Budapesti Hírlap, 1899. december (19. évfolyam, 333-362. szám)
1899-12-01 / 333. szám
k következtében talán még visszavonulni is kénytelen lesz. De bár a hadjáratról és a délafrikai állapotokról semmit sem találunk Balfour és Chamberlain beszédjeiben, e beszédek mégis igen érdekesek. Ezek az urak csinálták a háborút. Akkor is beszéltek, mikor megindították. A békeszerető angolokat a parlamentben és népgyűléseken úgy kellett belehajszolni a háborúba. Mindenféle frázisokkal és szidalmakkal iparkodtak elhitetni, hogy Krüger feltételei elfogadhatatlanok és a háború elkerülhetetlen. Akkor fenyegetőztek. Ma mentegetőznek. Azt mondja Chamberlain, hogy a külföld kritikája hamis, „amely rablóhadjáratról beszél.“ Azelőtt a külföldet és közvéleményét semmibe sem vették. Nincs köze senkinek ahhoz, hogy mit csinál Anglia Transzvállal, a büszke Albion nem tűr beavatkozást. Most pedig már diplomáciailag is notifikálták a háborút a hatalmaknak, tehát elismerték, hogy Európának van köze ahhoz, hogy Dél-Afrikában mi történik. Az angol kormány minden egyezséget, melylyel Transzvál megkínálta, elutasított, mindig újabb feltételeket szabott, katonaságot küldött, otthon mozgósított, a parlamentet öszszehívta s harmincmillió forintot kiadott, még mielőtt az országgyűlés a nyolcvanötmilliót megszavazta. Most már ez nem lesz elég s a mozgósított hatvanezer ember sem elég. Már jelenti Chamberlain, hogy kilencvenezer ember fog kelleni, vagyis Anglia minden katonája, hogy a gyarmatot megtarthassa. Természetesen, pénz is sokkal több fog kelleni s a parlamentet egybe kell majd hívni. S melyet oly könnyelműen kezdettek, azt hívén, hogy a tizennégyezer főnyi helyőrség és harmincezer katona,az első szállítás, elegendő lesz a hadjárat győkocsiajtóig, ott kézen fogva segítette le a ko-csibét s csupa mosolygó nyájaskodások között kísérte föl a méltóságos asszonyt. Az barátságosan köszöntött mindenkit. Nem győztek neki gratulálni. Milyen pompás színben van! Hja a tengerparti levegő, a tengeri fürdő, a tengerparti séták! Mindenki a tengerről, csak a tengerről beszélt ; a nagy csodálatos, titokzatos tengerről, amit egyik sem látott még, de amiről azért mindegyik úgy igyekezett beszélni mintha jól ismerné. Végre a méltóságos asszony az ajtó felé tekintett. — Tehát, megkezdhetjük, ugye ? — Oh, igen. Hiszen csak méltóságodat vártak. Ha parancsolni méltóztatik . . . — Csak kérem, kedves testvér, csak kérem. A terem szinültig tele volt. Lehetett vagy száz árva gyerek. A nyomorúság elég szapora. Nagyobbrészt az intézet meggyszintaszomántos, sötétszürke posztó egyenruhájában s egy pár mezítlábas, vékony kartonszoknyás leányka és foltos nadrágban néhány sápadt, vézna gyerek. Csoportokban álltak, egyik oldalon a fiuk, másikon a leányok s bámészan nézték végig az érkezőket. A kiváncsi gyermekszemek fürkészően vették sorra az ismeretlen, ragyogó, óriás hatalmasságokat, akik az ő nyomorúságukhoz leereszkednek. Juhász Taddaeus úr a harmonium elé ült. Fölnézett a falra, ahol Szent Alajos arcképe függött, a testben járó angyalé, aki barátcsuhában, tonzurás szép ifjú fejét alázatosan meghajtva, koldul Róma utcáin. A harmonium lassan, áhitatosan megszólalt az ujjai alatt érzelmes vezetésére, arról most azt mondja Chamberlain, hogy „ez a legnagyobb háború ebben a generációban.“ A krimi hadjárat óta nem volt ilyen háborúja Angliának. Ilyen roszul ismerték Transzvált, a búrokat és a helyzetet Dél- Afrikában. Sem katonailag, sem politikailag nem voltak elkészülve a háborúra, mégis vakmerően kihívták. Most már — nehogy az angol nemzet elcsüggedjen — a minisztere mondja, hogy „készen kell lenniök vereségekre“, nyugalomra int és biztat a jövővel, hogy a hatalmas Anglia utoljára is diadalmaskodni fog a hollandus parasztok seregén. „Nem tudom, meddig tarthat ez a viszály, mondja a másik, Balfour, de tudom, mi lehet a vége. Olyan, mely hozzánk, mint győztesekhez illik.“ Hiszen Angliának joga van büszkélkedni. De még a győzelemről ne beszéljen s a béke föltételeit ne szabják meg a háború apostolai. Még kár Chamberlainnek hirdetni, hogy a háborúval a burok „széttépték az egyezményeket (nem is ők tépték szét) s üres táblát adtak a kezünkbe, a melyre ráírhatunk akármit, amit akarunk.“ Majd ha nem lesz búr sereg, sem fölkelés, sem búr kormány, sem törvényhozás, akkor diktálhat az angol az üres táblára, amit akar. De hisz éppen ezért folyik a háború, ezért áldozzák föl a burok apraja-nagyja, életüket, hogy szabadságukat és hazájukat megmentsék azoktól a törvényektől, melyeket Anglia kardjával akar diktálni Dél- Afrikának. Budapest, nov. 30. A képviselőház ülése. A képviselőháziak ma délelőtt tíz órakor, Perezd Dezső elnöklésével tartott ülésében Neményi Ambrus előadó bemutatta a pénzügyi bizottság jelentését a kvótajavaslatról. Az elnök indítványozta, hogy tárgyalását a hétfői ülés napirendjére tűzzék ki. Komjáthy ezzel szemben a csütörtöki ülésre kérte kitűzni, hogy így elegendő ideje legyen mindenkinek az iratok ott az üde, csengő gyermekhangok zsolozsmája fölzendült . . . Majd előállt Tarba! Mari. Kerek, kék szemű, angyalarcu barna leányka. Nem volt több hét esztendősnél. Félénken nézett körül, mig meghajolt a társaság előtt s reszketeg, meg-megcsukló hangon mondta el a versét, a jótékonyság angyaláról, a kinek a nemes szivében az igazi, a legfényesebb csillagkereszt lángol, az emberszeretet. Juhász Taddaeus úr kipirulva hallgatta. A főispánná megsimogatta a gyermek arcát. — Nagyon szép volt, kislányom, nagyon szép ! Hogy hívnak ? — Tarbai Mari . . . A főispánná elgondolkozva, vizsgálva nézegette végig. Aztán bizalmasan, titkolózva intett az uraknak és a hölgyeknek, mintha valamit akarna mondani. Azok várakozóan körülfogták. — Milyen különös, — szólt susogva,, — én itt nőttem föl, ezen a vidéken, de sohasem hallottam ezt a Tarbai nevet. A főszolgabíró sietett megmagyarázni. — Annak története van, méltóságos aszszonyom. Ez a gyermek, lelenc. Én magam találtam, hivatalos utamban, künn, a Tarba felé vezető úton, ahova kitették. Arról is neveztük el, mert semmi nyomára sem akadtunk a származásának. Két-három hónapos lehetett, szegény, én hoztam be ide magam, azóta itt nőtt föl. — Különös, igazán különös, töprengett a főispánná. És minél tovább nézem, annál jobban emlékeztet egy szegény, szerencsétlen francia leányra. Főbíró úr, talán ismerte is? BUDAPESTI HÍRLAP. (333. sz.) 1899. december 1. tanulására. Madarász József pártolta ezt az indítványt, már csak azért is, mert a kvótajavaslat a közromlottság forrásából, a közös ügyből ered. Az elnök erre figyelmeztette a Házat, hogy a javaslat letárgyalása rövid időhöz van kötve s elrendelte a szavazást. Hentaller Lajos ezt nem tartotta megengedhetőnek, mert a Ház nem volt együtt határozathozatalhoz szükséges számban. Félórás szünet alatt összetelefonozták a későn kelő urakat s az ülés folytatható volt. A többség ezután elfogadta az elnök javaslatát. A hazai ipar állami támogatásáról szóló törvényjavaslatot harmadszor való olvasásban elfogadták. Ugyancsak harmadik olvasásban elfogadták a szatmár-erdődi vicinális engedelmezéséről szóló törvényjavaslatot. Tudomásul vették a kereskedelmi miniszter jelentését a cinkotakerepesi és a zágráb-szamobori vicinális engedelmezéséről. Felfüggesztették Lepsényi Miklós (rágalmazás, becsületsértés, Rohonczy Gedeon, Bónis István, Károlyi Sándor gróf, Gajári Ödön, Vészi József mentelmi jogát, az utóbbi öt képviselőét párbaj vétsége miatt. Továbbá hat esetben felfügfüggesztették Sima Ferenc mentelmi jogát, mely esetekben a vádak az izgatás, a sikkasztás, csalás, okirathamisítás közt variálnak. Hétfőig nem lesz ülés. Hétfőn tíz órakor kezdődik az ülés és a kvóta-javaslatot tárgyalják, azonkívül a miniszterelnök felel azokra az interpellációkra, melyekre már a múlt ülésen kellett volna felelnie. A kvóta-javaslat. Ma mutatta be a képviselőháznak Neményi Ambrus a pénzügyi bizottság jelentését a kvóta-javaslatról. A jelentés számot ad a bizottság tárgyalásáról s hangoztatja, hogy a kvótafölemelés által elkövetkező tőhetnagyobbodást nagy okokból s abban a reményben fogadta el, hogy a közös költségek nem fognak szertelenül emelkedni és államháztartásunk egyensúlyát nem fogják megzavarni. Nyomasztó gazdasági viszonyaink közt ugyan minden megterhelés kétszeres súlylyal nehezedik ránk, de a tíz évre való megegyezés mégis lehetővé teszi a függő kérdések elintézését, lehetővé tette az átutalásból és a kiviteli jutalmakhoz való igazságosabb hozzájárulásból eredhető hasznaink biztosítását, valamint a valuta rendezését. Befejező része a jelentésnek így hangzik: Az államháztartási egyensúly megzavarásától tartanunk nem kell és mondhatjuk, hogy — a kvótát beleértve — a kiegyezésnek teljes mérlege ránk hátránynyal nem záródik. Ha tehát a közös kiadásoknak főösszege jövőre szertelenül nem emeltetik — minek meggátlása mindig a törvényhozástól függ — bizton elvárható, hogy a javasolt megegyezés Itt Kereszttúron volt nevelőnő a gyermekek mellett, báró Rétalapyéknál ? — Hogyne, hogyne, méltóságos asszonyom! Nagyon jól emlékszem! Pompás, vígkedvű leány volt, sokat mulattunk együtt a báróéknél. Mademoiselle Louise. Csak úgy hívtuk mindig, a keresztnevéről. — Igen, igen. Egyszer csak minden ok nélkül otthagyta a báróékat , azok bizonyosan most sem tudják, hogy miért. Én találkoztam vele, Istenem, de hol ! Harmadéve, őszszel, egy szomorú alkonyatkor, künn üldögéltünk az abbaziai park egyik terraszán. Megvallom, szörnyű unalmas társaságban. Csupa vén aszszonynyal meg egy hektikus számtanácsossal, aki örökké a termométert nézegette. Borzasztó az olyan társaság, amelyiknek nincsen beszélni valója ! Már éppen ott akartam hagyni őket, mikor lihegve futott felénk az igazgatósági irodától az a kis riporter, aki rendesen ott ólálkodott a közelünkben, különösen míg Zádory gróf, a delegáció tagja is ott volt. Hogy is hívták? Ejnye, bizony a nevét elfelejtettem. — Szenzáció, szenzáció ! — kiabálta messziről. Elébe siettünk, hamarosan közrekaptuk. — Mi az, mi az ? — Képzeljék : egy szép fiatal francia leány a tengerbe ugrott ! — Francia ? A tengerbe ugrott ? Meghalt ? Ezer kérdéssel ostromoltuk. — Igen — referált tovább szokott telegram-stílusában a kis riporter — beleugrott egy kis parti gőzösnek a fedélzetéről, ami Vegliába igyekezett. Rögtön elmerült. Chersoi halászok cirkáltak a közelben, azok húzták ki, de már holtan.