Budapesti Hírlap, 1904. április (24. évfolyam, 92-120. szám)

1904-04-01 / 92. szám

1904. április 1 BUDAPESTI HÍRLAP, (92. sz.) Oroszország tiltakozása, Tokió, márc. 31 A Reuter-ügynökség jelenti: Oroszország a ja­pán kormánynál a francia követ utján óvást tett az el­len, hogy a Port-Arturra intézett negyedik támadása alkalmával elpusztították a San-San­-Tau-szigeten­ levő vesztegzár-állomást. Az óvás a hágai egyezmény 1 25. szakaszán alapul. Komura báró külügyminiszteri a tiltakozó-jegyzék átnyújtásánál azt mondta a francia­ követnek, hogy nem kapott hírt Togo tengernagytól a­ kérdéses állomás elpusztítására vonatkozólag. Különö­­ben is az egyezmény idézett cikke csak szárazföldi há­­­­borúkra érvényes, mert az egyezmény a tengerről való k­­övetés kérdését nyiltan hagyta.­ ­A Kranázsvországi vasút, Berlin, márc. 31. (Saját tudósítónktól.­) A Lorcalanzeiger-nek je­lentik Pétervárról. Az orosz kormánynak ez időszerűnt­­ a mandzsuroszági vasút őrzése okozza a legnagyobb­ gondot. Az őrző csapatok parancsnoka napiparancsban tudatta, hogy a vasutat minden gyanús ember ellen meg fogják oltalmazni. Kínai rendőrökön kívül, a­ki­ket szintén a vasút oltalmára rendeltek ki, semmiféle az aknaszlatinai sóbányák veszedelme. Aknaszlatina, márc. 3.1. (Saját tudósítónktól.) Máramarosszigettől fél­órányira, az északkeleti fensikok egyikén van Akna­szlatina, a magyar sóbányászatnak­ egyik legjelentő­sebb helye. Hátvéd gyanánt erdős hegység húzódik be a keleti Kárpátok havasai közé, elől a Tisza övezi nagy kanyarulattal Fehéregyháza felé, míg kétoldalt szelí­den simulnak hozzá a völgy rétjei. Maga a község nagy kincstári telepitvény. Lakói magyarok és oláhok, számuk meghaladja a kétezerét. Túlnyomóan rendes kőházak, sok középület, csinos kisdedévé, népiskola, kincstári lakók, fürdőpavillonok. Érdekes, hogy a községben nem szabad zsidónak lete­lepülni, ezért a falun kívül laknak. Egy-egy utcát lé­tesített a zsidóság a község két oldalán, hol mindkét soron, nandenik házban valami üzlet van. A legsaját­­ságosabb vegyület ez, a keleti városok bazár­negyed­­jeire emlékeztet. Egy-egy magaslaton karcsú, kúp alakú építmény jelzi a sóaknákat, a­melyek hosszan húzódnak el az egész község alatt. Aknaszlatinán a magyar állam­kincstárnak legjövedelmezőbb sóbányái voltak. A fel­tárt sótelep közel kétezer méter hosszú, ugyanolyan széles, területe 28.442 négyzetméter. Tiszta sómeny­­nyisége 47.937.496 métermázsa és évenként 347.475 méter m mázsa sót termelnek benne. Összesen négy bá­nyája van, 27 nyílt aknatorokkal és 12 napranyiló záróval. Legszebb közöttük a jelenleg víz alatt levő Ku­­nigunda-akn­a, mely legértékesebb is. Óriási terem, 129 méter magas, 227 méter széles és 720 méter hosz­­szú. A sóalakzatoknak legpompásabb váltakozásai gyö­nyörködtették a mélyébe határokat, itt volt a híres táncterem és oltár is. Most már viz alatt van e hatal­mas terem, a sóvágást még az elmúlt év elején meg kellett szüntetni. A viz kezdetben csak szivárgott, majd vékony érként csörgedezett be s lassan kint ellepte az egész aknát. Nem tudták elejét venni a bajnak, a viz mind magasabbra szállt és oly nagy mértékben zúdult be, hogy átlagos számítás szerint óránként nyolcvan köb­méter ömlött be az aknába és emelkedése 21 centimé­ter volt. Ekkor villamos erőre berendezett hatalmas szivattyút állítottak az akna tetejére és éjjel-nappal dolgoztattak a víz apasztásán, a­mely már harminc méter magasan lepte el az aknát. A bányamunkásokat nagy aggodalom fogta el, attól féltek, hogy az eset megismétlődik a többi akná­ban is és elvesztik kenyerüket. Még nagyobb lett a rémület, a­midőn a környéken, a község közvetetten, közelében süppedni kezdett a talaj. Előbb kint a me­zőn volt földomlás, majd mind közelebb keletkeztek a községhez, egytől­ tizenöt méter átmérőjű kráterek nyíl­tak meg és a föld belsejéből ijesztően állottá­k ki­ a só­­bazaltok. Különösen a zsidóság körében volt nagy a pánik, mely a falun kívül lakik és egyiknek-másiknak már az udvarán is kezdett roskadozni a föld, sőt némely ház meg is repedezett. Többen kiköltözködtek, némelyeket kilakolattató, mire ezek a vármegyéhez fordultak, arra kérve annak vezetőségét, hogy megfelelő telkekkel kárpótolják őket­ a község túlsó oldalán. A kincstár most­ már hozzákezdett a radikálisabb védekezéshez. A bánya kerületében, a 6—30 méternyi föld- és kavicsréteg alatt bitumen-tartalmú, zsíros tapintatú agyagpala van, a­mely védőpáncélja a sónak. E vsz­­hatatlan burok fölött vonul el a forrás és talajvíz a föld- és kavicsrétegben, míg utat törhet magának a föld szinére és e páncél tartja fenn a sóban az életet, a szárazságot. A­hol azonban az agyagpala léket kap, ott betó­dul a viz a sóba és a kiválóan tiszta, édes hegyi víz rohamosan emészti meg a hatalmas sótömeget. Ki­mossa, aláássa, alagutakat, üregeket csinál benne le egész a végtelenségig, míg sóval annyira megtelíti, hogy elveszti maró erejét. A földalatti üregek fölött aztán addig süpped a föld, miig részben a meglazulás, részben a saját nyomása következtében beomlik. Az aknaszlatinai sóbányáknál is hasonló eset történt. A talajvíz és a Tiszából fölszivárgó, a kavics­rétegben mozgó folyóvíz több oldalról olyan helyre talált, hol az agyagpala meg volt sérülve és azon át­törve magát, mindaddig mosta a sót, mig az aknába jutott. A legtöbb földsüppedés és omlás a fensík nyugati oldalán van, ott, a­hol az országút a Párel-fürdőbe visz. Alig hagyjuk el a községet, az országúttól balra már látszanak az üregek és hüppedések, sőt egy helyen maga az országút is mintegy harminc méter hosszú­ságban alásülyedt. Ez a rész el van kerítve és az­ itt innen a mezőre kitérve csatlakozik az országút foly­tatásához. Azonban már mind ez, mind a többi kisebb süppedés nagy része be van temetve földdel. A baloldali sülyedések közt igazán félelmetes az. Hogy ma már minden praktikus pálya elég táplálékot ad az elmének, azt fényesen beigazolta a London Cherkemwell kerületében levő óriási Northampton Institute díjkiosztó ünnepsége. A palota úgy tele van vendéggel, de a tanter­mekben, éppen a vendégek kedvéért, tovább fo­lyik a munka s 15—20 percig való rövid előadá­sok vannak kísérletekkel, vetített képekkel. S egy-egy fiatal munkás olyan világos, tömör, szemléltető előadást tart például a színes fény­képezésről, a porcelán- és üvegfestés korairól, stílusairól, aztán a cseppfolyós levegőről, a ne­gyedik meg a történeti korok bátorstílusairól, hogy jóformán irodalmi essay számba mehetne. Aztán jön a dijak kiosztása. S abban is a munka megbecsülése nyilvánul, hogy nemcsak a kerület polgármestere van ott teljes díszben, hosszú, redős bársonytalárral, ékköves arany­lánccal, hanem a­ki a dijakat kiosztja, az a Lord High Chancellor, Halsbury gróf, a lordok házá­nak elnöke, a legfőbb bíró Angliában. Az díjak­hoz intézett szavainak értelme abban tömörül össze, hogy a világon előkelőség csak egy van: hasznosan élni. Mikor a nyergesek, szíjgyártók jönnek, kiknek munkája folytán legújabban évenkint nyolcvanezer korona marad az országban, mióta nem kell a diszszerszámokat Spanyol- és Francia­­országból hozni. A­mikor, mondom, ezek lépnek elő, az ország első jogtudósa, a háromszáz­ezer korona évi díjjal fizetett bíró azt mondja: én, mint magam is régi szíjgyártó . . . stb. Harsogó éljen zúg vissza rá, nemcsak az ő céh­­belijei részéről, de a rengeteg csarnok minden zugából. Igen, Anglia, a szabad kereskedés elő­­harcosa, szokásaiban őrzi meg a céhek emlékét. Hogy az iparosok, kereskedők mik voltak fon­tosságra nézve, azt ezer emlék őrzi. Az ő város­részükbe, a Citybe való belépésre, a király forma szerint ma is engedelmet kér évenkint; vas­­kertyűs, kürtös fullajtár jelenti a király ott­létét, hogy a város első polgára engedelmet adjon. A gyönyörű Tower-hidat a városnak ez az egy kerülete, a City építtette azokból a felgyü­lemlett kamatokból, melyek tőkéjét régi polgárok helyezték volt el az akkor még egyetlen hídnak, a London Bridgenek jó karban tartására. — És végre ott van az angol bank. Az, a­melyről azt szokták mondani, hogy: „ha bukik a bank, bu­kik Angolország, ha bukik Angolország, bukik a világ". Ezt először a főnemesek, a trónhoz közel­állók akarták megalkotni. Nem ment. Aztán a munka emberei fogtak hozzá és­­ ma a bank napi forgalma 48.544.790 font, vagy koronában fejezve ki, huszonnégyszer annyi. Hogy a kenyérpályák mit érnek, arra nézve ez a múlt leckéje. A jelené meg az, hogy a virilisták közt minden negyedik név, mely milliókkal szerepel, jó, régi, gentry-család neve bár, de például tentermelő, hámoros, bútorgyá­­ros, teaültetvényes stb. A múzeumban pedig olvasom néha a régi, feudális Anglia történetét. Micsoda rövidlátó kor is volt az, mikor az ősi vagyont elivó, elkoc­kázó nemes if­jak s sohasem gondoltak arra, hogy az ősök érdeme reánk nem a henyélés jogát, de a munka kötelességét rójja. Pénzben is, hírnévben is csak az ősöktől rájuk maradottan tengődtek, de maguk nem szereztek egyikből se semmit. Olyan volt az egész nemesi világ, mint egy régi, dohos cinterem; a fegyvereket marta a rozsda, a pergamenteket, a zászlókat a moly, a vagyont pedig emésztette az utód tétlensége. Még az a cimeres, ólomkarikás ablak is gátja volt a meg­újhodásnak; — támadó hajnal üde szellője be nem hatolhatott tőle; — rajta átnézve pedig, olyan hazug színe volt a világnak. De aztán el­jött az újkor. A haladó Anglia ifjú sarjának acélos lépte alatt megdobban a korhadó deszka­­padló, a­mint ez belép, sarkig tárja az ablak­szárnyat, hadd ömöljön be újító levegő s verje föl a renyhe csendet a való élet diadalmas zaja. Munka kell itt, hogy a régi fészek, a régi név az legyen, a mi volt; nézzünk szembe az élettel, de a tekintet ne az éjmadár hajnali fénytől bújó, félénken visszaforduló pillantása legyen, hanem a fiatal sasé, mely égő tekintettel néz a támadó nap elé. — S baj-e, ha a régi gerely, pallos, dárda, uj alakba öntve, pörölylyé, gép­kerékké válik? Amúgy egyre rozsdásabbra vált a henyéléstől, emigy egyre csillogóbb lesz a munka folytán. S hogy a kegyeletben nincs hiány, azt mutatja a szeretettel, hódolattal meg-­ őrzött, megszilárdított ősi fészek. S a jelenben élő utód, a­ „munka lovagja", bátran léphet oda a páncélos lovagok képe elé a szavakkal: — Más volt a mód bár, de lényegében azt tettem, a­mit ti annak idején: kötelességet telje­sítettem. Ti megszereztétek a földet, én azt meg­tartottam. Hadi szekeretek kerekei helyett gépek kerekei dübörögnek, igaz, de amannak nyomán halál támadt és pusztulás, emennek nyomán élet és fejlődés. S ha megnövesztem az ősi va­gyont, földet, nem teszem kínos robot kicsikará­sával, hanem a magam munkájának közjóra adása árán. " A japán flotta. London, márc. 31. (Saját tudósítónktól.­) A Daily Express- Jrek jelentik Tokióból: A japán kormány huszon­hat nagy gőzhajót bocsátott Togo tengernagy rendelkezésére. Ezekkel a gőzhajókkal, a­melyek négy hajórajba vannak beosztva, újra meg fog­ják kísérelni a port-arluri kikötő elzárását. A harctérről éppenséggel semmi hír sem érkezik. Az összes harctéri tudósítók élesen tiltakoznak a szigorú cenzúra ellen. A Tokióban lévő idegen újságírókat detektívek őrzik. Az újságíróknak megtiltották a tábori táviró használatát s azt követelik tőlük, hogy minden hírüket előbb levél­ben küldjék el a tokiói cenzúra­hivatalnak. A niucsvangi ostromállapot, London, márc. 31. A Reuter-ügyek még jelenti: Bár előre látták, hogy Niucsvangot bevonhatják a hadműveletek szín­terébe, a­miről az angol és amerikai állomáshajók visszahívása is tanúságot tesz, mégis bizonyos meg­lepetést keltett, hogy az oroszok itt kihirdették az ostromállapotot. Arra utalnak, hogy Oroszország ez­zel elvállalta a felelősséget mindazokért a károkért, a­melyeket semlegesek szenvedhetnének. A dolgok új állása felbátoríthatja Japánországot Nincsiang megtámadására, a­mitől eddig talán a szóban forgó különböző érdekekre való tekintettel tartózkodott, míg most az oroszok eljárása ettől az aggodalomtól fölmentette, fegyveres embernek nem szabad a vasút közelében tar­tózkodnia. A kínai hatóságok február 11-én parancsot adtak, a­mely szerint a kínai rendőrség csak a megsza­bott számban tartózkodhatik a vasút közelében s csakis rendőri ügyekbe avatkozhatik a vasút mentén levő vá­rosokban és falvakban. A­mennyiben szükséges volna a tunguzok ellen eljárni, tudatni kell, hogy hány em­ber és kinek a veztése alatt vesz részt az expedícióban. A kínai katonáknak ruhájukon és fegyverükön az elő­írt jelvényt kell viselniük. 3

Next