Budapesti Hírlap, 1900. október (20. évfolyam, 269-298. szám)
1900-10-01 / 269. szám
Budapest 1900 XX. évfolyam 269. sz Hétfő, október 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben 8 m., vidéken 10111. Telefon: szerk. 84—63, kiadók: 58—88, igazg. 68—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. szer., Bükk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: Ugyane bár József-körút 5. sz. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy ezerél., vastagabb betétel 8 m. Hirdetések nonparellre számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen kishivatalnokok nyomorúsága. Budapest, szept. 30. Ez a magyar demokrácia: a kisbirtokos eladósodott telkét, melyen megélni nem tud, eladja s kivándorol Amerikába; a kisiparos, ki mesterséget tanult, dolgozni szeret és munkabíró, tönkrement az osztrák nagyipar versenye, a drága hitel és üzleti pangás miatt s vándorol munkát keresni városról-városra, házról-házra, míg kikerül más országba, vagy más világrészbe; a kis tisztviselő, ki érettségi vizsgálatot tett, vagy talán jogot is végzett, sok kunyerálás után bekerül valamely hivatalba napiditásnak, esztendők múlva írnok lesz belőle, kap évi öt-hatszáz forint fizetést, megházasodik és életfogytiglan ínséges marad, mert tudományával ki sem vándorolhat, jobb kenyeret keresni egyebütt. Ilyen irodai rabszolgát tart a magyar állam ötezret, de csak a napidijások nélkül, mert ezek még a rabszolgáknál is gyöngébb ellátásban és rosszabb bánásmódban részesülnek. A napidíjasoknak még rangosztályuk sincs, ők tehát a valóságos, vagyis rang nélkül való demokraták. Ötszáz forint fizetésnél és a XI. díjosztálynál már a rangfokozat kezdődik, természetesen cim-és rangkórsággal összekötve. Milyen kis ur ebben a magyar hivatalnokseregben a tekintetes ur! A szolgától csak annyiban különbözik, hogy államszolga. Az ur a nagyságos urnál kezdődik s nagy vitákra ad alkalmat, hogy e cim kit illet és kinek nem dukál. Valóságos ur azonban csak a méltóságos, mert annak fizetése is úri, melyből tisztességesen kijöhet, ha az alsóbb rangfokokon nem csinált adósságot. A méltóságosak még annyival inkább urak, mert kényelmesen dolgozhatnak külön szobában, ha akarnak, lévén nekik mindenféle alsóbb rangú alattvalóik, kik kötelesek az irodai munkákat elvégezni, neki elreferálni s aláírás végett bemutatni. Az az ötezer szegény ember, aki mind köteles úri ruhát viselni s azonkívül kénytelen lakást tartani, fűteni, enni, sőt ha lehet, gyermekeit is neveltetni, az ötezer kezelő tisztviselő úr panaszos kongresszust tart Budapesten október 2-án. Elmondják, hogy nem tudnak megélni. Dehogynem, hiszen mind élnek. Elkesergik, hogy írnoki, tollnoki, vagy segédtiszti minőségben halnak meg, ha negyven esztendős szolgálat után ugyanilyen minőségben nyugalomba nem mehetnek lakáspénz nélkül, mert nincs előléptetés. Vájjon a kormány előtt ismeretlen-e a segédhivatalok tisztviselőinek sanyarú helyzete? Előlegkölcsöneik, váltóadósságaik, fizetésüknek lefoglalása a főnökök és miniszterek szívét soha sem hóindulat vihara minden idegét megfeszíti, de azért fékezte magát és nyugodtan kérdezte: — Ön hát nem akar felelni? . . . Jó! . . . Akkor lemegyek s megkérdezem azoktól, akik odalent vannak. Azt hiszem, hogy ők örömmel fognak fölvilágosítást adni önről . . . Elindult az ajtó felé, de Sophia fölugrott, a kétségbeesés őrült erejével belekapaszkodott Marcelbe, kényszerítette, hogy leüljön, ő maga pedig letérdelt melléje a földre és rémülten könyörgött neki: — őrült! őrült! Hát még most sem hiszed, mily szörnyű veszedelem fenyeget? Maradj itt, mellettem... itt van a menekvés egyetlen reménye... Marcel nem felelt, csak mélyen Sophia szemébe nézett, mintha a lelkében akarna olvasni és ridegen kérdezte: — Kicsoda ön? Sophia felelet helyett átölelte Marcel nyakát, mosolyogva csókra nyújtotta az ajkait, s mikor látta, hogy Marcel nem csókolja meg, ő csókolta végig arcát és nyakát. A fiatalember összerezzent a két mámorától, de nem engedte magát legyőzni, ridegen ismételte a kérdést: — Kicsoda ön? Sophia nyögve felelt: — Oh, te szívtelen! mit vétettem neked? — Elloptad tőlem a szerelmet. Sophia szenvedélyesen fölkacagott, hogy hófehér fogai mind kivillantak és ezt felelte: — Oh, elloptam, és nem is adom többé vissza! Gyűlölhetsz, ha tudsz, de a vörös villa, Regény-Csarnok. SZÍRÉST. — Regény. — Irta: Ohner György. 81 ------Sophia fájdalmasan elmosolyodott és megtörve felelte: — Szerencsétlen asszony vagyok, aki szeret téged és meghal érted . . . — Léha beszéd! Kik hát ezek a banditák, akik fogva tartanak bennünket? Mily szörnyű bűntetteket követtek el együtt? Mindent akarok tudni . . . Rajta! Az igazat! . . . Azt mondja, hogy szeret engem? Én csak egyetlen egy bizonyítékát kérem ennek a szerelemnek: az őszinteséget. Sophia kezeibe rejtette az arcát és zokogva mondta: — Soha! Eliszonyodnál tőlem! — Tehát igaz, hogy ön irtózatos teremtés! — Öh, ne sértegess! Hallgass, édes Marcel! Ne halljak ajkaidról sértő, gyalázó szavakat! Mit törődöm a többiekkel! Mit az egész világgal!Csak te ne! Oh, csak te ne bánts engem! Hadd gyűlöljön, vessen meg engem az egész világ, csak a te szívedben legyen egy kis hely, a hós a megvetéstől védve legyek! — Tehát megérdemli a megvetést? Sophia nem felelt. Marcel érezte, hogy az tetta meg ? Nem szabad segédtisztnek betegnek lenni, magának, feleségének vagy gyermekének, ki biztosítja őket szerencsétlenség ellen ? Hol kapnak segítséget ? A társadalomban ? A mi társadalmunk maga is szegény és pazar, nincs pénze, hogy mások bajával törődjék. Mikor egy félmilliónál nem sokkal több pénzzel ötezer emberen (majdnem ugyanannyi család) segíteni lehet, akkor ez országban, ahol különben igen könnyen bánnak a pénzzel, az embertelenséggel lenne határos, ha nem segítenének. Az ötezer kishivatalnok jajgatását tehát halljuk és méltányoljuk. Várjon a pénzügyi miniszter meghallgatja-e őket s beveszi-e a büdzsémbe hatszázhetvennégyezer forint fizetésjavításukat ? Budapest, szept. 30. Beszámolók. Gyöngyösről jelentik: Visontai Soma országos képviselő ma délután mondotta a beszámoló beszédét, a melyben Tisza Kálmán és Apponyi Albert gróf beszédeire reflektálva, kifejtette az Ugron-párt álláspontját, mely az állami, politikai és gazdasági önállóság és függetlenség kivívása. A párt jövő feladatául pedig a gazdasági tényezők harcának megszüntetését, az erők egyesítését és fokozását és a gazdasági önállóság előkészítését mondta. Utána Bartha Miklós mondott beszédet az Ausztriától való függetlenítést hangoztatva a perszonál-unió alapján. Szabó Imre a veszprémi választókerület képviselője is ma mondott beszámolót Veszprémben. A beszámoló alkalmából a veszprémi szabadelvű párt Széll Kálmán miniszterelnököt a következő táviratban üdvözölte: Nagymálósága Széll Kálmán miniszterelnök úrnak Budapesten. Szabó Imre országos képviselőnk 10 évi képviselői jubileuma a mai napon Veszprémben megtartott beszámolója alkalmából a veszprémi meg a bossicanti erdő emlékei örökké az enyémek, s lejönnek velem a föld alá is, a sírba! — Ha nem felelsz a kérdésemre, csak azért teszed, mert jól tudod, hogy úgy megutálnálak, hogy az elmúlt boldogságból semmi más nem maradna meg emlékemben, mint az undor és a megvetés, melyet megérdemelsz! Sophia büszkén fölegyenesedett és azt mondta: — Szegény Marcel, csalatkozol, mert te még azután is szeretnél engemet! De oly nagyon szenvednél, hogy el sem képzeled, s én csakis azért nem felelek neked, hogy ettől a gyötrelemtől megkíméljelek. Engem soha senki sem vetett meg, soha senki sem utált meg... Te már tudod, hogy minő az én szerelmem. S még akkor is kérnéd, sóvárognál érte, ha megmondanám, hogy bűnös és gyalázatos vagyok! És telesülyednél velem a gyalázatba, imádott Marcel. Még akkor is szeretnél, de nem lennél többé az az édes, szelíd Marcel, akit én imádtam, s akiért szívesen adnám életemet is... Ne kérdezz hát, mert úgy sem felelek... Lásd, én ismerem a hatalmamat, s jól tudom, hogy vallomásom után is csak szeretnél, épp oly forrón, mint most, sőt talán még sokkal szenvedélyesebben ... de szégyenlened gyöngeségedet és boldogtalan lennél szerelmedben is. Valamennyi örömedet megmérgezném ; ezt nem akarom, és ezért hallgatok. Ahelyett, hogy szemrehányásokat teszel, inkább meg kellene köszönnöd... Mert életemben most vagyok először nagylelkű, de ez nem érdem, mert hiszen te érted vagyok az! (Vége köv.) Mai számunk 8 oldal.