Budapesti Hírlap, 1910. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1910-01-01 / 1. szám
1910. január 1. BUDAPESTI HÍRLAP (1. sz.) van ahhoz az állásponthoz, hogy minek is az a magyar köntös azokon az idegen gondolatokon, legjobb lesz őket az illető nyelven hirdetni. Ezek az urak nyíltan vallják, hogy kin nekik Magyarországon élni, mely őket is elzárja a nagy hírnévtől, holott valószínű, hogy míg ott künn semmik se volnának, itt benn magyar nihilizmusukkal bizonyos szerepléshez jutottak. Azelőtt azzal vigasztaltak bennünket, illetőleg védték magukat, hogy hiszen ők magyarul beszélnek és írnak, csak másképp, mint mi, nem ragaszkodva ósdi és ócska hagyományokhoz. De ez a magyar beszéd és gondolkodás olyan, mint a niggerek angol beszédje; nyelv az is, az igaz, de a niggereknek való. A történet logikája minket arra tanít, hogy minden nemzetnek megvan a maga szelleme, melyet meg kell óvni és tovább fejleszteni, a hagyományok tiszteletben tartásával. Mi Széchenyi tanítását követjük, hogy a magyar szellem, a magyar nemzet sajátos orgánuma a világszellemnek, az emberiségnek, melyet ne engedjünk elsenyveszteni, mert pótolhatatlan. A kozmopolitizmusr a szónak jó értelmében — nem jelent nemzetietlenséget, de igenis jelenti a nemzetinek oly belső fejlesztését, hogy minden értékes idegen elemet magához tud hasonítani. A kinek szűk Magyarország, mehet egy házzal odébb, nem fogjuk siratni. Modern kozmopolitáinknak, kik csak Berlinben vagy Párisban érzik jól magukat, ugyanazt mondjuk, mint az osztrákoknak: Hands off! Ne bántsátok a magyart! Résen kell lennünk a külső és belső ellenfelek ellen, meg kell védenünk alkotmányunkat, nyelvünket, gondolkodásunk és érzésünk módját, ifjúságunkat, irodalmunkat. Legyünk kérlelhetetlen kritikusai minden hibánknak és fogyatkozásunknak, de ne legyünk német vagy francia kritikusok. Nevezetes, hogy ezen a téren is a német szempont ránk nézve a legrosszabb, jobban mondva azok a magyarok, kiket Berlin részegített meg, legidegenebbek hozzánk, sem mi nem értjük meg őket, sem ők nem értenek meg bennünket.* Mit tehetünk ? Dolgozzunk és bízzunk munkánk foganatosságában. Újra és újra mondjuk, az unalomig: támogatni kell mindent, ami a magyarságot egyesíti, ellenezni, a mi konkolyt hint földünkbe. Ha azt az erőt, melyet demonstrációkra, üres fecsegésekre köt-A billiárd-golyó: Biz az, kedves öcsém, dákó, nehéz kenyér. De mit mondjak én, akit gonosz emberek folytonos testvérharcra kényszerítenek? Az asztalon kergetnek, mint egy cirkuszi vadállatot és saját testvéreimre uszítanak. Kénytelen vagyok fejjel nekirohanni golyótestvéreimnek és velük szakadatlanul összekoccanni. S az emberek akkor boldogok, ha minél több golyóval összeütközöm és minél gyakrabban. A billiárd: Neked is igazad van, golyó öcsém. De az én helyzetem se irigylendő. Mert tudjátok meg, hogy engem szörnyen csiklandósnak teremtett az Úr és tűrnöm kell, hogy széles hátamon folyton szaladgáljatok, ugráljatok, verekedjetek és engem csiklandozzatok. Sőt azt is tűrnöm kell, hogy egy ügyetlen játékos a dákéval nagy sebet ejtsen rajtam. A márványasztal: Ez mind semmi. Mit szóljak én, a teherhordó állat, akire mindent ráraknak. De ha még csak ez volna. Azonkívül folytonosan leöntenek forró kávéval és jeges vízzel . . . A szék: Hát mit szóljak én, az alvilágba száműzött, nyomorult rém, kivel szemben az emberek annyira érzik bűnösségüket, hogy sohse mernek a szemembe nézni? Csak akkor tesznek kivételt, ha verekszenek egymással, mert akkor engem használnak fegyverül s egymás csontjai helyett az én csontjaimat törik össze. A cukortartó: Mindez a sok panasz semmi az én szenvedéseimhez képest. Én vagyok a kávéház Tantalusa. A gyomromat megtöltik édes cukorral s aztán egyenkint kiszedik belőle s énnekem nem jut semmitünk, munkára, alkotásokra forditanak, nem tudnának igy packázni rajtunk. Semmi gyakorlati útmutatást nem származtatunk le elmélkedéseinkből a jelen helyzetre vonatkozólag. De ha tudjuk, mit akarnak osztrák barátaink, akkor helyt tudunk majd állani. Ennek a németnek igazán soha semmi körülmények közt nem szabad hinnünk. Ha nem hiszünk nekik, már nem oly veszedelmesek , kárt tehetnek bennünk, de megrontásunkra se erejük, se eszük. Az osztrák politika előbb-utóbb óriási kudarccal fog végződni, akkor majd éljön a mi időnk, amidőn meg fognak becsülni bennünket. Addig dolgozzunk kultúrás, gazdasági és nemzeti erősödésünkön. A komoly nemzeti érzés tüzesítése legyen legfőbb gondunk. Nagy hibát követtünk el, hogy eddigelé átengedtük a tért a politikai izgatóknak, kik bűnösen visszaélve a nép könnyű hitével, politikánkat zsákutcába vitték. Föl kell világosítani a népet, de elsősorban magukat a jóhiszemű fölvilágosítókat. Igen bolond taktikát követtünk eddig: mindent kértünk és azután beértük a nesze semmivel. Megfordítva kell tennünk (úgy mint az osztrák): a fődologról mentül kevesebbet beszélni, de mindig rágondolni és lépésről-lépésre haladni. Láttuk, hogy huszártempóval nem jutunk föl a hegycsúcsra, hátha sikerül gyalog, gondosan kimérve lélekzetünket, erőnket. Mert csak az erőseké a világ, csak a siker védi meg a jogot. Az adószedés felfüggesztése. Félhivatalosan jelentik: Weizerle Sándor miniszterelnök a legszükségesebb kiadásoknak exlexben való utalványozásáról kiadott minapi körrendeletével kapcsolatosan ma a közadók behajtása, illetőleg a behajtás szüneteltetése tárgyában a kormány külön utasítását is kiadta. Ezt az utasítást a miniszterelnök a pénzügyigazgatóságokhoz, valamint a székesfővárosi királyi adófél-Sörös, boros üvegek és kávés csészék. Ez a mi esetünk, szakasztott így vagyunk mi is. Kérjük, hogy legelőször is ez tárgyaltassék, mert mi vagyunk legtöbben. A lámpások: Ez ellen tiltakozunk, mert az igazi mártírok, a nagy szenvedők mi vagyunk, akiknek beleiben minden nap egy poklot gyújtanak. Senki se merjen mi elénk tolakodni! A kis porcellán-csésze (a sarokból vékony hangon felsivit): De merek én! Ti csak dolgoztok és szenvedtek. Én ugyanezt cselekszem és emellett megvetésben, lenézésben is van részem. Nem is akarom említeni, hogy mit tesznek velem. Pfujf Mind (felháborodva): Pfuj! Ki az, mi az? A sarki csésze? Abcug, ki vele! Hogy mer maga ebben a tisztességes társaságban meglenni, sőt felszólalni. Hallatlan! A csésze (ijedten): De kérem, kérem . .• . Általános fölháborodás és zenebona. A spongya odaugrik és betömi a száját. Az ajtó nagy zörejjel fölnyílik s belép a sarki rendőr. A tetőtől talpig áthalt ember gordonka hangján forró drogot kér. A kisasszony fölébred s nyájasan mosolyog. A pincér nagyot köszön és rohan a konyhába. Boldogok, hogy a kínos ünnepi csöndet valaki megzavarta. Az emberi hang és mozgás a tárgyak értekezletének egyszerre véget vet. Mozdulatlanul áll mindegyik a maga helyén. A rendőr, a kisasszony és a pincér folytatják a beszélgetést ott, ahol a tárgyak elhagyták. Mindenki csak a maga baját látja, ügyelőhöz intézett körrendeletében bocsátotta ki. A fontos utasítás lényegesebb rendelkezései a következők: A rendelet vételétől további intézkedésig a közadóknak és a közadók módjára beszedendő követeléseknek végrehajtás útján való behajtását egész álttalánosságban szüneteltetni kell. Ennélfogva útielőlegek sem a főszolgabíróknak, sem azok segédeinek nem utalványozhatók és az állami végrehajtók további intézkedésig behajtással nem foglalkoztathatók. Az említett rendelkezések azonban a közadók módjára beszedendő egyéb, nem kincstári követeléseknek kényszerbehajtását nem érintik, amiből önként következik, hogy ezek behajtásának költségei a fennálló szabályok szerint az exlex alatt is utalványozandók. Az 1910. évre esedékes és a közadók kezeléséről szóló törvény 39. szakaszában megállapított határidőkben be nem fizetett adóösszegek után késedelmi kamatok mindaddig, amíg az államháztartás továbbvitele törvényhozásilag biztosítva nem lesz, nem számíthatók és nem is szedhetők, ebből folyólag a teljesítendő befizetések egészen az adótőkére számolandók el. Ellenben az 1909. évről, valamint az előző évekről fenmaradt állami adók befizetése esetében késedelmi kamatok számíthatók és számítandók. Minthogy azonban a kincstári követeléseknek kényszerbehajtását a kormány — a föntebbi rendelkezések szerint — az exlex tartamára egész általánosságban beszüntette, az esetben, ha az említett régibb adók fizetésére jelentkezők közül valaki a késedelmi kamatok fölszámítását, illetve bevételezését kifogásolná, a befizetés késedelmi kamatok nélkül az adótőkére is elfogadandó, fönmaradván természetesen a kincstárnak az a joga, hogy a költségvetési, illetve fölhatalmazási törvény életbelépte után az 1909-ik és előző évekből eredő tartozásukat késedelmesen fizető adózóktól a késedelmi kamatokat utólag beszedhesse. Hogy pedig az elmaradó késedelmi kamatok utólagos kiszámítása és beszedése körül nehézségek ne merüljenek föl és hogy ebben az irányban az illetékes közegek működése könnyebben és hatályosabban ellenőrizhető legyen, a pénzügyi hatóságok kötelesek lesznek a régibb adótartozásokra teljesített s a felek kívánságára egészben a tőkére bevételezendő befizetések után a kamattartozásokat esetről-esetre pontosan kiszámítani és ezt a kiszámítást az adófőkönyv jegyzet rovatába bejegyezni. Az osztrák miniszterelnök kitüntetése. Bécsből jelentik nekünk. Az uralkodó Bienerth báró miniszterelnököt a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki. A trónörökös és a külügyminiszter audienciája. Bécsből táviratozzák a Budapesti Tudósítónak. Több lapnak az a híre, hogy ő felsége tegnap kihallgatáson fogadta Aehrenthal gróf külügyminisztert, nem felel meg a valóságnak. Ugyancsak ellenkezik a valósággal az a hír is, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös tegnap kihallgatáson jelent meg a királynál. Andrássy Gyula gróf üdvözlése. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter Kolozsvárról a következő táviratot kapta: A városok részére megszavazott állami segítség kiutalványozása tárgyában kelt magas leiratát, tisztelettel véve, elmulaszthatatlan kedves kötelességünknek tartjuk nagyméltóságodnak a városok és városi tisztviselők iránt tanúsított kiváló jóindulatáért meleg köszönetünket nyilvánítani és nagyméltóságodat ebből az alkalomból is nagyrabecsülésünkről és tántoríthatatlan hűségünkről biztosítani. Kolozsvár szabad királyi város tanácsa nevében, Szvacsina Géza polgármester, Anglia és Németország. Londonból jelentik: Earl of Cawdor, aki az unionistakormány alatt az admiralitás első lordja volt, tegnap megismételte nyilatkozatát, hogy az Asquith miniszterelnök által pártolt humerále korszakában semmi sem védhetné meg Belfastot attól, hogy Németország hadműveleteinek bázisává legyen. Mac Kémia, az admiralitás első lordja North Monmouthshire választókerületben beszédet mondott, melyben a következő nyilatkozatot tette: Nem tudom, hogy a Blatchford által közzétett cikkek minő hatással vannak egy nagy és velünk barátságos külföldi hatalomra, amelynek szándékait gazdag fantáziával fejtegeti, — bizonyos vagyok azonban abban, hogy Anglia lakosságának gondolkodásmódjára nagyon csekély hatással voltak. Kétségtelennek tűnik előttem, hogy Blatchford cikkei egyetlen szavazópolgár szavazatára sem voltak befolyással. És ugyan miért is lett volna hatásuk? Ha mindez a vélt fenyegető rész valóban léteznék, — aminthogy egyáltalában nem létezik — úgy mindenki tudná, hogy ez idő szerint vizen