Budapesti Hírlap, 1901. május (21. évfolyam, 119-147. szám)
1901-05-01 / 119. szám
2 marck alatt meg Caprivi alatt dívott Németországon. Ne higgje azonban senki sem, hogy Németország bajai valami nagyon csökkentek azóta, hogy a francia boszuháborútól kevesebbet tartanak. Németország gyarmati politikája sem jár ám csekély vesződséggel. Bülow Kelet- Ázsiában épp úgy áll szemközt két ellenséges nagyhatalommal: Oroszországgal és Angliával, mint Bismarck állott Európában. Oroszország, hogy Delbrück szavaival éljünk, Kínában oly illojális politikát követett, mely ritkítja párját a világtörténelemben. Mialatt az összes műveit nagyhatalmak közreműködtek abban, hogy a kínai bennszülöttek vad fölkelését a Kína körül terjedő általános közművelődés ellen leverjék. Oroszország szövetségesei háta mögött külön szerződést kötött Kínával óriási területszerzés végett. Nyilvánvaló, hogy a kínaiak veszedelmes ellenségüknek, az orosznak ilyen területi átengedést nem ingyen tettek, hanem tették bizonyára azért, mert Oroszország biztatja őket makacsságukban a többi európai nagyhatalmakkal szemben. Innen van, hogy a béketárgyalások Kínával semmit sem haladnak előre. Ez az éremnek csak az egyik hja. Oroszország kínai politikájánaknagyobb ellenségét Németországbandja. A szerencsétlen véletlen úgy akarta, hogy Kínában éppen a német követet ölték meg és igy éppen Németországnak kellett Kínában legnagyobb erőkifejtéssel föllépni. Ez a német erőkifejtés meg éppen az, ami Oroszország hódító politikáját leginkább keresztezi. Oroszország meg ennek viszonzásául késlelteti, vagy talán egészen meg is hiúsítja a hatalmak békekötését Kínával. A béketárgyalások elhúzódásával elsősorban Németország szenved anyagilag is, meg erkölszive akkorát dobbant, hogy talán az öregasszony is meghallotta. Az arcából eltűnt az egészséges pirosság; olyan sárgás-fehér lett, mint a bajusza. Halkan kérdezte: — Hát aztán honnan tudod ezt, Zsuzsánna ? Az öregasszony csöndesen felelte: — Mind panaszkodik a kertész, hogy a Pali úr Garatja az egész virágos kertet és odahordja a jegyzőékhez. Egy szót se szólt többet az ember. Lehajtotta a fejét és nézett maga elé a földre. Mint egy szobor: egy jó óra hosszat. Ekkor jött Pál úr. Mosolygós volt az arca és egy szál halovány rózsa volt a gomblyukában. Az öregasszony már eltávozott az üveges verandáról, ketten voltak. Mágnás Tóth István ránézett a szép szál legényre és halkan, komolyan kérdezte tőle: — Hol jártál, fiam? A fiú gyöngén elpirult. — Ügyelegtem, édesapám. Az apának nem változott a hangja, mikor megint megszólalt: — Nem igaz, fiam. A jegyzőéknél voltál. A fiúnak most már égett az arca a pirosságtól. — Ott voltam, — mondta halkan, lesütött szemmel. Mágnás Tóth István fölállt. Mereven a fia arcába nézett. — Rám nézz ! — parancsolta , — és mondd meg nekem, mintha Istennek mondanád : szereted azt a lányt ? A fiú szembenézett az apjával. Már nem volt piros az arca, inkább sáppadt egy kevéssé. Nyugodt, szinte kemény hangon mondta : — Szeretem. Valami különös kifejezés volt az arcán, csilog is. De azért Németország nem fog kikötni Oroszországgal, hanem béketürelemmel viseli el a helyzet nehézségeit és Oroszország fondorkodásait. Németország kínai politikája nem tűnik föl egy csöppet sem kedvezőbb világításban, ha Angliával állítjuk szemközt. Az, amiért Németország latba vetette hadi erejét és erkölcsi tekintélyét Kínával szemben, tudniillik az elégtétel a megzavart rendért és a kárpótlás az elkövetett pusztításokért, csak átmeneti, úgyszólván epizódszerű dolog. A nagy és tulajdonképpeni célja a kínai akciónak az, hogy Kelet-Ázsia óriási területei kaput nyissanak Európa kultúrájának és kereskedelmének. A kínai hadjáratnak e nagy célja, mint Richter Jenő képviselő a német Reichstagban alaposan fejtegette, egyelőre csak Angliának az érdekeit szolgálja. Németország ma Kelet-Ázsiában még nem vetélkedhetik Angliával gazdasági téren. Németország nem szívesen adja rá magát arra a szerepre, hogy Kelet- Ázsiában Anglia számára kaparja ki a gesztenyét a parázsból. De a kínai esetben ez a szerep esett neki osztályrészül. Németországnak meg kell elégednie azzal, hogy Anglia érdekével együtt az általános közművelődés érdekeit is elősegíti, a többire nézve várnia kell még egy-két nemzedéket, míg mostani kínai akciója megtermi Németországnak gazdasági gyümölcsét. Mindezekből láthatni, hogy Németország külpolitikája, habár a tengerentúli kolonizálás a világot azzal biztatja, hogy Európáról a háború veszedelme elvonult, hogy a német-francia viszony nagy feszültségével alábbhagyott, Ázsiában is csak ellenséggel van környékezve. Európában pedig csak annyit lehet állítani, hogy francia-német háború eshetősége nem fenyeget többé közvetetlenül, de azt, hogy ez az eshető-Hideg és dacos. Az alsó ajka előbbre csúszott, a tekintete merev volt és hideg. Mágnás Tóth István már ismerte ezt a kifejezést, a másik két fia arcáról. Ha sűrűn nézett volna a tükörbe, még jobban ismerte volna. Némán intett a fiának, hogy mehet. Azután sarkon fordult és ment ő is. Lement a kertbe, ahol egy csomó rózsatő siratta lenyesett virágát. Járkált a szép sima utakon. A kavicsos föveny halkan csikorgott nehéz léptei alatt. Nézte a fehér falu kastélyt, azután a szomszédét és nagyot sóhajtott. A friss lombok, amelyekre ráborult az esthomály, csendesen susogtak. Azután lekerült az istállóhoz. A kocsiszínben ott ragyogott az üveges hintó. Odébb a tüzes lovak rugdosták a hidrást. Mágnás Tóth István vállat vont, mintha ezt kérdezte volna: — Minek ? Minek volt a sok gyötrődés, a sok gond, igyekezet ? Minek a kastély ? Minek a hintó ? Minek a tömérdek jószág ? Az esztendőkön át való szorgos kuporgatás? Minek az úri mód? Ide már a főispán úgy se jön atyafilátogatásra ! Fölment, bezárkózott, előkeresett egy hatalmas tajtékpipát és rágyújtott. Ha elégett, kiverte, megint megtömte, így telt el az éjszaka. Másnap délelőtt pedig Mágnás Tóth István beállított a jegyző urékhoz. Fazekasné asszonyom ijedt meghatottsággal törülgette a széket, a melylyel megkínálta és alig tudta eldadogni: — Mi jó szerencsének köszönhetjük ezt a nagy tisztességet? Nyugodt méltósággal felelte: — Illendő, hogy megismerjem azt a leányt, akit fiamnak szántam. Még teljesen legördült az európai politika szemhatáráról, állítani éppenséggel nem lehet. Németországnak az új érában is nagy szüksége van a türelemre és a tartózkodásra. A kereskedelmi szerződések kérdésében is nagy türelmi próba vár rá és majdnem egészen biztosra vehető, hogy Németország őrizkedni fog attól, hogy gazdasági politikájával kockáztatásnak tegye ki jóbaráti politikai viszonyát szomszédaival. Budapest, ápr. 30. Az Adria-szerződés. Mai lapunkban azt jelentettük, hogy az Adria-szerződést becikkelyező törvényjavaslat szövegében oly módosítás fog történni, amely alkalmas némely aggodalom eloszlatására. Erre vonatkozólag az Esti Újság a következőt jelenti: Az Adria dolgát, mint hírlik, így intézik el: 1. A szerződés ideje csak tíz évre terjed, következésképp nincs szó meghosszabbításról; 2. az Adria tíz hajó helyett nyolc hajót fog építeni; 3. a kormány opciót kap, tíz év múlva a mostani feltételek mellett meghosszabbíthatja a szerződést, az Adriának azonban nincs meg ez a joga. Ez a megállapodás tegnap létrejött s ez hozta ma össze nagy számban a kormánypártot a javaslat 27. §-ának megszavazására. A magunk részéről arról értesülünk, hogy Széll Kálmán miniszterelnök személyes közbelépésének köszönhető ez a fordulat, amely a szerződést ellenzők soraiban is nagy megnyugtatást kelt. Tekintettel arra, hogy a most érvényes szerződés amúgy is még tíz évig érvényes és kereskedelmi, valamint kereskedelmitengerészeti körökben ezzel az állásponttal már régen leszámoltak, e részben egyszerűen az eddigi állapot marad fönn, mind a mellett, hogy a kormánynak módjában lesz adminisztratív uton azokat az állapotokat megszüntetni, amelyek nem a szerződésben gyökerezvén, eddig is a kereskedelem s a szabad hajózás jogos panaszainak tárgyai voltak. A kifogások közül megmarad az adómentesség iiriwmrwCTmawwraj minw ijgnr*0»wwii—»ufttMBMigr.n ■ BUDAPESTI HÍRLAP. (119. sz.) 1901. május 1. . . . Jócskán eltanyázott a jegyzőéknél Mágnás Tóth István. Dél volt, mikor búcsúzóul ezt mondta a jegyzőné asszonynak : — Ha pedig valami járása akad az Honkának, csak át kell szólni, hogy fogjanak be. Minek fáradna gyalog, mikor ott a hintó ! Természetesen már ekkor tele volt a hírrel a falu. Az első ember, akivel Mágnás Tóth István találkozott, Poroszlay nagyságos úr volt. Kissé kesernyés hangon mondta : — Hallom, kézfogó lesz, gazdáram! (Eddig mindig nemzetes urnak titulálta!) — Még pedig vig! — vágott vissza Tóth István. — Elveszi a Pali az Ilonkát, a nótárius Ilonkáját. — Tetszik neki, hát elveszi. Teheti! — Sok szerencsét," István gazda ! — biccent a nagyságos úr. — Lesz, nagyságos úr. Lesz! — mondja kevélyen és meggyőződéssel Mágnás Tóth István. Azután kidilesztett mellel megy tovább. Odahaza azonban már csendesebb hangon mondja a húgának: — Már azt csak nem engedhettem, hogy egyik gyerekemnek se lehessek ott az esküvőjén. Az öregasszony vak szeméből kicsordult a könnyű. Sovány keze végigbabrál a bátyja vállán. — Jó a szived, István . . . De hát a másik kettő ? ... Hisz azok is a te gyerekeid ... Mágnás Tóth István néz maga elé és lassan, mély hangon, vontatottan mondja: — Megüzenheted nekik, hogy ha az apai ház be is záródott a gyerek előtt, a kulcs mindig kívülről van a zárban.