Budapesti Hírlap, 1920. január (40. évfolyam, 1–27. szám)

1920-01-29 / 25. szám

Budapest 1920. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árait: Egész erre 320 kortina, félévre 110 kor., negyedévre 66 kor., egy hónapra 20 kor.. Egyed szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. "'Mf'-GZCI XI. évfolyam, 25. szám^^ ,^^7 . január 29. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc sss Szerkesztőség: Vili. kér., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., Jómatórut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A nemzetgyűlés. Budapest. Jan. 28. A nemzetgyűlési választás lezajlott. Még vagy másfél tucat pót választás és készen lesz Magyarország ő­si nemzetgyűlése, melynek feladata lenne egy eljövendő uj Magyarország vagy ál­lam­ alapjainak a lerakása. A régi Ma­gyarországtól tehát el kell búcsúznunk, ha csakugyan talál lenni annyi erkölcsi, értelmi és alkotó erő az új testületben, a­mennyi szükséges ahoz, hogy egy ezer­éves történeti alakulatot, mondjuk szer­­vezetet máról-holnapra átgyúrjon egy új, nemzetté. Mondják és írják ugyan, hogy egyik első dolga lesz a nem­zetgyűlésnek elvezetni az álladalmat a­ jogfolytonossághoz! ■ úgy fognak járni-kelni, mint egy letűnt világ és iskola megcsodálni való alakjai. Minthogy pedig soha magyar tör­vényhozó testület nagyobb feladatok előtt nem állott­, mint ez a most megvá­lasztott nemzetgyűlés,­­ azt kell kíván­nunk, hogy az élet homályos hátteréből hirtelen a színpadjára lépett s szerepre vágyó alakjai közül kerüljön ki szegény hazánk számára vagy egy Zrinyi Miklós, vagy Fráter György, vagy egy Széchenyi István, vagy egy Kossuth Lajos, vagy egy Deák Ferenc. És ne csak e nagyok képességeivel, hanem nemzeti érzületük­kel, egyéni jellemükkel és önzetlen haza­­fiságukkal is ékesen. Mikor az ország sorsát a választ­a dönti el, a vá­lasztást pedig az értelmiség vezetése alól kivont korlátlan sokaság, akkor csak a balga vagy az ámító mondhatja azt, hogy ö­n másképpen képzelte az általános választójogot. De mindez már eső után köpönyeg, pár hét múlva, ha valami közbe nem jő, együtt lesz az új testület. És te­gyük hozzá : túlnyomó nagy részben új, ismeretlen emberekből álló testület, kik között Apponyi és Andrsássy Gyula gróf Vilmos császár esete­­ i­t Irta Tar­uay János dr. ny. kúriai tanácsoil­yít. , jr * Budapest,, 28­ A győztes szövetségesek Vilmos császár ki­adatását követetik, még pedig elég kemény han­gon. Hollandiáiul, hová a levert fejedelem me­nekült. Az antant közönséges gonosztevőnek te­kinti Vilmost s kétségkívül azt tartja, hogy a szövetségeseken, mint egységes közjogi alakula­ton elkövetett bűncselekmények bírói megtorlá­sára ő maga hivatati, Hollandia p pedig köteles e büntetést előmozdítani, mert a civilizált erköl­csök és a civilizált népek jogszokásai így kí­vánják. * Nem érdek nélkül való dolog vizsgálni, hogy a nemzetközi jogban előzmény nélkül álló eset hogyan fest a fennálló jog szerint. Ha Hollandia a menedékjog kedvezmé­nyében akarja részesíteni Hohenzollern Vilmost, ha az országban tartózkodása ellen kifogása nincs: ez első­sorban Hollandia bel­ügye, saját szuverén Hásának kérdése, a­melybe senki bele nem avatkozhatok. Ha más államnak büntető­jogilag keresni valója van a menekültül­ és azt maga kívánja elbírálni, erre a nemzetközi jog csak egy módot ad: ki kell kérni Hollandiától a terheltet, úgynevezett kiadatási eljárást kell folyamatba tennie és a megkeresett államtól függ, hogy a kívánatnak eleget tesz-e vagy sem. De megjegyzendő, hogy az ilyen kívánathoz csak államnak van joga, magánember vagy nem állami bárminemű alakulat ilyen igénnyel nem léphet fel; a kiadatás államközi aktus. Itt van az első nehézség: állam-e az an­tant? Azt hisszük, hogy nem, még csak állam­szövetség sem. A közvetetten hadicélokra, közös hadiműveletekre és kölcsönös hadisegítségre egyesült államok nem állandóságra szánt elv­alakulat, a­melyet státusnak lehet tekinteni. Nincs közös területük, közös konstitúciójuk, szerződésük nem alkotott sem egységes államot, sem reáluniót, sem perszonáluniót. Nem egyéb az, mint több önálló állam alkalmi egyesülése egy konkrét háború közös vitelére: a háború be­fejezésével a szerződés megszűnik, mindenik szövetséges visszatér a maga önállóságába, mely különben a nem hadicélok tekintetében a há­ború alatt is érintetlen volt. Vilmost tehát nem állam, nem arra jogosult személy kéri ki, a­mit mi jogászok úgy szoktunk kifejezni, hogy hiány­zik a legitimatio ad causam. A kiadatás második feltétele az, hogy oly cselekedet miatt keressék, a­mely úgy a megke­reső, mint a megkeresett'állam'törvénye szerint bűncselekmény. Civilizált államokban ez téte­lesen van meghatározva, az ellenkező alkot-­­ mányszerűen ki van zárva, Hollandiában pél­dául a következő kijelentéssel: „Valamely tett csak előbb kelt büntetőtörvény alapján büntet­­hető.1" Természetes, hogy a cselekmények bün­­tetendősége tekintetében eltérések vannak a kü­lönböző államok törvényei között, a­mely eltéré­sek éppen a kiadatási ügyekben jelentkeznek a legfeltűnőbben. Ha immár két állam kiadatási szerződést, két, a netaláni vita elkerülése végett egyenként (jogásznyelven: taxatíve) szokták meghatározni ama bűncselekményeket, a­me­lyeknek tetteseit ki lehet kérni és ki kell szolgál­tatni. De szerződés híján is hallgatag egyetértés van a civilizált államok között arra nézve, hogy bizonyos súlyos gonosztettek tekintetében, a­me­lyeknek büntetendő volta a nagyobb kultúrfokú népek erkölcsi felfogása szerint kétségtelen, egyik állam sem akasztja meg, sőt előmozdu­lttja a sértett állam megtorló tevékenységét, kiadja terheltét. Kérdés lesz tehát Hollandia részéről, hogy ilyen természetű tények-e azok, a­melyek­­­­kel az antant Vilmos volt császárt vádolja? Ilyenekül a szövetségesek jegyzéke hatot sorol fel: a semlegesség megsértését, a túszvételt, el­lenséges területek rendszeres elpusztítását, a bú­várba feh­áborút, a hadviselés törvényeinek meg­sértését, a lillei leányok elhurcolását és prosti­­t­uálását. Első tekintetre világos, hogy az itt vádba­ helyezett cselekmények legnagyobbrészt nem a polgári, hanem a hadi büntetőjog körébe tar­toznak. Legalább a hollandi büntetőtörvényben, mely­ik­ egyedül jön tekintetbe (mert az antant­nak nincs is büntetőtörvénye), hiába keresnénk intézkedést, mely például a semlegességnek a hadviselő fél által való megsértését fenyítené. A részvétel a hadviselésnek legbarbárabb és leg­­igazságtalanabb eszközeihez tartozik ugyan és a jogi teoretikusoknak majdnem egyhangú hely­­telenítésében részesül, de nem lehet tagadni, hogy a háborút folytatók­ptra el extra mirros szék­ében gyakorolják. Azonban ez is a legszigo­rúbban vett hadijog körébe vág. Hasonlóképpen az ellenséges területek „rendszeres" elpusztí­tása. Ebben a vádpontban nem tudjuk, mi a­ graváló: a pusztítás-e vagy annak rendszeres­sége. Az első, a pusztítás, úgyszólván természe­tes járuléka a hadim­űveleteknek, várost vagy várat vívni rombolás nélkül, nyílt téren tév­ezni, e terület feldúlása nélkül nem lehet. A­mi pedig a rendszerességet illeti, úgy­ nem szabad feled­nünk, hogy a háborúban mind a támadás, mind a védekezés rendszeres. Az ellenfélnek harci­eszközök, a terület és a készletek használatát minden áron lehetetlenné tenni vagy nehezíteni, mindez­ a végső, egyedüli cél, a győzelem elérése végett: ez­, a­mióta háborút viselnek, mindig megengedettnek tartották. A „rendszeresség** vádja alatt tehát alkalmasint azt kell értenünk, hogy a német sereg pusztításai szükségtelenek voltak. Így másként fest ugyan a dolog, mert a felesleges kegyetlenség kizár minden jóhiszemet, egyszerű garázdálkodás. De ki merne utólag íté­letet mondani arról, hogy a harci mozgalmak közepéig, sokszor rögtönös elhatározással, a mu­lasztás netalánt rémséges következményeinek és a súlyos felelősségnek tudatában elkövetett cse­lekvés túlment-e a szükségesség határain? Nincs bíró, a­ki ilyen esetben nem mondana legalább is non lignet - ítéletet; be kell látnia, hogy ez nem a jog, hanem a hadászat kérdése. A búvár­­hajók használata a mai hadijog legtöbbet meg­vitatott kérdése. Nem mondhatni,­ hogy előz­mény nélkül való hadi szerszám. A torpedó egé­szen hasonló eszköz, mégis alkalmazza minden hadviselő fél. És a léghajó, kivált ha sikerül úgy megszerkeszteni, hogy kattogás nélkül működik, a mérgező gáz és sok hasonló fegyver nem eshe- A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal

Next