Budapesti Hírlap, 1894. július (14. évfolyam, 180-210. szám)

1894-07-31 / 210. szám

Budapest 1894 XIV. évfolyam 210. sz Kedd, Julius 31 Előfizetési árak: Egész évre rá írt, félévre 7 írt, negyedévre 7 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfzetések, apróhirdetések fölvéseinek Jósse Berat 5. a. a. akcai sel­fink­ben­ is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetések, apróhirdetések fölvétetnek József-könti 6. sz. a. utcai helyiségünkben is. Katasztrófa a Habsburg-házban. Budapest, jul. 30. Életnek és halálnak ura az Isten, a­kik a földön a leghatalmasabbak, azok is, mint a fii, letörnek a teremtő ábrázata előtt. A fekete halál egyformán gázolja a szegények kunyhóit és a királyok kastélyait. Sírjunk királyunkkal, kit boldogsá­gából kifosztott a sors. Egyik csapás a másik után éri a Habsburg-ház fejét, jó Ferenc József királyt és a nagy Habsburg-dinasztiát. Vilmos kir. herceg a legújabb áldozat, őt érte váratlan és szerencsétlen halál. Leesett lováról és meghalt. Vilmos kir. herceg fejedelmünknek édes unokatestvére volt, egyik legtekin­télyesebb, legtiszteltebb, mert legérde­mesebb tagja uralkodóházunknak. Csa­tákban hős, kit vitézül szerzett sebek borítottak, békében eszes és tevékeny tanácsadója hadaink legfelsőbb urának. A hadseregben i Ubrecht kir. herceg után legnagyobb tekintélynek örvendett a tüzérségnek főfelügyelője, Vilmos kir. herceg. Még nem is volt nagyon öreg, 67 éves múlt, de erős és szívós, ki még hosszú életet remélhetett. Megbokroso­dott lova levetette a kemény köves útra s agyrázkódást szenvedvén, hirte­len halál ragadta el. Nagy a fájdalom, melyet e veszteség felett királyunk és családja érez. Mily sebeket ejt a végzet, mily kísértéseket mér az isteni gondviselés a népek urára, Ferenc József királyra. A queretaroi katasztrófát, testvére gyil­kos halálát, el nem felejthette, midőn trónörökös, egyszülött fiát Mayerlingből hozták neki hálva vissza királyi kasté­lyába. Megrendülve hallotta hírét János királyi herceg elmerülésének a Csöndes­tenger viharos hullámai közé. És most, annyi lelki kin után, Istennek keze ismét ránehezedett, boldogtalanságot árasztva szivére, egy jó barátot és jó rokont ragadott el tőle, azt, kit szeretett. Talán érezte a király, hogy nagy szerencsétlenség fenyegeti, m oly le­hangolt volt. Bátorító vigasztalást so­káig csak az imádságban talált, — imádkozhat megint. A részvét követi a szerencsétlen­séget, a népek részvéte körülveszi a királyt, hogy bánatát enyhítse. A bécsi burg kápolnájában lesz nagy gyászszertartás és a kapucinusok kriptájába egy új koporsót visznek. A­­szertartás és a gyászmise pompája el­múlik, de a felhő a Habsburghoz palo­tája­ fölött megmarad. Mikor lesz vége szerencsétlenségének ? Életnek és halálnak ura az Isten, Az istenkísértés. Vilmos kir. herceg tegnap reggel tíz óra­kor lovagolt ki egy tizenhároméves pejparipán, a­mely a legkedvesebb lova volt. Ez a pej tavaly már egyszer a háza előtti réten ledobta a Mr. herceget. A­mint a villája felé vezető Al­­brecht-hídon keresztüllovagolt, szemébe tűnt a nemrég megnyitott villamos vasútnak egy vo­nata, a­mely az említett híd mellett levő He­­lenenthalba, főállomására igyekezett. a­ kir. herceg újabban ismételten kedvét találta abban, hogy kipróbálja, mennyire izgatja lovait a som:­ nem látták tünemény és a motoros kocsik zaja. Ezért rendesen közvetet­­lenü­l a villamos vasút sinei mellett szokott lovagolni. A múlt napokban még azt mondta egy hölgynek a kir. herceg: — Nem is tudja kegyed, milyen mulatság az nekem, kipróbálni a lovaimat, hogyan fél­nek a villámos vasúttól. Eddig még, nagy örömömre, eléggé nyugodtak maradtak. Alig néhány nappal ezelőtt történt, hogy a kir. herceg főlovásza kíséretében kilovagolt. A kisérő lova a villámos vasút közeledtére megbokrosodott, úgy, hogy alig tudta lefogni. A herceg ekkor lovat cserélt a fölovászszal s roppant küzdelemmel megfékezte a vaduló pa­­ripást, s aztán utána vágtatott az elektromos kocsinak. Körülbelül egy hete hasonlóképpen versenyt futtatott a kir. herceg a villamos vo­nattal s a lova a Sacher-vendéglő előtt megint megvadult. A járókelők odarohantak a lovas segítségére, de a kir. hercegnek ismét sikerült lefogni a lovat. Az előbbi kísérleteknél sokkal szerencsét­lenebbül ütött ki a tegnap délelőtti. Mikor a herceg a vasúthoz ért, rákiáltott a kocsi­­vezetőre : — Most csöngessen minél erősebben. S azzal a pert egészen a vasút mellé szorította. A gépész engedelmeskedett s egy­­párszor erősen megütötte a kis harangot. A ló nyugodt volt. Pontban 10 órakor a két kocsi­ból álló vonat megindult Baden felé. A herce­get kisérő lovász a villamos kocsi hátulján állt, onnan nézte a lovagló herceget, a­ki a vízve­zetéktől a Hildegárd-hídig, mintegy 260 mé­teren keresztül a vonat mellett vágtatott. Itt elébe vágott a kocsinak, majd ismét lassította lova futását, hogy kipróbálja, mit csinál a pa­ripa a hátulról jövő erős lárma hallatára, a leszállást. A következő másodpercben a kir. herceg hanyatt zuhant a földre, mialatt ballába a kengyelben maradt. Feje a földre vágódott, a­mely éppen ezen a helyen tele van hegyes Icavicscsal. A megvadult ló ebben a rettenetes helyzet­ben vonszolta maga után a leír. herceget körülbe­lül tiz lépésnyire a síneken keresztül. Csak itt szabadult ki a lovas lába a kengyelből, a melybe belebonyolódott, s míg a ló őrült ga­loppban rohant előre, a kir. herceg súlyosan sebesülten eszméletlenül hevert ott a vérétől piros földön. Az utcának ebben a hajlásában, a­mely a Rainer­ utca és a Helena­ut keresztezője, van egy földszintes, árnyékos kertű ház, Deisenho­­fer Sándor vendéglője. A vendéglős, Netzern báró kapitány és több járókelő rohant a ha­lottként fekvő, ömlő vérű­ alakhoz, a­kit össze­fogott karjaikon vittek a vendéglőbe. A bejá­rattól balra levő hálószobában fektették le. Jeget hoztak, borogatták az öntudatlant, rög­tön orvosért küldtek s értesítették a Weilburg­­ban lakó özvegy kir. hercegnőt, Erzsébetet. A hercegasszony rettenetesen megijedt s abban az egy szál háziruhában, a­miben volt, rohant a be­tegágyhoz. Ekkor már ott voltak a vendéglőben a politikai hatóság képviselői, akik a Weckers­­dorfi és badeni polgármesterrel együtt a rendre ügyeltek föl. Handel báró, a badeni kerületi bíró, a tényálladékot vette föl. Érdekes, hogy a ló f­elszabadulása után röviddel, a­nélkül, hogy valaki föltartóztatta volna, megállt, visszafordult, odament a sze­rencsétlenség helyére, kapálva a földet, de nem ment el onnan, a­kik a földön a leghatalmasabbak, azok is, mint a fii, letörnek a teremtő ábrázata előtt. Vilmos kir. herceg halála. Budapest, jul. 30. Arról a megdöbbentő katasztrófáról, mely tegnap Vilmos kir. herceget érte, az uralkodó házat és sokat szenvedett királyunkat sújtotta, bécsi tudósítóink a nap és az éj folyamán a következő telefonjelentéseket küldték: A halálos esés. Ebben a percben, közel a Hildegard­­hidhoz, a paripa fölágaskodott. A vonatnak valamennyi utasa s a járókelők, a­kik szem­tanúi voltak a jelenetnek, egybehangzóig azt mondják, hogy Mr. herceg mindent megpróbált, a­mivel a vaduló paripát le lehetett csitítani. De hiába. Ekkor jobb kesével megl­opta a ló sörényét, bal­­kesével szorosabbra fogta a kantárt s megkísértette Mai számunk 12 oldal. Az orvosok segítsége. A kir. herceg még mindig eszméletlenül feküdt s csak szakgatott hörgése árulta el, hogy­ életben van. A jeges borogatások egy időre elállították a vérzést, de csakhamar a sebesült erősen hányni kezdett, a­miből azt sejtették, hogy agyrázkódást szenvedett. Hoffmann és Weiss doktorok, a­kikhez csakhamar a kir. herceg házi­orvosa Hassak dr., Uriel fő­törzsorvos és Dürr ezredorvos csatlakoztak, mindent elkö­vettek, hogy a kir. herceget eszméletre té­rítsék. Lehúzták a királyi hercegről a ruháit (tüzérezredesi uniformis, blúz, vá­szonnadrág, magas csizma), s a sebeket bekötözték. A kir. herceg fején, hátul a kupáján egy tenyérnagyságú, kerek, zúzott sebet találtak, kirongyosodott széllel, véraláfutások­­kal. Koponyatörést, ficamodást, vagy megbé­nulást ez alkalommal nem konstatálhattak. Az érvelés és a lélegzés eleinte megnyugtató volt. A seb a fejnek ugyanazon a részén volt, me­lyet 1866-ban, a königgrätzi csatában egy golyó súrolt. Talán ez a körülmény is hozzá­járult ahoz, hogy az esés következményei oly súlyosak lettek. Aggódó tekintettel kisérte Erzsébet kir. hercegnő az orvosok minden mozdulatát, sze­retettel hajolt a súlyosan sebesültre, levegőt legyezett rá és elhajtotta róla a legyeket. Huszonöt kínos perc múlva a kir. herceg, ki­nek arca egészen elvesztette a színét, fölnyi­totta a szemét és suttogá: — Nyugalom, csak nyugalom. Nyilván a legkisebb mozgás is nagy fáj­dalmakat okozott neki. Mikor újra hányni kezdett és zsebkendőt nyújtottak neki, ő a

Next