Budapesti Hírlap, 1904. december (24. évfolyam, 332-361. szám)
1904-12-01 / 332. szám
1904. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (332. sz.) tént, megállhat, vagy ha annak alapján tovább lehet építeni, mind a kettő romba dőlt. Budapest, 1904. november 30. Apponyi Albert: Apponyi Albert gróf kiváló tekintélyének hódolunk azzal a megismeréssel, hogy ez a kérdés vitatható. Fölfogásunkhoz a perben azonban ragaszkodunk. Azt tartjuk, hogy az ő álláspontja a harcban oly fegyver, melylyel hamarabb megsebzi, a ki forgatja magát, mint ellenfelét, hí mnésen csínynek és hamisságnak, amit ki lehet találni s el lehet követni, van korrektívuma: az ellenzék, a nyilvánosság és az az intézmény, amely ő felsége nevében ítél. Egy dolognak nincsen korrektívuma: ha a törvényhozás két faktorának jogkörét összezavarjuk, egyiket a másik felett bírónak teszszük. Ennek még a látszata is veszedelem, gyakorlata pedig halál Vagy az alkotmányosságnak, vagy a királyságnak a halálanak semmit erről, hogy Bubics Zsigmond kassai püspök a legközelebbi konzisztóriumban bíborossá kreáltatnék. A katonai büntető-perrendtartás. Bécsből jelentik nekünk. A közös hadügyminisztériumban legközelebb újra megkezdik a tanácskozást a katonai büntető-perrendtartás dolgában. Nyiri honvédelmi miniszter tegnap ebben az ügyben tárgyalt Pitreich közös hadügyminiszterrel. A politikai zavar és a gazdasági helyzet Pozsonyból jelentik. Holnap a pozsony- és nyitravármegyei, valamint a pozsonyi gyárosok, kereskedők, iparosok és mezőgazdák Pozsonyban gyűlést tartanak, amelyet a legelőkelőbb pozsonyi cégek képviselői oly célból hívtak össze, hogy az északnyugat-magyarországi gazdasági érdekeltség a politikai helyzet dolgában állást foglaljon. A gyűlés elé határozati javaslatot terjesztenek, mely szerint a kormány és a képviselőház feliratban sürgősen fölkérendő, hogy tekintettel a nyomasztó gazdasági helyzetre, tegye a képviselőházat az elintézésre váró közgazdasági feladatok megoldására mielőbb képessé. A magyar-horvát kiegyezés Zágrábból jelentik, hogy a horvát országgyűlés ma folytatta a pénzügyi kiegyezésre vonatkozó vitát. Elsőnek Plivencs dr. képviselő szólt a kiegyezés mellett. Plivenics kifejtette, hogy a regnikoláris küldöttség bár a pénzügyi önállóság nélkül jön vissza, a melyre amúgy sem volt mandátuma, de megóvta Horvátország pénzügyi individualitását, úgy mint a kieegyezés megállapítja. Visszapillantva az 1848 előtti pénzügyi helyzetre, mely az 1791. évi 59. törvénycikkhez vezetett, mely a pénzügyeket a közös országgyűlésre ruházta át, konstatálja a szónok, hogy az 1866-iki regnikoláris küldöttség csak azt az utasítást kapta, hogy a budget-jogot követelje az autonómia részére, de a közös pénzügyek témáját nem érintették. A szónok a kiegyezés 11. és 13. szakaszából kimutatja, hogy Horvátország külön pénzügyi terület. Ezt a viszonyt mindenesetre komplikálják államjogi viszonyok, de minden revíziónak az a törekvése, hogy jobban kiemelje a paritás és az individualitás elvét,mely a leszámolásban és a kvótában jut kifejezésre. (Sinkovics: Miért nem mondja ön ezt Budapesten?) Mert nem tudok magyarul, de remélem, hogy fiatal£ águnk meg fog tanulni magyarul. Vrbanicscsal polemizálva a szónok, a tangenst amaz elv kifejezésének tartja, hogy mindegyik nép jövedelmét elsősorban a maga céljaira használja föl és csak azután más célokra. (Harambasics: Jó elv! Ami marad, azt a magyarosnak adjuk!) Leszünk olyan becsületesek, hogy az elvállalt kötelezettségeket teljesítjük. Hogy az adókat munkálják, ez csak technikai segédeszköz, de elszámolás alá esnek. Épp úgy történik ez a monarkiában a vámokkal és Németországban a fogyasztási adókkal. Minden nehézség ebben az elszámolásban van. Mióta a percentuáció behozatott, bár támadják a kiegyezést, de az elszámolási rendszer egyre javul és ma a legjelentékenyebb vívmánynak tekinthető, hogy Horvátország minden adóból megkapja a maga részét, mert azokat mint territoriális, vagy mint egyezményes részeket a tangens, vagy a kvóta javára elszámolják. Ezzel, pénzügyi kapacitások szerint, a deficit el fog tűnni és Horvátország néhány év alatt aktív lesz. Ezután a szónok azok ellen fordul, akik a kiegyezés visszautasítását ajánlják. Ez ellenkeznék a jóhiszeműséggel, mert mint kimutatja, még elenzéki tekintélyek is jónak mondják a kiegyezést. Reméli, hogy idővel minden még fönnálló akadály el fog hárulni és az ország Horvátország és Magyarország állami közösségének jelszava alatt föl fog virágozni. Elfogadja a javaslatot. (Tetszés a jobboldalon.) Szünet után Rubelics (horvát jogpárt) a javaslat ellen beszélt. A legközelebbi ülés holnap lesz. Miniszterek útja. Bécsből jelentik: Pitreich közös hadügyminiszter és Lukács László pénzügyminiszter ma délután Budapestre utaztak. Apponyi nagyváradi beszéde. Lapunk mai számában Apponyi Albert gróf beszédébe, melyet telefonjelentés alapján, közöltünk, értelemzavaró hiba csúszott bele. Apponyi ugyanis nem azokról a túlkapásokról beszélt, „a melyeket egy idegen hatalom befolyása alatt összetoborzott többség a nemzet valódi érdekeinek képviselőivel szemben gyakorolha nom ama túlkapásokról, amelyeket egy ily többség gyakorolhat. Apponyi ugyanis nem a mai többségről beszélt, hanem azokról a lehetőségekről, amelyek mindnyájunk szeme előtt lebegnek. Következésképpen arról sem beszélt Apponyi, hogy „a házszabálysértés az egyetlen korlát, mely útját állja, hogy minden ránk parancsolt zsarnok a maga összeparancsolt és összevásárolt többségével elnyomjon bennünket", hanem csak arról, hogy „a házszabály állja útját, hogy bennünket minden ránk parancsolt zsarnok a maga összevásárolt többségével elnyomhasson Bubics bíborossága. A félhivatalos Budapesti Tudósító jelenti: Rómából arról értesítenek bennünket, hogy ottani beavatott körökben nem tud Wlassics Gyula nyílt levele. Budapest, nov. 30. A Csáktornyai választókerület választói ma kapták meg Wlassics Gyula képviselőjüknek nyílt levelét. E politikai munkálat minden sora csupa megfontolás és tiszteletgerjesztő törekvés a tárgyilagosságra. Látszik rajta, hogy aki írta, a hazafi lelkiismeretére hallgat, nem zavartatja magát semmiféle mellékes tekintettel, vagy körülménytől, joggal követelheti tehát az ország figyelmét. Igen nevezetes intelem a kormány számára a levél ama részeiben, melyekben a magyar néplélek erkölcsi tulajdonságairól és a törvénysértő precedensről szól. Kiterjeszkedik egyébként a mostani politikai napirend legizgatóbb kérdéseire és mindenben határozottan és férfias nyíltsággal foglal állást. Sajnos, ő is elszigeteli magát a harcos felektől, ő is mint Széll és Andrássy, pártonkívüli helyzetben kívánja szolgálni azt a célt, hogy a november 18-iki határozat jogforrás ne lehessen és hogy az új házszabályok pártközi egyezség útján jöjjenek létre, utóbbihoz azonban szükséges, hogy az ország előbb megismerje a revízió alapelveit. A levél a következő: A Csáktornyai választókerület tisztelt választóihoz Igen tisztelt választóim! Önök iránt tartozó kötelességem parancsolja, hogy föltárjam azokat az okokat, amelyek engem a szabadelvű párt kötelékéből kilépésre indítottak. Az időpont (november 19.), melyben a lépést tettem, egymagában is megvilágítja a fölfogást, mely engem, ki egész politikai pályámat e párt kötelékében töltöttem, erre kényszerített. A november 18-diki esti ülésben, a kormányelnök úr beismert hozzájárulásával, a képviselőház elnöke, a házszabályok teljes félretételével — mit maga sem tagad, önkényesen, a Ház határozatának törvényes létrejötte nélkül, kimondta, hogy a Dániel-féle határozati javaslatot, mely a Ház ideiglenes új rendjét tartalmazza, a képviselőház elfogadta. Ezt én képviselőházi határozatul el nem ismerhetem, mert ha minden feltétel hiányzik, melyet a képviselőház törvénye, tudniillik a házszabály az érvényes határozat létrejöttéhez megkíván, az lehet erőszakos elnöki kijelentés, de nem lehetily jogszerű határozat, mely bárkit is, mint jogszabály kötelezhetne. Ennek a tételnek igazságát sem eltagadni, sem célszerűségi érvekkel eltakarni nem lehet. Ez a legpregnánsabb megsértése az alkotmány egyik sarkalatos kiegészítő részének, a képviselőház tanácskozási rendjének és ebben a rendben a leglényegesebbnek: a határozathozatal legalitása nélkülözhetetlen kellékeinek. Fokozza e szerencsétlen lépés súlyát még az is, hogy az elnöki erőszakos kijelentés a Ház új rendjére vonatkozott, tehát arra a jogszabályra, melynek alapul kellene szolgálnia a Ház napirendjére kerülő végleges házszabályoknak és egyéb törvényhozási alkotásoknak. Mit cselekedtek ezzel? Törvénytelen, tehát jogilag nem létező, senkire nem kötelező jogszabályt tettek a napirendre kerülő ügyekben hozandó képviselőházi határozatok alapjává. Ez nemcsak jogi lehetetlenség, hanem egyúttal oly szerencsétlen tény és precedens, mely ebben az országban az állam és jogrend fölforgatására vezethet, mely megrendítheti a magyar nép kebelében a törvény tiszteletét és oly nagy erkölcsi és eszményi kárt okozhat a jogrend sérthetetlenségében, melynek következményei kiszámíthatatlanok. Én bízom nemzetem értelmiségében és komolyságában és kérem is arra, hogy a polgároknak a törvény és jogrend iránt köteles tisztelete meg ne lazuljon és ezt senki, ha összeütközésbe jő a jogrenddel,, magára nézve mentségül ne tekintse. Ez a tény különben is önmagában, hordja semmiségének föltételeit. Ameddig a kormányelnök úr azt tűzte ki célul, hogy a házszabályokat módosítsa, ebben a céljában egyetértettem vele. A házszabály módosításának szüksége pártkülönbség nélkül általános követelmény. A mérték iránt lehetnek eltérő vélemények, de általános meggyőződés, hogy attól az áldatlan állapottól, hogy a Ház egy kis töredéke megakaszthassa a parlamenti munkát, meg kell szabadítani a magyar parlamentarizmust, mely alkotmányunk tengelye. Ez oly elementáris óhaja a közvéleménynek, mely teljesítétlenül nem maradhat. Ha volnának mégis olyanok, akik a mai házszabályt változatlanul fönn kívánnák tartani, azok fölött igazán napirendre térne a közvélemény megnyilatkozásának ereje. De abban téved a kormányelnök úr, ha azt hiszi, hogy valakit azért söpör el a közvélemény hatalma, mert a törvénytelenül létrejött képviselőházi határozatot érvényesnek nem tartja. Ha ez így volna, akkor kihalt volna e nemzetből minden rend erkölcsi alapja. Akkor megsemmisült volna a legnagyobb államfenntartó erő, a jog- és törvénytisztelet. Ha a nemzet egy része azt vallja dogmájául, hogy jogszabály csak úgy érvényes, ha az a jogrend által meghatároztt feltételek mellett létesül és mégis ezeket csak ezért a meggyőződésükért söpri el a nemzet többségének ereje, akkor már ez oly dekadenciát, oly anarkikus állapotot jelent fogalmakban, érzelmekben és tettekben, hogy a megbontott rend itt ennél az elsöprésnél meg nem áll, hanem megingat mindent, ami szilárd és összetartó e nemzetben, a nemzetnek állami és társadalmi rendjében. Ettől az elsöpréstől maga borzadna el leginkább a kormányelnök úr, kinek hazafiasságát senkinek sincs joga kétségbevonni és tudom, hogy kitűzött céljának szerencsétlenül választott eszközeiben hazafias indokok sarkalják. Éppen ez vezette félre a kormányelnök urat, hogy az obstrukció ellen a közvéleménynek erős megnyilatkozását oly erőben és fényben látta maga előtt tündökolni, hogy ezt mind sarkcsillagot követte a maga vaseszejével, nagy tehetségeivel, akadályokat talán nem is ismerő férfias bátorságával. Csak a célt nézte, nem törődve emberek jogérzetével, nem törődve a jog által megszabott keretekkel. Fanatikusan, célja által magát a martiriumig föltüzelve, elbűvölte nagy agitatórius erejével a mögötte sorakozókat, kik mintegy hipnotikus szugcesztió hatása alatt segítettek arra, hogy a kitűzött cél érdekében legyen szent minden eszköz és bátran vágja le pallosát a jogrendre. És miért ? Mert a csaknem évekig tartó obstrukció ellen támadt országos hangulatban megnyilvánuló gyűlölettől látta eltelve a nemzet értelmiségének és szélesebb rétegeinek is túlnyomó nagy részét. Ez így is volt, ez így is van. Erre az erőforrásra támaszkodott, amit beszédeiben nyíltan is kimondott. De arra nem gondolt a miniszterelnök úr, hogy ha a magyar közvélemény el is fordult a szertelen obstrukciótól és erős falanxként áll a házszabály oly módosítása mellett, mely lehetetlenné tegye, hogy még folyó ügyek se tárgyaltathassanak a parlamentben, nem ragadta el ez a teljesen jogos hangulat alanyira, hogy a jogrend alapvető feltételeit, a jogelv sértetlenségébe vetett hitet rakja arra a máglyára, mlyen elégetni akarják a túltengő obstrukciót. Feledte, hogy ennek a hazának a függetlensége, szabadsága, alkotmánya nem a nyers erő hatalmán nyugszik, hanem a törvények erkölcsi erejében. A jogtisztelet hatványozottan sértetlenül megőrzendő ott, ahol nem a nemzetben rejlő nyers erő a függetlenség, a nemzeti lét igazi biztosítéka, hanem a törvény nagy erkölcsi motívuma. Ez tartott fönn bennünket nehéz küzdelmeinkben. Ez szerezte vissza alkotmányunkat a jogfolytonosság jegyében. Ezt a nagy erkölcsi tőkét nem szabad csorbításoknak kitenni semmi célért. Meg fogja látni, talán látja is már a miniszterelnök úr, hogy a közvélemény erős megnyilatkozása az obstrukció leküzdésére szükséges házszabályrevízió mellett csak a jog útjáig lehetett erőforrás. Csak addig lehetett az a fénylő, világító sarkcsillag, mely a miniszterelnök urat vezette, vitte előre. De a jog útján túl e sarkcsillag elvesztve fényét, elhalványulva áldozik le, és ami a jogtalanság mocsaras levegőjéből előtör, az csalóka lidércfény, mely nem vezet, hanem félrevezet. Ott már megrendül a magyar néplélek, midőn bárki is a túlzásig vitt obstrukció ellen föltámadt, hatalmasan megnyilvánuló visszahatásban rejlő erőt arra akarja fölhasználni, hogy beburkolja vele a jogsértést, melyet a kormányelnök úr vezetése alatt a nemzeti képviselet többsége elkövetett. De ám legyen! A salus reipublicae suprema lex vezette a kormányt és a képviselőház elnökét. Igaz-e az, hogy a salus a követett után elérhető? Hihették-e azt, hogy az egész nemzet, ennek értelmisége és erkölcsi tényezői erőt vesztve meghajolnak a törvénytelen „bevégzett tény“ előtt — és porba omolnak a jogelv megsértésének bálványa előtt? Ha ezt hitték, úgy a magyar népléleknek csak egyik sajátságával számoltak. Azzal, mely rokonszenvesen kiséri a bátor, férfias, még vakmerő politikai elhatározásokat is és ezek végrehajtását. De azzal nem számoltak, hogy a magyar népléleknek oly erkölcsi tulajdonságai vannak a maga nagy kollektív összetételében, hogy vihar tör ki annak bensejében, ha a legnagyobb rokonszenvet kísért, bátor, férfias lépés lesiklik és az állam rendjének, a magyar nemzet főerősségének alapelvét, a jogtiszteletet támadja meg. Különösen ha megtámadják azok, kik a törvénynek és törvényes rendeleteknek engedd, mességet éppen a jogtisztelet alapján követelnek azok írói, kiket kormányoznak. Föltámad ebben a néplélek- ben a háborgó gondolat, hogy egyszer kötelez a jog-szabály, másszor nem köteles. 3