Budapesti Hírlap, 1904. február (24. évfolyam, 32-60. szám)

1904-02-01 / 32. szám

1904. február 1. BUDAPESTI HIRLAP. (32. sz.) . való viszonyunkat rendező törvényeknek támasztó pon­tul vételével oly pártalakulást hozzunk létre, mely ez utolsó törvénynek is teljes tartalmat ad. És igy akar­juk a nemzetet tovább fejleszteni, gazdaságilag telje­sen függetlenné tenni. Mert az 1867-iki törvények föl­tétlenül megadják a jogot arra, hogy ez az állam telje­sen független, nemzeti, nyelvében egységes magyar legyen. (Éljenzés, taps.) Megadják a nemzeti irány­ban való fejlődés minden jogát és én állítom, hogy a még a katonai kérdésekre vonatkozólag is. Az a tör­vény nem állja útját annak, hogy igazán függetlenek legyünk, nem kell tehát a törvény megváltoztatására törekedni; az alap elfogadásával tehetjük magunkat igazán függetlenné gazdaságilag, a­mit röviden úgy fejezünk ki, hogy önálló vámterület fölállítása által. Az 1790—91-iki és az 1848-iki törvényekre épített 1867-iki alapon való szervezkedésre hívom föl azokat, a­kik velem együtt a nagy ideált, az egységes magyar nemzeti államot létrehozni akarják, erős gazdasági függetlenség mellett. Ezután engedelmet kért arra, hogy­ fölállítsa azokat a tételeket, a­melyeknek a program kifejezett kívánalmainak kell lenniök. A párt alaptételeit és el­veit a következőkben lehet összeállítani: Az állam egész szervezetének nemzeti tartalommal való meg­töltése, az állam nyelvének a nemzet műveltségével minden vonalon való kiépítése és igénybevétele min­den eszköznek az egységes, egynyelvű nemzeti állam­nak léterehozására; a magyar birodalom állami lété­nek a külképviseletben és kereskedelemben való teljes kidomboritása; az 1867-iki törvényhozás alapján a teljes paritás Ausztriával elvileg és jelvényileg. Ne jelentkezzék mindig csak az egységes monarkia, hanem Magyarország, mint önálló állam, mit már az 1790/91. törvények is biztosítanak. Az állam nyelvének, nem­zeti jellegének a hadsereg tisztikarában és a legény­ség kiképzésében a vezénylet és szolgálat körében való teljes érvényesülését már a 67-ik XII. törvénycikk 11. pontjában ő felsége alkotmányos, azaz törvényhozás útján gyakorlandó jogául jelenti ki. Nem tekintve a vezérlet, vezénylet és belszervezet kérdését, melyek kizárólag katonai kérdések, de a­melyek a nyelv kér­dését magukban nem foglalják, törvényalkotás útján gyakorlandó, tehát a nemzet és a korona egyetérté­sével, minthogy törvényt alkotni csak így lehet. De nem mint kizárólagos felségjog, hanem mint a mi nemzeti s a mi alkotmányos után gyakorlandó. Az elemi oktatás terén a nemzeti függetlenséghez képest az állami belszervezkedés ott, a­hol szükséges, föltét­lenül megvalósítandó, az állami nyelv leírásának tö­kéletes biztosításával. Önálló jegybank, a­mely nélkül gazdasági függetlenség nem képzelhető. Ezzel kapcso­latban önálló vámterület, lehetőleg mindkét részt ki­elégítő méltányos kereskedelmi szerződés Ausztriával. Az ország összes közintézeteiben az állami nyelv ural­mát biztosító intézkedések keresztülvitele és az ennek­­útjában álló akadályok elhárítása. A választási jog tetemes kiterjesztése a városokra való különös tekin­tettel, a választókerületeknek a választók számaránya szerint való kikerekítése a munkásosztály lehető be­vonásával, bántott és a gyűlölségtől eltorzult ábrázattal kiáltotta: — De megállj! mielőtt elolvasnád, hall­gasd meg ezt a részletet, a­melyet a negyedik ol­dalon adnak. Ez az, a­mit annyira csodálnak, annyira tapsolnak, ezt nevezik mesterműnek! És a­nélkül, hogy halálosan sápadt húgá­nak fölindulásával törődnék, a zongorához ült és a jelzettől teljesen eltérő ritmusban játszott és igyekezett formájából kivenni a harmadik fel­vonás remek előjátékát. Dühét a boldogtalan zongorán töltötte ki. De hiába volt a paródia, kárba veszett az árulás, a­melynek ellenére a tiszta és nemes melódia oly fenségesen fejlődött ki, hogy Harry maga is, megdöbbenve és magá­ból kikelve, irigy dühében lekapta a lapot a zon­goráról s a néma és izgatott Zsuzsa felé lökte. A fiatal asszony fáradt mozdulattal vette föl a lapot, kisimította és a kritikára fordítva, Lavi­­ron nevének aláírásával olvasta a diadalmas da­rab igazságos dicsőitő elismerését. És a­mint olvasásában haladt, a fiatal asszony szeme előtt föltámadtak és elvonultak a szomorúság és küz­delem napjai, a­melyek alatt a helyéből kimoz­dított szerző fájdalmasan, roskadozva küzködött a lármás és mindent elnyelő életmód közepette, a­mely megbénította gondolatát, azután a béke és nyugalom napjai Saint-Cloudban, a­hol ereje és büszkesége teljességében írta meg műve utolsó két fölvonását, a­melynek Harry által becsmérelt bevezetése a melyet Derstal játszott neki egy est gyönge homályában, még most is a fülében csengett. Kényszerítette szemét, hogy végig­olvassa a hosszú cikket, eszét pedig arra, hogy megértse. Daviton ezt mondta: „És most, hogy művészetében biztos, gon­dolatának ura, a Velencei leány szerzője nyu­godtan indulhat jövőjének. A „Dicsőség útja”4, a­melynek első stációi oly súlyosak, immár szóp Az ország érdekében van, hogy a nagy cenzust leszállítsuk. Nem lehet elfogadni az általános válasz­tói jogot, az ország számos részében, levő nemzetisé­gekre való tekintettel. Gondoskodni kell ar­ról, hogy a munkásosztály a képviselőház­ban kellő képviselethez jusson. A választói jogosulta­ságot függővé lehet tenni a magya­rul inti és olvasni tudástól. (Éljenzés, taps.) A feleke­zeti kérdésre vonatkozólag szükséges, hogy a római ka­tolikus egyház önkormányzati jogát elismerjük. A nem katolikus egyházak jogainak és szabadságának sérelme nélkül kell, hogy oly alakulások jöjjenek létre, hogy az állam segítségére jöjjön a nem katolikusok­nak. Egyszóval: szükséges az 18­­8. évi XX. törvény­cikk szellemének érvényesítése. A m­ai fejlődés követ­keztében — így folytatta beszédét — szükségesnek tar­tom az egyenes progresszív adózó rendszernek a beho­zatalát, a fogyasztási adóknak, a­mennyiben elsőrendű szükségletekre vonatkoznak, lehető leszállítását, hogy a munkások a lehető legolcsóbban juthassanak hozzá. Kívonjuk a létminimum védelmét úgy az ingó-, mint ingatlan javakra. Korszerű munkásügyi törvé­nyek és intézmények alkotását, munkaadó és munká­sok közti igazságos viszony létesítésére vonatkozó tö­rekvést. Kívánjuk az állami tisztviselők javadalmazá­sáról szóló törvényjavaslat törvényerőre emelését, a bírói fizetésnek, különösen a legalsóbb fokon emelését, mely a bírói függetlenségnek egyik hathatós biztosí­téka. A közigazgatási tisztviselők fizetésrendezésének haladéktalan munkábavételét. A kivándorlás és elsze­gényedés megakadályozására nagyobb arányú állami beruházásokat kell foganatosítani. És végre olyan ál­lamban, mint a mienk, hol a monarchikus szervezet alapján állunk , a­hol kétségkívül a nemzet és a ko­rona közti jóviszony legfontosabb tényezők egyike arra is kell gondolnunk, hogy a felséges uralkodó és családja iránti szeretet minél teljesebb legyen. Ennek előmozdítása végett kívánjuk a paritás elve alapján a magyar udvartartást. Beszédének befejező része így szólt: Talán nem ér­demem, talán véletlen következtében abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a­mit Magyarországon a köz­élet terén elérni lehet, azt mind elértem. Tudom, hogy a hatalom csak kifelé látszólag bír nagy értékkel, de a­ki kezeli, nagy nehézséggel küzd meg. Lenn és fenn a bizalmatlanság olyan közbejátszó tényező, a­mely következtében vágyni arra az állásra senki sem sze­retne. De a ki ezeket nem ismeri, a ki nem volt benne, a­ki bizonyos ideig az intéző körökkel érintkezésben volt, tudja, hogy hol van a baj, tudja, hogy hol vannak a nehézségek és hogy ezek mi célból támasztatnak és azt is tudja, hogy bizonyos dolgokat célzatos ellenke­zés miatt miért nem lehet elérni, tudja, hogy egyes tényezők, a­kiknek a magyar államot képviselni kell, arra törekednek, hogy a magyar államot elfedjék. De ezeknek részletezésébe nem akarok menni, talán a visszavonulásom ideje óta folytatott tanulmányozások győztek meg engem arról, hogy a 67. évi XII. törvény­cikk alapján egy új bázison kell az állam érdekeit szolgálni. Legyenek meggyőződve, hogy a ki annyit lesen nyitva áll előtte. Könnyével áztatta és merő érzékenységből és igézetes bájból szövődött géniusza tudja, hogy mily keserűséggel fizetett az inspirációkért, a­melyek hallgatóit elbűvölik. De ki bánja. A művész első kötelessége, hogy meg ne hazudtolja végzetét­. A lap kiesett a fiatal asszony kezéből és a földre hullott. Harry gonosz szemmel nézte, mintha jól esnék neki a kínlódását látni. — Nohát, — kezdte újra, epésen, — óriási volt a siker, ugy­e! Most újra nagy em­berré lett. Nem sajnálod, hogy többé már nem viseled a nevét? — Nem, Hány, — felelte szelíden a fiatal asszony, — nem sajnálom, hogy szabadon bocsá­tottam őt, mert azok közé tartozott, a­kik ment­­halnak a rabságban. És a mi pompánk, jól ér­zem én, jobban fogva tartotta a legkegyetlenebb börtönnél is. Laviron, a barátja, jól mondja: „Mindenki teljesítse a végzetét/. Én visszaadtam őt a magáénak. Az ő végzete, hogy szabadon, korlátlanul énekeljen, tán szegényen, de bizo­nyos, hogy fenségesen és inspirációval. Nem én voltam a neki való asszony. Ő maga mondta ne­kem házas életünk utolsó napján, hogy milyen fájdalommal, mily nemesen, azt csak én tudom egyedül! De egész életem öröme és büszkesége lesz, hogy valamikor az övé voltam. Te gyűlölöd őt, Harry. Te soha, egy pillanatig sem értetted meg őt, a­míg közöttünk volt. Ebből eredt az el­lenségeskedésed. Hidd el nekem, hogy ő töké­letesen jó, tökéletesen gyöngéd és mindenek­­fölött tökéletesen finom és nobilis lélek volt. — Szóval, te, úgy látom, hogy alaposan sajnálod őt. — Egész életemben sajnálni fogom. — Hát miért nem maradtál mellette, a­mi­kor megkínált vele! — Azért, mert megértettem, a­mikor fel­próbált, mint én, erről az útról le nem térek. (Lelkes éljenzés.) Bánffy beszéde után Tüdős János dr. ügyvéd a debreceni hívek nevében vezérül köszöntötte Bánffyt. Körösi Kálmán ügyvéd fölszólalása után Tutsek Sándor dr. kolozsvári, Vajda Lipót dr. deési, Je­szenszky Béla dr. torontáli, Fáy Béla kamarás a hu­­nyadmegyei uj párthívek nevében üdvözölte Debre­cent, majd megalakult a debreceni uj párt tisztikara. Elnökké Degetsfeld József grófot, helyettes elnökké Szaló Kálmán iparkamarai elnököt, alelnökökké Bér-É­ger Jenő építőt, Erős Lajos tanárt, Pálffy Gábor bir­tokost, Popper Alajos dr. orvost és Tüdős János ügy­védet, titkárokká Körösy Kálmán dr. ügyvédet, Tüdős Kálmán dr. orvost választották. Azonkívül nyolcvan­­tagú választmányt alakítottak. Kaszinók közgyűlése.­ ­ Budapest, jan. 31. A Nemzeti Kaszinó és az Országos Kaszinó ma tartotta évi rendes közgyűlését. A Nemzeti Kaszinó közgyűlése délelőtt folyt le s tudomásul vette a múlt évről szóló jelentést és jóváhagyta a jövő évi költség­vetést. A jövő vasárnap lesz a folytatólagos, hitelesítő közgyűlés, a­melyen ki fogják hirdetni a három igaz­gatóra és az új választmányi tagokra már ma megtör­tént szavazás eredményét. A jövő vasárnap tartja a kaszinó Széchenyi-lakomáját is, a­melyen Széchenyi Emil gróf soproni főispán mondja az emlékbeszédet. Az Országos Kaszinó közgyűlésén, mely délután folyt le, tizenhat választmányi rendes és két póttagot vá­lasztottak. A közgyűlés után este kilenc órakor lakoma volt, melyen Wekerle Sándor, a kaszinó elnökigazga­­tója a magyar társadalom új feladatairól mondott pol­hárköszüntet s olyan elveket és eszméket proklamált, a­melyeknek bizonyára tapsolni fog az egész ország. Azt hirdette, hogy a magyar társadalom tartsa tiszte­letben a régi szent hagyományokat, de egyúttal vessen gondot arra is, hogy micsoda új eszmékre, új irányokra van szükségünk, hogy a jövő fejlődésnek is megálla­pítsuk útjait. S a­mikor azt látjuk, úgymond, hogy a népeik harcát talán nem is ágyukkal, hanem füstölgő kürtőkkel fogjuk megvívni, sokszor és sokban szakít­­nunk kell a megszokottsággal, kedvelt életmódunkkal, az úri és nem úri, elegáns és nem elegáns foglalkozá­sok iránt való előítéletekkel. A gazdasági élet fejlődése áttör a hagyományokon s a magyar társadalom vezérlő osztályai szerepüket csak úgy tarthatják meg, ha fölis­merik ezeket a nagy igazságokat. Jes őszinteséggel beszélt velem, hogy tönkre ten­ném és magamat is vele. Ismételtem, nem én vol­tam a neki való asszony. És alapjában véve azt hiszem, hogy az olyan emberek, mint ő, nem tudnak szeretni és hogy nincs olyan asszony a világon, a­ki le tudná őket kötni. Ők nem szere­tik igazán, szenvedélylyel csak a művészetüket, és mindent és mindenkit meggyűlölnek, a­ki őket attól eltéríti! — Csak mond ki, hogy valóságos szörnye­tegek, a­kik kultuszt csinálnak a maguk egyéni­ségéből. Nincsen náluknál tűrhetetlenebb lény. Mindeneknek hozzájuk, az ő érdekükhöz, az ő hír­nevükhöz, dicsőséghez kell igazodni. Köszönöm szépen, kedvesem, de jobban szeretem Jim paj­tást. Abból jó férj, valószínű, kitűnő apa és bizo­nyos, hogy a legkiválóbb sógor leszen. Zsuzsa a legtökéletesebb lenézéssel mérte végig Harryt, aztán vállat vonva mondotta: — Én nem bántam meg, a­mit tettem. Mondtam már neked, hogy nem. Azt hiszem, hogy én is visszatértem a magam útjára, a­mely a könnyű, a ragyogó élet útja. Derstal pedig a maga igaz útjára tért, a­mely a „Dicsőség útja.44 Jim nagyon, jó fiú, az édesatyám öcscse, és a te barátod. De hidd el nekem, Harry, hogy soha sem csinálta volna meg a te Atalodat. Harry elzöldült mérgében, felelni akart, de Zsuzsa mosolyogva kelt föl, leintette, és a hírlapot a zongorára téve, mondta: — Az imént tönkre akartad silányítani ezt az előjátékot. Hiú kísérlet! Én a szerzőjétől magá­tól hallottam. Ilyenformán kell azt játszani. És fehér ujjaival a billentyűket érintve, hízelgőn és poétikusan játszotta el a Velencei leány részletét, a­melynek remegő harmóniája a szellő szárnyán szállt a tengeren keresztül ahhoz, a­kinek halhatatlan emlékét fölidézte. Vége.

Next