Budapesti Hírlap, 1894. június(14. évfolyam, 150-179. szám)
1894-06-01 / 150. szám
1894. junius 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (150. sz.) interpellációra. Mindenekelőtt konstatálja, hogy Erdélyben a rend nincs megzavarva. A mi a személy- és vagyonbiztosság biztosítását illeti, arra nézve előadja, hogy Erdélyben a csendőrséget tetemesen szaporította s a katonaságot fölkérte a karhatalom gyors kiszolgáltatására s a kereskedelmi minisztert fölkérte, hogy a leginkább veszélyeztetett pontokat a központokkal telefon utján összeköttesse. Megtett tehát minden preventív intézkedést, sőt intézkedett, hogy a csendőrség létszáma egyáltalában emeltessék. Arra a kérdésre, mit szándékozik azok ellen tenni, akik Magyarország állami egysége ellen bujtogatnak, kijelenti, hogy már a memorandumper tárgyalásának második napján utasította mindazon erdélyi törvényhatóságokat, ahol ezen nemzetiségi mozgalomnak némi jele mutatkozott, hogy összes közegeiket a legszigorúbban utasítsák, miszerint nemcsak az a kötelességük, hogy minden csoportosulást, a rendnek , a vagyonnak és személybiztosságnak minden veszélyeztetését meggátolják, hanem épp oly szorgos kötelességük mindazokat, akik izgatólag lépnek fel a néppel szemben, kinyomozni s amennyiben a tényálladék megállapítható, a törvényszékeknek, illetve a rendőrhatóságoknak átadni és gondot fordítani arra, hogy miután annak jelei mutatkoztak, hogy ezen izgatásokat pénzzel támogatják, ezen pénzforrások tekintetében is maguknak tájékozást szerezzenek. Továbbá miután az ottani papság szintén jelentékeny részt vett az izgatásokban, felszólíttatták az egyházi főhatóságok, hogy alárendelt papjaikat a legszigorúbban utasítsák, hogy minden néven nevezendő nemzetiségi izgatásoktól tartózkodjanak és e tekintetben mindenütt, ahol papok ilyen izgatásban részt vettek, azoknak neveit az illető egyházi főhatóságok tudomására is hozta. A jövőre vonatkozólag megjegyzi, hogy feladatának tartja a magyar állam auktoritását tőle telhetőleg megvédelmezni. (Helyeslés.) Szilágyi igazságügyminiszter kijelenti, hogy ő az igazságszolgáltatási közegeket a legnagyobb szigorra és a formák megtartására utasította s abban a véleményben van, hogy azok kötelességüknek mindig eleget is tesznek. Pázmándy Dénes az igazságügyminiszter válaszában megnyugszik, de a belügyminiszter válasza nem elégíti ki teljesen, mert nem a csendőrség kevés létszáma, hanem a városi rendőrség hiánya a tobaj. A választ tudomásul veszi ugyan ezúttal, de azt szeretné, ha a miniszter még tovább menne a viszonyok javításában. Hieronymi Károly belügyminiszter néhány szava után a Ház a választ tudomásul veszi. Az elnök megállapítja a jövő ülés napirendjét. Az ülés vége déli 12 órakor. A választási reform és a románok. — A fogarasi főispán határozati javaslata. — Bausznern Guido, Fogaras megye főispánja, egy igen szép, nemes és politikailag előkelő beszédben Fogaras megye közgyűlése elé határozati javaslatot terjesztett a választási reform megsürgetésére. Javaslatát, melynek gondolata az, hogy egyenlő cenzus alapján készíttessék: választási törvény egész Magyarország, tehát Erdély számára is, a románok politikai magatartásával okolta meg. Ezzel véli meggyógyíthatni a visszavonást, mely a románok passzivitásában kifejeződik. A vármegye nagy lelkesedéssel fogadta a beszédet is, a javaslatot is s egyhangúlag hozzá is járult. Fogarasmegye e nagyfontosságú közgyűlésének lefolyásáról a következő tudósítást kaptuk: Fogaras, máj. 31. A mai vármegyei közgyűlést Baustern Guido főispán a következő beszéddel nyitotta meg: Tekintetes törvényhatósági bizottság ! Tisztelt közgyűlés ! Mai megnyitó beszédemben oly ügyre szándékozom a 1. közgyűlés figyelmét felhívni, melyben Fogaras vármegye, tekintettel túlnyomólag román lakosságára, kiválólag érdekelve van. Teszem ezt nem felsőbb utasításra, hanem kizárólag csak saját iniciatívámból. Aki a körülbelül két és fél millió lélekből álló román népet nálunk Magyarországon közelebbről ismeri és igazságosan ítéli meg, az nem tagadhatja, hogy e nép zöme csendes, szorgalmas, békés és jóravaló nép és mégis ugyane nép egy jelentékeny része már hosszabb idő óta nem áll abban a rendes viszonyban a magyar államhoz, mely különben mindenütt az állam és a polgárai közt létezni szokott, sőt az utolsó időben tett tapasztalások azt a benyomást teszik, hogy a román nép politikusai és vezetői mindinkább belekerülnek oly érzelmi és eszmevilágba, mely a hazai románság és az ország állami tényezői közt fennálló ellentétek kiegyenlítésének minden lehetőségét kizárja. Ennek az oka, ámbár a hazai románság eddigi társadalmi elzárkózottságában is, de főképp abban rejlik, hogy a hazai románság kívánalmait és sérelmeit nem az egyedül illetékes helyen, t. i. az országgyűlésen igyekszik érvényre juttatni, hanem már 1869-ben a passzivitás álláspontjára helyezkedett és azóta a törvényhozás termein kívül nagyszabású izgatás által igyekszik politikai céljait elérni. Ezen az utón pedig a hazai románság soha sem, fog boldogulni. Beszédem folyamán még alkalmam lesz kiemelni azokat a körülményeket, melyek kezeskednek a magyar állam fennállásáért. Itt csak annyit mondok, hogy a magyar állam — az 1867-iki kiegyezés szintjén állván — mint eddig, úgy továbbra is fog fejlődni, továbbra is haladni és erősödni, akár közreműködnek erre román ajkú polgárai, akár nem. Ha pedig ez áll, akkor világos, hogy a hazai románság passzivitási politikájának soha pozitív sikere nem lesz, tehát valójában gyakorlati értéke nincs, sőt e politika inkább nagyon káros magára a román népre nézve, mert a dolog természetében fekszik, hogy oly nép, mely bármilyen okokból a passzivitás álláspontjára helyezkedik, hátramarad és túlszárnyaltatik a nemzet amaz elemei által, melyek tevékenyen működnek az ország fejlődésében és felvirágozásában. Hozzájárul, hogy a román passzivitási politika, illetve az abból eredő román izgatás a hazában a román népet még végzetes küzdelembe is sodorhatja, melynek kimenete minden elfogulatlan emberre nézve kétes nem lehet. Kérdem, vajjon mi következik ebből ? Az következik, hogy a román politikusok és vezetők saját népük jól felfogott érdekében minél előbb szakítsanak eddigi passzivitási politkájukkal és arra törekedjenek, hogy minél számosabban jelenjenek meg az országgyűlésen és ott kívánalmaikat és sérelmeiket érvényre juttatni igyekezzenek. A kérdés most már az, vájjon lehetséges-e, a hazai románságot rábírni arra, hogy az aktivitás terére lépjen, illetve képviselőit újra elküldje az országgyűlésbe ? E kérdés eldöntése attól függ, vájjon a hazai románságnak 1869-ben volt-e komoly és a magyar államérdek szempontjából elfogadható oka arra, hogy a passzivitás álláspontjára helyezkedett és ha igen, vájjon az még ma is létezik-e. Ha t. i. ilyen ok még ma is létezik, akkor teljes joggal feltehető, hogy mihelyt ezek elháríttatnék, a hazai románság felhagyna passzivitási politikájával és újra belépne a magyar parlamentbe. A hazai románságot — annak saját nyilvános nyilatkozatának tanúsága szerint — 1869-ben két ok indította a passzivitás elhatározására, t. i. a Magyarország és az Erdély közti unió és az erdélyrészi választási törvény. Ami az első okot illeti, ámbár a magyar államérdek szempontjából semmiképpen nem igazolható, de mégis megmagyarázható, hogy a hazai románság passzivitási határozatának egyik indító oka 1869-ben a Magyarország és Erdély közti unió volt, mert akkor csak két évvel a magyar alkotmány helyreállítása után, nagyon sokan voltak az országban, talán még a legmagyarabb körökben is, akik többé-kevésbbé kételkedtek az 1867-ben rendezett közjogi viszonyok állandóságában. De ma egész másképp állnak a dolgok. Nem is tekintve azt, hogy Magyarország 1867. óta koronás királyunk bölcs és dicső uralkodása alatt az állami élet minden terén azelőtt alig sejtett magaslatra emelkedett, s főleg két körülmény kezeskedik a magyar állam fennállásáért. Az egyik az, hogy a magyar nemzet amaz áldásos hármas szövetségi politikának egyik legszilárdabb oszlopa, mely az osztrák-magyar monarkia és a német birodalom közti frigyen alapszik és melynek uralmától Európa békéje és szabadsága függnek. Ennélfogva a magyar állam fennállása európai szükség és különösen Németország érdekében fekszik. A másik körülmény pedig az, hogy azok által a nagy politikai átalakulások által, melyek Közép-Európában véghezmenvén, 1871-ben nyerték befejezésüket és az osztrák-magyar monarkiát visszahelyezték eredeti világállásába, miáltal ez a monarkia rövid idő alatt oly tiszteletparancsoló nagyhatalommá emelkedett, mint a minő már rég nem volt — ama nagy politikai átalakulások által, mondom, annyira megizmosodott a kötelék felséges uralkodó házunk és a magyar nemzet közt, hogy ámbár félreértések még mindig fordulhatnak és fordulnak is elő a magyar nemzet és a korona közt — félreértések, melyek különben mindenkor mélyen sajnálandók és melyeknek szerzői — bárkik is legyenek azok — határozottan kárhoztatandók, azonban hogy ilyen félreértések valaha szakadásra vezethetnének, az, tekintettel mindkét rész kölcsönös érdekeinek szolidaritására, legalább emberi előrelátás szerint egészen ki van zárva. Az igenis bizonyos, hogy a korona féltékenyen megóvja és fentartja tekintélyét és alkotmányos előjogait és ezt nagyon helyesen is teszi, mert nálunk Magyarországon, mint nem kevésbbé Ausztriában feltétlenül szükséges, hogy a korona erős és hatalmas legyen, de másrészről az is bizonyos, hogy amint azt Szent István koronájának mostani felséges viselője mindenütt és minden alkalommal megmutatta : Magyarország alkotmányának és államiságának legfőbb és leghívebb őre és védelmezője éppen ő felsége a magyar király. Miután ez így van, miután a dolgok nálunk Magyarországon ma már Istennek hála úgy állnak, hogy teljességgel nem lehet tartani oly belső válságtól, mely Magyarország államiságát veszélyeztethetné és miután egyáltalában mind befelé, mind kifelé minden lehető biztosíték meg van adva a magyar állam fentartására nézve, valóban nagyon nehéz, még ma is komolyan venni román politikusainknak azt az állítását, hogy a román passzivitás egyik indító oka a Magyarország és Erdély közti unió, mert akármit beszéljenek román politikusaink, egyenest lehetetlen, hogy ők magukat ne érezzék és át ne lássák azt, hogy a hazai románság az 1881-ki úgynevezett román nemzeti program két első pontjában foglalt ama kívánalmat, miszerint a Magyarország és Erdély közti unió eltöröltessék és Erdély külön nyelvű közigazgatási területek alapján szervezendő autonómiával felruháztassék, Erdély már nemzetközi fekvésénél és földrajzi viszonyainál fogva Szent István birodalmának és koronájának integritása ellen irányul, tehát e kívánalom teljesítése a magyar államra és Magyarország királyára nézve örök időre abszolút lehetetlenség. Azért, a hazai románság eddigi magatartása ellenére is ragaszkodni kell ahhoz a reményhez, hogy a hazai románság fel fog hagyni passzivitási politikájával, mihelyt e politika második indító okát elhárítják és ez által a hazai románságnak aranyhidat építnek az országgyűlésbe való újrabelépésére. A román passzivitás második indító oka az erdélyrészi választási törvény, vagyis az a körülmény, hogy az országgyűlési választások két különböző választási törvény alapján foganatosíttatnak és a két törvény közt éppen az, mely a románok által tömegesen lakott Erdélyben érvényes, a választási jogot sokkal nagyobb vagyoni cenzushoz köti, mint a mienk, a szűkebb értelmű Magyarországon érvényes választási törvény statuál. Hogy ez ellenkezik a politikai egyenjogúság nagy elvével s hogy egyáltalában két különböző választási törvény egy és ugyanazon országgyűlés számára való fenállása össze nem egyeztethető egységes képviseleti állam fogalmával, az bizonyos és ez okból a hazai románságnak az a kívánalma, hogy a jelenleg érvényben levő két különböző választási törvény helyébe az egész országra kiterjesztendő egységes és szabadelvű választási törvény alkottassék, jogos és méltányos. A hazai románság e kívánalmának teljesítésére a magyar állam annál könnyebben határozhatja el magát, miután az államfentartó elem e hazában anyagi és szellemi fölényénél fogva oly erős, hogy nyugalmát és biztosságát legkevésbbé sem zavarhatja, ha az alkotandó egységes választási törvény alapján, akár ötven román ajkú képviselő is jut be az országgyűlésbe és ott mint külön párt szerepel. Ellenben éppen ezen és csakis ezen az úton érhető el az, hogy a román kérdés nálunk Magyarországon végre valahára tisztába hozassák. Hogy pedig ez minél hamarabb és minél tökéletesebben sikerüljön, ez oly cél, melynek elérésére buzgón közreműködni minden igaz érzelmű állampolgár e hazában köteles és miután hiszem, hogy a tisztelt közgyűlés összes tagjai különbség nélkül szívesen készek megfelelni e kötelességnek, határozati javaslatot terjesztettem elő a tisztelt közgyűléshez, mely következőleg szól: Határozati javaslat: Fogaras vármegye törvényhatósági bizottsága — élve az 1886-iki XXI. tv. 47.§-ának n. és p. pontjában biztosított kérelmezési és felirati jogával — határozatilag mondja ki, hogy 1. a magas kormányhoz és a képviselőházhoz feliratot terjeszt fel és abban kéri, hogy a jelenleg érvényben lévő két különböző választási törvény helyébe az egész országra kiterjesztendő egységes választási törvény alkottassák, melyben az eddig szokásos szellemi és erkölcsi minősítvények fenntartása és a szerzett jogok tiszteletben tartása mellett a szűkebb értelmű Magyarországon jelenleg érvényesnél lehetőleg mérsékeltebb, de semmi esetre nem magasabb vagyoni cenzus megállapítandó; — továbbá kéri, hogy ezen választási reform folyó év végéig vitessék keresztül, úgy, hogy 1895-ben a választói összeírások, 1897. pedig az országgyűlési választások már az uj választási törvény alapján foganatosíttassanak; 2. átiratilag felkéri hasonló felirat felterjesztésére az ország összes törvényhatóságait és 3. a feliratok, valamint a törvényhatóságokhoz intézendő felkérés szövegezésével hetes bizottságot biz meg, melynek tagjai a főispán mint elnök, továbbá Kapocsányi Mór alispán és Turin János főjegyző, valamint Tibáld Mihály és Mikes András dr. törvényhatósági bizottsági tagok. Tisztelt közgyűlés ! Midőn a határozati javaslatomat elfogadásra legmelegebben ajánlom a tisztelt közgyűlésnek,hát 3