Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)

1916-05-22 / 142. szám

­ Egyesület, az Országos Magyar Iskolaegyesület Al­mády Géza udvari tanácsossal, a székesfehérvári Vörösmarty Egyesület és Győr városa. A Budapestről érkező vendégeket Óvári Ferenc képviselő fogadta Almádi állomáson, majd Vesz­prémben a polgármester. Bár késő este volt már,­­hogy a vonat Veszprém állomására berobogott, a város lelkes közönsége még talpon volt, hullámzó tömegben lepte el az utcákat és vendégeit nem szűnő éljenzéssel fogadta, jeléül a szives vendéglátásnak. A díszülés. Déle­tt 10 órára, a­mikorra a dísztítésnek meg­nyitását hirdették, zsúfolásig megtelt a veszprémi színház. Ezt megelőzően kora reggel ünnepi zenés­mise volt. A színházban a hivatalból megjelenőkön és említetteken kívül ott láttuk a város és vármegye egész úri közönségét, kiváló és közismert családok tagjait, a­kik hálás lélekkel fogadtak minden szót, a­mely őket a magyarságért való munkára buzdí­totta. A közgyűlést a bölcselő elmélyedésével és az ihletett lélek szárnyaló szavaival Hornig Károly báró bíboros püspök nyitotta meg a magyar kulturáról való előadáséval. A bíboros püspök a magyar kulturáról. Hornig Károly bíboros-püspök beszédében széles vonalakkal rajzolta meg mindazokat a böl­cseleti irányokat, a­melyek veszedelmes fegyvereik hegyét állandóan nekiszegezik a vallás erkölcsös fölfogás szivének és velük szemben igyekezett meg­állapítani, hogy mi a valódi kultúra értéke és értel­me A kultura a latin colere igéből származik, a­melynek legelső jelentése az anyaföldnek megmű­velése és ápolása. Ezt a fonalat tovább fűzve odáig jutunk, hogy lépésről-lépésre és mindig fölfelé ha­ladva, azt mondhatjuk, a kultura időrendben leg­első célja és eredménye a természet meghódítása és az emberi elmének, észnek és erőnek a fölötti ural­ma, a­mi azonban csak munka, szellemi és anyagi munka árán szerezhető meg. Az anyagi kultúra azonban csak egy lépcsőfok arra a magaslatra, mi­kor az ész már nemcsak azt keresi, a­mi kézzel fogható, hanem oda is fordul, a­hol az elvont igazságot, az eszményi jót és szépet találja, a hol én, a tudás, az a tudomány honol, a­melyet immár csak a maga kedvéért művel. Az ész, a lélek és a szív megnem­es­ül és mint a valódi humanizmus nap­számosa és főharcosa nemcsak testből, hanem lélek­ből alkotott ember a homo számára, e névre méltó erkölcsi létet megalapoz és fejleszt. Mert a helyesen fölfogott tudományból, az igazi tudásból­ származik az erkölcs fogalma, mely a családban és az ebből keletkezett államban az egyénnek, valamint az összeségnek létezhetését és fejlődését lehetővé teszi és biztosítja Ezeknek az elveknek a szolgálatát látja a köz­művelődési egyesület munkásságában, a melynek folytán a közgyűlést, szívesen üdvözli. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Rákosi Jenő beszéde: püspöknek, Apponyi Albert gr Albertnek, Ilosvay Lajos államti képviselőinek s mindazoknak egyesületeknek, ideértve a mint melyek azzal tisztelték meg a ki viselőiket ideküldték. Ezután az bájos mérsékletet, mely a Du­n biboros-püspök nagyszabású beszéde után az egyesület elnöke, Rákosi Jenő emelkedett szó­lásra és köszönetét fejezte ki megjelenésükért és közreműködésükért Hornig Károly báró biboros­ainak, Berzeviczy tikárnak, a kormány a testületeknek és isztériumokat is, a­­zgy ülést, hog­y kép­­­elnök leirja azt a nántul geográfiáját, lopogranaját jellemzi, azután igy folytatta: Nem szertelen szabadsághősök, nem mindent eltaposó reakcionáriusok, de a Deák Feren­cek al­­kotó szelleme, a Széchenyi Istvánok alkotó lelke származik innen, az ő gondolkozásuk mutatkozik leszármazottjaik nagyszerű, harmonikus munkára képes alkotásaiban, ezek adták ezt a pozitív mun­kára képes nemzedéket. (Élénk tetszés.) Én azt,szoktam mondani, igen tisztelt Höl­gyeim és Uraim, hogy a Dunántúl jeles embereinek, valamennyinek a­ki kiváltságos, nagy koponyája van. Hiszen itt a társadalomban, ha elvegyül az ember és ismeri őket egyenként, könnyen tapasztal­hatja ezt. Csak az országos hírnévre vergődött em­bereket nevezhetem meg, a­kik a Dunántúlról kerül­tek ki és a Dunán­túlról öblös bolthajtású koponyát hoztak magukkal a köztérre. Ilyen volt Deák Fe­renc, a nagy homlokú Széchenyi István,­ ilyen volt Kerkapoly Károly, a­kinek öblös feje­ és óriás el­mebeli tehetsége volt. Ilyen volt a régi pápai pro­fesszor, Tarezu. Bizonyosan vannak is, a­kik emlé­keznek erre a derék kálvinista emberre. Ennek a professzornak felséges koponyája volt. Ilyen a Koz­mák koponyája, Kozma Sándor kir. ügyészé, a ki HZ ügyészi intézményt alkotta. Ilyen volt a Vadnai 'Aildor iüívelletlen­' kopo­nyája. És egész ser­eg ide­való embert ismerünk, a kinek ilyen bolthajtásos koponyája van, ezek a dunántuli, ideális nagy ko­ponyájú emberek és ezek közé tartozott, a­kiről még befejezésül néhány szót óhajtok mondani. Széll Kálmán, ennek az egyesületnek megteremtője, ennek az egyesületnek sokáig elnöke, haláláig pártfogója és díszelnöke Széll Kálmán is a dunántúli koponyák közé tartozott. A magyar nemzet két csodálatos dolgot hozott létre évezredes evolúciójában. Az,­ hiszem a legkü­lönösebb, legsajátságosabb és legtalálóbb dolog ez a két alkotás: létrehozta a magyar parasztot és a magyar táblabírót, a munkáskézben a parasztot, az elme munkájában a táblabírót. Mind a kettő alkal­mas mindenre. A táblabíró klasszikus iskolázott­sági alapon a legvilágosabb, leghumánusabb, legliberálisabb, mindent a legjobban megértő, leg­toleránsabb egyéniség. A magyar táblabírónak az a tulajdonsága van — vagy volt, hiszen ma már kevés a táblabíró, ma már alig van, — csak cím, de a régi táblabírónak tulajdonsága volt, hogy mindenre alkalmas volt. Ha nem lennék új­ságíró, azzal dicsérném, hogy az a tulajdonság volt benne, a­mely az újságírókban van meg, mert az újságírók tulajdonsága az, hogy nem a maga szá­mára hall, nem a maga számára lát, nem a maga számára beszél, hanem mindig mások számára néz, mások számára hall, mások számára lát és beszél, de nincs az a nehéz tudomány, a­melyet 24 óra alatt magába fölvenni ne tudna és a­melyről máso­kat nem tudna kioiktatni. Igaz, hogy 24 órán túl már el is felejtette. (Derültség) De ez a magyar újság­írók tulajdonsága. Hát ilyen a táblabíró. A táblabíró mindenre való volt, h­a valahol király kellett volna, azt hiszem királynak is lehetett volna vinni tábla­bírót és bizonyára megfelelt volna a trónon is. Már most Széll Kálmánnak ilyen táblabíró esze volt, oly széles, oly alapos, hogy az ember bámulat­tal nézett reá, ha egyszer meg tudott nyilatkozni. Mert az az egy hibája megvolt, hogy a­mikor ki­rándulásainkra elvittük, elkészítette beszédét és az mindig nagyon szép, bölcs, érdekes beszéd volt, de ha deputációval leptük meg és hirtelen kellett be­szélnie, akkor elkezdett kalandozni, kezdett beszélni és járt-kelt, mint a vizsla, a­mely a csapást keresi és a mikor egy darabig szaladgált, erről meg arról beszélt, egyszerre nagyot vakkantott és megindult, meglelte a csapást, fogta a vadat és űzte oly precizi­tással, oly biztossággal, a metaforák és képek oly özönével, oly gazdagságának hogy el vol­tunk ámulva, el voltunk bájolva a tehetségé­től. A legszélesebb körű­ tehetségek közé tartozott, a­kiket ismertem. Nem volt egyoldalú, de minden ol­dalú volt, mint az ipari táblabírók. Kormányon is volt. De nem hasonlítom a kormányoshoz, a­mint az államférfiakat szokás hasonlítani, hogy kormá­nyozzák az állam hajóját és révbe viszik. Széll Kál­mán nem volt közönséges kormányzó, inkább­­ a révkalauzhoz hasonlítom, a­ki a­mikor a közönséges kormányzó sziklának viszi a hajót, megjelenik és a bajból kiviszi a h­ajót. Mint kormányférfiu inaugu­rálta a jog, igazság és törvény erejét. Hiszen Ma­gyarországon annak idején, nem kívánom tagadni, hogy szükséges és hasznos, sőt nélkülözhetetlen oportunizmus hosszú korszaka volt, a­mikor min­den nemesebb ideálnak hallgatnia kellett és csak félve beszélhettek vagy csak hallha­tatlanul beszél­hettek róla. És ekkor először szólaltatta meg kor­mányzata alatt a nemesebb ideálok aspirációit szel­lemét, ambícióját a nemzetnek. Ezek akkor jutottak szóhoz és attól kezdve fejlődött ki az a küzdelem, a­mely fájdalom, nem volt oly sikeres, mint óhaj­tottuk volna, de az ő érdeme volt, hogy a kísérletet megtehettük és ez a históriában meg van örökítve és nekünk okulásul rendelkezésünkre áll, h­ogy hi­vatkozhatunk rá. Széll Kálmán mint kormányzó, mint kormányférfi, más lapra tartozik, hozzánk Széll Kálmán mint a humanizmusnak, a jótékony emberbaráti intézmények létesítője, mint kultúrem­ber tartozik, a­ki ezt az egyesületet vezette, a­ki a többi kultúregyesületre is kiterjesztene gondját, a­ki megalapította az Országos Közművelődési Taná­csot, a­melyet szintén haláláig vezetett, úgy­hogy lehet mondani, alig volt a letűnt nemzedékben nálá­nál munkásabb, tevékenyebb, a szép és nemzeti dol­gok iránt érdeklődőbb ember, mint ő, a­ki egy­szersmind tudott alkalmat találni, hogy hasznos munkát fejtsen ki ezeknek az intézményeknek kö­rében. Igen lisztért Hölgyeim és Uraim! A­mikor tegnap a vasútról kre bejöttünk a városba, nekem föltűnt, hogy az esthajnalcsillagot soha oly ragyo­gásban, oly fényben, oly pompában nem láttam, mint itt, Veszprém fölött, a­mint bejöttem. Nekem úgy rémlett, hogy nem esthajnalcsillag az, de egy transzcendentális szem, a­mely ránk néz és azt mondtam magamban: Széll Kálmán szeme az, az ra­gyog a város felett és kivánom, hogy ragyogjon tovább, Jöl­­ sön el minket kellő energiával, férfias munkakedvvel és férfias munkaképességgel. (Élénk tetszés!) Ezt kivánom az egyesületnek és kérem a veszprémieket, erősítsék meg szivüket, elméjüket, hogy e vécső szavaim legalább bevonuljanak gon­­dolatvilágukba és megtermékenyítsék elméjüket és szivüket. Ezzel megnyitom a közgyűlést. .(Hosszan­tartó lelkes éljenzés és taps!­. Üdvönlések. Bclaásnoké. Ezután fölolvasták az üdvözlő táviratot, a­me­lyet az egyesület nevében az elnök intézett ő felsé­géhez, majd az egyes minisztériumok és közható­ságok, valamint egyesületek képviselői üdvözölték a közgyűlést. Különösen nagy hatása volt Ilosvay Lajos államtitkár beszédének, mely kemény ítéletet tartalmazott ellenségeinkre, kik a háborút a kulturat területére is kiterjesztik. Beszélt: Hunkár Dénes fő­i­spán­, Osztroluczky Miklós ny. főispán. Arkay Kál­mán dr., Lőrinczy György. Gulyás P­ál egyetemi tanár, hatásos és nagyszabású beszédet mondott Békefi Rémig zirci apát, nagy történelmi hátteret festve meg a magyar kultúra fejlődésének. Óvári Ferenc, igen hatásosan Almády Géza udvari taná­csos, Komjáthy László polgármester. Az egyesület 25 éves tevékenységét Fodor Osz­kár dr. főtitkár vázolja érdekes és magvas előadásá­ban, melyet a közgyűlés nagy tetszéssel fogadott. Elmondta, mitt tett az egyesület a filoxera elleni védelemben, a kivándorlás meggátlására, az egyke rendszere ellen, mit tett a Balatonért, az iskolákért és a kisdedóvókért és általában a közműveltség ter­jesztésének teendőkben oly gazdag területén. Szin­tén kegyelettel adózott Széll Kálmán emlékezetének, majd beszámolt a nagy sikerrel működő Gyermek­szanatóriumról és a kiváló érdekekről, a­melyek ezzel kapcsolatban Óváry Ferenc nevéhez fűződnek. (Élénk helyeslés.) Ezután tartotta meg Tzerzeptczy Albbert előadá­­sát a Dunántúl kulturai hagyományairól, a­mit hol­nap ismertetünk. Nagy lelkesedéssel fogadták el ez­után Lőrinczy György indítványát, hogy a Bezerédj Viktor halálával megüresedett alelnöki állásra Óvári Ferenc dr. országgyűlési képviselőt válasszák meg. Apponyi előadása. Most Apponyi Albert gróf tartotta meg elő­adását ezen a címen: Szövetségeink rés nemzeti kul­túránk. Nem tér ki a feladat elől, hogy napjaink leg­égetőbb és legidőszerűbb kérdésével foglalkozzék, a háborúval és annak nemzeti kultúránkra való vo­­natkozásaival. Körvonalazza azt, hogy mit ért a kul­túra lényegén és meghatározza, hogy a nemzeti kultúra első föltétele, hogy a nemzet szellemében gyökerezzék, hogy a nemzet öntudata­it hozza kifeje­zésre és a­mit idegenből átvesz, azt a magáévá át­gyúrja. Ennek az elengedhetetlen föltételnek a vi­lágánál kutatnunk kell, hogy a nagy német nemzet­tel való állandó szövetséges viszony nem fenyeget-e veszedelemmel kultúránknak ezt a nemzeti karak­terét. A kérdést így fölvetve csak azzal válaszolha­tunk rá, hogy a veszedelem igenis megvan. Ám ez a veszedelem megvan minden emberi elhatározásban és megvan a nemzetnek minden elhatározásá­ban is. Az Ausztriával való közjogi összeköttetésünk nyilván nagyobb veszedelmet rejt magában (Élénk helyeslés.), annál is inkább, mert Ausztria bizonyos köreiben megvan az akarat, hogy Magyarországot egy nagyobb közösségbe beolvasszák, míg a német birodalom részéről ilyen akaratról nem lehet szó. Szó lehet csupán a spontán befolyásról arról, hogy a túltengő német kultúra satnyává teheti a mienket. Ez­ek­en a legbiztosabb eszköz a sokoldalúság. Nem tartja bajnak a német kultúrának azt az álláspont­ját, hogy mint primus inter pares gyakoroljon be­folyást ránk, mert az összes nagy nemzetek kultú­rái között a németekét tartja a leggazdagabbnak és legteljesebbnek. A mi közszellemünkben káros elem most fölfedezhető, az is inkább francia hatás, mint német. Hivatkozik arra, hogy a magyar hazának nem magyar ajkú polgárai között nincs egy olyan csoport sem, a­mely oly teljesen össze volna forrva a magyar hazafisággal, a magyar állam, az egységes magyar állam gondolatával, mint a magyarországi németség. Ennek az a magyarázata, hogy a németek nyugateurópaiak és nyugateurópai ösztönük mon­datja velük, hogy a nyugateurópai civilizáció ural­mának egyetlen képzelhető alakoja Európa e terüle­tén az egységes magyar állam. (Élénk helyeslés.) A szövetség azt jelenti, hogy vakon kell engednünk a szövetséges minden kívánságának, mindenki fön­tartja rendelkezési jogát, önállóságát, de igyekezik elhatározásának helyességéről a szövetségest fölvi­lágosítani. Ez pedig nem nehéz és e tekintetben a világháború tanulságai óriás segítséget nyújtanak nekünk. Német szövetségeseink gyakorlati észjá­rású és nyíltfejű emberek. Ebben a háborúban a megpróbáltatások legnehezebb napjaiban megismer­ték nemcsak a magyarság kiváló katonai tulajdon­ságait, de azt az erőt is, a­melyet a magyar állam­nak, mint felbonthatatlan történeti és politikai kö­zösségnek egysége e háborúba belevitt. Megértették, hogy Magyarország nemcsak azért képvisel nagy ér­téket, mert ivadékai harcedzett, harci fegyverhez BYOÁÍ'ÍSTI HÍHLAP [U2 S2.) 1916. tuáju 22.

Next