Budapesti Hírlap, 1921. február (41. évfolyam, 25–47. szám)
1921-02-17 / 38. szám
Ára 2 kommá* Budapest, 1821. XLI. évfolyam, 38. szám Csütörtök, február 17. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árai*: Egész évre 230 kor., félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes százai ára mindenütt 2 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen gr—----- .......... ... ..................... fl sajtószabadság. Budapest, febr. 16. Nem volnánk vérbeli újságírók s főként nem volnánk magyar újságírók, ha nem volna eszményünk a sajtószabadság. Kivételes időkben bele tudunk nyugodni e szabadság korlátozásába, de akkor is csak úgy, ha a hatalom nem esz különbséget és egyen,a mértékét alkalmazó sajtó szerteágazó irányaira. A hatalom rendszerint itt hibázza el a jogát. A cenzúra, a legjobbhiszemű is, mindig tökéletlen munkát végez, de a jogmegszorításnál sokival károsabb, sokkal fejhábontóbb a jogmegszorítás részrehajló alkalmazása. A fővárosi újságírók egyik tábora ez álitólagos részrehajlás ellen sorakozik csatatorba, a másik tábor kizárólag a maga számára akarja lefoglalni a meg..u.o,.n . . uriásmódot. Újságírók, akik közbül állanak, szomorusággal látják hogy már a sajtószabadság nagy elve sem képes a szolidaritást megmenteni. A hiba a mostani ujságos nemzedékben van. Ez a nemzedék nem volt következetes a sajtószabadság kultuszában, a sajtószabadságot fenyegető veszedelmek felismerésében és leküzdésében. Minél törvénytelenebb volt a hatalom, mely rátette kezét a sajtóra, annál könnyelműbb volt a sajtó paktálása és behódolása. Talán egyetlen testületet sem lehetett oly könnyen szakszervezetbetömöríteni 11, talán egyetlen testületet sem lehetett oly könnyűszerrel országromboló politikai irányok szolgálatába beállítani, mint az újságírótestületet. Valjuk csak be őszintén, összejöttünk-e csak egyetlen egyszer is, hogy a forradalmi kormányok sajtópolitikája ellen tiltakozzunk? A legszerényebb tiltakozással megmenthettük volna az elvet, a becsületet és az ország hálával rótta volna emlékezete táblájára az annyiszor dicsőített legnagyobb szabadságjognak legalább platonikus megvédését. Most naponként hallunk beszédekről, gyűlésekről, szervezkedésekről, interpellációkról a cenzúra eben, pedig mi volt ehez a cenzúrához képest a Károlyiék és Kun Béláék cenzúrája, szerkesztőségeik megrohanása, nyomdák összerombolása, újságírók terrorizálása és végezetül az egész polgári sajtó elnémítása. Távol áll tőlünk akár a mostani hatalom, akár a mostani cenzúra mentegetése vagy éppen megvédése. A kormány nagyot vét az ország ellen és megingatja a szabadságjogokba vetett hitet, ha a cenzúrát hatalmi és személyi érdekből is gyakorolja. Igazságtalansága, zsarnoki önzése megrontja a sajtó erkölcsét és kiöli belőle a fogékonyságot, a szolgálatkészséget a közjó iránt. Pedig az országnak sohasem volt annyira szüksége ideális hevület a sajtóra, mint ezekben a reménytelen időkben. Ezt mondjuk a kormánynak, de az újságírók számára is kell valamit mondanunk. Anélkül, hogy vádaskodni akarnánk, rá kell mutatnunk arra, hogy a sajtónak is sok expiálni valója van. Nemzeti tragédiánk okaiból, bűneiből mindenkinek vállalnia kell a maga részét, kivált a sajtónak, mely mindenben döntő szerepet arrogál magának. De az újságírók — számítva a közönség feledékenységére — az összeomlás óta ugyanazt teszik, amit a politikusok. Mintha semmi sem történt volna, mintha nem mentünk volna keresztül nemzetgyilkos katasztrófákon, mintha nem kellene minden pillanatban attól remegnünk, hogy fejünk fölött felharsan a végítélet trombitájába régi játékainkat folytatjuk, a régi nótákat fújjuk. Megújulnak a politikusok és újságírók titkos találkái, régi fajtalankodásai. Hol az újságírók kínálkoznak a politikusoknak, hol a politikusok ragadják kezükbe a sajtószabadság zászlaját. Már halljuk is egy politikai szabadcsapat csatakiáltásait a sajtószabadság szent nevében. A magyar újságíró már megtanulhatta volna, hogy mindig mi adjuk meg az árát, ha ügyünket gyanús politikai céloknak engedjük át cégévül. Mindebből nem következik, hogy nedvünk nincs kifogásunk a cenzúra ellen és hogy nekünk nem kell a teljes sajtószabadság. Azonban a mi sajtószabadságunk nem a törvényben, nem a hatalom kezében van, hanem a szívünkben. Mi nem a cenzúra tanácsaira appellálunk, hanem a jó érzésünk sugallatát követjük. Sok fájdalmas érzést, sok kemény kritikát fojtunk el magunkban, de nagybeteg van a házban, sokan lesik a halálát. Virrasztás, ápolás a feladat, nem duhajkodás, aknafúrás és méregkeverés. A magyar újságíró felelősségérzetének régi, hagyományos fényében kell felragyognia. Mihelyt ez megtörténik, maga a nemzet fogja követelni a teljes sajtószabadságot, mert ez a jog nem az újságírók kiváltsága, hanem egy tiszta közélet éltető levegője. Elvi ellenül a limedelil minisiier és a neilitp minisiier között. ~ A politika eseményei. — A Magyar Távirati Iroda jelenti: A mai miniszteri tanácskozásban elvi eltérés merült fel Beliska Sándor honvédelmi és Ferdinándís Gyula belügyminiszter között a csendőrség szervezetének hatásköri ügyében. A miniszteri tanácskozás az ügyet a mai napon függőben tartotta. Mire járt ma, hogy Ferdinándy Gyula belügyminiszter lemondott állásáról. Avatott forrásból arról értesülünk, hogy ez a híradás ma még nem felel meg a valóságnak. Csak két államtitkári állás marad. A MTI jelenti: A Teleki Pál gróf miniszterelnök elnöklésével ma megtartott miniszteri tanácskozás aiként határozott, hogy a politikai államtitkári állásokat megszüntetik. Kivétel ez alól csak a vallás- és közoktatásügyi minisztérium politikai államtitkársága lesz, melynek fentartását a protestáns felekezetek szokásjogon alapuló igénye okolja meg. Ezenkívül a miniszteri tanácskozás a földművelésügyi minisztérium keretében ideiglenesen és kizárólag a földbirtokreform keresztülvitelére egy poltikai államtitkárságot kíván megtartani. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkárjául Pekár Gyula, a földmivelésügyi miniszter úm államtitkárjául Mager János nemzetgyűlési képviselőket terjesztették fel kinevezésre a kormányzóhoz. A nemzetgyűlés ülése A nemzetgyűlés második ülésszakát holnap nyitják meg és pedig kormányzói kézirattal, Az ülés egyébként csak formális lesz. Az alelnököket és a tisztikart csak pénteken választják meg. Az isj ellenzék Hírt adtunk arról, hogy öt képviselő tegnap kilépett a kisgazdapárból és hogy a kilépettek még néhány képviselő csatlakozását remélik. Az új ellenzéki csoport a jövő héten párttá alakul. A párt neve, hír szerint, függetlenségi kisgazda- és polgári párt lesz. A kormány támogató pártok megnyugvással fogadták a kisgazdapárt elégedetlen tagjainak elszakadását, mert ezzel, mint mondják, a kisgazdapárt egységesebb lett. Gratz és Pfayr első értekezlete. — A jövő héten szakelőadói tanácskozás lesz. — Bécsből jelentik: Gratz Gusztáv magyar külügyminiszter és Mayr osztrák szövetségi kancellár ma délelőtt másfélórás eszmecserét folytattak egymással A tanácskozás során megvitatták azokat a módoza okat, amelyekkel az antant kívánságának megfelelően Ausztria és Magyarország barátságos tárgyalásba léphet egymással, hogy a két kormány a békeszerződésnek Nyugatmagyarországra vonatkozó rendelkezései tekintetében eltérő álláspontját összeegyeztesse. Megállapodtak abban, hogy legközelebb mindkét félnek szakelőadói tanácskozásra ülnek össze. Ez a tanácskozás a jövő héten kezdődik meg Bécsen. A szakelőadók tárgyalásának befejeztével Gratz dr. magyar külügyminiszter és Mayr szövetséges kancellár újból érintkezésbe lépnek egymással. Mindkét fél át van halva attól a jóakarattól, hogy a tárgyalásokat rövid időn belül befejezze. (M. T. I.) Berlini levél. — A porosz választás. — Szocialisták és kommunisták. — Valami a valutáról. — Divat és színház. —Berlin, febr. 10. (Saját levelezőnktől.) Néhány nap múlva Poroszország megválasztja új parlamentjét. A világesemények nézőpontjából varmi kis esemény, mégis a nagy németség jövendő sorsa sok tekintetben attól akérdéstől függ: sikerül-e Poroszországban is a szociális tárcát a kormányból kiszorítani, vagy győz-e a mérsékelt szocializmus a polgári pártok szakadozott frontjával szemben? Vagy győznek a nemzeti pártok, akkor fenmarad Poroszország, vagy elbuknak és akkor a volt porosz birodalom teljesen feloszlik és nem lesz többé akadálya a belsőleg is egységes birodalom megalakulásának. Amíg a német birodalom egymással szövetkezett monarcikus államokból állott és a császár csak kifelé képviselte a szuronyok hatalmára támaszkodva hatvan millió német polnikai súlyát, egységes Németországról a szó valódi értelmében alig lehetett beszélni. Most, amikor az uralkodó családok úgy, ahogy beleilleszkedtek is az új állapotokba, feleslegesnek látszik, hogy a birodalom területén egy tucat kormány óriási hívű látnoki apparátussal működjék és milliárdokat költsön belső- és külső politikailag jelentéktelen létének fentartására. Erzberger már kiszakította kezükből az adószedés lehetőségét, az antant a birodalom katonai rendjébe való beleavatkozást és a szövetkezett államok parlamentjeinek ma egyetlen mulatsága a kormányok alakítása és buktatása. A sokféle nevű és rendű német pártok egyik csoportja sem tud biztos és állandó többségre szert tenni. Ily körülmények között talán csábító a gondolat, hogy a német birodalom belpolitikailag jóv,nagába olvassza a német államokat és egy kormánnyal, egy parlamenttel, megszüntetve minden partikularizmust, véget vessen a mai tarthatatlan helyzetnek. A monarcikus pártok viszont azt vallják, hogy csak Poroszország fönmaradásával, halalmának, politikai súlyának föntartásával lehet a jobb jövendőt megalapozni, amelyre ők gondolnak. A szó most a szavazóké. A független szocialisták min tudnak radikálisak lenni és nem mernek a mérsékelt elemekkel tartani. Ezért lassan elvesztik minden befolyásukat a munkásokra és a választásokon mandátumaik szaporodására alig számíthatnak. A kommunisták Moszkva-pártja pedig mindinkább Kína romboló szellem képét veszi föl, amelyet az állam jól fölfogott érdekében minden hatalommal meg kell fojtani. Vájjon lehetséges-e ily fordulat? Aki a német kommunistákat akár a Reichstagban, akár a berlini városházán figyeelmel kíséri, csak arra a meggyőződésre juthat, hogy ezek az urak valóban a szomorú és visszataszító orosz viszonyok átplántálására törekesznek. Ebben a pontban a német belső politikai kérdések a külpolitika fejleményeivel ölelkeznek Az antant, amikor Németország lefegyverzését oly páratlan szigorúsággal kierőszakolta, voltaképpen a birodalmat tehetetlenné tette a kommunizmussal szemben is. Ma Berlinben negyvenezer