Budapesti Hírlap, 1916. november-december (36. évfolyam, 304–363. szám)

1916-11-01 / 304. szám

és azokra, a­kik még be fognak soroztatni a végeláthatatlan szellemseregbe, azt re­begjük: Uram, legyen meg a te akaratod! I Az osztrák korm­ányváltozás Budapest, okt. 31. Az új osztrák miniszterelnök, Körber dr. befejezte a kormányalakításra vonatkozó tár­gyalásait s mára megjelenhetett kormánya tag­jainak kinevezése. Körber dr. természetesen eddig még nem juthatott abba a helyzetbe, hogy kormánya törekvéseiről nyílt programot adjon. Azonban a kormány alakítására irányuló fáradozásai köz­ben a legkülönbözőbb hírek és híresztelések je­lentek meg nemcsak osztrák, hanem magyar­országi lapokban is, a­melyek széltében kolpor­tálják osztrák politikusoknak heves agitációját­­ Magyarország ellen. E Ezek a hírlapi közlemények azt a követe­lést hangoztatják, hogy Ausztriának Stürgkh utódjától jobb kiegyezést kell kapnia, mint a minőben Stürgkh gróf és Tisza István megálla­podtak; másrészt pedig hangos kifejezésre jut az a panasz is, hogy Magyarország a háború során mostohán bánik Ausztriával s nem juttat neki elég elelmet. A célzatos nyilatkozatok azután a vámok kérdéséről szólnak (persze Magyarország rová­sáral, továbbá a kvótáról, szintén azzal a ten­denciával, hogy a magyar kormánynak ezekben a kérdésekben engednie kell. Olyan jelenségek ezek, a­melyek azt bizo­nyítják, a­mit mi előreláttunk (s a­mit egy Cserkészet a Bécsben című cikkünkben nem­rég meg is írtunk,­ hogy azokat az ellentéteket, a­melyek az osztrák pártok között áthidalhatat­lan érvényt vártak, azzal a kipróbált módszerrel akarják egy időre legalább eltüntetni, hogy vala­mennyit ráuszítják Magyarországra. A mi értesülésünk az, a­mit már közöltünk is a minap, hogy a kiegyezés új tárgyalásáról szó sem lehet, mert lehetetlen föltenni a magyar kormányról, hogy két évi hosszú fáradozásának nagyjában megállapított eredményét sutba dobja s újfent kezdje élülről azt a munkát Körber úrral, a melyet Stürgkh gróffal már elvégezett. Ezt a kiegyezést tehát, a­mennyiben elkészült, Körber úrnak a miniszterelnöki megbízásával egyetemben vállalnia kellett. A részleteket a ti­tok pecsétje takarja, ezekről tehát helytálló ada­tokat nem ad senki azok közül, a­kik tudják, mi van a létrejött megállapításban. A­mi pedig az élelmezés kérdését illeti, semmiféle magyar kormánytól nem lehet azt követelni, hogy lakosságunk utolsó falatját is odaadja Ausztriának. A­mit lehet, azt úgyis oda­adják sürgetés nélkül is önként, de a magunk szűkös viszonyait nem szállíthatjuk le még job­ban, bármily éles agitáció folyik is ezért Ausz­triában. .Végül még egyet: Ha sikerülne a háború folyamán is Ausztria ellentétes elemeit egy ka­lap alá hozni azzal a jelszóval, hogy Magyar­ország nagyságát kell megnyirbálni, ennek biz­tos következménye csak az lehetne, hogy Ma­gyarország is osztatlan, egységes erővel szállana szembe ezzel a törekvéssel, a­mely nemcsak vitéz katonáink vérével kivívott pozíciónkat, hanem utolsó falat kenyerünket is elvitatná tőlünk. Alább érdekes félhivatalos nyilatkozatot talál az olvasó, a­mely egy reggeli lapban ma­ megjelent osztrák közleményre válaszol. Az új kormány. Bécs, okt. d­­. Ő felsége a következő legfelső kéziratot bocsátotta ki: * Kedves Körber! Javaslataihoz hozzájá­rulva saját kérelmükre kegyelemben fölmentem állásuktól Hohenlohe-Schillingfürst Konrád her­ceg belügyminiszteremet, Georgi Frigyes báró vezérezredes honvédelmi miniszteremet, Slu­ck­enburger Viktor dr. igazságügyminiszteremet, Förster Zdenkó báró vasúti miniszteremet, hein­­leini Slussarck Miksa báró vallás és közoktatási miniszteremet, Tinka Ottokár báró közmunka­miniszteremet, Zenker Ferenc bárót földműve­lésügyi miniszteremet, Moravszki-Szierzykraj Zdiszlav dr. miniszteremet, Leth Károly lovag pénzügyminiszteremet és Spitzmüler Sándor dr. kereskedelemügyi miniszteremet. Egyidejűen kinevezem Klein f­erenc dr. titkos tanácsos, szolgálaton kívüli minisztert igaz­ságügym­iniszteremmé, Georgi Frigyes báró tit­kos tanácsos vezérezredest újólag honvédelmi miniszteremmé, heinleini Slussarck Miksa báró titkos tanácsost újólag vallás és közoktatási miniszteremmé, Tinka Ottokár báró t­itkos tanácsost újólag közm­unkaminiszteremmé, Schwarzenau Ervin báró titkos tanácsost, a köz­igazgatási bíróság másodelnökét belügyminisz­teremmé, Bobrzinszky Mihály dr. titkos taná­csos, szolgálaton kívü­li helytartót miniszte­remmé, Stikrai Ferenc dr. titkos tanácsos, szol­gálaton kívüli osztályfőnököt kereskedelmi mi­niszteremmé, Marek Károly osztályfőnököt pénzügyminiszteremmé, Schaible Ernő vezérőr­nagyot vasúti miniszteremmé és Clam-Martinitz Henrik gróf titkos tanácsost föld­mi­velés­ügyi mi­niszteremmé. Bécs, 1916. okt. 31. Ferenc József s. k. Körber s. k. Ő felsége egyúttal legfelső kézirattal elis­merését fejezte ki a­ távozó minisztereknek, a­kik közül Hohenlohe herceget az Urak háza tagjává nevezte ki. Zenker bárónak, Moravski dr.-nak, Leth lovagnak és Spitzmüller dr.-nak a vasko­ronarend első osztályát adományozta, J&tiszfrëa — 191©-fean. A" Budapesti Tudósitó­l illetékes helyről fölkér­tek a következők közlésére: Egy budapesti lap Ausztria — 101­i-ban címmel állítólagos osztrák főurak szájába adva foglalja össze némely osztrák köröknek az ottani kormányválto­zással kapcsolatban Mag­yaror­szággal színiben föl­merült kívánságait. Ezek a kívánságok Sturgk­ gróf tragikus elhunytának percétől fogva a legkülönbö­zőbb formában bukkannak fel a bécsi és Bécsből inspirált budapesti sajtóban. E­gy rövid figyelmeztető közleményt nem te­kintve, nem kívántunk foglalkozni velük, mert hi­szen az új kormány megalakulásához és a magyar és osztrák kormány közötti sikeres együttműködés­hez az egész monarkiának nagy érdekei fűződnek; a szóban forgó kérdések idő előtti nyilvános tárgyalása pedig rossz szolgálatot tesz ezeknek a nagy érdekek­nek. A most szóbanforgó cikk azonban, a­mely nem utalja a király személyét is egy ízléstelen pletykába kedett, a­hogy a természete diktálta. Botjával rá­csapott a sihederek asztalára. — Le a kalappal, ha jelenleg vagyok vagy leütöm a tejetekről. Aztán nekiment Rozáliának, a korcsmáros kövér leányának, a ki ócska, de igen cifra se­lyemruhában páváskodva hordozta a borosüve­geket s belecsikkantott a dudoros vállába. — Öt pi­stölyt a kilencvenesbül és egy flaska mineral-\'izá'A. Baka őrmester korában Grécben tanulta a finom műkifejezéseket, (Pistole, Mineralwas­­ser) s igen ragaszkodott hozájuk. Rozália a bíró elé tette az öt kétdecis üve­get, belepüffentelt a vén imposztor kövér há­lába s ügyesen kivédve annak rosszban járó hír­telen fogását, kipördült az ivóból. A suttyólegények nevettek­— Nem ugy kell azt, — jegyezte meg Tu­ri Ferke, a­ki nagy aszfaltbetyár hírében állott a faluban — nem cséppel üt­ik a gyiót. Zsótér úr nem haragudott meg a szájas sihederre, szerette a tréfát és képletet. — Hanem mivel? — kérdezte pipáját messzire eltartva magától. Hanem rozmaringszállal, válaszolt Ferke, még nem hallottam! — Azzal a gyiót, — magyarázta a falusi szeládon — a kire irigyednédnek a foga váslik, nem ütt leni köll, hanem cirógatni. Bíró úr visszanyomta pipáját a fejébe. Mibe nem turkál a feje a dísztó fiának, — jegyezte meg jóízűen. — Pegy­ig tette hozzá igazság szerént még szopnia kellenék. A kölikek a macskaasztaltnál juntyot ne­vettek erre. Összecsenditenék poharukat és rá­köszöntötték a falu fejére: — Ijjön a bíró ur! Zsótér uram hosszul, hegyeset köpült s egy kurta fejbólintással nyugtázta a megtisztel­tetést ... Belépett Hombár Tóni, a segédjegyző. Sárga kamásli volt gólyalábán, csúcsíves fején fajdkakastollas tiroli kalap. Igen finom ember­nek tetszett neki lenni, cvikkeren át nézte a világot, pedig olyan szeme volt, mint a sasnak, a tö belül nő-nek ejtette ki. — Szabad helyet foglalnom, hívó inam? — Lehet. Vozáliácska, egy palack jégbehülyttel... Epedő pillantást váltott a korcsmatündér­rel, aztán egy hajtásra megitta a sörét. A bíró irigykedve nézte. — Torkom nékem is vóna, — jegyezte meg — de az én nyeldeklőm csak játék a maga szel­gsét, kiválóan szol­bátorkodott a finomságában me, kegy­ed szerszámjához Ohh, kedves hívó uram, ön nagyon lem­es, teh­ ur konstatálni lemes. Zsótér uram (nem lévén tisztában a szel­lemes szó jelentőségével) azt h­itte, hogy gorom­báskodnak vele. Rendreutasította a aliglincét. (Háta mögött így nevezte a segédjegyzet.) — Ne ugráljon, öcsém, mert nem vagyok én bába, hogy a szellemekben iriggjek, hanem középhatalom (közhatalom) vagyok, a­ki meg­követeli a szuperdin­ációt a kocsmaszálláson is. A stiglinc hebegett volna valamit, de le­intette a középhatalom. Két érdemes férfiú lépett az ivóba: Mosolygó Sándor, a pénztáros és Csere József, a második hites. Biró uram ezekre irá­nyitotta figyelmét. — Ideje, hogy meggyűljek irigyednetek, —­ mondta — igen magamba vólam. A levegőnek minősített vice-nótárius aj­kába harapott, de nem szólt semmit. Kénysze­retlen nyájassággal viszonozta az ujonan jött asztaltársak alig észrevehető fejbiccentését s tovább nyakalta a sört. A sihederek a szomszéd asztalnál hango­sodni kezdtek. Különösen miután hozzájuk sze­gődött Rézkígyó, a falu bolondja, a­ki azonban valójában okosabb ember volt magánál a bíró­nál is, mert a versíráson s komédiázáson kívül semmiféle falusi mesterséghez nem érlelt s mégis vígan élt. A sihederek széket toltak neki aszta­lukhoz s bort töltöttek a poharába. — Nocsak Pehály bácsi, figurázzon egy kicsit. Rézkígyó, becsületes nevén nevezve Vrau­cur Mihály, mint minden művész, kéretni szokta magát. — Várjatok sort, öcsém, először hadd gyantázok.­­ Paprikát szórt a poharába, ugy itta a bort. (Kutyába se vette azt az italt, a mi nem reszelte a torkát.) A harmadik öblítés után fölállott Rézkígyó s a bíró felé fordulva szavalni kezdett Még azt mongyák, a bíróiak nincsen párja, s'egyig minden szip menyecske ütet várja. Kiskapuba a nyakába csimpeszkegyik. A csókjaiul eccére megjuhászogyik. Ott, at hol a zsarnócai biró termett. Borban fürdött a csuka is friss viz beívelt, Szép lány húzta talp alá a túri csárdást, fe-­lül mérte a jó Isten a sok áldást • (304.- az.) 1316. november Î.

Next