Budapesti Hírlap, 1902. április (22. évfolyam, 89-118. szám)
1902-04-01 / 89. szám
Budapest, 1902. XXII. évfolyam 89. sz. Kedd, április 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor, félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fii Egyes szám ára helyben 8 ÜL, vidéken 10 fii. Telefoni szerk. 84—83, kiadók: 88—95, igazg. 68—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Sokk Szilárd-utca 4. sz. Bicuxeli- és kirnetis-föltétel: l gisné Láz József-körut ám oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Lassú haladás. Budapest, márc. 81. Abban a munkában, melyet Magyarország kereskedelméről és iparáról száz és egynéhány évvel ezelőtt jó Berzeviczy Gergely megirt s a mely magyar nyelven való megjelenését Gaál Jenő buzgó odaadásának köszönheti, föl van említve, hogy akkor, a midőn az iró művét szerkesztette, Magyarország 12 és fél millió lakosával szemben Nagybrittaniának népessége 118 millió, Poroszországé pedig csak 6 millió volt. Meg kell azonban jegyezni, hogy Berzeviczy Magyarországhoz hozzászámította Galíciát és Bukovinát, másrészről a határőrvidéket és tengerpartot is. Ha ezek népességét a fenti számból levonjuk, az körülbelül 9 millióra száll le. Azonban még így is messze túlhaladtuk az akkori Poroszországot s nem jártunk meszsze Angliától. Azóta száz év múlt el, a küzdelmek, erőfeszítések és eredményeknek egy százada. A három akkor összehasonlított ország között ma hasonlóságot dekretálni akarni merész vállalkozás lenne. Anglia gazdagságát és politikai jelentőségét illetőleg szédítően magasra jutott. Poroszország az első hatalom a kontinensen s a világnak legelső katonai hatalmassága. Az az emelkedés, mit harminc év óta gazdasági téren elért, eléggé ismeretes s a vámpolitika tekintetében általa kezdett új irány az összes művelt nemzetek figyelmét leköti. A fejlődés eredménye gyanánt úgy Anglia, valamint Poroszország népessége is váratlanul megszaporodott s amaz 1901-ben 37 millióra, Poroszországé pedig 34 , 5 millióra emelkedett föl. Ezzel szemben a mi szaporodásunk meglehetősen szegényes és éppen nem mondhatjuk azt, hogy bármi tekintetben is irányadó állam lennénk. Küzdelmeink és törekvéseink rendesen csak halvány reflexe annak, ami nyugaton történik s a nyugati példák utánzásával sem vagyünk mindig szerencsések. Haladásunk a gazdasági téren, még a legutolsó két évtizedet véve is, szörnyen hézagos és lassú. A takarékpénztárak reformja tekintetében nehezen tudunk tovább jutni annál, ahol húsz évvel ezelőtt állottunk. Felelős Béla az ő értekezéseiben már 1879-ben körvonalazta teendőinket, amelyek azonban teendők ma is. Lányán Menyhértnek az a kijelentése, hogy a jelzálogos kölcsönök a takarékpénztárak természetével nem férnek össze, ma is igaz ugyan, de a reformnak lökést nem adott. Még az sem következett el, amit az óvatosabb Kautz kívánt, hogy a hipotekális üzlet a takarékpénztárak reálvagyonával helyesebb arányba hozassék. Nem voltak szerencsésebbek Weninger Vincének, a Magyar általános hitelbank méltán nagynevű vezetőjének idevágó javaslatai sem. Más irányokban szintén hasonló jelenségekkel találkozunk. Ugyancsak Földes és vele sokan mások is két évtizeddel ezelőtt kimutatták, hogy a magyar föld egy része mértéktelenül el van aprózva. Azóta az elaprózás folyt tovább, anélkül, hogy vele szemben számbavehető intézkedések történtek volna. Magának a hitelnek szervezése tekintetében a hangos és jogosultaknak elismert panaszok mellett is alig történt számbavehető reform, egészen az utolsó időkig. S ha már a 80-as években jogosan panaszolták azt, hogy mily súlyos adó nyomja a magyar földet, mit mondjunk ma, amikor a mezőgazdasági termékek leszálló ára mellett a közszolgáltatások folyton emelkedőben vannak. Pedig Földes szerint húsz év előtt a belgák egy forint 65 krajcár föld- és házadót fizettek fejenként, a franciák egy forint 86-ot, ellenben Magyarországban maga a földadó 2 forint 40 krajcár volt, pedig Ausztriában csak 1 forint 66 krajcár. Itt pedig a házadót is hozzászámítjuk, nálunk egy lejekre 2 forint 91 krajcár esett. Íme néhány példa, miért oly lassú haladásunk s miért hiányzik sok téren teljesen az emelkedés. Nehezünkre esik ugyan kimondani, de miután olyan férfiak, mint Tisza István és Beksics Gusztáv előttünk jártak, elpanaszolhatjuk mi is, hogy Magyarország nagyon erősen érezte és érzi ma is azt, hogy a kiegyezés alkalmával és azóta is hiányoztak olyan nagy államférfiak, akik a gazdasági programot megalkotni s a nemzet fejlődésének ebben a tekintetben helyes irányt mutatni képesek lettek volna. A régi táblabíró-világ ilyen jellemek fejlesztésére alkalmas semmiképpen sem volt. A Stein-ek és Slardenberg-ek, a Cobden-ek és Bright-ok nálunk hiányoztak és hiába akadtak egyesek, mint az 1872-ik meglehetősen elfeledett közgazdasági gyűlés elnöke, Hunfalvy János, aki a politizálás szenvedélyét kárhoztatva, gazdasági fejlődésünk hézagait bátran föltárva rámutatott arra, hogy a társadalmi munka szervezése mennyire fontos, mennyire föltétele az emelkedésnek. Ezekre nem hallgattunk, így nem jutottunk el odáig sem, hogy e tekintetben az ország nagy tömegét alkotó gazdanépességet organizálni bírtuk volna. Csoda-e aztán, ha elmaradtunk és ha politikai szabadságunkat is sok tekintetben annak a Poroszországnak köszönhetjük, amely száz év előtt Berzeviczy tanúsága szerint legalább népesség és terület tekintetében annyira elmaradt mögöttünk. Haladásának és tüneményes emelkedésének titka kétségkívül az, hogy vezető politikusai értették a szervezés művészetét s a nemzet hajlandó volt szervezetten szívós munkát fejteni ki távol célok érdekében. Angliában a társadalmi élet élénksége, az egyéni energia vágott utat a haladásnak és emelte nem remélt magaslatra Edvárd királynak munkára termett és munkaszerető nemzetét. Másként nem fog sikerülni ez nekünk sem. A porosz királyság a múlt évben ülte meg kétszáz éves jubileumát, mi nemsokára az ezredéveshez készülhetnénk. Hol vagyunk mégis a porosz mögött? Ideje, hogy azokat a kedvező eshetőségeket, amelyek most nekünk múlnak, jobban kihasználjuk, mint tettük eddig. ■* M.K R. KÖZPONTI | STATISZTIKAI raVATAl. könyvtára Mai számunk 14 oldal. A magyar miniszterek mécsben. A félhivatalos Búd. Tud. jelenti: Széll Kálmán miniszterelnök és Storánszky Nándor kereskedelemügyi miniszter holnap reggel Bécsbe utaznak. Lukács László pénzügyminiszter már ma este odaérkezett. A miniszterelnök valószínűleg három napot fog Bécsben tölteni, míg Storánszky kereskedelemügyi miniszternek már csütörtökön reggel Budapesten kell lennie, hogy jelen lehessen a képviselőházban a kereskedelemügyi tárca költségvetésének részletes vitáján. Az orosz-francia szövetség, az orosz lapok nagy megelégedéssel veszik tudomásul, hogy a francia törvényhozás nagyobb ellentmondás nélkül megszavazta annak az utazásnak a költségeit, melyre a cár meghívása folytán Loubet elnök már újév óta készül. A pétervári Novoje Vremja párisi levelezőjétől ez alkalomból tudósítást közöl, mely jellemző világot vet a francia-orosz viszonyokra. Ez az orosz publicista kereken kijelenti, hogy a franciák némi csalódással beszélnek az orosz-francia szövetségről és a többi közt idézi Freydneff nyilatkozatát, melyet két év előtt tett, hogy e szövetkezésben bizonyos elhidegülés következett el. Mégis ez a szövetség alkotja a francia szellem erejét s reményét. Vannak, úgymond, házasságok, amelyek nincsenek híjával a kölcsönös vonzalomnak s jólétnek, még sem boldogok, mert nincsenek megáldva gyermekekkel. Ilyen volt eddig ez a szövetség. Franciaország díszéül szolgált, de gyermekkel nem gyarapitotta. A házasfelek mellékes dolgokkal kezdtek foglalkozni. Mi oroszok, folytatja azután, el voltunk foglalva a távol Keleten. A közel Keletről pedig eltávolodtunk. Azalatt odajött Germania. Ott pedig, mondá egy kiváló orosz diplomata, csak ármádiával küzdhetünk meg Németország ellen. Most közelről látjuk itt a német diplomácia diadalát. Sem nekünk, oroszoknak, sem a franciáknak nem használt a szövetkezés. Pedig Németország még mindig fenyegeti Franciaországot. Most hát itt a legfőbb ideje, hogy véget érjen a mézeshetek szaka s a tettek mezejére lépjünk. Franciaország nem kicsiny és kitünően van fölszerelve, jobban mint a németek, mind a mellett, hogy ez utóbbiak állanak a militarizmus élén. A franciáknak jobb a puskájuk, jobbak az ágyúik és jobbak a hadihajóik, mint a németeknek és hozzá a harci lelkesedés a franciáknál minden népréteget betölt. Bámulatos volna Németország háborúja a francia-orosz