Budapesti Hírlap, 1899. július (19. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-23 / 202. szám

BUDAPESTI HÍRLAP. (202. sz.) 1899. julius 23. bíróságot, a­melynek járásába Mária-Makk tar­tozik, hogy az adóhátralékot hajtsa be. A szolga­­bíróság az erdőben lefoglalta a városnak 150 méter fáját,s annak rendje és módja szerint kihirdette az árverést. Valószínű azonban, hogy a város nem várja meg a licitációt. — Megkésett kérelem. A jövő héten meg­nyitják a Stároly-kaszárnya lovagló-iskolájában a vásárcsarnokot. A IV. kerületi választmány, úgy látszik, nem tudta, hogy a lovagló-iskolát már­­ átalakították. Julius negyedikén tartott üléséből küldött átiratot a tanácshoz, azzal a kérelemmel, hogy a lovagló-iskolát­ vásárcsarnoknak rendezze be. A választmány a kérelmével alaposan meg­késett. ' ‘ ’ . . — Segítség. A tanács Kazán községnek római katolikus­­templom építésére 25 forint, Maros- Ugra­­községének református templom építésére 25 forint segítséget­ szavazott meg. — A fővárosi múzeum. A tanács elrendelte, hogy a hivatalokban levő műtárgyakat, a­melyek a fővárosi múzeumba jönnek, a gazdasági hivatal szedje össze és szállítsa el a régi műcsarnokba, a­hol a múzeumot berendezik. ,— Adókivetés. A fővárosi adókivető bizott­ságok holnapután, hétfőn, a következő helyrajzi számú III. osztályú keresetadó-javaslatokat tárgyal­ják : a III. kerületben 1851—2100 számig; a IV. kerületben 627—638 .számig; az VI. kerületben az első bizottság 3971—3975 számig, a második bizott­ság 3475—3476 számig; a VII. kerületben 5259,­­a IX. kerületben 9443 —9465 számig. IRODALOM és MŰVÉSZET, Budapest, júl. 22. A Petőfi-ünnep A hazafias szövetség az Újvárosháza közgyűlési termében tartandó Petőfi-ünnep programját a követ­kezőképpen állapította meg: • 1. Ilimnus, énekli a budapesti polgári dalkör.­ Zű­selnöki­­megnyitó, tartja..Komár István. 3. Alkalmi költemény, Lampérth Gézától. 4. A rab, Petőfitől,­ szavalja Stefler Lajos joghallgató. 5. Petőfi halála, költemény Zempléni Árpádtól. Q­. Ünnepi beszéd, tartja Kacziány Géza dr. 7.­­Honfidal, énekli a dal­kör. 18. Alkalmi költemény Bura Mátétól. 9. Báláim, , Petőfitől, szavaira Ács Ferenc. 10. Beszéd az egye-. ,r­­érni, ifjúság nevében, tartja B­razovgy Kálmán böl­csé­szethallgató.­....11. Szózat, énekli a daloskör. Az ünnepi gyűlés végével a közönség zászlók alatt Petőfi szobrához­ vonul, hol az ünnepség második része fog lefolyni. Az ünnepre vonatkozó intézke­­nysén én, a rendezés megállapítása végett holnap vasárnap d. u. 3 órakor a belvárosi Saskörben (Irányi­ utca 17) értekezlet lesz. * Az Országos Nemzeti­ Szövetség lelkes fölhívást intéz a magyar honleányokhoz, melyben az ünnepen való részvételre szólítja föl őket s végül ezeket mondja : Dobbanjon meg a szivetek e nagy napon ; szedjétek le a természetnek minden ékességét, kertjeiteknek minden virágát s küldjétek el a megszentelt helyekre, hadd borítsa virág azt a ■szobát, hol a nagy halhatatlan született,­ a csata­mezőt, a hol hősi halált tudt és emlékszobrait, a­melyeket a nemzeti kegyelet az ő dicsőségére emelt. A postacsomagok Segesvárra, Kis-Kőrösre és­­Budapestre a Nemzeti Szövetség címére bérmen­tesen és oly időben adandók föl, hogy július 29-én rendeltetési helyükön legyenek. *­­­­ A budapesti egyetemi ifjúság igen nagy számban képviselteti magát, a Petőfi emlékére ren­dezendő ünnepségeken. A rendező­ bizottság föl­szólítja a küldöttségekbe föliratkozott egyetemi hallgatókat, hogy az indulás és gyülekezés meg­beszélése végett július 28-án, délelőtt tíz órakor az egyetemi körben jelenjenek meg. A küldöttségekbe csak július 24-ig lehet jelentkezni a bizottság elnö­kénél az egyetemi körben, mindenkor délelőtt 10—11 óráig. \ ‘ ' * ' A budapesti Petőf-ünnepen mintegy 200 tagból álló, daloskör fogja elénekelni a Honfidalt és a­ Szózatot. Ezt a hatalmas énekkart Láng György székesfővárosi tanácsos, mint az országos dalos­egyesület elnöke alasítja össze Bellovits Imre országos karnagy vezetésével a Budai Balárda, a Ganz-gyári daloskor, a Törekvés és a Budapesti polgári dalkör tagjaiból, a­kik fölkéretnek, hogy a közös próba végett kedden, 25-én este 0gy órakor a Zenekedvelők Bálvány­ utca 14. sz. a. lévő helyi­ségében megjelenjenek, a­mikor köztük a belépő­jegyeket is ki fogják osztani. * Bartók Lajos, a Petőfi-Társaság alelnöke fel­kéri a társaság tagjait,­hogy július 24-én, hétfőn délután 5 órakor jelenjenek meg a lakásán (Szent­királyi­ utca 22.) tartandó értekezleten. Pózsa Lajos, Háromszék megye főispánja értesítette a Petőfi- Társaság elnökségét, hogy a segesvári ünnepre 23 tagú deputációra vezet. A Budapesti Újságírók Egye­sülete a július 31-iki segesvári Petőfi-ünnepre a következő tagokkal képviselteti magát : ifjú­­Balkan Béla, Cziklay Lajos, Clair Vilmos, Gara József, Lovászy­­­Márton, Neszmélyi Artur és Szatmári Mór. — Az asztaltársaságok központja a segesvári ünne­pen Klein Pál elnökkel képviselteti magát, a­ki ko­szorút visz a csatatéri emlékre. A július 30-diki fővárosi ünnepen kü­ldöttségileg vesz részt és este 7 órakor ünnepséget rendez Baross-utca 45. sz. a. helyiségében. * ‘ A Petőfi-h­áz javára is adakoznak, a­kik a Petőfi Bem­ táborában körképet látogatják, mivel a körkép minden bevételének egy része a Petőn-ház alapjának, jut. A körkép belépődíja most csak 30 kv. Hétfőtől kezdve minden dohánytőzsdében, gyár­ban, egyesületben kaphatók a Petőfi-Bem emlék­érmék, melyek július 29-ikén, 30-ikán és 31-ikén belépőjegyül szolgálnak a körképhez. Az emlékérem ára: 20 kr, s ennek egy része szintén a Petőfi-ház alapját növeli. * A temesmegyei honvédegyesület és a temes­vári honvédszobor-bizottság, valamint Szabadfalu, község lakossága a magyar szabadságharc félszá­zados évfordulóját. Petőfi Sándor költőnek a szabad­falui honvédtáborban őrnagya történt kinevezésé­nek az emlékét és a szabadfalui temetőben nyugvó honvédek sírja fölött emelt emlékkő leleplezését július 30-án, Szabadfalviban megü­nnepli. * Az országgyűlési néppárt nevében Molnár János elnök levelet intézett a Petőfi­ Társaság elnökségéhez; e levélben bejelenti, hogy a pártot az emlék­ünnepen Major Ferenc dr. és Farkas József orsz. képviselők fogják képviselni. * A Maticza Szerbika irodalmi társulat nevében Hadzsits Antal elnök­ hálás köszönetét nyilvánítja a Petőfi-Társaság elnökségének a szív­es meghívásért, mely által — úgymond — alkalmat nyújtott ne­künk, hogy Petőfi Sándor világraszóló, lánglelkű és lángelméje­ költőnk emlékének hazafias kegyelettel, lelkesítő elismeréssel és hódolattal mi is áldozhas­sunk. Az igazgató választmányiak e hónap 19-iki ülése Hadzsits Antal elnököt delegálta küldöttnek Segesvárra.­­ A Töb­ölyanum nevében, az intézet igazgatója, Popovits István Vazul országgyűlési képviselő fog részt venni az emlékünnepen. * Az Eötvös-alap orsz. tanítói egyesülete levélben értesítette a Petőfi-Társaság elnökét, hogy a seges­vári ünnepen küldöttséggel képviselteti magát. A budapesti ünnepen szintén kü­ldöttségileg vesz részt. * A Petőfi-ü­nnepen a szászok is részt fognak venni és pedig nemcsak Bildner Ferenc és Trasdhenfels Emil szász képviselők, a­kikről már meg­ volt írva, hanem Pildner képviselő hazafias közbenjárására a szász polgárság is. Bartók Lajosnak, a Petőfi­ Társaság alelnökének közlése szerint ugyanis Waldbaum Frigyes segesvári polgármester szíves­ készséggel fogja városát képviselni ; közreműködésre kész Wolf Károly, a szebeni szász takarékpénztár igazgatója, vezető politikus,­a szász Central-Ausselmsz elnöke, valamint Melzer Vilmos segesvári képviselő is. So­mogyi István alispán értesítése szerint a rendezésbe a szászok is készséggel befolynak s az ebédbizottság elnökségét Teutsch bornagykereskedő vállalta el. Bartók Lajoshoz délután az a megbízható értesítés érkezett, hogy a segesvári szász irányadó körök s az előkelő polgárság előzékenységet tanúsít a Petőfi-ü­nnepély iránt. Segesvár városa ép úgy, mint Nagyküküllő vármegye hivatalosan részt vesz. Az odavaló előkészítő- és fogadó­ bizottságban számos előkelő úriember foglal helyet. A küldöttségek az előkelő szász polgárság vendégszerető házaiban kap­­nak szállást. * (A Budai Színkör műsora.) Vasárnap dél­után A baba, este A Singer-gyár, hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken A Singer-gyár, szombaton Petőfi Sándor emlékezetére díszelőadás : Első szakasz Talpra magyar, második szakasz Petőfi, harmadik szakasz Petőfi halála, negyedik szakasz Apoteozis (Nagy Bella k. a. fölléptével.), vasárnap délután A cigánybáró, este Petőfi-ünnep, első szakasz Talpra magyar, második szakasz Petőfi, harmadik szakasz Petőfi halála, negyedik szakasz Apoteozis (Nagy Bella k. a. fölléptével.) * (A Városligeti Színkörben) holnap, vasár­nap két előadás lesz. Délután fél 2 órakor fel­helyárakkal Sziklai Kornél fölléptével A két ember tragédiája kerül szíve. Este fél 8-kor Orfeus az­ alvi­lágban című operettet adják, a­melyben Sziklain kívül Újvári Károly, a népszínház tagja és Pajor Emília is föllép.­­ * (Az ország legnagyobb szobra.) Most készült el Kiss György nefelejts-utcai műtermében az a gipsz-szobor, a­mely horganyba öntve, az ország legnagyobb szobra lesz. Maga ,az alak hat méter magas­, a kezében tartott, kereszttel pedig 8’60 méter. Szép női alak ez, libbenő, könnyű ruhában és hátára vetett könnyít palásttal. Ajka félig nyitva, szemével az égre néz. Feje a dicsőség­­sugár. Magasra emelt,jobb­ karjával ,az égre mutat. Ott van az igazság és a szeretet­, baljával nagy keresztet szerít a vállához. A vallás szobra ez, a­melyet az esztergomi káptalan rendelt meg az esztergomi bazilikának a Dunára néző főhomlokára. Egyik oldalán e hatalmas szobornak, kellő távol­ban, Szent István nyugodt, nemes alakja foglal majd helyet ismeretes palástjában és egyenes kardjával, a másik oldalán pedig. .Szent László levente alakja, kezében csatabárdjával. Ezt a két szobrot is Kiss­­György készíti, a kettőnek a mintái készen vannak. A két­ szent királynak szobrai öt méter magasak leszek. Az esztergomi káptalan két­ségkívül meg fog örülni e nemes és gondos alko­tásoknak. * (Gyöngyi Izsó humoros estéi­­ Gyöngyi Izsó, a’Vígszínház kedvelt komikusa,­ a napokban kezdi meg művészi körútját a délvidéki, fürdőhelye­ken : Mehádián, Herkulesfürdőn, Marillavölgyön, Buziáson, a­hol mindenütt humoros estéket rendez. * (A Fővárosi nyári színházban) szomba­ton Petőfi-ünnep lesz. Az előadás négy szakasz­ból áll ; az első Verő György Hadak fája ellen hazafias darabjából van véve ; a második Rudnyánszky Gyulának egyfelvonásos­ színműve: Petőfi; a harmadik Petőfi halálát mutatja be­­a segesvári csatatéren, a negyedik pedig Jókai Mór Apolleózisa, a melyet Nagy Bella, k. a. fog el­­szavalni.­­ (Művészeti ösztöndíjak.) A­­közoktatás­ügyi minisztérium egy 111,500 k­rcos,...miüyé,s?§V alapot kezel, a melyet egy magát megnevezni nem akaró műbarát létesített. A tőkének kamataiból Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 2100—2100 forintot engedélyezett Zorhboly Lajos és Menyik­­Oszkár művésznövendékeknek. • * (Magyar karmester Bayreutban.) Márkus Dezső, a prágai királyi német színház első kar­mestere, Budapestről Bayreutba utazott, az ünnepi Wagner-előadásokra, a­melyek ma kezdődtek meg a Siajna kincse előadásával. * (Petőfi.) Rudnyánszky Gyula Petőfi Című egyfelvonásos alkalmi színműve, melyet szombaton adnak elő a Budai Színkörben, megjelent Rozsnyay Károly kiadásában. Ára 60 fillér. * (Új könyvek.) Az elmúlt héten a követ­kező új könyvek jelentek meg a magyar könyv­piacon : Baempf Sándor dr. A holt kézi-törvény Magyarországon 1 frt 50 kr. Beme Károly.. Föld­rajz elemi iskolák számára 35 kr. Beme Károly. Stilisztika és olvasókönyv 1 frt. Földes Géza: Magyarország története 80 kr. Göre Gábor. Vesze­­deknek más szóval nem m­atska ugrás ide Amerika se 1 frt. Ugyanaz diszkötésben 1 frt 80 kr. Huttkay Lipót. A nő társadalmunkban és az örök ember 2 frt. Ugyanaz diszkötésben 3 frt. Képessy, Magyar és Zettner. Számtan II. rész 1 frt. Kovács Gyula dr. Árva- és gyámügyi szolgálat a községekben 1 frt 20 kr. Marsits Rozina. Három monológ. Lányok számára 15 kr. Oláh Gyula dr. Az ember és az egészség. 33 ábrával. Kötve 3 frt 50 kr. Rudnyánszky Gyula. Petőfi. Színmű egy fölvonásban 30 kr. Szterényi Hugó dr. Ásványtan 1 frt 20 kr. Török István dr. Magyarország története. Kötve 36 kr. Kaphatók a Budapesti Hírlap kiadóhivatalában a pénz előzetes beküldése vagy utánvét mellett. * (Uj Idők.) Az elmúlt hét minden érdekes eseményét képekben mutatja be az Uj Idők legújabb száma: a Sulamith ó-héber operát, egy a Marchand katonáit, a nyugati pályaudvar égését, Ork­ánsi Fülöp kortes-medáliáját, a Vasvári-ünnepet, a most elhalt állítólagos Korvina-utódot, aztán Mednyánszky László egy pompás festményét, az Áradást. Regény­­kettő is folyik e füzetben, Bársony István és Oh. Murray-éi. Elbeszéléseket írtak: Brddy Sándor, Tutsck Anna, Királyfy Géza. A rovatokban érdekes cikkek vannak a hét aktualitásairól, irodalomról, művészetekről, tudományról. Ez a hetilap, a­melyet Herczeg Ferenc szerkeszt,­ könnyen megszerezhető, mert az előfizetési ára csak 2 frt egy negyedévre. A­ki meg akar ezzel a külföldi színvonalon álló, de minden izében magyar hetilappal ismerkedni, kérjen mutatványszámot a kiadóhivataltól: And­­rássy-út 10. 11

Next