Budapesti Hírlap, 1902. október(22. évfolyam, 269-299. szám)
1902-10-01 / 269. szám
y a többi nagyhatalom vagy érdeklődik törekvéseik iránt vagy azokkal ellentétes álláspontot foglal el. Bulgária rá van utalva mind az anyagi, mind az erkölcsi támogatásra. Pénzügyei zavartak, s a közszellemben mély gyökeret vert az az izgatás, mely egyelőre Macedónia autonómiáját sürgeti, titokban pedig Bulgária területi gyarapodására törekszik. Ehhez senki nem nyújthat segítő kezet, csupán Oroszország. Világos ennélfogva, hogy érdekközösség forog fönn Oroszország és Mália között és pedig sokkal közelfekvő, mint a minő a francia-orosz vétségét hozta létre. Az egyik fél, a másik számít: Bulgária reméli, hogy orosz támogatással megszerzi a balkáni preponderanciát, Oroszország viszont arra számít, hogy alkalomadtán engedelmes eszköz gyanánt fölhasználhatja a bolgár haderőt. Azeurópai udvaroknál bevégzett tény gyanánt rebesgetik, hogy már meg is kötötték az orosz-bolgár katonai egyezményt, mely Bulgáriát kötelezi, hogy akkor és az ellen mozgósítson, a mikor és a ki ellen Oroszország követeli. Ez az eset egyhamar aligha következik be, s így teljesen érthető, hogy a pétervári kabinet mérsékletre inti a bolgár politikusokat és nem engedi a macedón kérdésnek idő előtt szőnyegre vitelét. Elfogulatlan szemmel nézve az eseményeket, csak sajnálni lehet, hogy egy nemzet hatalmi vágyakért szolgája lesz egy másik államnak. Ha Bulgária megmaradna a belső fejlődés természetes útján és a földjében, meg a népében rejlő nagy erőt kizárólag saját konszolidálására fordítaná, nem kellene csengenie idegen pártfogás után. Veszedelmes és vakmerő dolog, ha a bárány a farkast hívja segítőnek. Bulgária mostani vezető férfiai eléggé ismerhetik Oroszországorradalmakból, ebben a munkában a nemzet nagyobb felét szemközt találta maszával. Nemcsak István korában, de azután II. Endréig, a korona folyton hatalma bővítésén dolgozott. A királyság megalakulása, a kereszténység elfogadása magával vonta az állami és a társadalmi szervezet teljes átalakulását. Ekkor támadtak, bizonyára még nem mai formájukban, azok a jogok, amelyeket felségjogoknak hívunk. A király nem csupán első többé a vele egyenlő törzsfőnökök között, mint volt a vezérek korában, a vérszerződés által dekretált alkotmány értelmében ; de valóságos az, a ki országában korlátlan hatalommal rendelkezik. A keleti és nyugati udvarok mintájára fényes és hatalmas tisztekkel veszi magát körül, a kik kezdetben s még azután is huzamos időn át csak házitisztjei a királynak; de a házi tisztségek végül állami méltóságokká alakulnak át. A nádori, országbírói, tárnokmesteri tisztség s mindazok a méltóságok, amelyeket régi alkotmányunk országzászlósoknak hívott, ezen a fejlődésen mentek át. Az állami berendezkedés az Árpádok korában teljesen a királyság munkája volt, a nemzet csak elfogadta, szép szerével olykor, többször azonban az erőszak, a hatalom nyomása alatt. Szent István, László, Kálmán törvényeiket ráoktrojálták a nemzetre. Ebben az időben a nemzet nem faktor még a törvényhozásban; a törvényeket a király személyes hívei, leginkább a keresztény egyház főpapjainak hozzájárulásával hozza; a királyi hatalom egyetlen korlátja az, hogy kíméli azokat a jogszokásokat és nemzeti hagyományokat, amelyek az új állami renddel, s a keresztény vallással nincsenek ellentétben. A királyságban, mint alkotmányos faktor, a nemzet először az aranybulla dekretálásával tűnt föl. Addig a törvényeket a király hozta és a király hajtotta végre tetszése, érdeke, vagy a szükségek szerint; ettől kezdve a törvény épp úgy megszabja a király, mint az alattvalók jogait gole, hogy amit ad, azt megsokszorozva vissza szokta venni. Az az erkölcsi függés, amelyben Bulgária már jelenleg is van, el fogja sorvasztani a nemzeti öntudatot, s félő, hogy amikor majd Oroszország leveti a baráti álarcot, akkorra már kivesz a népből az ellentállás képessége. Persze, ezt nehéz volna most megértetni a bolgárokkal, kik, mint minden fiatal nemzet, telve vannak vérmes reményekkel és saját erejüket túlbecsülik. De minden barátjuk őszintén óhajtja, hogy a jelenlegi mámorból ábránduljanak ki és ha lassan is, de önerejükön és független nemzeti szellemben erősítsék meg országukat. Vegyenek példát a náluknál kisebb és szegényebb Montenegrótól, melynek egyik fejedelme, I. Péter Vladika, amikor Oroszország közvetetten befolyást akart gyakorolni a fejedelemség belső ügyeire, ekképp írt I. Sándor cárnak: „Mi ragaszkodással és hűséggel vagyunk az orosz udvarhoz, de alattvalói viszonyba jutni soha nem akarunk. Őseinktől öröklött szabadságunkat még Oroszországgal szemben sem adjuk föl és inkább meghalunk karddal a kezünkben, semhogy bármely hatalom leigázzon bennünket.“ Így gondolkodott a bolgárok legkiválóbb és legnemzetibb politikusa, Sztambulov is. A jövő majd megmutatja, maradtak-e szellemének örökösei. A kiegyezési tárgyalást Bécsből jelentik nekünk. A Hofburgban a király elnöklésével ma délelőtt folytatták a tegnapi tanácskozást. Ma a két miniszterelnök és a két pénzügyminiszter vett részt a tárgyaláson. Negyedfél óra hosszáig tartott a tanácskozás anélkül, hogy sikerült volna az összes nehézségeket elhárítani. A mai tanácskozás után is maradtak még igen jelentékeny differenciák és még mindig fönnáll az a veszedelem, hogy az egész kiegyezési mű dugóba dől. A két miniszterelnök holnap délelőtt tíz órakor újra meg fog jelenni a Hofburgban, és kötelességeit. Amint Szent István a magyar királyságot megteremtette, az korlátlan hatalom volt; a felségjogok gyakorlásával nem volt semmi törvényes gátja. A király tetszése szerint határozott a háborúról s a békéről, tetszése szerint látott igazságot, tanácsosait tetszése szerint választotta s a törvények hozatalában is a tanácsosok csak javasoltak, de nem döntöttek. A királyi hatalom meggyöngülése, a mikor hatalmából részt enged a nemzetnek is, nem egyetlen oknak volt a folyománya. Igazán alkotmányos csapásra azonban a királyság a fejlődés ebben a stádiumában tért. A törzsszervezetből nálunk először az abszolút monarkia bontakozott ki; abszolút királyi hatalomra volt szükség, hogy azok a politikai és társadalmi reformok, amelyek a királyság és a kereszténység megalapításával karöltve jártak, keresztülhajtassanak. Ezt a korszakot, az Árpád-ház uralkodásának három évszázadnyi idejét, amelyben először megalakult és berendezkedett a magyar királyság, aztán az aranybulla alapján a politikai, a konstituált magyar nemzet, Timon az államszervezés korának nevezi s határául az Anjou-ház trónraléptét állítja. Alkotmányos fejlődésünkben ez a második korszak. Az a nagy és fontos közjogi szerep, amelyet a magyar korona a magyar alkotmányban a mai napig betölt, a XIV. század elején kezdődött, a mikor a nemzeti dinasztia, a mely végrehajtotta a honfoglalást, a mely megteremtette a magyar királyságot s a magyar nemzeti társadalmat, kihalt s a mióta a magyar nemzet idegenből hozta királyait. A királyi felségjogok ekkor a koronára hárultak s azokat a jogokat azóta a király csak mint a korona törvényes viselője gyakorolhatja. Ezzel még fontosabbá, az uralkodás condicio sine qua non-jává vált a koronázás. A magyar korona azonban nemcsak a király, de a nemzet hatalmát és jogait is jelentette. Ettől kezdve az államban nem a kiadol a király elnöklésével újabb tanácskozás lesz, amelyen újra meg fogják kísérteni, hogy teljes megegyezést hozzanak létre a kiegyezés és a vámtarifa dolgában. A tanácskozást még csütörtökön is folytatni fogják s ezen a napon a magyar miniszterek Budapestre utaznak a költségvetés összeállítása végett. A király holnap külön kihallgatáson is fogadja Körber miniszterelnököt. A félhivatalos Budapesti Tudósítónak este bécsi távirata a mai tanácskozásról a következőket jelenti: Széll Kálmán és Körber dr. miniszterelnök ma délelőtt tíz órakor ismét megjelent ő felsége előtt, hogy a tegnap ő felsége elnöklésével megkezdett tanácskozást folytassák.Mivel a tanácskozás tárgyai ma túlnyomólag pénzügyi természetűek, Lukács László és Böhm-Bawerk lovag pénzügyminisztereket is bevonták a tárgyalásba. A közös külügyminiszter, akinek tárcáját a megvitatás tárgyai nem érintik, nem is volt jelen. Formális koronatanács, amelyben az összes szakminiszterek is részt szoktak venni, ez alkalomból, úgy látszik, nincs tervbe véve. A magyar miniszterek elutazásának ideje ma sem határozható meg, s további intézkedésig a szakelőadók is itt maradnak. BUDAPESTI HÍRLAP, (269. sz.) Iel 1902. október 1. Vármegyei pénztár az állam kezében. Csongrádbról jelentik: A vármegyei házipénztárak tennivalóit ez év végével az állam fogja teljesíteni. A belügyminiszter a minap értesítette Csongrád vármegye közönségét, hogy az ily módon beálló változás folytán a vármegye javadalmi összege 6400 korona kiadástól fog a jövő évtől kezdve fölszabadulni. A rendes őszi közgyűlés, melyet október 15-ére hívtak egybe, határozni fog 6400 korona hovafordítása ügyében és intézkedik a bűnügyi nyomozásra szükséges munkaerő szaporítására nézve. Rutén szövetség. Lembergben kétezernégyszáz művelt lengyel-rutén gyűl össze, hogy tanácskozzék népe siralmas helyzetéről és megállapítsa a pusztulásnak indult lengyel-ruténség fölvirágoztatásának módját. Hivatalos a gyűlésre a nagykorú értelmiség, az egyetemi hallgatóság, sőt a középiskolák két felső osztálya is. Meg akarják alapítani az öreg és zsenge korú lengyel-rutének a rutén szövetséget. A mozgalmat vezető ötven tagú szervező bizottság azonban túllépte Gácsország határait, mert a magyarországi ruténséghez is intézett meghívót. A mi kárpátalji ja rusznyák népünkhöz semmi közük a galíciaiaknak. A mi hegyvidéki népünk ott a Kárpátalján nem is mondja ruténnakrály, de a szent korona, a mely a király s a nemzet jogait és szabadságát együtt foglalja magában, a legfőbb hatalom. Az ország a XIV. századon kezdve a szent korona területe, a királyi jövedelmek a szent korona jövedelmei, s minden szabad birtokjog gyökere a szent korona, de egyúttal minden szabad birtokos, azaz nemes, tagja a szent koronának. A magyar korona két fogalmat ölel magába. Egyfelől szimbóluma a magyar államnak, forrása a legfőbb állami hatalomnak, a királyságnak; de másfelől az összes nemzeti jogok és szabadságok foglalatát is jelenti. Az Árpádok alatt nincs meg a koronának ez az értelme. Bizonyára kapcsolat, az ok és okozat kapcsolata van abban, hogy a magyar koronáról ez a dogma akkor támadt, amidőn először hoztunk dinasztiát idegenből. Az alkotmány fejlődésével kapcsolatosan Timon mind a három korszakban adja a társadalom és a jogi intézmények fejlődését is. Az őskori társadalmat és intézményeket a bizánci és perzsa források nyomán rajzolja. Itt újság számába mehet, amit a perzsa Gurdezi nyomán az ősmagyarok házasságáról ír. A magyar, amióta csak tudunk róla, Gurdezi és más források egyező tanúsága szerint, monogámiában élt; amint Anonimusz írja: „a magyarok nem voltak fajtalan nép, mindenki beérte a maga egy feleségével“. Asszonyát azonban vásárolta az ősmagyar. Az ár az aszszony szépsége és vagyonossága szerint igazodott; a szebbért és gazdagabbért több árut kellett vinni az eladó leány apjának. A vételárt azonban a leány apja nem tartotta meg magának, hanem a leány hozományával visszaadta a vőlegénynek. Szent István monarkiájában nemcsak az állam alakulását és berendezkedését írja le, de a társadalmat és a jogi intézményeket is. A társadalom az Árpád-királyok alatt három kasztban oszlott meg. Igazán szabadok csak a honfoglaló nemességek utódai, akiknek neve