Budapesti Hírlap, 1913. október(33. évfolyam, 232-258. szám)
1913-10-01 / 232. szám
Budapest, 1913. XXXIII. évfolyam, 232. szám. Szerda, október 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 ftL Egyes szám ára helyben és vidéken 10 UL Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53. Könyvkiadó: József 9-29. Igazgató: József 9-38. □Tiszteletiéi kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. A munkanélküliség. Budapest, szept. 30. A munkanélküliség, a nyugati nagy ipari államok fenyegető réme, bekopogtatott hozzánk is. Iparunk még fejletlen, gyáriparunk alig nőtt ki a hosszú gyermeksorból, amelyben gazdasági függésünk tartja. De munkásaink munka nélkül már vannak. Ez volt a mi végzetünk mindig. Nálunk előbb jelentkeztek a kultúra, a haladás, az emberi polgárosultság bajai, mint az áldásai. A szerencsés, gazdag, független nemzetek le tudták bírni valahogy a szervezetükbe fészkelődött kórt, ha eleinte még úgy megrettentek tőle. Hogy mi miképp fogunk erőt venni ezen a legújabb nyavalyán, arra ma még sem az állam, sem az ország első városi hatósága nem tud megfelelni. Éveken keresztül kísértett Angliában az unemployment, a munkanélküliség, természetes következéséül annak a folyamatnak, amely a földműveléstől elvonta a munkáskezeket és a nagyobb bér, a könnyebb boldogulás reménységével az ipari centrumokba vonta őket. Végre betelt a mérték. Elhagyottan álltak a földek, Angliának amúgy is nagy passzivája a nyerstermelés terén egyre ijesztőbbre dagadt, London, Manchester, Sheffield, Leeds, Bristol, Liverpool gyáraiból pedig mind több felesleges munkást bocsátottak el. Az ipari termelés meghaladta a fogyasztást, amióta Németország osztályt követelt a világpiacból, ennélfogva a termelést meg kellett szorítani. Százezrével vonultak föl az elbocsátott munkások a Trafalgar Squarere Londonba, elszánt, zordon tekintetű fekete seregük a közeledő forradalom balsejtelmével töltötte el azokat, akik birtokon belül szemlélték a sötét fölvonulást. Anglia nemzetgazdái the cancer of the Empire, a birodalom rákfenéje nevével jelölték meg a munkanélküliséget és ezzel egyben tanúságot tettek róla, mily fontosnak és veszedelmesnek tartják a kórt. Az angol nemzetnek szerencséjére oly gazdag források állanak rendelkezésére, hogy közmunkával, nagyarányú városi építkezéssel, előrelátó törvényekkel meg tudta orvosolni a bajt. Unemployed, munkanélküli van ma is Angliában, sőt van bizonyára néhány ezer, a Record Office pontosan meg tudja mondani a számukat is. De unemployment, a munkanélküliség, mint égető gazdasági, társadalmi, sőt álladalmi probléma jóformán nincsen. És bölcs, előrelátó intézkedések elvették a veszedelem élét Franciaországban, Németországban és a kisebb nyugati ipari államokban is. A vándorló nyavalya vészes útján most hozzánk került és mindjárt a legrosszabb indulatai alakot öltötte föl- Csaknem százezer ember áll munka nélkül most ősszel, amikor küszöbön van a tél minden nyomorúságával, amikor a drágaság napról-napra igazolja, hogy tud még fokozódni, képesebb még új emelkedésre. A bajnak sokféle mélyreható okai van, amelyeket kissé egyoldalú megvilágításban sorol föl a kereskedelmi miniszter és a polgármester kezébe juttatott memorandum. ....... . Bizony a munkaalkalom csökkent, mert a pénzviszonyok másfél év óta szakadatlanul súlyosbodó válság terhét nyögik. Még hire-pora sem volt a balkáni háborúnak, már nyugati nagy hitedzőink — talán megérezve a közelgő idők szelét — visszavonták tőkéinket, hazaküldték címleteinket, megtagadták tőlünk az újabb kölcsönt. Nagy bankjaink merő óvatosságból vagy talán felsőbbrendű bankpolitikából követték a külföldi tőke példáját, és úgyszólván minden hitelt elvontak a közép- és kisbankoktól, a kereskedelemtől és a vállalkozástól, az ipartól és a földbirtoktól. Egyszerre elállott az ország gazdasági érvelése. Megszűnt az építkezés, beadta a kulcsot megannyi vállalat, rendelés hijján redukálta az üzemet a legtöbb gyár, a mostoha pénzviszonyok miatt vagy a csőd szélére, vagy csődbe jutott egész sereg olyan iparos, aki a fényűzés vagy a ruházkodás, szóval nem a mindennapi, közvetetten A 4 Katona Nándor. írta Radisics Elemér. Katona Nándor festőművész zajtalan munkában eltöltött élete nyugvóponthoz közeledik. Alkotó erejének frisseségében, deresedő fejjel talán ő maga sem hiszi el, hogy első szárnypróbálgatása óta immár harminc esztendő múlt el. Mint ember a fáradhatatlan, törhetetlen akaraterőnek és a gyámoltalanságnak különös keveréke. Kissé félszeg alakja, szögletes mozdulatai elárulják ugyan, hogy inkább a nélkülözés és az emberekből való kiábrándulás jutott osztályrészéül, de csak aki közelebbről ismeri, veszi észre, hogy életében bármennyit csalódott, bármily nehéz napokkal kellett is megküzdenie, egyet mindvégig megőrzött: ez a természet és a művészet iránt való rajongó lelkesedése. Megtanulta, hogy elvedül a természet az, mely a hozzá fordulót önzetlen vigaszbanrészesíti s melynek ölében mindég tiszta örömet, lélekfrissitő pihenést talál az élet fáradt vándora. De a természet egyszersmind féltékeny szerető: akit egyszer magához láncolt, azt többé el nem ereszti. Ellenállhatatlan varázsa alól Katona sem tudott menekülni. Talán nem is akart. Annyi bizonyos, hogy szakadozott beszédmodora, mely a föltorlódó gondolatoknak csak nehezen tud testet adni, menten elárulja, hogy embertársaitól elszokott és saját magában találja meg, amit mások a társaságtól várnak. Tizenhárom éves korában apja rászól, hogy ideje volna kenyér után nézni. A megijedt gyermek nem mer ellenkezni. Nevelőnek megy és csodálatos szívósságával sokszor éjjel három óráig is tanul, hogy szégyent ne valljon korban és tudományban idősebb tanítványai előtt. Négy küzdelmes év telik el ilyenformán. Keresni ugyan nem keres semmit, mert csekély fizetsége ellenében a falu plébánosa elvállalja tanítását, de műveltségét elég szélesen megalapozza, aminek csak később veszi igazán hasznát, amikor sorsa a legfényesebb nevek képviselőivel is összeköttetésbe hozza. De nincs szándékunkban ezúttal drámai fordulatokban gazdag sorsát lépésrőllépésre végigkísérni. Az a költői tollal megírt tanulmány, mely Katonáról néhány évvel ezelőtt megjelent, iskolaéveiről elég bő és színes képet ad, teljes élettörténete ellenben regényírónak is hálás anyagul szolgálna. Életének gerince, legfőbb tartalma a munka, önbizalma soha egy percre el nem hagyja s ismételten bebizonyítja, hogy a makacs kitartás olyan esetekben is meghozza gyümölcsét, amikor rendes körülmények között már a kishitűség lesz úrrá a lelkeken. Vagy hány ember tenné meg, — hogy egy apró epizódot megmentsek a feledéstől — hogy esthajnaltól a reggeli pirkadásig mozdulatlanul, lélekzetét visszafojtva lesse a kietlen Sziklahasadékban az átvonuló zergét s aztán fényképező gépét a kellő pillanatban megnyitván, a fáradságtól és kimerüléstől összeessék? Katona megtette, mert akarta. Fejébe vette, hogy neki a Tátra e legfélénkebb vadjáról fénykép kell. De tudta, hogy reggel bármily korán megy is a kitűzött helyre, az óvatos vad messzire le fog térni szokott útjáról. Elment hát este, dacolt a hideggel és a fáradsággal, leküzdötte az ellenállhatatlan álmosságot s megszerezte a fényképet. És Párisba is hogy kerül? A nyolcvanas évek végén fent jár a Tátrában. Barangolása közben összekerül Horovitz Lipóttal, aki hoszszabb oroszországi tartózkodás után azzal a szándékkal jött haza, hogy itt megtelepszik. Akkoriban éppen Aramy János arcképét festette s mikor a fiatal festő bemutatja neki tanulmányait, elragadtatásában maga veszi kezébe az ügyet, hogy lehetővé tegye Katonának a Parisba való utazást. ír Bródy Zsigmond lapszerkesztőnek és Deutsch Sámuel bankigazgatónak, kérve, hogy vegyék pártfogásukba a nagy reményekre jogosító, is jut. Bródy és Deutsch hajlandók is a művészt támogatni. Egyenkint ötven koronát ígérnek neki, de azzal a föltétellel, hogy ezt az összeget csak akkor kapja meg, ha már kint van Párisban. Katona nem sokat gondolkozik, összeszedi valahogy az útiköltséget s nekivág a nagy útnak. Éppen a télnek kellős közepe járta, szokatlanul kemény tél, mely még Párisban is elérte a harminc fokot,ami pedig a legritkább esetek közé tartozik. A vonatokat nem fűtötték még akkoriban s ha a tavaszi kabátjában didergő, csontig átfázott fiatalemberen egyik útitársa meg nem könyörül, művészi pályáján korán keresztet húzhatott volna a halál. A hajnali órák barátságtalan levegőjében pillantja meg először a művészet örök városát. Fázósan összehúzza kabátját s nekivág a nagy, ismeretlennek. Zsebe és gyomra egyformán üres, csak egy óhaja van: pihenni, menekülni — ha néhány pillanatra is — a dermesztő valóságtól. Mai számunk 32 oldal. i