Budapesti Hírlap, 1904. december (24. évfolyam, 332-361. szám)

1904-12-01 / 332. szám

1904. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (332. sz.) tént, megállhat, vagy ha anna­k alapján tovább lehet építeni, mind a kettő romba dőlt. Budapest, 1904. november 30. Apponyi Albert: Apponyi Albert gróf kiváló tekintélyének hódolunk azzal a megismeréssel, hogy ez a kérdés vitatható. Fölfogásunkhoz a perben azonban ra­gaszkodunk. A­zt tartjuk, hogy az ő álláspontja a harcban oly fegyver, melylyel hamarabb meg­­sebzi, a ki forgatja magát, mint ellenfelét, hí mn­és­en csínynek és hamisságnak, a­mit ki lehet találni s el lehet követni, van korrektívuma: az ellenzék, a nyilvánosság és az az intézmény, a­mely ő felsége nevében ítél. Egy dolognak nin­csen korrektívuma: ha a törvényhozás két fakto­rának jogkörét összezavarjuk, egyiket a másik felett bírónak teszszük. Ennek még a látszata is veszedelem, gyakorlata pedig halál Vagy az al­kotmányosságnak, vagy a királyságnak a halála­­nak semmit erről, hogy Bubics Zsigmond kassai püspök a legközelebbi konzisztóriumban bíborossá kreáltatnék. A katonai büntető-perrendtartás. Bécsből jelentik nekünk. A közös hadügyminisztériumban leg­közelebb újra megkezdik a tanácskozást a katonai büntető-perrendtartás dolgában. Nyiri honvédelmi miniszter tegnap ebben az ügyben tárgyalt Pitreich közös hadügyminiszterrel. A politikai zavar és a gazdasági helyzet­ Pozsonyból jelentik. Holnap a pozsony- és nyitravár­­megyei, valamint a pozsonyi gyárosok, kereskedők, iparosok és mezőgazdák Pozsonyban gyűlést tartanak, a­melyet a legelőkelőbb pozsonyi cégek képviselői oly célból hívtak össze, hogy az északnyugat-magyaror­­szági gazdasági érdekeltség a politikai helyzet dolgá­ban állást foglaljon. A gyűlés elé határozati javas­latot terjesztenek, mely szerint a kormány és a kép­viselőház feliratban sürgősen fölkérendő, hogy te­kintettel a nyomasztó gazdasági helyzetre, tegye­­ a képviselőházat az elintézésre váró közgazdasági fel­adatok megoldására mielőbb képessé. A magyar-horvát kiegyezés­ Zágrábból jelen­tik, hogy a horvát országgyűlés ma folytatta a pénz­ügyi kiegyezésre vonatkozó vitát. Elsőnek Plivencs dr. képviselő szólt a kiegyezés mellett. Plivenics kifejtette, hogy a regnikoláris küldött­ség bár a pénzügyi önállóság nélkül jön vissza, a melyre amúgy sem volt mandátuma, de megóvta Hor­vátország pénzügyi individualitását, úgy mint a kie­­egyezés megállapítja. Visszapillantva az 1848 előtti pénzügyi helyzetre, mely az 1791. évi 59. törvénycikk­hez vezetett, mely a pénzügyeket a közös országgyűlésre ruházta át, konstatálja a szónok, hogy az 1866-iki reg­­nikoláris küldöttség csak azt az utasítást kapta, hogy a budget-jogot követelje az autonómia részére, de a közös pénzügyek témáját nem érintették. A szónok a kiegye­zés 11. és 13. szakaszából kimutatja, hogy Horvátország külön pénzügyi terület. Ezt a viszonyt min­den­esetre komplikálják államjogi viszonyok, de minden revíziónak az a törekvése, hogy jobban kiemelje a paritás és az individualitás elvét,­­mely a leszámolásban és a kvótában jut kifejezésre. (S­inkovics: Miért nem mondja ön ezt Budapesten?) Mert nem­ tudok magyarul, de remélem, hogy fiatal­­£ águnk meg fog tanulni magyarul. Vrbanicscsal pole­mizálva a szónok, a tangenst amaz elv kifejezésének tartja, hogy mindegyik nép jövedelmét első­sorban a maga céljaira használja föl és csak azután más cé­lokra. (Harambasics: Jó elv! A­mi marad, azt a magya­rosnak adjuk!) Leszünk olyan becsületesek, hogy az elvállalt kötelezettségeket teljesítjük. Hogy az adókat m­unkálják, ez csak technikai segédeszköz, de elszámolás alá esnek. Épp úgy történik ez a monarkiában a vámokkal és Néme­torsz­ágban a fogyasztási adókkal. Minden nehézség ebben az elszámolás­ban van. Mióta a percentuáció behozatott, bár támadják a kiegyezést, de az elszámolási rendszer egyre javul és ma a legjelentékenyebb vívmánynak tekinthető, hogy Horvátország minden adóból meg­kapja a maga részét, mert azokat mint territoriális, vagy mint egyezményes részeket a tangens, vagy a kvóta javára elszámolják. Ezzel, pénzügyi kapacitások szerint, a deficit el fog tűnni és Horvátország néhány év alatt aktív lesz. Ezután a szónok azok ellen fordul, a­kik a kiegyezés visszautasítását ajánlják. Ez ellen­keznék a jóhiszeműséggel, mert mint kimutatja, még elenzéki tekintélyek is jónak mondják a kiegyezést. Reméli, hogy idővel minden még fönnálló akadály el fog hárulni és az ország Horvátország és Magyaror­­szág állami közösségének jelszava alatt föl fog virá­gozni. Elfogadja a javaslatot. (Tetszés a jobboldalon.) Szünet után Rubelics (horvát jogpárt) a javaslat el­len beszélt. A legközelebbi ülés holnap lesz. Miniszterek útja. Bécsből jelentik: Pitreich közös hadügyminiszter és Lukács László pénzügymi­niszter ma délután Budapestre utaztak. Apponyi nagyváradi beszéde. Lapunk mai számában Apponyi Albert gróf beszédébe, melyet te­­lefonjelentés alapján, közöltünk, értelemzavaró hiba csúszott bele. Apponyi ugyanis nem azokról a túlka­pásokról beszélt, „a melyeket egy idegen hatalom be­folyása alatt összetoborzott többség a nemzet valódi érdekeinek képviselőivel szemben gyakorolha nom ama túlkapásokról, a­melyeket egy ily többség gya­korolhat. Apponyi ugyanis nem a mai többségről be­szélt, hanem azokról a lehetőségekről, a­melyek mind­nyájunk szeme előtt lebegnek. Következésképpen arról sem beszélt Apponyi, hogy „a házszabálysértés az egyetlen korlát, mely útját állja, hogy minden ránk parancsolt zsarnok a maga összeparancsolt és összevá­sárolt többségével elnyomjon bennünket", hanem csak arról, hogy „a házszabály állja útját, hogy bennünket minden ránk parancsolt zsarnok a maga összevásárolt többségével elnyomhasson Bubics bíborossága. A félhivatalos Bu­dapesti Tudósító jelenti: Rómából arról értesítenek bennünket, hogy ottani beavatott körökben nem tud­ Wlassics Gyula nyílt levele. Budapest, nov. 30. A Csáktornyai választókerület választói ma kap­ták meg Wlassics Gyula képviselőjüknek nyílt levelét. E politikai munkálat minden sora csupa megfontolás és tiszteletgerjesztő törekvés a tárgyilagosságra. Lát­szik rajta, hogy a­ki írta, a hazafi lelkiismeretére hall­gat, nem zavartatja magát semmiféle mellékes tekin­tettel, vagy körülménytől, joggal követelheti tehát az ország figyelmét. Igen nevezetes intelem a kormány számára a levél ama részeiben, melyekben a magyar néplélek erkölcsi tulajdonságairól és a törvénysértő precedensről szól. Kiterjeszkedik egyébként a mostani politikai napirend legizgatóbb kérdéseire és minden­ben határozottan és férfias nyíltsággal foglal állást. Sajnos, ő is elszigeteli magát a harcos felektől, ő is mint Széll és Andrássy, pártonk­ívüli helyzetben kí­vánja szolgálni azt a célt, hogy a november 18-iki ha­tározat jogforrás ne lehessen és hogy az új házsza­bályok pártközi egyezség útján jöjjenek létre, utóbbi­hoz azonban szükséges, hogy az ország előbb megis­merje a revízió alapelveit. A levél a következő: A Csáktornyai választókerület tisztelt választóihoz Igen tisztelt választóim! Önök iránt tartozó kö­telességem parancsolja, hogy föltárjam azokat az oko­kat, a­melyek engem a szabadelvű­ párt kötelékéből ki­lépésre indítottak. Az időpont (november 19.), mely­ben a lépést tettem, egymagában is megvilágítja a fölfogást, mely engem, ki egész politikai pályámat e párt kötelékében töltöttem, erre kényszerített. A no­vember 18-diki esti ülésben, a kormányelnök úr be­ismert hozzájárulásával, a képviselőház elnöke, a ház­szabályok teljes félretételével — mit maga sem ta­gad, önkényesen, a Ház határozatának törvényes létre­jötte nélkül, kimondta, hogy a Dániel-féle határozati javaslatot, mely a Ház ideiglenes új rendjét tartal­mazza, a képviselőház elfogadta. Ezt én képviselőházi határozatul el nem ismerhetem, mert ha minden fel­tétel hiányzik, melyet a képviselőház törvénye, tud­niillik a házszabály az érvényes határozat létrejöttéhez megkíván, az lehet erőszakos elnöki kijelentés, de nem lehet­­il­y jogszerű határozat, mely bárkit is, mint jog­szabály kötelezhetne. Ennek a tételnek igazságát sem eltagadni, sem célszerűségi érvekkel eltakarni nem lehet. Ez a legpregnánsabb megsértése az alkotmány egyik sarkalatos kiegészítő részének, a képviselőház tanácskozási rendjének és ebben a rendben a leglénye­gesebbnek: a határozathozatal legalitása nélkülözhe­tetlen kellékeinek. Fokozza e szerencsétlen lépés súlyát még az is,­­ hogy az elnöki erőszakos kijelentés a Ház új rendjére vonatkozott, tehát arra a jogszabályra, melynek ala­pul kellene szolgálnia a Ház napirendjére kerülő vég­leges házszabályoknak és egyéb törvényhozási alkotá­soknak. Mit cselekedtek ezzel? Törvénytelen, tehát jogi­lag nem létező, senkire nem kötelező jogszabályt tet­tek a napirendre kerülő ügyekben hozandó képviselő­­házi határozatok alapjává. Ez nemcsak jogi lehetetlen­ség, hanem egyúttal oly szerencsétlen tény és prece­dens, mely ebben az országban az állam és jogrend föl­­forgatására vezethet, mely megrendítheti a magyar nép kebelében a törvény tiszteletét és oly nagy erkölcsi és eszményi kárt okozhat a jogrend sérthetetlenségé­ben, melynek következményei kiszámíthatatlanok. Én bízom nemzetem értelmiségében és komoly­ságában és kérem is arra, hogy a polgároknak a tör­vény és jogrend iránt köteles tisztelete meg ne lazul­jon és ezt senki, ha összeütközésbe jő a jogrenddel,, magára nézve mentségül ne tekintse. Ez a tény kü­lönben is önmagában, hordja semmiségének föltételeit. A­meddig a kormányelnök úr azt tűzte ki célul, hogy a házszabályokat módosítsa, ebben a céljában egyetértettem vele. A házszabály módosításának szük­sége pártkülönbség nélkül általános követelmény. A mérték iránt lehetnek eltérő vélemények, de általános meggyőződés, hogy attól az áldatlan állapottól, hogy a Ház egy kis töredéke megakaszthassa a parlamenti munkát, meg kell szabadítani a magyar parlamenta­­rizmust, mely alkotmányunk tengelye. Ez oly elemen­táris óhaja a közvéleménynek, mely telj­esí­tétlenül nem maradhat. Ha volnának mégis olyanok, a­kik a mai házszabályt változatlanul fönn kívánnák tartani, azok fölött igazán napirendre térne a közvélemény megnyi­latkozásának ereje. De abban téved a kormányelnök úr, ha azt hiszi, hogy valakit azért söpör el a közvéle­mény hatalma, mert a törvénytelenül létrejött képvi­­selőházi határozatot érvényesnek nem tartja. Ha ez így volna, akkor kihalt volna e nemzetből minden rend erkölcsi alapja. Akkor megsemmisült volna a leg­nagyobb államfenntartó erő, a jog- és törvénytisztelet. Ha a nemzet egy része azt vallja dogmájául, hogy jog­szabály csak úgy érvényes, ha az a jogrend által meg­­határoztt feltételek mellett létesül és mégis ezeket csak ezért a meggyőződésükért söpri el a nemzet több­ségének ereje, akkor már ez oly dekadenciát, oly anar­­kikus állapotot jelent fogalmakban, érzelmekben és tettekben, hogy a megbontott rend itt ennél az elsöp­résnél meg nem áll, hanem megingat mindent, a­mi szilárd és összetartó e nemzetben, a nemzetnek állami és társadalmi rendjében. Ettől az elsöpréstől maga borzadna el leginkább a korm­ányelnök úr, kinek ha­zafiasságát senkinek sincs joga kétségbevonni és tudom, hogy kitűzött céljának szerencsétlenül válasz­tott eszközeiben hazafias indokok sarkalják. Éppen ez vezette félre a kormányelnök urat, hogy az obstrukció ellen a közvéleménynek erős megnyilatkozását oly erőben és fényben látta maga előtt tündökol­­ni, hogy ezt mind sarkcsillagot követte a maga vaseszejével, nagy tehetségeivel, akadályokat talán nem is ismerő férfias bátorságával. Csak a célt nézte, nem törődve emberek jogérzetével, nem törődve a jog által meg­szabott keretekkel. Fanatikusan, célja által magát a martiriumig föltüzelve, elbűvölte nagy agitatórius erejével a mögötte sorakozókat, kik mintegy hipno­tikus szugcesztió hatása alatt segítettek arra, hogy a kitűzött cél érdekében legyen szent minden eszköz és bátran vágja le pallosát a jogrendre. És miért ? Mert a csaknem évekig tartó obstruk­ció ellen támadt országos hangulatban megnyilvánuló gyűlölettől látta eltelve a nemzet értelmiségének és szélesebb rétegeinek is túlnyomó nagy részét. Ez így is volt, ez így is van. Erre az erőforrásra támaszko­dott, a­mit beszédeiben nyíltan is kimondott. De arra nem gondolt a miniszterelnök úr, hogy ha a magyar közvélemény el is fordult a szertelen obstrukciótól és erős falanxként áll a házszabály oly módosítása mel­lett, mely lehetetlenné tegye, hogy még folyó ügyek se tárgy­altat­hassanak a parlamentben, nem ragadta el ez a teljesen jogos hangulat alanyira, hogy a jogrend alapvető feltételeit, a jogelv sértetlenségébe vetett hi­tet rakja arra a máglyára, mlyen elégetni akarják a túltengő obstrukciót. Feledte, hogy ennek a hazának a függetlensége, szabadsága, alkotmánya nem a nyers erő hatalmán nyugszik, hanem a törvények erkölcsi erejében. A jogtisztelet hatványozottan sértetlenül megőrzendő ott, a­hol nem a nemzetben rejlő nyers erő a függetlenség, a nemzeti lét igazi biztosítéka, hanem a törvény nagy erkölcsi motívuma. Ez tartott fönn ben­­nünket nehéz küzdelmeinkben. Ez szerezte vissza alkot­mányunkat a jogfolytonosság jegyében. Ezt a nagy erkölcsi tőkét nem szabad csorbításoknak kitenni semmi célért. Meg fogja látni, talán látja is már a miniszterelnök úr, hogy a közvélemény erős megnyi­latkozása az obstrukció leküzdésére szükséges házsza­­bályrevízió mellett csak a jog útjáig lehetett erőfor­rás. Csak addig lehetett az a fénylő, világító sarkcsil­lag, mely a miniszterelnök urat vezette, vitte előre. De a jog útján túl e sarkcsillag elvesztve fényét, el­halványulva áldo­zik le, és a­mi a jogtalanság mocsa­ras levegőjéből előtör, az csalóka lidércfény, mely nem vezet, hanem félrevezet. Ott már megrendül a magyar néplélek, midőn bárki is a túlzásig vitt obstrukció el­len föl­támadt, hatalmasan megnyilvánuló visszaha­tásban rejlő erőt arra akarja fölhasználni, hogy be­burkolja vele a jogsértést, melyet a kormányelnök úr vezetése alatt a nemzeti képviselet többsége elkövetett. De ám legyen! A salus reipublicae suprema lex vezette a kormányt és a képviselőház elnökét. Igaz-e az, hogy a salus a követett után elérhető? Hihették-e azt, hogy az egész nemzet, ennek értelmisége és er­kölcsi tényezői erőt vesztve meghajolnak a törvényte­len „bevégzett tény“ előtt — és porba omolnak a jog­elv megsértésének bálványa előtt? Ha ezt hitték, úgy a magyar népléleknek csak egyik sajátságával számol­tak. Azzal, mely rokonszenvesen kiséri a bátor, fér­fias, még vakmerő politikai elhatározásokat is és ezek végrehajtását. De azzal nem számoltak, hogy a ma­gyar népléleknek oly erkölcsi tulajdonságai vannak a maga nagy kollektív összetételében, hogy vihar tör ki annak bensejében, ha a legnagyobb rokonszenvet kí­sért, bátor, férfias lépés lesiklik és az állam rendjének, a magyar nemzet főerősségének alapelvét, a jogtisz­teletet támadja meg. Különösen ha megtámadják azok, kik a törvénynek és törvényes rendeleteknek engedd­, mességet éppen a jogtisztelet alapján követelnek azok­ í­rói, kiket kormányoznak. Föltámad ebben a néplélek-­ ben a háborgó gondolat, hogy egyszer kötelez a jog-­­szabály, másszor nem köteles. 3

Next