Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)

1915-09-21 / 263. szám

á­ gon van a sor. Angolország éppen ezért nem fog békét kötni, a­íg Németország militarizmusa meg nem semmisül és Angolország navalizmusa meg nem szabadul egy ellenféltől. Mindebben csak az a meglepő, hogy eb­ből még egyetlen nemzet sem okult. Angolország mindig talált egy más nemzetet és mindig újra talál, a mely kikaparja számára a tűzből a gesztenyét. A mikor Angolország Franciaország ellen viselt hábo­rút, Németország volt az, a mely szövetkezett Angol­országgal és döntő csapást mért Franciaországra. Most Franciaország szövetkezett Angolországgal és többet harcol mint m­aga Angolország, hogy Német­országot eltakarása Angolország útjából. Azt hi­hetné az ember, hogy Európa nemzetei belátják az ostobaságot, a­mely abban rejlik, hogy egymás ellen harcolnak, csak azért, hogy Angolországnak a világ uralomra való becsvágyó törekvéséét előmozdítsák. De mielőtt másokat bírálunk meg, ismerjük föl saját ostobaságunkat. Bennünket nem használ föl Angolország szin­tén? Nem használ föl bennünket arra, hog" ellen­felét, Németországot megsemmisítse, hogy a tenge­reken, az ő tengerein és a mi tengereinken való ural­mát megerősítse? Nem vagyunk mi Angolország bé­rencei, mint a minek egykor a hesszeni zsoldosok voltak, a­kik ellenünk harcoltak? Nem vesztegetnek meg bennünket, hogy fölad­juk legjobb érdekeinket, csak úgy, mint erkölcsi aggodalmunkat és fegyvert szállítsunk Angolországba, hogy a németeket kipusz­títhassa. Németországot megsemmisíthesse és meg­szerezze a német kereskedelem és a német gyarma­tok birtokát? Nem erősítjü­k-e mi Angolországot és szövetségesét. Japánországot ama tengereken való uralmukban, a­melyek a mi saját kikötőinkhez visz­nek? Nem vagyunk-e mi is olyan ostobák, mint Európa legostobább nemzetei, a­melyek Anaolország nesztenyéjét kikaparják a tűzből és e közben meg­égetik a maguk unlát? Nincs elég tapasztalatunk arra nézve, hogyan használja föl Anaolország a teil­aere való uralmát. És ha a múltban nem lett volna meg ez a tapasztalatunk, nincs-e meg most? Nem látjuk, hogyan semmisül meg a mi semleges keres­kedelmünk és mekkora kár éri Amerika legfőbb ki­viteli áru­ját? És a mi mindennél gonoszabb, ha ha­zafias és szabadságszerető polgárok vasvlnik, nem látjuk, hogyan sértik meg és tapossák lábbal jo­gainkat. Fegyvereinket Angolországba küldhetjük, mert Angolországnak szüksége van rá, hogy németeket öljön meg vele és tengeri uralmát megerősítse, de békés gyarmatainkat nem küldhetjük semleges or­szágokba. Nem gyakorolhatjuk jogainkat, mert el­lenkeznek Angolország terveivel és becsványó szán­dékaival. Független nemzet vagyunk-e, vagy pedig angol gyarmati? Az elnökünk brit alattvaló, vagy amerikai polgár? Vannak-e erkölcsi és politikai eré­nyeink, vagy meg lehet bennünket vesztegetni? Egé­szen biztosak vagyunk abban, h­ogy a mi országunk valóban a bátrak és szabadok otthonai Ha igen, akkor most itt az ideje, hogy bátorságunkat bebi­zonyítsuk és szabadságunkat biztosítsuk. Angolország megszüntette gyapotkivitelünket. Mi tehát szüntessük meg a fegyverszállítást! Mutas­suk meg erkölcsi bátorságunkat, politikai független­ségünket! Bizonyítsunk be világosan és védelmezzük bátran jogainkat! Legyünk méltók elődeinkhez, a­kik a szabadságért küzdöttek és győztek, a­kik alap­elvekért harcoltak és ezeket érvényesítették! Legyünk egyenes jóravaló emberek, függetlenek és pártatla­nok! Németország és Angolországnak egyformán ezt kell mondanunk: Itt vannak jogaink, szállja szembe velük, ha mersz! Rotterdam, szept. 20 A Nieuwe Rotterdamsche Courant szerint az amerikai lapok arról az ellenállásról írnak, a­melyet az angol-francia kölcsön megkötése tá­maszt mindenütt az országban. Azt kívánják, hogy ha a kölcsönt mégis megkötik, kedvezőtle­nebb feltételek mellett történjék, mint a­hogyan az angol-francia pénzügyi bizottság reméli. Le­wis szenátor Illinoisból valóságos tiltakozást je­lent be a kölcsön ellen, Mac Carter a közmunkák főnöke New­ Jerseyben egy gyűlésen szintén el­lenezte a kölcsönt és kikelt a muníciókivitel el­len is. * A kölcsön, London, szept. 20. A Times jelenti Newyorkból szeptember 16-án. Heyamer, a német-amerikai szövetség el­nöke fölszólítja a polgárságot, hogy tiltakozzék az elnöknél és az államtitkárnál az angol köl­csön­­b­en. Az elnök fölszólítja Németország barátait, hogy vegyék ki pénzüket azokból a bankokból, a­melyek a kölcsönt adják. Rotterdam, szept. 20. A Nieuwe Rotterdamsche Courant jelenti Newyorkból. Az angol-francia kölcsönre irá­nyuló tárgyalások egyik fő pontja, hogy Orosz­országgal külön tárgyalás induljon meg a köl­csönben való részesedés dolgában. Fontos része továbbá a tárgyalásnak, hogy a municiószállítá­sok arannyal legyenek fizetendők, ellenben a kölcsön csak másféle behozatal fizetésére szol­gáljon. Ilyen föltételek mellett előreláhatóan 5—800 milliót fognak kapni a szövetségesek. Rockefeller megtagadta a kölcsönben való rész­vételt. BuDÁPlSTi NlRLAP 263. 1915. szeptember 21 A helyzet Perzsiában. K Híráss hír a csendőrségről. Teherán, szept. 20. (Pétervári Távirati Ügynökség.) Minthogy a csendőrség hónapok óta nem kapta meg a zsoldot, Edwill őrnagy, a csendőrség főnöke há­romszori figyelmeztetés után föloszlatta a csend­őrséget. A kormánypalota és a követségek őrei elhagyták őrhelyüket. Az ország különböző ré­szeiben állomásozó osztagok visszatérnek Tehe­ránba. A németek hívei a csendőröknek a vi­dékről Teheránba való utazását orosz csapat­mozdulatokkal igyekeznek magyarázni. Az igazi ok azonban kétségtelenül az, hogy megtagadták zsoldjaik kifizetését. Az orosz és francia menekültek«. Pétervár, szept. 20. (Pétervári Távirati Ügynökség.) Korból je­lentik: Az orosz és francia menekültek, a­kik Ispahant szeptember 11-én elhagyták, ideérkez­tek. Az angol konzul fogadta őket. ki állam és n egyház. — Roszner báró nyilatkozata. — Bécs, szept. 20. Rroszner Ervin báró, a király személye körüli miniszter ma délben fogadta a magyar miniszté­riumban a szentgotthárdi választó kerület tizenkét­tagú küldöttségét, a­mely Herbsi Géza vasmegyei al­ispán és Vargha Gábor udvari tanácsos, országgyű­lési képviselő vezetésével megjelent, hogy Roszner bárónak, a kerület egyhangúlag megválasztott kép­viselőjének, átadja a mandátumot. A küldöttség ve­zetői üdvözölték a miniszter­, mint a kerület új kép­viselőjét s Roszner báró rövid beszéddel mondott köszönetet a kerület bizalmáért. Délben PSV órakor Roszner Ervin báró a küldöttség tiszteletére az Im­-Dertal-szál­ó különtermében ebédet adott. A lakoma során Vargha Gábor országgyűlési képviselő és Czip­poth­ Géza szentgotthárdi evangélikus lelkész felkö­szöntőket mondtak Roszner báróra, a­ki a követ­kező beszéddel válaszolt: — Másodízben ér engem az a megtiszteltetés, hogy képviselővé választanak. Mind a két esetben — ezt örömmel emelem ki — egyhangúlat történt a megválasztásom. De az első választás és a mostani között nem kevesebb, mint harminc esztendő telt el. Ez bizony nagy idő egy ember ételében, de az idő vasfoga sem tudta még kiölni lelkemből az idealiz­mu­st, a szép és nemes iránti fogékonyságot s ma is a lelkesedés tüze járja át szivemet, a midőn lelki szemeim előtt felderül a szentgotthárdi választásnak az a manasztos tanulsága, hogy a hazaszeretet szent izéje mintegy varázsütésre le tudta csillan­tani a pár­tos szenvedelmet, a­mely már-már lán­ba csapni készült. Magyar embernek vérében van a pártoskodás. Már a Képes Krónikában olvassuk, hogy a magya­rok lelke mindig hullámzik ide-oda, mint a sós ten­ger és a századok folyamán sem higgadt le a vér­mérsékletünk. Nagy dolog tehát, ha magyarok ki­térnek egy választási küzdelem elől. Nagy polgári erényszámba megy az ily önmegtagadás és önmeg­fegyelmezés. Ezt gyakorolta most az a párt, a­mely az én zászlóm körti csoportosult és az is, a­mely velünk szemben állott, mert mind a kettő hitt és bízott a győzelemben. Hogy melyik számítása volt helyesebb és melyiké volt téves, azt most már örök homály fedi. Ne is kísértsük föllebbenteni a fátyolt, a­me­lyet a gondviselés szemeink elől eltakarta! A­hol önként egyeznek, ott nincs győző, ott nincs le­győzött, ott csak magyarok vagyunk mindannyian, a­kik egyformán szeretjük és féltjük a hazát. S ép­pen azért, mert spontán jött létre a szentgotthárdi választók megegyezése, bízom abban, hogy ez a megegyezés nemcsak fegyverszünetet jelent, a­mely­nek lejártával újult erővel törjön ki a félbenhagyott harc, hanem igazi, tartós, állandó békét. Azért is ringatom magamat ebben a reményben, mert azt tartom, hogy azoknak a liszte­t választóknak is, a­kik jelöltségemmel szembehelyezkedtek vo­l, — még­pedig szembehelyezkedtek nem személyes ellenér­zésből, mert megelégedéssel konstatálhatom, hogy ennek nyomát sem láttam­, hanem elvi szempontok­ból — be kell látniok előbb-utóbb, hogy az ő elvi álláspontjuk egy elmúlt idő maradványa, a­mely sem a jelennek, sem a belátható jövőnek sem tör­vényhozási, sem kormányzási feladataival gyakor­lati ellentétben, sőt egyáltalában semmi összefüggés­ben nem áll Biztosíthatom azokat, a­kik a katolikus egyház érdekeinek védelmére vélték kötelességüknek jelölésem el­én állást foglalni, hogy az a kormány, a­melynek én egyik igénytelen tagja vagyok, és az a párt, a­mely ezt a kormányt támogatja, nem tesz és nem tervez semmi olyat, a­mi a katolikus egyház jogosult érdekeire sérelmes volna, hanem éppen el­lenkezően, mind a kettőt áthatja annak szilárd tu­data, hogy hazánknak elsőrendű érdeke az, hogy az állam és az egyház egymást megértve és kölcsö­nösen támogatva, harmonikus egyetértésben, váll­vetve együttműködjék nemzetünk szellemi és anyagi boldogulásának előmozdítására. A­kik szívükön hordják a kato­lkus egyház érdekeit, azoknak be kell látniuk, hogy a legnagyobb mértékben ellenkez­tek a katolikus egyház jól felfogott érdekeivel, hogy mesterséges választófalakat ereeljenek katolikus és katolikus között és ellentétbe hozzák az egyházat a katolikus intelligenciának azzal a liberálisan gon­dolkozó nagy zömével, a­m­ely a kormányt támo­gatja; be kell látniok, hogy nincsenek ma súrlódási felületek egyház és állam között, s be fogják látni, hogy a katolikus szívekre is illik az axióma, hogy egységben van az erő és nem a meghasonlásban. A küldöttség tagjai a miniszter beszédét lelke­sen megéljenezték. Háborús babona. Budapest, szept. 20. A német hadvezetőség a minap szigorú ren­deletet adott ki, melyben a világháború során gom­bamódra elszaporodott jósok, álomfejtők és kuruzs­lók ellen fordul és érzékeny büntetés terhe alatt tiltja a nép tudatlanságának és aggodalmának ki­zsákmányolását. Okot erre az intézkedésre az szol­gáltatott, hogy az elesetteken és a sebesülteknél egyre sűrűbben találtak olyan amuletteket és taliz­mánokat, a­melyekről a vizsgálat során kiderült, hogy drága pénzen, üzletszerűen árusítják hadiba induló katonák és hozzátartozóik között s a hiszé­keny nép fejét telebeszélik, hogy, a ki ilyen kincs birtokában van, sértetlenül kerül haza övéihez. Az a hiedelem, hogy a katona testét sérthe­tetlenné lehet tenni az ellenség fegyvere ellen, egy­idős a világ népeinek történelmi életével, de sehol­­ olyan mély gyökeret nem vert az emberi lélekben,­­ mint a germánoknál. A germánokat már az ókor­ban erősen foglalkoztatta a háborús babona, de még inkább elharapózott náluk a tűzfegyverek föl­találása után. A lövés ellen való biztosítás, az úgy­nevezett Festmachen széleskörű kuruzsló iparrá virult. Az 1870-iki hadjáratban épp úgy, mint a most dúló világháborúban számtalan elesett nyaká­ban találták me­g az égi levelet (Himmelsbrief), mely a német zugnyomdákban ma is sok-sok ezer pél­dányban készülnek. Azt tartják róla, hogy az Üd­vözítő sírján talált levél másolata, a­mely már Nagy Károlynak is birtokában volt, a­ki szintén használta­­ hadjárataiban. Csakhogy Nagy Károly idejében a­­ tűzfegyvereket még nem ismerte a hadviselés. Az égi levél szövege a következő: A­ki ezt a levelet magánál hordja, azt nem találja ellenség fegyvere s biztosítva van rablók és gyilkosok ellen. Nem kell félnie kardtól, pisz­tolytól. Mert bárka vegye is célba. Mihály arkan­gyal parancsára elnémul a fegyver az Atyának, Fiú­nak és Szentléleknek nevében. A kinél ez a levél van, azt nem fogja a golyó és ha valaki ebben ké­telkednék, akassza a levelet egy kutya nyakába és vegye célba, meg fogja látni, hogy a kutya sér­tetlen marad. Ezután többféle használati utasítás következik, mindenféle ceremóniával járó dolgok, a­melyeket úgyszólván lehetetlen pontosan követni. Hogy eleset­teken találják meg: kevés argumentum a babonás ember előtt, bizonyosan nem követte pontosan a használati utasítást. Egyébként is, már a legrégibb időben együtt jár a babonás hittel a kétség; a sért­hetetlenség nem minden körülmények között biztos és Akhillesz­ sarka mindenkinek van. A varázst egy hatalmasabb meg tudja rontani. Itt már aztán igazán nincs más mentsége a legmegrögzöttebb babonának sem, mint az igaz hit, az ájtatos imádság. Luther sokat emlegeti írásaiban a fegyver ellen való immunitást és az ezzel foglalkozó művészetet, a Festmachen-t. Tud olyanokról, a­kik bizonyos sza­vakkal és jelekkel ártalmatlanná tesznek minden el­lenük irányzott fegyvert, ő maga is látott egy fiatal

Next