Budapesti Hírlap, 1919. november (39. évfolyam, 102–126. szám)
1919-11-19 / 117. szám
Budapest, 1019. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 320 korona, félévre 110 kor., negyedévre 50 kor., egy hónapra 20 kor., Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint, évfolyam: 117. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csatthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23 — 84. Friedrich lemondott. Budapest, nov. is. Epilógust szerettem volna írni a tegnapi nap eseményeiről és látványosságairól, de a pillanatban, amint a tollam kezembe veszem, híre jön annak, hogy a minisztertanács elhatározta, hogy elfogadja Friedrich lemondását. E szerint inkább prológust kellene írnom. Mert ezzel a fordulattal látszólag elkövetkezett az, amire a politikusok hónapok óta törekedtek: a koncentráció. A döntő fordulatot természetesen Clerk ur tegnapi kategorikus nyilatkozata idézte elő s a minisztertanács határozata Clerk ur nyilatkozatának betű szerint deferált. Az antant írem hajlandó Friedrich miniszterelnökségével elismerni a kormányt. Friedrich tehát lemond, de minisztertanácsa egyszersmind kijelenti, hogy csak azt a megoldási tervet fogadja el, hogy a miniszterelnök cseréljen helyet Huszár Károly közoktatásügyi miniszterrel. De ragaszkodik mindenesetre ahhoz, hogy a miniszterelnököt a keresztény blokk jelölje ki a maga vezetői közöl és semmi esetre se járul ahhoz, hogy a miniszterelnök akár az ellenzéki pártokból, akár a párton kívüli politikusok köréből kerüljön ki. Ha akár az antant,, akár az ellenzék ehhez ragaszkodnék, akkor a keresztény blokk — ellenzékbe megy. Ezzel természetesen Apponyinak ,minden oldalról bizalommal és reménykedéssel fogadott miniszterelnöki jelöltsége elesett. Mert viszont Apponyi meg azt jelenti ki, hogy ő egyfelől csak abban az esetben vállalkoznék, ha a nemzet érdekei parancsolólag követelnék és másrészt, ha valamennyi párt egy értelemmel kívánná őt kormányelnöknek. Hozzáteszi, hogy a keresztény blokk nélkül, vagy éppen ellenére, semmiféle vállalkozásba bele nem megy. Ezt a nehézséget ugyan könnyen meg lehetne kerülni, ha Apponyi egyszerűen belépne a blokkba. De azt sejtem, ez a megoldás sem Apponyi ízlésének nem felel meg, sem a politikusok világában azt a megváltó érzést nem támasztaná, amelyet gyakorolt volna az, ha az urak mind a lemondásban, a hazafias áldozatkészségben, vagy éppen önfeláldozásban versengtek volna egymással. Hogy Friedrich egy grádiccsal lejebb lép, azzal csak az antant kívánsága betűjének tesz eleget, amikor egyszersmind föltételekhez köti elhatározását. Azt, hogy manapság valaki nem a keresztény morál és világnézet alapján akarjon miniszterelnök lenni, alig tehető föl megfontolt emberről. Ezt az érzést és vágyat az a morális züllés, melybe a nemzetet belesodorta a radikalizmus szószékről és sajtóból hirdetett tudománya és szépirodalma egyaránt, ezt a vágyat a keresztény civilizáció tanításai és irodalma után fölverte országszerte az emberekben. Károlyi obstrukciójának kicsapongásai, a radikalizmus tombolása a sajtóban, szemérmetlenségei és szabadossága, tolakodása és hepciás fenhéjázása a nyugatosok, holnaposok, Adisták szépirodalmában, mely mételyezve fiatxiságot is tanítóságot, lopódzott be az iskolába is: mindez oly sokáig akadálytalanul folyván, meglazította a szivekben a hitet, kiszívta az agyvelők ellenálló képességét s midőn gyümölcsét megtermette abban, hogyirodalmi, társadalmi és politikai prófétái a nyakunkra ülhettek s egy évig sanyargathatták testünket és lelkünket s kirabolhatták hozzá az országot, most a lelki és szellemi sivárságból kezdünk visszamenekülni a nemzeti gondolathoz, a nemesebb irodalmi ízléshez, a történeti hagyományokhoz, az emberibb hivatás körébe, a tisztább élet levegőjébe, a kereszthez. És most merne jönni a kereszt nélkül akárki, hogy kinyújtsa kezét, a magyar nemzet bizalmáért és kormányzó pálcájáért? Hogy erre minket kitanítson, nincsen szükség minisztertanácsi határozatra. Itt új életnek, új világnak kell kezdődnie, megfelelő vezéremberekkel. És megfelelőbbet, méltóbbat a feladatra, mint Apponyi lenne, ebben a pillanatban sem én, se senki más nem tudna megnevezni, így meg lehet, a minisztertanács határozata, mely hajlandó ellenzékbe vinni a blokkot nemcsak a többi pártokkal, hanem az antanttal szemben is, alkalmasabb arra, hogy ügyünket tovább bonyolítsa, semint arra, hogy helyzetünket tisztázza. Talán ez is lépés a kibontakozás felé, de sajnos, csak igen nagyon kicsi lépés. Annak, amire Magyarországnak égető szüksége van, csak formálisan tud eleget tenni. Se kenyeret, se békét, se forgalmat, se semminő életet nem biztosít, ha elégtelennek találtatik azok által, akiknek kívánságára a kormány rászánta magát e kisded lépésre. Még egyszer mondjuk: áldozatkészségre és önfeláldozásra van ma szükségünk. A pártok érvényesülni fognak erejük mértékéig, ha helyreáll a rend s az alkotmány. Akkor se késett le senki sem a miniszterségről, se a miniszterelnökségről. Ma nem az a kérdés égethet bennünket, hogy mailyen párt legyen kormányon, melyik ellenzékben, hanem az, hogy mindnyájan közös erővel emeljük ki megrekedt szekerünket az ingoványból, mielőtt végképp elsülyedne. Azután lehet majd a szó arról, ki üljön a kocsi parádés helyére, ki a bakra, ki tartsa a gyeplőt és ki szaladjon a kocsi után. Friedrich távozása. A távozó minisiteriorseit huszár Sároly E fieiene utódjának. — A válság a pártközi konferencián. — huszár tárgyalása koncentrációs kabinet alakítására. Budapest, nov. 18. A pártközi értekezlet tegnapi tanácskozásának és Clerk jegyzékének hatása alatt Friedrich István miniszterelnök lemondott kormányelnöki állásáról és már a múlt éjjel történt miniszteri értekezleten hosszabb tárgyalás után elhatározta, hogy Huszár Károly kultuszminisztert dezignálja miniszterelnöknek. A kormány ma délután miniszteri tanácskozást tartott, amelyen tudomásul vette az antantnak újólag megismételt követeléseit, hozzájárult Friedrich lemondásához és Huszár Károlynak miniszterelnökké jelöléséhez. Ez előzmények után folytatta ma este félhét órakor a pártközi konferencia a tegnap megszakított tanácskozását. Rubinek Gyula földművelési miniszter jelentette be a ma délután tartott miniszteri tanácskozás határozatát, amelyről több, mint két és fél óra hosszat tartó vita indult meg. Érdemleges határozatot nem hoztak, megállapítható azonban, hogy Huszár Károly miniszterelnöki jelöltségét a keresztény blokkhoz tartozó pártok mellett elfogadta az országos nemzeti párt és a kisgazdapárt nevében nagyatádi Szabó István is. Az utóbbiak azzal a föntartással, hogy Huszár Károly kormányalakítását ne csak az antant ismerje el, hanem hogy Huszár tárgyi biztosítékokkal is garantálja a polgári szabadságokat. Ellenzi Huszár miniszterelnökségét a nemzeti demokrata párt és a szociáldemokrata párt. Az utóbbi nevében, Garami Ernő azt mondotta, hogy Huszár miniszterelnöksége csak az eddigi kurzus folytatását jelenti. Az értekezleten megjelent politikusok túlnyomó részének, értesülésünk szerint, az az álláspontja, hogy immár elég volt a sok vitatkozásból, törekedjék mindenki önzetlenül az őszinte megegyezésre. A további események attól függnek, hogy Huszár Károly meg tud-e egyezni a pártokkal a koncentrációs kabinet dolgában. Ha meg tud egyezni, morénák nekünk, akkor rendben van a dolog, az új kormányt elismeri az antant és akkor haladéktalaul megkezdheti Magyarország a béketárgyalást. Ha ellenben Huszár nem tud megegyezni a pártokkal, akkor valamennyinek minden erejével arra kell törekednie, hogy olyan politikust szólítsanak föl a koncentrációs kabinet megalakítására, akiben föltétlenül bízik valamennyi politikai párt. Itt mindenki elsősorban Apponyira gondol. Holnap már alkalmasint kitűnik, hogy Huszár meg tudja-e alakítani azt a koncentrációs kabinetet, amelyet az antant is elismer. A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal. "