleg két körül­mény kezeskedik a magyar állam fennállásáért. Az egyik az, hogy a magyar nemzet amaz áldásos hár­mas szövetségi politikának egyik legszilárdabb osz­lopa, mely az osztrák-magyar monarkia és a német birodalom közti frigyen alapszik és melynek ural­mától Európa békéje és szabadsága függnek. Ennél­fogva a magyar állam fennállása európai szükség és különösen Németország érdekében fekszik. A másik körülmény pedig az, hogy azok ál­tal a nagy politikai átalakulások által, me­lyek Közép-Európában véghezmenvén, 1871-ben nyerték befejezésüket és az osztrák-magyar monar­­kiát visszahelyezték eredeti világállásába, mi­által ez a monarkia rövid idő alatt oly tiszteletparan­csoló nagyhatalommá emelkedett, mint a minő már rég nem volt — ama nagy politikai átalakulások által, mondom, annyira megizmosodott a kötelék felséges uralkodó házunk és a magyar nemzet közt, hogy ámbár félreértések még mindig fordulhatnak és fordulnak is elő a magyar nemzet és a korona közt — félreértések, melyek különben mindenkor mélyen sajnálandók és melyeknek szerzői — bár­kik is legyenek azok — határozottan kárhoztatan­­dók, azonban hogy ilyen félreértések valaha szakadásra vezethetnének, az, tekintettel mindkét rész kölcsönös érdekeinek szolidaritására, legalább emberi előrelá­tás szerint egészen ki van zárva. Az igenis bizonyos, hogy a korona féltékenyen megóvja és fentartja te­kintélyét és alkotmányos előjogait és ezt nagyon helyesen is teszi, mert nálunk Magyarországon, mint nem kevésbbé Ausztriában feltétlenül szüksé­ges, hogy a korona erős és hatalmas legyen,­­ de másrészről az is bizonyos, hogy a­mint azt Szent István koronájának mostani felséges viselője min­denütt és minden alkalommal megmutatta : Magyarország alkotmányának és államiságának legfőbb és leghívebb őre és védelmezője éppen ő felsége a magyar király. Miután ez így van, miután a dolgok nálunk Magyarországon ma már Istennek hála úgy állnak, hogy teljességgel nem lehet tartani oly belső válságtól, mely Magyarország állami­­ságát veszélyeztethetné és miután egyáltalában mind befelé, mind kifelé minden lehető biztosíték meg van adva a magyar állam fentartására nézve, való­ban nagyon nehéz, még ma is komolyan venni román politikusainknak azt az állítását, hogy a román passzivitás egyik indító oka a Magyarország és Erdély közti unió, mert akármit beszéljenek román politikusaink, egyenest lehetetlen, hogy ők maguk­at ne érezzék és át ne lássák azt, hogy a hazai románság az 1881-ki úgynevezett román nemzeti program két első pontjában foglalt ama kívánal­mat, miszerint a Magyarország és Erdély közti unió eltöröltessék és Erdély külön nyelvű közigazgatási területek alapján szervezendő autonómiával felru­­háztassék, Erdély már nemzetközi fekvésénél és földrajzi viszonyainál fogva Szent István birodalmá­­nak és koronájának integritása ellen irányul, tehát e kívánalom teljesítése a magyar államra és Magyar­or­­­szág királyára nézve örök időre abszolút lehetetlenség. Azért, a hazai románság eddigi magatartása elle­nére is ragaszkodni kell ahhoz a reményhez, hogy a hazai románság fel fog hagyni passzivitási poli­tikájával, mihelyt e politika második indító okát el­hárítják és ez által a hazai románságnak arany­hi­dat építnek az országgyűlésbe való újrabelépésére. A román passzivitás második indító oka az erdélyrészi választási törvény, vagyis az a körül­mény, hogy az országgyűlési választások két kü­lönböző választási törvény alapján foganatosíttatnak és a két törvény közt éppen az, mely a románok által tömegesen lakott Erdélyben érvényes, a vá­lasztási jogot sokkal nagyobb vagyoni cenzushoz köti, mint a mienk, a szűkebb értelmű Magyar­­országon érvényes választási törvény statuál. Hogy ez ellenkezik a politikai egyenjogúság nagy elvével s hogy egyáltalában két különböző választási tör­vény egy és ugyanazon országgyűlés számára való fenállása össze nem egyeztethető egységes képvi­seleti állam fogalmával, az bizonyos és ez okból a hazai románságnak az a kívánalma, hogy a jelenleg érvényben levő két különböző választási törvény helyébe az egész országra kiterjesztendő egységes és szabadelvű választási törvény alkottassék, jogos és méltányos. A hazai románság e kívánalmának teljesíté­­sére a magyar állam annál könnyebben határoz­hatja el magát, miután az államfentartó elem e hazában anyagi és szellemi fölényénél fogva oly erős, hogy nyugalmát és biztosságát legkevésbbé sem zavarhatja, ha az alkotandó egységes válasz­tási törvény alapján, akár ötven román ajkú képvi­selő is jut be az országgyűlésbe és ott mint külön párt szerepel. Ellenben éppen ezen és csakis ezen az úton érhető el az, hogy a román kérdés nálunk Ma­gyarországon végre valah­ára tisztába hozassák. Hogy pedig ez minél hamarabb és minél tökéletesebben sikerüljön, ez oly cél, melynek elérésére buzgón közreműködni minden igaz érzelmű állampolgár e hazában köteles és miután hiszem, hogy a tisztelt közgyűlés összes tagjai különbség nélkül szívesen készek megfelelni e kötelességnek, határozati javas­latot terjesztettem elő a tisztelt közgyűléshez, mely következőleg szól: Határozati javaslat: Fogaras vármegye törvényhatósági bizott­sága — élve az 1886-iki XXI. tv. 47.§-ának n. és p. pontjában biztosított kérelmezési és felirati jogával — határozatilag mondja ki, hogy 1. a magas kormányhoz és a képviselő­­házhoz feliratot terjeszt fel és abban kéri, hogy a jelenleg érvényben lévő két különböző választási törvény helyébe az egész országra ki­terjesztendő egységes választási törvény alkot­tassák, melyben az eddig szokásos szellemi és erkölcsi minősítvények fenntartása és a szerzett jogok tiszteletben tartása mellett a szűkebb értelmű Magyarországon jelenleg érvényesnél lehetőleg mérsékeltebb, de semmi esetre nem magasabb vagyoni cenzus meg­állapítandó; — továbbá kéri, hogy ezen vá­lasztási reform folyó év végéig vitessék keresz­tül, úgy, hogy 1895-ben a választói össze­írások, 1897. pedig az országgyűlési válasz­tások már az uj választási törvény alapján foganatosíttassanak; 2. átiratilag felkéri hasonló felirat felter­jesztésére az ország összes törvényhatósá­gait és 3. a feliratok, valamint a törvényhatósá­gokhoz intézendő felkérés szövegezésével hetes bizottságot biz meg, melynek tagjai a főispán mint elnök, továbbá Kapocsányi Mór alispán és Turin János főjegyző, valamint Tibáld Mihály és Mikes András dr. törvény­­hatósági bizottsági tagok. Tisztelt közgyűlés ! Midőn a határozati javaslatomat elfogadásra legmelegebben ajánlom a tisztelt közgyűlésnek,h­át 3

Next