Budapesti Hírlap, 1904. április (24. évfolyam, 92-120. szám)
1904-04-01 / 92. szám
1904. április 1 BUDAPESTI HÍRLAP, (92. sz.) Oroszország tiltakozása, Tokió, márc. 31 A Reuter-ügynökség jelenti: Oroszország a japán kormánynál a francia követ utján óvást tett az ellen, hogy a Port-Arturra intézett negyedik támadása alkalmával elpusztították a San-San-Tau-szigeten levő vesztegzár-állomást. Az óvás a hágai egyezmény 1 25. szakaszán alapul. Komura báró külügyminiszteri a tiltakozó-jegyzék átnyújtásánál azt mondta a francia követnek, hogy nem kapott hírt Togo tengernagytól a kérdéses állomás elpusztítására vonatkozólag. Különöben is az egyezmény idézett cikke csak szárazföldi háborúkra érvényes, mert az egyezmény a tengerről való követés kérdését nyiltan hagyta. A Kranázsvországi vasút, Berlin, márc. 31. (Saját tudósítónktól.) A Lorcalanzeiger-nek jelentik Pétervárról. Az orosz kormánynak ez időszerűnt a mandzsuroszági vasút őrzése okozza a legnagyobb gondot. Az őrző csapatok parancsnoka napiparancsban tudatta, hogy a vasutat minden gyanús ember ellen meg fogják oltalmazni. Kínai rendőrökön kívül, akiket szintén a vasút oltalmára rendeltek ki, semmiféle az aknaszlatinai sóbányák veszedelme. Aknaszlatina, márc. 3.1. (Saját tudósítónktól.) Máramarosszigettől félórányira, az északkeleti fensikok egyikén van Aknaszlatina, a magyar sóbányászatnak egyik legjelentősebb helye. Hátvéd gyanánt erdős hegység húzódik be a keleti Kárpátok havasai közé, elől a Tisza övezi nagy kanyarulattal Fehéregyháza felé, míg kétoldalt szelíden simulnak hozzá a völgy rétjei. Maga a község nagy kincstári telepitvény. Lakói magyarok és oláhok, számuk meghaladja a kétezerét. Túlnyomóan rendes kőházak, sok középület, csinos kisdedévé, népiskola, kincstári lakók, fürdőpavillonok. Érdekes, hogy a községben nem szabad zsidónak letelepülni, ezért a falun kívül laknak. Egy-egy utcát létesített a zsidóság a község két oldalán, hol mindkét soron, nandenik házban valami üzlet van. A legsajátságosabb vegyület ez, a keleti városok bazárnegyedjeire emlékeztet. Egy-egy magaslaton karcsú, kúp alakú építmény jelzi a sóaknákat, amelyek hosszan húzódnak el az egész község alatt. Aknaszlatinán a magyar államkincstárnak legjövedelmezőbb sóbányái voltak. A feltárt sótelep közel kétezer méter hosszú, ugyanolyan széles, területe 28.442 négyzetméter. Tiszta sómenynyisége 47.937.496 métermázsa és évenként 347.475 méter m mázsa sót termelnek benne. Összesen négy bányája van, 27 nyílt aknatorokkal és 12 napranyiló záróval. Legszebb közöttük a jelenleg víz alatt levő Kunigunda-akna, mely legértékesebb is. Óriási terem, 129 méter magas, 227 méter széles és 720 méter hoszszú. A sóalakzatoknak legpompásabb váltakozásai gyönyörködtették a mélyébe határokat, itt volt a híres táncterem és oltár is. Most már viz alatt van e hatalmas terem, a sóvágást még az elmúlt év elején meg kellett szüntetni. A viz kezdetben csak szivárgott, majd vékony érként csörgedezett be s lassan kint ellepte az egész aknát. Nem tudták elejét venni a bajnak, a viz mind magasabbra szállt és oly nagy mértékben zúdult be, hogy átlagos számítás szerint óránként nyolcvan köbméter ömlött be az aknába és emelkedése 21 centiméter volt. Ekkor villamos erőre berendezett hatalmas szivattyút állítottak az akna tetejére és éjjel-nappal dolgoztattak a víz apasztásán, amely már harminc méter magasan lepte el az aknát. A bányamunkásokat nagy aggodalom fogta el, attól féltek, hogy az eset megismétlődik a többi aknában is és elvesztik kenyerüket. Még nagyobb lett a rémület, amidőn a környéken, a község közvetetten, közelében süppedni kezdett a talaj. Előbb kint a mezőn volt földomlás, majd mind közelebb keletkeztek a községhez, egytől tizenöt méter átmérőjű kráterek nyíltak meg és a föld belsejéből ijesztően állották ki a sóbazaltok. Különösen a zsidóság körében volt nagy a pánik, mely a falun kívül lakik és egyiknek-másiknak már az udvarán is kezdett roskadozni a föld, sőt némely ház meg is repedezett. Többen kiköltözködtek, némelyeket kilakolattató, mire ezek a vármegyéhez fordultak, arra kérve annak vezetőségét, hogy megfelelő telkekkel kárpótolják őket a község túlsó oldalán. A kincstár most már hozzákezdett a radikálisabb védekezéshez. A bánya kerületében, a 6—30 méternyi föld- és kavicsréteg alatt bitumen-tartalmú, zsíros tapintatú agyagpala van, amely védőpáncélja a sónak. E vszhatatlan burok fölött vonul el a forrás és talajvíz a föld- és kavicsrétegben, míg utat törhet magának a föld szinére és e páncél tartja fenn a sóban az életet, a szárazságot. Ahol azonban az agyagpala léket kap, ott betódul a viz a sóba és a kiválóan tiszta, édes hegyi víz rohamosan emészti meg a hatalmas sótömeget. Kimossa, aláássa, alagutakat, üregeket csinál benne le egész a végtelenségig, míg sóval annyira megtelíti, hogy elveszti maró erejét. A földalatti üregek fölött aztán addig süpped a föld, miig részben a meglazulás, részben a saját nyomása következtében beomlik. Az aknaszlatinai sóbányáknál is hasonló eset történt. A talajvíz és a Tiszából fölszivárgó, a kavicsrétegben mozgó folyóvíz több oldalról olyan helyre talált, hol az agyagpala meg volt sérülve és azon áttörve magát, mindaddig mosta a sót, mig az aknába jutott. A legtöbb földsüppedés és omlás a fensík nyugati oldalán van, ott, ahol az országút a Párel-fürdőbe visz. Alig hagyjuk el a községet, az országúttól balra már látszanak az üregek és hüppedések, sőt egy helyen maga az országút is mintegy harminc méter hosszúságban alásülyedt. Ez a rész el van kerítve és az itt innen a mezőre kitérve csatlakozik az országút folytatásához. Azonban már mind ez, mind a többi kisebb süppedés nagy része be van temetve földdel. A baloldali sülyedések közt igazán félelmetes az. Hogy ma már minden praktikus pálya elég táplálékot ad az elmének, azt fényesen beigazolta a London Cherkemwell kerületében levő óriási Northampton Institute díjkiosztó ünnepsége. A palota úgy tele van vendéggel, de a tantermekben, éppen a vendégek kedvéért, tovább folyik a munka s 15—20 percig való rövid előadások vannak kísérletekkel, vetített képekkel. S egy-egy fiatal munkás olyan világos, tömör, szemléltető előadást tart például a színes fényképezésről, a porcelán- és üvegfestés korairól, stílusairól, aztán a cseppfolyós levegőről, a negyedik meg a történeti korok bátorstílusairól, hogy jóformán irodalmi essay számba mehetne. Aztán jön a dijak kiosztása. S abban is a munka megbecsülése nyilvánul, hogy nemcsak a kerület polgármestere van ott teljes díszben, hosszú, redős bársonytalárral, ékköves aranylánccal, hanem aki a dijakat kiosztja, az a Lord High Chancellor, Halsbury gróf, a lordok házának elnöke, a legfőbb bíró Angliában. Az díjakhoz intézett szavainak értelme abban tömörül össze, hogy a világon előkelőség csak egy van: hasznosan élni. Mikor a nyergesek, szíjgyártók jönnek, kiknek munkája folytán legújabban évenkint nyolcvanezer korona marad az országban, mióta nem kell a diszszerszámokat Spanyol- és Franciaországból hozni. Amikor, mondom, ezek lépnek elő, az ország első jogtudósa, a háromszázezer korona évi díjjal fizetett bíró azt mondja: én, mint magam is régi szíjgyártó . . . stb. Harsogó éljen zúg vissza rá, nemcsak az ő céhbelijei részéről, de a rengeteg csarnok minden zugából. Igen, Anglia, a szabad kereskedés előharcosa, szokásaiban őrzi meg a céhek emlékét. Hogy az iparosok, kereskedők mik voltak fontosságra nézve, azt ezer emlék őrzi. Az ő városrészükbe, a Citybe való belépésre, a király forma szerint ma is engedelmet kér évenkint; vaskertyűs, kürtös fullajtár jelenti a király ottlétét, hogy a város első polgára engedelmet adjon. A gyönyörű Tower-hidat a városnak ez az egy kerülete, a City építtette azokból a felgyülemlett kamatokból, melyek tőkéjét régi polgárok helyezték volt el az akkor még egyetlen hídnak, a London Bridgenek jó karban tartására. — És végre ott van az angol bank. Az, amelyről azt szokták mondani, hogy: „ha bukik a bank, bukik Angolország, ha bukik Angolország, bukik a világ". Ezt először a főnemesek, a trónhoz közelállók akarták megalkotni. Nem ment. Aztán a munka emberei fogtak hozzá és ma a bank napi forgalma 48.544.790 font, vagy koronában fejezve ki, huszonnégyszer annyi. Hogy a kenyérpályák mit érnek, arra nézve ez a múlt leckéje. A jelené meg az, hogy a virilisták közt minden negyedik név, mely milliókkal szerepel, jó, régi, gentry-család neve bár, de például tentermelő, hámoros, bútorgyáros, teaültetvényes stb. A múzeumban pedig olvasom néha a régi, feudális Anglia történetét. Micsoda rövidlátó kor is volt az, mikor az ősi vagyont elivó, elkockázó nemes ifjak s sohasem gondoltak arra, hogy az ősök érdeme reánk nem a henyélés jogát, de a munka kötelességét rójja. Pénzben is, hírnévben is csak az ősöktől rájuk maradottan tengődtek, de maguk nem szereztek egyikből se semmit. Olyan volt az egész nemesi világ, mint egy régi, dohos cinterem; a fegyvereket marta a rozsda, a pergamenteket, a zászlókat a moly, a vagyont pedig emésztette az utód tétlensége. Még az a cimeres, ólomkarikás ablak is gátja volt a megújhodásnak; — támadó hajnal üde szellője be nem hatolhatott tőle; — rajta átnézve pedig, olyan hazug színe volt a világnak. De aztán eljött az újkor. A haladó Anglia ifjú sarjának acélos lépte alatt megdobban a korhadó deszkapadló, amint ez belép, sarkig tárja az ablakszárnyat, hadd ömöljön be újító levegő s verje föl a renyhe csendet a való élet diadalmas zaja. Munka kell itt, hogy a régi fészek, a régi név az legyen, a mi volt; nézzünk szembe az élettel, de a tekintet ne az éjmadár hajnali fénytől bújó, félénken visszaforduló pillantása legyen, hanem a fiatal sasé, mely égő tekintettel néz a támadó nap elé. — S baj-e, ha a régi gerely, pallos, dárda, uj alakba öntve, pörölylyé, gépkerékké válik? Amúgy egyre rozsdásabbra vált a henyéléstől, emigy egyre csillogóbb lesz a munka folytán. S hogy a kegyeletben nincs hiány, azt mutatja a szeretettel, hódolattal meg- őrzött, megszilárdított ősi fészek. S a jelenben élő utód, a „munka lovagja", bátran léphet oda a páncélos lovagok képe elé a szavakkal: — Más volt a mód bár, de lényegében azt tettem, amit ti annak idején: kötelességet teljesítettem. Ti megszereztétek a földet, én azt megtartottam. Hadi szekeretek kerekei helyett gépek kerekei dübörögnek, igaz, de amannak nyomán halál támadt és pusztulás, emennek nyomán élet és fejlődés. S ha megnövesztem az ősi vagyont, földet, nem teszem kínos robot kicsikarásával, hanem a magam munkájának közjóra adása árán. " A japán flotta. London, márc. 31. (Saját tudósítónktól.) A Daily Express- Jrek jelentik Tokióból: A japán kormány huszonhat nagy gőzhajót bocsátott Togo tengernagy rendelkezésére. Ezekkel a gőzhajókkal, amelyek négy hajórajba vannak beosztva, újra meg fogják kísérelni a port-arluri kikötő elzárását. A harctérről éppenséggel semmi hír sem érkezik. Az összes harctéri tudósítók élesen tiltakoznak a szigorú cenzúra ellen. A Tokióban lévő idegen újságírókat detektívek őrzik. Az újságíróknak megtiltották a tábori táviró használatát s azt követelik tőlük, hogy minden hírüket előbb levélben küldjék el a tokiói cenzúrahivatalnak. A niucsvangi ostromállapot, London, márc. 31. A Reuter-ügyek még jelenti: Bár előre látták, hogy Niucsvangot bevonhatják a hadműveletek színterébe, amiről az angol és amerikai állomáshajók visszahívása is tanúságot tesz, mégis bizonyos meglepetést keltett, hogy az oroszok itt kihirdették az ostromállapotot. Arra utalnak, hogy Oroszország ezzel elvállalta a felelősséget mindazokért a károkért, amelyeket semlegesek szenvedhetnének. A dolgok új állása felbátoríthatja Japánországot Nincsiang megtámadására, amitől eddig talán a szóban forgó különböző érdekekre való tekintettel tartózkodott, míg most az oroszok eljárása ettől az aggodalomtól fölmentette, fegyveres embernek nem szabad a vasút közelében tartózkodnia. A kínai hatóságok február 11-én parancsot adtak, amely szerint a kínai rendőrség csak a megszabott számban tartózkodhatik a vasút közelében s csakis rendőri ügyekbe avatkozhatik a vasút mentén levő városokban és falvakban. Amennyiben szükséges volna a tunguzok ellen eljárni, tudatni kell, hogy hány ember és kinek a veztése alatt vesz részt az expedícióban. A kínai katonáknak ruhájukon és fegyverükön az előírt jelvényt kell viselniük. 3