Budapesti Hírlap, 1911. december (31. évfolyam, 285-309. szám)

1911-12-01 / 285. szám

1911. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP (285. sz.) a német birodalmat, hogy hatalmi, terjeszkedé­sének az egész világon első és egyetlen ellenfele épp Nagybritannia. Ha Grey azt mondja, hogy a német-angol barátkozás e napokban a csator­nán innen és túl kedvező talajra nem találhat, minden ellentmondás nélkül igazat adnak neki Berlinben is, az angol államférfiú csak azt hall­gatja el, hogy e szomorú tény okát épp London­ban kell keresni. Ily körülmények között teljesen értékét veszítették egyes londoni körök békés törekvései is és az angol politikai világ mostani barátságosabb nyilatkozatai sem szolgálhatnak egy jo­­b jövendő zálogául. Az angol parlament­ben minden oldalról azt erősítgetik, mi sem áll útjában, hogy egy vagy más kérdésben Anglia és Németország szövetségre ne lépjenek, e lehe­tőséget néki tagadja senki, de ma hiányzik hozzá a barátságosabb, melegebb viszony, a kölcsönös megértésnek ama felsőbb mértéke, a­mely meg­engedi egymás törekvéseinek, céljainak, vágyai­nak nyílt föltárását. A múló viharnak látható következései tehát nem a béke terén lesznek. Anglia jól elő­készítette a talajt a német flottarajongók szá­mára és az új birodalmi gyűlés, bármily szí­nezetű többség uralkodjék is benne, két kézzel fogja osztogatni a milliókat a már rég tervbe­­vett hajóóriások építésére és minden jel arra vall, hogy a mostani 1917-ig élő flottaterv már két esztendővel előbb teljesen meg lesz való­sítva. Hogy azután nem fog szünet beállani a fegyverkezésben, csak természetes, a német közvélemény ma szinte egyöntetűen követeli a flotta oly kiépítését, hogy minden aggodalom nélkül szembe tudjon szállani bármely oldalról jövő támadásnak is. A másik következés pedig az lesz, hogy a németek a hivatalos világtól függetlenül kétszeres és bizonyos túlzásra haj­landó figyelemmel fogják kísérni az angol diplomácia munkásságát és ha kell, kényszerí­teni fogják a kormányt a legkisebb kérdésben is éles, határozott állásfoglalásra Anglia ellen. A ném­et közvélemény e tagadhatatlan forron­gásában nagy veszedelem rejlik és még sze­llőkben gomolygott a szobában. Az előszobából, a­hol Hrickó aludt, az emberi test izzadságá­nak párolgása áradt felém, s a falon függő hő­mérő 22 fok R.-t mutatott. Nem bírtam tovább, minden ablakot ki­nyitottam, s akkor megint hallottam a madár siránkozását: — Aj... jaj ... aj... jaj... jaj... S szivem öntudatlanul is összezorult. A fonnyadó hársfavirágok gyöngéd illám, az éjjeli levegő, s a Kismedve szelíden fénylő csillagai sem nyugtattak meg. Mohón vágytam arra, hogy a madár elhallgasson, s hogy mennél ha­marább villan­jon meg az égen a reggeli szür­kület. Új cigarettára gyújtottam, s a szék támlá­jára dűltem. — Jaj... aj... jaj... aj... aj... — hallatszott be az ablakon, öt-hat percig egyfolytában ugyanaz a si­ránkozás. A következők még gyorsabban ismét­lődtek ... úgy tizenöt másodpercnyi időkö­zökben. . . A­mikor nincs ember körülöttünk, a leg­ostobább gondolatainkat s tettünket sem igen szégyeljü­k. Hirtelen eszembe jutott, hogy olyan­forma kísérletet teszek, mint a spiritiszták a szeánszokon. Elhatároztam, hogy lassan fogom mondani az abc-t végig, s megint elölről meg­szakítás nélkül és azokat a betűket, a melyeknél a madár sivnt, jegyzőkönyvembe írom. Magam elé tettem a jegyzőkönyvet, ke­zémbe vettem a ceruzát s elkezdtem: — A, b, c, d ... Mikor a k betűhöz értem, megint hallat­szott a jajgatás: — Jaj ... aj... jaj... aj... Megrezzentem, mintha hirtelen lövést hal­lottam volna és fölirtam a k betűt. A következő­­hangot az ó betűnél hallottam. Képzeletem lá­zasan dolgozott s azt gondoltam, hogy a k he­rencse lesz, ha az angol államférfiak éles sze­mét nem fogja kikerülni e bonyodalmakban terhes jelenség. A politikusok mondhatják, hogy a háború rémeit elűzték és a béke újból kivi­rult, de a­ki a népek­ szívébe lát és olvas, nem titkolhatja, hogy épp a rideg, érzésekkel nem számoló politika sodorhatja az örvény szélére a világot. A népek' szeretik a békét és készülnek' a háborúra, az angol-német viszony csak egyik beszédes jelensége ez igazságnak. Az új egyetemekről szóló törvény­­javaslat. Mint a Pol. Krt. jelenti, Zichy János gróf kultuszminiszter a képviselőház holnapi, pénteki ülésének elején be fogja terjeszteni a pozsonyi és debreceni egyetemek felállításáról szóló törvényjavaslatot rövid megokulással. A közös pénzügyminiszter a királynál, Bécsből jelentik: Burián báró közös pénzügymi­nisztert délelőtt tizenegy órakor a király külön ki­hallgatáson fogadta. A cseh-német kiegyezést Bécsből jelentik nekünk: Stürakh gróf miniszterelnöknek sikerült a cseh és a német pártvezéreket rábírni arra, hogy jövő szerdán értekezletre üljenek össze és a kiegyezésről tárgyaljanak. Az osztrák költségvetési bizottság illése, Bécsből jelentik. A költségvetési bizottság folytatta a költségvetési provizórium tárgyalását. Staniek képviselő visszautasítja egyes bécsi lapoknak a cse­hek tegnapi viselkedéséről mondott elítélő kritiká­ját. Javasolja, hogy a provizóriummal kapcsolatban hosszabbítsák meg az 1911—12. üzemévre az alko­­holkontingens-törvényt. Seitz és Diamant képvise­lők nem tartják megengedhetőnek, hogy a bizott­ság ezzel a kérdéssel foglalkozzék. Hosszabb ház­szabályvita fejlődött ki, melyben Koritovszki elnök Staniek javaslatának tárgyalását megengedhetőnek tartja. Seitz kívánságára megejtik a szavazást, mire a bizottság 27 szóval 11 ellen az elnök álláspontja mellett döntött. Ezután folytatták a provizórium érdemleges tárgyalását. Bulgária, és Románia. Az európai sajtót ro­mániai körökből nemrég akképpen informálták, hogy Bulgária azért változtatta meg ellenséges viselkedését barátságossá Törökországgal szemben, mert Romá­nia alkalmas formában értésére adta a szófiai kor­­- j ■­­­rt——-­ tűtől nincs messze az é­s a madár szabályos időközökben ad hangot, de aztán úgy látszott, hogy a közök még­sem egyformák. Az a körül­mény, hogy a harmadik betűt csak az ly-nél írhattam le, megerősítette újabb föltevésemet. Megint várnom kellett s az a betűt kellett le­írnom ... Erőlködtem, hogy ne nézzek a pa­pírra, s igy folytattam ostoba munkámat. De mikor tekintetem véletlenül odaesett és láttam, hogy saját kezem írásával ez van odaírva: ,,Kólya ... Kólya“, — az egész háta­mon olyan meleg futott végig, mintha leforráz­tak volna. Hirtelen a Hrickó elbeszélése jutott eszembe arról a fiatal és szép úrnőről, a­kinek a fiát Kólyának hívták. Olyan félelem szállt meg, hogy szinte az ájulás környékezett. Teljes erőmből uralkodni próbáltam ma­gamon, az előszobába mentem, s minden teke­tória nélkül felráztam a történet mesélőjét az­zal az ürüggyel, hogy elfogyott a gyújtóm, s nem tudom, hogy hová tette az egész csomót, a­melyet aznap vett. Hrickó sokáig bamba tekin­tettel nézett rám, aztán jó ideig dörzsölte a keresztcsontját, s végre haragosan kérdé: — Mi is kell? ... — Gyújtó kellene, gyújtó ... — Ahá ... ! Aztán mindenféle ürüggyel tartóztattam és kértem, hogy mondjon még el egynéhány, de nem olyan szomorú történetet. S a szerencsét­len embert, (a­kit egyébként sűrűn kínáltam az én finom cigarettáimmal), egész reggelig kínoz­tam, a­míg csak el nem hallgatott az a madár és a­míg vidám csiripelésekbe nem fogtak az ab­lak alatt nyúló jegenyefán lakó verebek. Két nap múlva elutaztam abból a faluból. A jegyzőkönyvemből kitépett papírlapot máig is őrzöm, pedig bizonyos, hogy a­mi azon az éjszakán velem történt -- csak puszta vé­letlen. A­ mánynak, hogy nem nézné tétlenül Bulgáriának Tö­rökország ellen irányuló esetleges fegyveres föllépé­sét. A Budapesti Hírlap romániai tudósítójának teg­nap alkalma volt a bukaresti bolgár követség egyik­ nagyrangú tisztviselőjével a tárgyról beszélgetni. A­ diplomata kijelentette, hogy Románia nem interve­niált a neki tulajdonított értelemben a szófiai kor­mánynál. De nem is interveniálhatott volna, mert Bulgária állami méltóságával nem tartja össze­­férhetőnek az ilyen beavatkozást. A bolgár diplomá­cia a Balkán-félsziget békéjét megzavarni nem kí­vánja és nem is engedi. Hogy eme szilárd álláspont­jához következetes maradjon, nincs szüksége sem idegen kormányok barátságos közbelépésére, sem energikus figyelmeztetésre, a­melyek nem léteztek sem a múltban, sem a­­jelenben. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 30. A képviselőház ma befejezte a belügyi költségvetés tárgyalását. A mai ülés is a főváros ügyeinek bolyga­tásával telt el. Szmrecsányi György kétórás be­szédben válaszolt Hock János és Vázsonyi Vil­mos tegnapelőtti felszólalására, védte a maga állításait és pontról-pontra megismételte vád­jait, melyeket azonban ma sem tudott jobban bizonyítani, mint hétfőn. Utána Heltai Ferenc is felszólalt, nem csupán azért, hogy Szmrecsányi vádjaira ismét feleljen a fővárosi községi választások, a városi villamosvasúti részvények és a gázgyár dolgá­ban, hanem azért is, hogy Vázsonyival szem­ben is kifejezze a maga ellentétes álláspontját a választójog kérdésében. Heltai a községi életben nem híve az egyenlő szavazati jognak, mert ebben az esetben Budapesten kizárólag csak a szociáldemokraták jutnának be a törvényható­sági bizottságba. Heltai nagyon élesen kikelt Szmrecsányi ellen, a­kinek harcmodora olyan, úgymond, mint a vadaké, mert a mérgezett nyilakkal v­aló lövöldözés ma már csak a vadak között szokásos. Heltai után már senki sem vett részt a belügyi vitában, a belügyi költségvetés vala­mennyi tételét megszavazták.­­ Holnap a kereskedelmi tárca költségveté­sére kerül a sor. A képviselőház ülése. Elnök: R­ávay Lajos. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Bla­­nár Béla előadó bemutatja az igazságügyi bizottság jelentését a konzuli bíráskodásról szóló törvényja­vaslatról. Napirenden van a belügyi költségvetés tárgyalásának folytatása. Szmrecsányi György azon a cinen szólal föl, hogy az általános vitában határozati javaslatot adott be, és így megilleti a zárószó joga. Tiltakozik az ellen, hogy őt Vázsonyi minapi beszédében analfabétának tüntette föl. Ő nem sajnálja a tiszt­viselőktől a nagyobb fizetést, hanem csak aggo­dalmát akarta kifejezni a­miatt, hogy nagyon bő­kezű egy olyan város, mely egyre-másra veszi föl a százmilliós kölcsönöket, és hogy oly sok tisztviselőt tart, mint a közös hadsereg. Föntartja most is azt az állítását, hogy a fővárosi szabályrendelet bele­ütközik a törvénybe. Most is föntartja, hogy a fő­városi demokrata pártnak soraiból indul ki a fék­telen internacionális izgatás, a­mely megmételyezi összes intézményeinket. Való az, hogy egy lap azt írta, hogy a fővárosi bizottságban olyanok vannak, a­kiket megvesztegettek. Megütközéssel konstatálja, hogy ilyen súlyos vádak megtorlatlanul elhangoz­hattak. Bródy Ernő: Nem olvastuk! (Nagy de­rültség.) Molnár János: Az egész bizottságból nem ol­vas senki újságot? Szmrecsányi György utal arra, hogy nem a kommunizálás ellen foglalt­­ állást, hanem annak keresztülvitele ellen. A védők beszéltek mindenről, a kenyérgyárról, lómészárszékről, de arra nem ad­tak a szólónak választ, vájjon a gázgyár átvételénél megóvattak-e a főváros érdekei? Hiszen a főváros milliókkal váltotta meg ezt az üzemet s nem gon­doskodtak a kellő felügyeletről. Klasszikus tanúja a belügyminiszter, a­ki tegnap intézett leiratot a fővároshoz, a­melyben tudatja, hogy a gázgyárról alkotott szabályrendeletet jóvá nem hagyja. Nem különös dolog-e, hogy a fővárost egy belügymi­niszteri rendeletnek kell a kizsákmányolástól meg­védeni? Azt is kifogásolja a miniszteri rendelet, hogy a szabályrendelet a költségvetésnek, a nyere­ség- és veszteség­számlának a városi számvevőség

Next