Budapesti Hírlap, 1908. március (28. évfolyam, 54-79. szám)
1908-03-01 / 54. szám
Hiánynak és a magyar országgyűlésnek cselekednie. Az egyik a pillanatnyi bajok elhárítása, a másik a jövő biztosítására irányuló tervszerű politika. Mert holmi paktálásokkal, kisebb-nagyobb kedvezésekkel nem lehet itt semmi derekas eredményt elérni, hanem csak az összetartó, következetes cselekvéssel. Az első teendő az, hogy a horvátországi képviselők alól kirántsuk a talajt, hogy ők a magyar országgyűlésen tanúsított fenegyerekeskedéssel szerezhessenek népszerűséget a horvátországi közvélemény előtt. Ennek az eszköze pedig a házszabályrevízió gyors letárgyalása és határozattá emelése. Aki ezt nem érti, az vagy vak, vagy nélkülözi a hazafiság legprimitívebb kellékeit. A katonai létszámemelés sem volna oly nagy veszedelem, mint az, ha a magyar országgyűlés a horvátok obstrukciója következtében elveszti magyar nemzeti jellegét. Helytelen eszközökkel nem is biztosítani, hanem csak erőszakolni a magyar hadsereg megvalósítását, s ugyanakkor kockáztatni a magyar országgyűlés magyar jellegét, oly őrült politika, amelyre csak az elvakultság, vagy a semmit sem tekintő koroláns karakter képes. A másik tennivaló az, hogy a horvátokat kijózanítsuk abból a képzelődésből, hogy a báni kormány parlamentáris pártkormány, mint a magyar minisztérium, amelynek ha nincsen többsége a horvát országgyűlésen, el kell hagyni állását. Ezt eddig a horvátok sem hitték és csak akkor kezdték hinni, amikor a horvát koalíció elérte, hogy az osztályfőnököket tagjainak a sorából nevezték ki. Ebből a hitükből pedig akkor fognak kijózanodni, ha Rauch Pál báró és osztályfőnökei továbbra is megmaradnak állásukban és ha a következő választás vezetése is az ő kezükben marad. Mert ha a magyar kormány Rauch bárót a választás miatt elejtené, a horvát közvélemény még inkább megerősödnék abban a hitében, hogy a bánt a király nem a magyar miniszterelnök ajánlatára nevezi ki és bocsátja el, hanem a horvát országgyűlés kívánsága szerint. Holott a bán állása csak a magyar kormánynyal szemben politikai és nem a horvát országgyűléssel szemben, mely még jogi felelősségre is csak az 1868. évi XXX. törvénycikk szándékos és súlyos megsértése esetén vonhatja és ekkor is csak hivatalvesztésre ítélhető az erre rendelt bíróság kétharmad szótöbbségével. Rauch báró bánnak tehát maradnia kell. A messze jövőre vonatkozó politikáról ezúttal bővebben nem szólunk, hanem csak utalunk arra, amit e lapnak hasábjain már több ízben elmondottunk. A habozás, a kapkodás nem válhat javunkra, hanem csak a megfontolt, következetes, kitartó politika, mely sem nem paktál, sem nem erőszakoskodik, hanem következetesen tör célja felé. Befejezésül még csak azokhoz fordulunk, kik azt hiszik, hogy a dinasztiának, mert az összmonarkia eszméjének tesznek szolgálatot, ha Magyarország egységét megbontani igyekeznek. A horvát választás meggyőzheti őket, hogy a nép szenvedélyeinek fölizgatásávalannál veszélyesebb eredményeket lehet elérni, minél alacsonyabb annak a népnek a műveltsége, amelyet fölizgattak. Mert a műveltebb, a komolyabb, a politikailag iskolázottabb nép soha sem megy olyan könnyen a fejével a falnak. A horvát-szerb koalíció szeparatisztikus törekvései könnyen veszélybe dönthetik Bosznia és Hercegovina birtokát s a délszláv állam eszméje, könnyen átragadhat a magyarországi szerbekre is. Éppen így a délszláv tömörülés sikere a magyarországi oláhságnak Romániához való csatlakozási vágyát is annyira növelheti, hogy ott is bekövetkeznek majd azok az állapotok, amelyeknek jelei Horvátországban már tapasztalhatók, ha a magyar állam egysége megbomlik és a dualizmus helyére itt is, mint Ausztriában, a föderáció elve emelkednék. Akik tehát azt hiszik, hogy egy föderatív összbirodalomban jobban van biztosítva a nagyhatalmi állás és a dinasztia jövője, mint az egységes magyar nemzeti állam által támogatott dualisztikus kapcsolat mellett, elfelejtik, hogy ennek a föderalisztikus és a magyar nemzeti állam öszszetartó erejétől megfosztott összbirodalomnak déli részén az önálló szerb, keleti részén az önálló román királyság, nyugati részén pedig a nagy német birodalom van és hogy egy ilyen összbirodalomnak majd minden egyes nemzeti országa úgy fog majd cselekedni a dinasztiával, mint ahogy Horvátország akar ma tenni Magyarországgal. Jó lesz ezt a bécsi köröknek megfontolni és arra gondolni, hogy a dinasztia jövőjét és két államának együttmaradását csak az egységes és hatalmas magyar nemzeti állam képes biztosítani. A képviselőház munkarendje. A képviselőház mai ülése előtt Wekerle Sándor miniszterelnök, Kossuth Ferenc, Apponyi Albert gróf és Andrássy Gyula gróf miniszterek fölkeresték Justh Gyulát, a Ház elnökét, és vele a képviselőház tanácskozásának rendjéről beszélgettek. Megállapodás történt abban, hogy a Ház a delegáció záró ülései miatt hétfőtől csütörtökig ülést nem tart. Csütörtökön folytatja a Ház a revízió tárgyalását. Igazolt mandátum. A képviselőház igazoló bizottsága ma délelőtt fél tíz órakor Bernáth Béla elnöklésével ülést tartott, melyen Barcsay Tamás dési képviselő mandátumával foglalkozott. A bizottság a mandátumot rendben találta és a képviselőt harminc napi föntartással igazolta. A nemzetiségiek és a házszabályrevizió. Az aradi Tribuna azt írja, hogy Apponyi és Andrássy beszédei harcias kedvet keltettek a nemzetiségi párt,ban, mely a két miniszter egyes kijelentéseit valóságos hadüzenetnek tekinti. A nemzetiségiek — a nevezett lap szerint — elhatározták az obstrukciót a házszabályrevízió ellen, melyben előfutárját látják egy oly választási reformnak, mely a nemzetiségekre nézve a legkedvezőtlenebb lesz. A nemzetiségi képviselők meg fogják, obstruálni ezt a választási reformot is. Mania képviselő a képviselőház folyosóján ki— Hát maga mit akar nekem árulni ? — protyant rá epésen a fuvarosára. Mátyás féloldalt fordult az ülésen s kiköpött a pipaszár mellett. — Már csak adógyik" valami. " II. Mátyásnak, mikor hazaérkezvén, kifogta lovacskáit, az volt az első dolga, hogy meggyujtotta a mécset. Aztán elővette zsebéből az után szerzett ezüstforintot, megnézegette, összebabrálta, hozzávágta az asztalhoz, hogy megismerkedjék a csengésével is s miután úgy találta, hogy valamennyi körülmény akkurátusan úgy vág, a mint azt útközben elgondolta, megelégedetten ütött a fejével. Azzal jól bekötözte az ezüstforintot a zsebkendője egyik csücskébe, s hogy el ne szaladjon valahogy, beketerezte a zsebkendőt a ládafiába. Igen megbecsülte a forintot, száz másnál is jobban. (Igaz, hogy többet is ért, amint később ki fog sülni.) A következő nap reggelén tisztát vett Mátyás és fölment a plébániára. Igen titokzatos képet vágott a plébános előtt. — Főtisztelendő úr!— Mi jót hozott Mátyás gazda ? — Kell-e harang? A plébános csak nézett.— Jól tudja kend, hogy megrepedt a nagyharangunk, de kend azon úgy se segít. — Hátha! — és sunyitott Mátyás. A pap megcsóválta fejét. — Mi van a bögyiben? — Sst, — pisszegett Mátyás, — ne tessen piszkolni, mer meg lesz a harang. A szentatya, hogy mihamarabb lerázza nyakáról a sunyi parasztot, nem szólt többet közbe. — Beszéljen, Mátyás! . . . — Azt úgyi, hogy tudi a főtisztelendő úr, — kezdte Mátyás a legelején, — hogy új zsidót nyertünk ? — Tudom . * — Hát, — konkludált Mátyás rövidesen, — fogja a harangomat megvenni. — A harangját? — csudálkozott a pap. — A kendét? — Az enyémet, de . . . nono — nyugtatta meg Mátyás a lelkészt, — odaadom a szentek tisztelettyére a szent eklézsiának a toromba. A pap elnevette magát. — Lóduljon kend, vén imposztor! Mindig kuncsutságban főj a feje. Mátyás az egyszer megneheztelt, hogy nem veszik komolyan. — Beszéljen a főtisztelendő úr! A szenteket csak nem fogom megcsalni! Oly őszinte volt a megbotránkozása, hogy végre is kiváncsivá tette a lelkészt. — Hát, — kérdezte ez •— hogy akar kend egy majött zsidó korcsmárostul négyszáz forintos harangot kiszorítani ? — Az az én dogom, — susogta Mátyás titokzatosan — de azér a főurnak is segítenie kell hozzá. · — Kekem ?! ’■ — Isz. — nyugtatta meg a vén paraszt a papot. •— nem nagy huné az egész, egy lépést sem kell a főtisztelendő urnák miatta tenni . . » Csak, — •-magyarázta — ide hivja a zsidót és föláll neki, ha itt lesz, mindössze, hogy a lábujjhegybe áll és kinyujtja a kézit az orra irányában, mintha az ördögöt ijtegetné . . . Aztán már csak ennyit mondjon: Mindent tudok! * « * Hát — fejezte be tanítását Mátyás —, ez az egész. A lelkész azt hitte, hogy megbolondult Mátyás. — És erre — kérdezte elhülve, — megveszi a harangot? •— Meg, — állította Mátyás keményen. — Ilyet — csudálkozott a pap. — még nem hallottam! III. Tréfaszerető fiatalember volt a lelkész, másnap, csupa kuriózumból mégis magához hivatta az új korcsmárost és eljátszotta neki a Mátyás által kiosztott szerepét. És csudálatos, roppant zavarba jött a korcsmáros. Elsápadt és dadogott, vit Nini, gondolta magában a pap, ezt az embert a lelkiismerete bántja! Vájjon miféle bűn nyomhatja a lelkét? — Miért fél tőlem? — kérdezte kutató szemét a kis zsidón hagyva. — Nem bántom én magát. — Mit tud a tekintetes főtisztelendő úr ? — hebegte ez fogvacogva. — Semmit, csak tréfáltam, A korcsmáros mély lélekzetet vett. — Semmit? Tréfált? s , Értem. És egyszeribe fölengedett a nyelve. Csacsogni és hízelkedni kezdett, i v. — Tudja Pinkász, mi a kötelessége a főtisztelendő tekintetes ur iránt . * Tisztelem én a finom urakat * * « Tisztelem a vallást is, ha nem zsidó is , t , Azt is tudom, hogy kevés a zajt a pándi keresztényekben » * . Én * » * ' De ezt már megelégelte a plébános. Attól tartott, hogy a korcsmáros a végin egy bankót talál a markába nyomni. .. .— Elég, — szakította félbe a lelkes férfiút. BUDAPESTI HÍRLAP, (54. sz.) 1908.március