Budapesti Hírlap, 1921. február (41. évfolyam, 25–47. szám)

1921-02-17 / 38. szám

Ára 2 kommá* Budapest, 1821. XLI. évfolyam, 38. szám Csütörtök, február 17. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árai*: Egész évre 230 kor., félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes százai ára mindenütt 2 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József­ körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen gr—----- .......... ... ..................... fl sajtószabadság. Budapest, febr. 16. Nem volnánk vérbeli újságírók s főként nem­ volnánk magyar újságírók, ha nem volna eszményünk a sajtószabadság. Kivételes idők­­ben bele tudunk nyugodni e szabadság korláto­­zásába, de akkor is csak úgy, ha a hatalom nem esz különbséget és egyen,a mértékét alkalmaz­ó sajtó szerteágazó irányaira. A hatalom rend­­szerint itt hibázza el a jo­gát. A cenzúra, a leg­­jobbhiszemű is, mindig tökéletlen munkát végez, de a jogmegszorításnál sokival károsabb, sokkal fejhábontóbb a jogmegszorítás részrehajló alkal­mazása. A fővárosi újságírók egyik tábora ez álitólagos részrehajlás ellen sor­akozik csata­­torba, a másik tábor kizárólag a maga számára akarja lefoglalni a meg..u.o­,.n . . uriásmó­dot. Újságírók, a­kik közbül állanak, szomoru­­sággal látják­ hogy már a sajtószabadság nagy elve sem képes a szolidaritást megmenteni. A hiba a mostani ujságo­s nemzedékben van. Ez a nemzedék nem v­olt következetes a saj­tószabadság kultuszában, a sajtószabadságot fenyegető veszedelmek felismerésében és leküz­désében. Minél törvénytelenebb volt a hatalom, mely rátette kezét a sajtóra, annál könnyelműbb volt a sajtó paktálása és behódolása. Talán egyetlen testületet sem lehetett oly könnyen szakszervezetbe­­tömöríteni 11, talán egyetlen tes­tületet sem lehetett oly könnyűszerrel országrom­­boló politikai irányok szolgálatába beállítani, mint az újságírótestületet. Valjuk csak be őszintén, összejöttünk-e csak egyetlen egyszer is, hogy a forradalmi kormányok sajtópoliti­kája ellen tiltakozzunk? A legszerényebb tilta­kozással megmenthettük volna az elvet, a be­csületet és az ország hálával rótta volna emlé­kezete táblájára az annyiszor dicsőített legna­gyobb szabadságjognak legalább platonikus megvédését. Most naponként hallunk beszédek­ről, gyűlésekről, szervezkedésekről, interpellá­ciókról a cenzúra eben, pedig mi volt ehez a cenzúrához képest a Károlyiék és Kun Béláék cenzúrája, szerkesztőségeik megrohanása, nyom­dák összerombolása, újságírók terrorizálása és végezetül az egész polgári sajtó elnémítása. Távol áll tőlünk akár a mostani hatalom, akár a mostani cenzúra mentegetése vagy éppen megvédése. A kormány nagyot vét az ország ellen és megingatja a szabadságjogokba vetett hitet, ha a cenzúrát hatalmi és személyi érdek­ből is gyakorolja. Igazságtalansága, zsarnoki önzése megrontja a sajtó erkölcsét és kiöli be­lőle a fogékonyságot, a szolgálatkészséget a közjó iránt. Pedig az országnak sohasem volt annyira szüksége ideális hevület a sajtóra, mint ezekben a reménytelen időkben. Ezt mondjuk a kormánynak, de az újságírók számára is kell valamit mondanunk. A­nélkül, hogy vádaskodni akarnánk, rá kell mutatnunk arra, hogy a saj­tónak is sok expiálni valója van. Nemzeti tragé­diánk okaiból, bűneiből mindenkinek vállalnia kell a maga részét, kivált a sajtónak, mely min­denben döntő szerepet arrogál magának. De az újságírók — számítva a közönség feledékeny­­ségére — az összeomlás óta ugyanazt teszik, a­mit a politikusok. Mintha semmi sem történt volna, mintha nem mentünk volna keresztül nemzetgyilkos katasztrófákon, mintha nem kel­lene minden pillanatban attól remegnünk, hogy fejünk fölött felharsan a végítélet trombitájába régi játékainkat folytatjuk, a régi nótákat fúj­juk. Megújulnak a politikusok és újságírók tit­kos találkái, régi fajtalankodásai. Hol az újság­írók kínálkoznak a politikusoknak, hol a poli­tikusok ragadják kezükbe a sajtószabadság zászlaját. Már halljuk is egy politikai szabad­csapat csatakiáltásait a sajtószabadság szent nevében. A magyar újságíró már megtanulhatta volna, hogy mindig mi adjuk meg az árát, ha ügyünket gyanús politikai céloknak engedjük át cégévül. Mindebből nem következik, hogy nedvünk nincs kifogásunk a cenzúra ellen és hogy ne­künk nem kell a teljes sajtószabadság. Azonban a mi sajtószabad­ságunk nem a törvényben, nem a hatalom kezében van, hanem a szívünk­ben. Mi nem a cenzúra tanácsaira appellálunk, hanem a jó érzésünk sugallatát követjük. Sok fájdalmas érzést, sok kemény kritikát fojtunk el magunkban, de nagybeteg van a házban, so­kan lesik a halálát. Virrasztás, ápolás a feladat, nem duhajkodás, aknafúrás és méregkeverés. A magyar újságíró felelősségérzetének régi, ha­gyományos fényében kell felragyognia. Mihelyt ez megtörténik, maga a nemzet fogja követelni a teljes sajtószabadságot, mert ez a jog nem az újságírók kiváltsága, hanem egy tiszta közélet éltető levegője. Elvi ellenül a limedelil minisiier és a n­eilitp minisiier között. ~­ A politika eseményei. — A Magyar Távirati Iroda jelenti: A mai miniszteri tanácskozásban elvi eltérés merült fel Beli­ska Sándor honvédelmi és Ferdinándís Gyula belügyminiszter között a csendőrség szer­vezetének hatásköri ügyében. A miniszteri ta­nácskozás az ügyet a mai napon függőben tartotta. Mire járt ma, hogy Ferdinándy Gyula belügy­miniszter lemondott állásáról. Avatott forrásból ar­ról értesülünk, hogy ez a híradás ma még nem felel meg a valóságnak. Csak két államtitkári állás marad. A MTI­ jelenti: A Teleki Pál gróf miniszter­elnök elnöklésével ma megtartott miniszteri tanács­kozás aiként határozott, hogy a politikai államtit­kári állásokat megszüntetik. Kivétel ez alól csak a vallás- és közoktatásügyi minisztérium politikai ál­lamt­itkársága lesz, melynek fen­tartását a protes­táns felekezetek szokásjogon alapuló igénye okolja meg. Ezenkívül a miniszteri tanácskozás a földmű­­v­elésügyi minisztérium keretében ideiglenesen és kizárólag a földbirtokreform keresztülvitelére egy poltikai államtitkárságot kíván megtartani. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium ál­lamtitkárjául Pekár Gyula, a földmivelésügyi mi­niszter úm államtitkárjául Mager János nemzet­­gyűlési képviselőket terjesztették fel kinevezésre a kormányzóhoz. A nemzetgyűlés ülése A nemzetgyűlés második ülésszakát holnap nyitják meg és pedig kormányzói kézirattal, Az ülés egyébként csak formális lesz. Az alelnököket és a tisztikart csak pénteken választják meg. Az isj ellenzék Hírt adtunk arról, hogy öt képviselő tegnap kilépett a kisgazdapárból és hogy a kilépettek még néhány képviselő csatlakozását remélik. Az új el­lenzéki csoport a jövő héten párttá alakul. A párt neve, hír szerint, függetlenségi kisgazda- és pol­gári párt lesz. A kormány támogató pártok megnyugvással fogadták a kisgazdapárt elégedetlen tagjainak el­szakadását, mert ezzel, mint mondják, a kisgazda­párt egységesebb lett. Gratz és Pfayr első értekezlete. — A jövő héten szakelőadói tanácskozás lesz. — Bécsből jelentik: Gratz Gusztáv magyar külügyminiszter és Mayr osztrák szövetségi kan­cellár ma délelőtt másfélórás eszmecserét folytat­­tak egymással­ A tanácskozás során megvitatták azokat a módoza okat, a­melyekkel az antant kíván­ságának megfelelően Ausztria és Magyarország ba­rátságos tárgyalásba léphet egymással, hogy a két kormány a békeszerződésnek Nyugatmagyarországra vonatkozó rendelkezései tekintetében eltérő állás­pontját összeegyeztesse. Megállapodtak abban, hogy legközelebb mindkét félnek szakelőadói tanácsko­zásra ülnek össze. Ez a tanácskozás a jövő héten kezdődik meg Bécsen. A szakelőadók tárgyalá­sának befejeztével Gratz dr. magyar külügyminiszter és Mayr szövetséges kancellár újból érintkezésbe lépnek egymással. Mindkét fél át van halva attól a jóakarattól, hogy a tárgyalásokat rövid időn belül befejezze. (M. T. I.) Berlini levél. — A porosz választás. — Szocialisták és kommu­nisták. — Valami a valutáról. — Divat és színház. —­Berlin, febr. 10. (Saját levelezőnktől.) Néhány nap múlva Po­roszország megválasztja új parlamentjét. A világ­események nézőpontjából varm­i kis esemény, mégis­ a nagy németség jövendő­ sorsa sok tekintetben attól a­­kérdéstől függ: sikerül-e Poroszországban is a szociális tárcát a kormányból kiszorítani, vagy győz-e a mérsékelt szocializmus a polgári pártok szakado­zott frontjával szemben? Vagy győznek a nemzeti pártok, akkor fenmarad Poroszország, vagy elbuk­­nak és akkor a volt porosz birodalom teljesen fel­oszlik és nem lesz többé akadálya a belsőleg is egy­séges birodalom megalakulásának. A­míg a német birodalom egymással szövetkezett monarcikus álla­mokból állott és a császár csak kifelé képvisel­te a szuronyok hatalmára támaszkodva hatvan millió német polnikai súlyát, egységes Németországról a szó valódi értelmében alig lehetett beszélni. Most, a­mikor az uralkodó családok úgy, a­hogy bele­illeszkedtek is az új állapotokba, feleslegesnek látszik, hogy a birodalom területén egy tucat kormány óriási hívű látnoki apparátussal működjék és milliár­­dokat költsön belső- és külső politikailag jelentékte­­len létének fentartására. Erzberger már kiszakította kezükből az adószedés lehetőségét, az antant a biro­­dalom katonai rendjébe való beleavatkozást és a szövetkezett államok parlamentjeinek ma egyetlen mulatsága a kormányok alakítása és buktatása. A sokféle nevű és rendű német pártok egyik csoportja sem tud biztos és állandó többségre szert tenni. Ily körülmények között talán csábító a gon­dolat, hogy a német birodalom belpolitikailag jó­v,n­agába olvassza a német államokat és egy kor­­mánnyal, egy parlamenttel, megszüntetve minden partikularizmust, véget vessen a mai tarthatatlan helyzetnek. A monarcikus pártok viszont azt vall­ják, hogy csak Poroszország fönmaradásával, halal­­mának, politikai súlyának föntartásával lehet a jobb jövendőt megalapozni, a­melyre ők gondolnak. A szó most a szavazóké. A független szocialisták min tudnak radikáli­sak lenni és nem mernek a mérsékelt elemekkel tartani. Ezért lassan elvesztik minden befolyásu­kat a munkásokra és a választásokon mandátumaik szaporodására alig számíthatnak. A kommunisták Moszkva-pártja pedig mindinkább Kína romboló szellem képét veszi föl, a­melyet az állam jól fölfo­gott érdekében minden hatalommal meg kell foj­­tani. Vájjon lehetséges-e ily fordulat? A­ki a német kommunistákat akár a Reichstagban, akár a berlini városházán figye­el­­m­el kíséri, csak arra a meg­győződésre juthat, hogy ezek az urak valóban a szomorú és visszataszító orosz viszonyok átplántá­­lására törekesznek. Ebben a pontban a német belső politikai kérdések a külpolitika fejleményeivel ölel­­keznek Az antant, a­mikor Németország lefegyver­zését oly páratlan szigorúsággal kierőszakolta, voltaképpen a birodalmat tehetetlenné tette a kom­munizmussal szemben is. Ma Berlinben negyvenezer

Next