Budapesti Hírlap, 1906. június(26. évfolyam, 149-177. szám)
1906-06-03 / 151. jubileumi szám
Budapest, 1906. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 64—63, kiadója 68—95, igazg. 66—63, és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztősogi és kiadóhivatal: TVI. ker., Bükk Szilárd-utca 4. Slöfisetés- ét hirdetés-föl ét«!: Ujjmi Kis Jénef-körűt 5. is. *Teltalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 Hirdetések milliméter számítással, díjszabás Huszonöt év. * Irta Rikosi Jenő. Budapest, jan. 2. A Budapesti Hírlap fennállásának betöltött huszonötödik esztendejét ünnepli ezen a pünkösdön. Egy újság életében talán nem sok huszonöt év. Egyember életében nem csekélység, s nekünk talán azért tetszik nagynak ez a dátum, mert néhányan még itt vagyunk ma is ebben a műhelyben, akik huszonöt évvel ezelőtt azért mártottuk a tollunkat a kalamázisba, hogy megírjuk a BudapestiHírlap első számát. De nem csak ez a mértéke van meg a lefolyt idő hosszúságának. Azok is mértéke neki, akik már nincsenek itt, akik, ki a halál, ki a viszonyok révén elszakadt tőlünk. És mértéke az a sokasága is író és újságíró embereknek, amely azóta hosszabb-rövidebb ideig hajlékot talált a Budapesti Hírlapnál. Ha magamat idézném, azt mondanám: azóta ember lett a gyermekből, öreg az emberből, por az öregből. És most pünkösd van. Ha visszagondolok, a huszonöt év előtti időre, amikor — mind, akik vállalkoztunk arra, hogy írjuk, szerkeszszük és kiadjuk ezt az újságot, lelkesek és fiatalok — együtt üldögéltünk, olyan érzéssel voltunk, mint az apostolok lehettek pünkösd estéjén. Éreztük fejünk fölött a tüzes nyelveket. A szívünk dobogott, a vérünk lüktetett, a lelkiismeretünk izgató szókat suttogott a fülünkbe: menjetek, hirdessétek az igét, a magyarságot, a magyar nemzetet, a nemzet jövőjét, dicsőségét, örökkévalóságát. És mi mentünk, és járjuk ezt az utat huszonöt esztendeje. És megsokasodtunk és igénkét terjesztettük és ma leborulunk, a Gondviselés előtt és jubilálunk. • Jubilálunk, de nem kündt, nem az utcán, nem a piacon, csak itt beint a magunk otthonában, egymás közt és a közönségünkkel. Beszélünk egymásnak, egymásról, sőt magunkról is. Megrajzoljuk a pályát, melyet befutottunk. Elmondjuk szándékainkat és célzatainkat, melyek vezéreltek bennünket, és leteszszük vallomásainkat , egy ünnepi szám képében közönségünk kezébe, amely oltalmunk, erősségünk, sziklavárunk, éltető levegőnk volt, sőt tápláló vérünk, mert annak szólt minden gondolatunk, minden érzésünk, minden cselekedésünk. Az újságírás nagyszerű, tiszta és ideális fegyvereivel ostromoltuk meg szívét, hogy megnyerjük magunknak, mert csakúgy szolgálhattuk őt, ha előbb megnyer- ifik, és őt szolgálván, szolgálhattuk' csak a nemzetet. ':' Az apostolok', , akiket a pünkösdi lángnyelvek megihlettek, Isten országát hirdették. Mi egymásban és ideálunkban hivő magyar újságírók, mi hirdettük Magyarországot, mi zászlónkra írtuk a magyar imperiumot. Nekem lehetetlen ma e huszonötéves ünnepen egyébrőlbeszélnem, mint erről a magasztos témáról. ■ • És el merem mondani, hogy ma már ez álomnak a küszöbére értünk, és hozzá merem tenni, hogy a Budapesti Hírlapralak része van benne. Mert immáron nem csak az ágyudörgés hallatszik el a jövőben, hanem a toll percegése is. Ma már nem csak a kard csinál históriát, hanem az újság is. Hogy az ígéret földjének küszöbére értünk, azt abból a jelenségből állítom, hogy az ország öszszes öntudatos lakosságát immár átjárta a nemzeti érzés, ez pedig alapvető föltétele a nagy jövendőnek. Nemzeti érzés, nemzeti öntudat, és nemzeti cselekvés szánt a magyar imperium vetése alá. Hiába szól a kishitűek és korlátolt lelkűek gáncsa mi felénk. Csak a kislelkű opportunista az önző érdekek embere és csak a professzionálus pártpolitikus az, akinek nincsen érzéke e magasztos cél fogékonysága a jövő méhében formálódó képei számára. Aki nem kér a jelentős jutalmat, sem állást, sem befolyást, sem hatalmat, sem kitüntetést, hanem ideáljának élvén, a jövőbe tekint és a jövő nagyságának a magvát iparkodik elhinteni az elmékbe és szívekbe, az hevül föl a mi igéinken és érti meg teljesen szavunkat.■ Magyarország geográfiai fekvésénél és alakjánál fogva oly terület -egység, amely hivatva van arra, hogy a rajta lakó, államalkotásra alkalmas népet vezérnemzetté tegye Európa déli keletén. Ezt egyszer már a magyar elérte, rajta áll, hogy másodszor is odáig emelkedjék. Nincsen, aki ezért a szerepért itt versenyre kelhessen. Ausztria a nyugat segítségével ebben ideig-óráig megakadályozhatta, de látni való, hogy, mióta nyugati hatalmát elvesztette, Magyarország csonka államisága mellett is egyre jobban emelkedik, anyagi elnyomottsága mellett is hatalmat gyakorol, ellenben Ausztria a saját területén is nem képes államalkotó erőket termelni, és tömörülés helyett inkább lazul, sőt zülleni látszik. Mi a magyar imperializmus? Egy hatalmas, egységes nemzeti Magyarország, amely szellemében, intézményeiben, gondolkozásában, érzületében, értelmiségében, műveltségében, öntudatában és önérzetében magyar. Határain belül kérlelhetetlenül magyar. Nem erőszakkal, hanem szükségből, természeténél fogva, ösztönszerüleg és öntudatosan; tekintélye szerint, erkölcsi és anyagi, erejétől, a mely vonz, imponál és hódít. Társországaira és szomszédaira nézve pedig a boldogulás és a szabadság biztosítéka. Melléje állni, hozzá csatlakozni, vele szövetkezni annyi, mint jogainak, szabadságainak, vágyainak, ideáljainak biztos birtokát élvezni. A magyar nemzet mindenüvé, ahová lábát betette, jogokat, kiváltságokat, szabadságot, dicsőséget és gazdagságot vitt. Ennek rudimentális hagyományai élnek még ma is a Balkánon. Akkor tisztelték, szerették, becsülték a magyart és keresték a barátságát. Oltalmat kerestek nála és gyarapították dicsőségét. Mióta pedig lehanyatlott dicsősége és nagysága tetejéről, mióta maga is elnyomott kis nemzet lett, — a mely pedig szánalmat érdemelne, — azóta gyűlölik,, gyalázzák, rágalmazzák és készek eszközül kínálkozni elnyomására. Mert a politikában nem szánni szokták az elnyomottat, hanem prédának nézik, amely után osztály ígérkezik- És mi belemerültünk boldogtalan századok sorain az elnyomottak helyzetébe, fölvettük természetöket és éltünk kicsinyes fegyvereikkel. Ebből ki kell kelnünk. Föl kell emelkednünk az elnyomott nemzetiségek álláspontjáról és kicsinyes szemhatárából az uralkodó nemzet magaslatára. Két pajzzsal kell hadba mennünk: magyarságunk az egyik, ez a mi belügyünk; a szabadság a másik, ez a mi külügyiünk. Senkitől sem követeljük, hogy magyar legyen, de magunk és az államunk, mi ketten legyünk kérlelhetetlenül, könyörtelenül magyarok minden ízünkben, minden vonatkozásunkban, minden intézményünkben. Mert csak ez az erő, ez a hatalom és ez a dicsőség. És legyen Európa Keletén egy szinonim fogalom, a magyarság és a szabadság. "" Ha erre törekszünk, ha ennek föltételeit kivívtuk, akkor minden bonyodalmunk, amely eddig legjava embereinket fölfalta, egy csapásra megszűnik. A titka és útja pedig e boldogságnak ez: minden ember tanuljon, minden ember dolgozzék teljes erejéből és minden ember legyen megostromolhatatlan magyar sovinista egész lelkével. És további huszonöt év múlva: Lesz még egyszer ünnep e világon! Mai számunk 243 oldal.