Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)
1916-05-21 / 141. szám
1916. május 21. BuDAPEST) HIRUP (141. sz.) — Szabad egy kis tüzet kérnem? Az égő szivar parazsas vége — mint a villámos •iram kapcsolja hosszan odatapadt a hideg szivar vécéhez, mígnem abból is bodor füstfelhecskék röppentek a magasba és a két utcán járó, az élettenger két parányi hulláma már el is távolodott egymástól. Ez a jelenet azonban eltűnt a pesti utcáról. Először a gyújtóautomatá jött, azuán a benzines gyújtógép, amely végképpen megölte a férfiak ilyesfajta kedveskedéseit. Ámde a benzines gyújtógép most egytől-egyig kialudt, már sehol sem látni a kis nikkel-skatulyából kitörő lángocskát. Sö.., még gyujtószál is ugyane"-..- ritka lett. Hivatalban, várószobákban, sőt kávéházban és vendéglőben is alig ént hozzá a szivaros ember. Az igaz, hogy ha hozzá-. .ut. sok mindjárt el is viszi magával S ilyenformán van, hogy most már megint fölhangzik uton-ulfélen a kérés: — Szabad egy kis tüzet kérnem? A szivaros embereknek azonban gyakran nayobb bajuk is van a gyújtónál: sokszor bijjántannak a kedves cigarettájuknak, szivaruknak. Ahol sok a férfiember, reggeltől estig röpköd a kérdés: — Adjon egy cigarettát! — Milyen szivarja van? Akinek eayiptomi szorong a tárcájában, jó, ha csupa imádatból szét nem tépik. S amint mindenütt, ezen a téren is vannak, akik mindjárt megfogják vitorlájukkal a kedvező szelet: egyesek halomszámra kérik, talán gyűjtik is a cigarettát, szivart. Sőt, akadtak már olyan dohányosok is, a kik letettek a szivarozásról, mert nem győzik a barátaikat. Fölötte gyakori az udvariaskodás alkalma az aprópénz miatt. A rézikrabár valahogyan eltűnt s most alig szállhat az ember villamosra, hogy uriasszonyt, rózsaarcu kis leányt pironkodni ne lásson — a rézpénz miatt. Forintja van, talán bankója is, de a kalauz nem tud visszaadni, a jegy árához pedig hiányzik — egy krajcár. A hatodik. S hogy a kalauz ne vigye magával a végállomásra az utas forintját vagy bankóját és vele — persze — magát a utast is: valaki mindig belenyúl a zsebébe és előkerül a krajcár. Az a krajcár, amelyből, a régi axióma szerint, keletkezik a forint. A melyből azonban néha forintért sem igen kapni egyet. Az efféle udvariasságnak nincsen száma, de itt már csupán kettőt vettünk sorra. Az egyiket ott gyakorolják egyszerű emberek a községi élelmiszerboltok, meg a tejesüzletek előtt. Százával állanak egymás mögött gyermekeik, fiatal és öreg asszonyok és lesik a percet, amikor végre bejutnak. Rendőr vigyáz, hogy a sort senki meg ne bontsa s aki csak kimozdul is a helyéből, a sor legvégére kerül. Aki pedig odakerül, nemcsak órákig várhat tovább, de valószínűen már ennivalót sem vásárolhat, mert előbb elfogy. S a kettős nagy veszedelem ellenére is mindig akadnak jószívűek, gavallérok, akik föláldozzák idejüket, lábuk épségét, vállalják az éhenmaradás kockázatát és mégis csakátadják a helyüket az ujonan jött roskatag lábú öreg anyónak, vagy csecsemőt hordozó fiatal aszszonynak. A hölgyek újabban még egy érdekes kis udvariasságot gyakorolhatnak a férfiakkal. Előbb idegesen végigkutatják a retikültöket s azután odafordulnak a gavallérjukhoz: — Van magánál egy tiszta zsebkendő? A polinéziai szigetvilágon innen férfi nem felelhet másként, csakis igenlően. Annyival is inkább, mert a hófehér zsebkendő széle árulóan villog ki a kabát zsebéből. A harmadik tucat zsebkendő elosztogatása után tettük föl a kérdést a fehérneműs boltban, hogy más is oly rengeteg zsebkendőt vásárol-e, mint jómagunk? A mosolygós válasz, amely együtt tartalmazta az igazságot és a boltos örömét, ilyenformán hangzott: • Minden férfivevőnk tömegesen vásárolja a zsebkendőt. Ellenben vevőnőink — alig. Béke idején fordítva volt. A magyarázat egyszerű. Asszonynak, leánynak egyik legkedvesebb szórakozása, hogy elhagyogatja apró-cseprő holmiját. Legelső sorban pedig az— zsebkendőjét. Most azonban egy zsebkendőnek három-négy korona az ára. ők tehát csak elveszítik s a vásárlást rájabizzák a lovagjaikra. V. A. KÖKYVESHIZ. A jövő Magyarországa, Iklódi Szabó János országgyűlési képviselő A jövő Magyarországa címmel összefoglalta és kiadta a háború folyamán megjelent politikai és közgazdasági tanulmányait. Derekas, tartalmas kötet jutott ezzel a közérdeklődés asztalára. A szerző felsorolja mindazokat a fontos mozzanatokat, amelyekre a hadjárat folyamán a fegyverek tüzében éles világítás esett s amelyek az ország jövő alakulása nézőpontjából fokozott érdeklődésre tarthatnak számot, így fejtegeti a Középeurópai Szövetség problémáját Magyarország speciális helyzete nézőpontjából. Bemutatja a magyar föld és a magyar munkaerő gazdag forrásait s behatóan tárgyalja a birtokpolitika, a kivándorlás, továbbá a termelésnek és a több termelésnek életbevágó kérdéseit. Külön foglalkozik a közlekedés és a forgalom fejlődésével, vasúti vonalaink szaporításával, víziutaik kiépítésével, egyáltalán forgalmunk szerves bekapcsolásának feltételeivel a nagy európai hálózatba nyugaton és keleten s kiterjeszti figyelmét a financiális helyzetre, a népszaporodás kérdéseire, a városok fejlődésének nemzeti, kulturális és gazdasági nézőpontjaira és a főváros nagy hivatásának kellő megvilágítására is. Iklódi- Szabó János könyve tartalmánál fogva vonzza és összefoglaló nézőpontjainál fogva leköti az olvasó figyelmét. Gondolatokat ébreszt és a jövő iránt lelkes bizalomnak hirdetője, íme, ezekkel fejezi be könyvét: „Ellenfeleinknek nem fog beteljesedni az a vágya, hogy az ezeréves Magyarország testét darabokra marcangolhassák. És az a körülmény, hogy apáink földjén, melyet ismerünk, melyhez a világon mindennél jobban ragaszkodunk, tovább élhetünk és dolgozhatunk és hogy a halom folyamán nemzetünknek sikerült ragyogó erényeit megmutatni és ezáltal barátokat szerezzünk magunknak,Akik bizonyára segítségünkre lesznek a reánk váró nagy munkában, elég ok arra, hogy a magyar állam további fönmaradásába, nemzetünk örökkévalóságába vetett fanatikus hittel, fölemelt fővel, nyugodt önbizalommal nézzünk a jövő elé.“ — A füzet ára egy korona. A lengyelség térképe. A világtörténelmi eseményeknek egy megkapó jelensége ez is. A három felé tépett lengyelség elkészítette nemzeti térképét, amelyben tudósai megrajzolják megható gondossággal Lengyelország múltját és jelenét s a melyből némán szól hozzánk és az egész világhoz a reménység, hogy a lengyel nép szolgasága nem tarthat tovább, hogy a lengyel szabadság napjának fel kell virradnia újra, a világháború vérhullámai nyomán. A térkép, amely három nyelven (lengyelül, németül és franciául) jelenik meg Krakóban és Varsóban, első füzetében bemutatja Lengyelország hajdani nagyságát, amikor nemcsak együtt volt Pozen, Galícia és a kongresszusi Lengyelország, hanem odatartozott Poroszországnak nagy része, továbbá Kurland, Litvánia, Podólia, Ukrajna, a fehéroroszok és fekete oroszok területe és amikor Szilézia, Csehország, Morvaország, Moldva, Beszarábia, az orosz föld egész Moszkva közelségéig stb. babérrel adózott a nagy lengyel birodalomnak. De bemutatja azután Lengyelország hanyatlásának és háromszoros felosztásának szomorú képét is. A célig pedig nyilván az, hogy világosan látható rajzolatokban és gondosan megállapított statisztikai adatokban beigazolja a lengyelség nemzeti és kulturatív fejlődését s ezzel tagadhatatlan jogát arra, hogy ismét szabad életre emelkedjék. Már a térkép első füzetében is tizenhat tabella világítja meg a lengyel nép eloszlását, sűrűségét, vagyoni és műveltségi állapotát, iskoláinak számát és az egész nemzet lelkes összetartását nyelvében, római katolikus hitében és történelmi emlékeinek kultuszában — az elnyomatás ellenére is — hajdani nagyságának egész területén. A lengyelség számszerint való mennyiségét kifejezetten ez a füzet ki nem mutatja; ez a térkép további füzeteinek feladata lesz. De ebből a füzetből is percentuális alapon következtetve, egy huszmilliónyi nemzet kiált fel a művelt világhoz s kér szabad életet és a szolgaságból való felszabadulást a maan számára. A magyar pragmatika szankció Írott eredetijéről. Ismeretes még 1914 tavaszáról az a szenzációszámba menő fölfedezés, amellyel Csekey István dr. kecskeméti jogakadémiai professzor nyilvánosságra hozta a magyar pragmatika szankciót is tartalmazó 1723. évi törvény szentesitel Írott első példányát. E hírről akkor úgyszólván az egész európai sajtó megemlékezett, sőt idehaza vita is indult a Budapesti Hírlap hasábjain is. Csekey akkor ígérte, hogy tudományos kutatásairól megfelelő helyen kellő formában fog beszámolni. Most ezt egy közel 90 lapnyi terjedelmű monográfiában tette, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia meghívására személyesen mutatott be január 10-iki osztályülésében. Lelkiismeretes bibliográfiai kulahissal deríti föl ebben a magyar pragmatika szankció írott eredetijének elvesztét vitató írásokat. A kérdést először Kossuth Lajos vetette föl 1892-ben a Torinóban nála járt magyar képviselők előtt. Aztán Thallócza Lajos fáradságos kutatásokat végzett e példány előkérdésével a bel- és külföldi levéltárakban, de eredmény nélkül. 1897-ben jelentetett is meg róla egy dolgozatot a Századokban, amelyben arra az eredményre jut, hogy ha rá is akadnak majd későbbi e példányra szerencsés kezű kutatók, e leletnek csak levéltári és alkotmánytörténeti becse lesz, de a számos nyomtatott eredetiben kihirdetett törvény érvényén nem változtat. Cseken is alkotmánytörténelm és oklevéltani szempontból fogja föl a kérdést. Munkájának különösen második része eredeti levéltári forrástanulmányok és a régi idevágó irodalom teljes ismerete mellett fényt derít a régi magyar törvények közzétételi módjára, amely kérdés nálunk mindeddig feldolgozatlan volt. Oklevéltani magyarázataival pedig az osztrák centralistáknak idevonatkozó több téves állítását fegyverezi le. Csekeynek újabban több ilyen tárgyú cikke és dolgozata jelent meg németül és szaklapjainkban. Benne nagykészültségű tudományos védelmezője nőtt ki az osztrák centralizmussal szemben a magyar érdekeknek. Jelen munkája a nálunk sajnos olyannyira elhanyagolt újabbkori jogtörténelmi kutatás egyik klasszikus terméke. A művet a Magyar Tudományos Akadémia adta ki filozófiai és társadalmi tudományi értekezései I. kötetének 7. számaként. Az 1723. évi törvények írott eredetije első és utolsó lapjának sikerült hasonmása díszesültra 4 korona, kapható a Budapesti Hírlap könyvárusitó osztályában is. Hulló levelek. Ezzel a címmel Papp Aladár öt rövid lélegzetű hangulatos elbeszélést adott ki. A füzet a szerző kiadásában jelent meg s az ára egy korona. A tiszta jövedelem felét a kárpáti falvak fölépítésére ajánlja föl a szerző. Mikor a halottak visszatérnek. Ezzel a címmel Benda Jenő két drámát irt, mely most a Fővárosi Színházak Műsorának kiadásában is megjelent. A füzet ára 30 fillér, kapható a Budapesti Hírlap kiadóhivatalában. A tenger szabadsága.. A szárazföldi területeken kívül a világháború legfontosabb hadiszintere, a tenger és a tengerek szabadságának kérdése az eljövendő béke egyik legizgatóbb problémája. E kérdésben nyújt kimerítő fölvilágositást Szende Gyulának világos kis munkája A tenger szabadságáról. A munka az Athenaeum kiadásában jelent meg s az ara egy korona. » A magyar vidéki rendőrségek szervezete és adminisztrációja. Dajka Endre dr. nagyváradi rendőrkapitánynak ezzel a címmel megjelent könyve most második kiadást ért. Rendőri ügyekben alapos tájékoztatást nyújt ez a könyv és vidéki rendőrségek szervezésénél minden irányban megadja a szükséges fölvilágosítást. A szerző nyomatékosan hangoztatja, hogy a vidéki városok sem nékülözhetik többé a független magyar államrendőrséget s a béke nagy korszakának bizonyosan ez lesz egyik nevezetes alkotása. A könyvecske Sonnenfeld nagyváradi nyomdájából került ki. Ára 1 korona. Kapható a Budapesti Hírlap kiadóhivatalában. folyóiratok szemléje. Az Atenema, legújabb számában a következő cikkek jelentek meg: Bítoók Emma: A rút a művészetben, Sas Andor: Madách és Hegel, Klitrovics Gyula: Az esztétikai tetszés tárgya, Vértes József: A közvetetten emlékezet problémái és a vakok emlékezete. — A Revue de Honorie legújabb száma a következő tartalommal jelent meg: Az olló-minisztérium, irta Hohenlohe Sándor herceg, Ausztria-Magrarország pénzüersi ereje, irta Hantos Elemér. A bulvár-magyar ünnepségek: Tisza, Apponyi, Berzeviczy beszédei. — A Magyar Figyelő legújabb számában Palágyi Menyhért irt nagyobb tanulmányt Shakespeare pályafutásáról. Cikket irt még: Kázmér Ernő: Harc Kelet-Ázsiáért, Fellner Frigyes: Magyarország és Ausztria jövedelme, Gardiner Vilmos császárról, Szittya Emil: Az orosz forradalmárok leszereléséről és Lakatos László: Kézfogó Flandriában címmel. A füzetet a följegyzések rovata egészül ki. :— A Földrajzi Közlemények legújabb füzetében Ilozser Aurél dr.: Magyarország földrajzi helyzete. Szűcsi József: Horvátországi népessége. Strömpf Gábor dr.: Földrajzi vonatkozások a háborúban és Kemény Lajos: Szepsi Csombor Márton címmel írt tanulmányt. — Az Éter legújabb száma a következő tartalommal jelent meg: A gyermek: Babonbán, Dona nobis Pacem! Auer István; Szerenád a májusi holdhoz: Bárdócz Árpád; Cseresnyeágak: Bodor Aladár; Liza: Fábián Géza; Csipkerózsa ébredése: Pokorny Margit, Boldog otthon: Cyprián, Gondolatok: H. K., Az élet forrásai Marosi Arnold és Tündérmorzsa; ifjú Gaál Mózes. — A Magyar Kultúra legújabb számában a következő cikkek jelentek meg: Újabb adatok a szabadkőművesség Szerepéhez a világháborúban; Bozóky Géza, Magyar középkor: Kiss Albin dr., Egyszerűség, izlés, divat: Gonda Béla. Protestánsok és jezsuiták. B. B., Tomcsányi Lajos válasza TX L tollából, 17