Budapesti Hírlap, 1921. július (41. évfolyam, 142–168. szám)
1921-07-31 / 168. szám
tt ígéret földje. Wende diah sve« wuhmütiger Bliok. von dem Antlitz des Dulders. Ez egy szép sora Klopstock Messiás című eposzának, amelyet egyébként már Németországban is elfelejtették. Magyarul, hevenyészett fordításban körülbelül ezt mondja ez a sor: Fordulj el a Tűrő arcától, méla tekintet. A költő nem bírta el csak a képzeletében, selki szemeivel látott megváltó fájdalmas tekintetét. Mi szemtől-szembe állunk megváltandó hazánk gyötrelmes képével. Nézzük mindennap vérző sebeit, figyeljük fogyó lélekzetét, tapogatjuk lazuló izmait és a mellett buta plakátokkal, nemzetgyűlési pohárvíz-viharokkal kell foglalkoznunk, s azzal, hogy megszállják-e, nem-e Beniczky lakását és még temérdek, inkább komédiába, mint tragédiába illő jelenséggel. Ettől a látványtól fordult el méla tekintet. Akik az ország dolgából akarnak megélni, azokból az ország nem él meg. Nézzünk komolyabb tájak felé. A béke jogilag helyreállt. Magyarország ezzel önállósága és függetlensége jogába és állapotába lépett. Nincs-e itt az ideje annak, hogy e valóság következményeit levonjuk és meg is valósítsuk? Csak most jogérvényesek azok a határok, amelyeket az új Magyarország számára a trianoni béke kijelöl. És egy barátunk most arra figyelmeztet bennünket, hogy cseh, román és szerb szomszédaink, mielőtt a békekötés az új birtokállományt meghatározta volna, bevonultak ránk és nagy területeket elfoglaltak tőlünk. Területeket, melyek a békekötés rendelkezései szerint csak e hónap 26-tól kezdve illetik meg őket. Elfoglalták e területeket és rendelkeztek velük, mint tulajdonukkal; az antantnak nemcsak azt az intézkedését nem tartották tiszteletben, hogy a magyar hatóságok működése zavartalanul meghagyassák, hanem közigazgatási, kormányzati és törvényhozási útán gyökeres intézkedéseket tettek, intézményeket elkoboztak, vasutainkat birtokukba vették, adót, sarcot vetettek ki és szedtek be és így tovább. Most pedig jön a jóvátételi bizottság s egy időben halljuk, hogy akik egyszer kiraboltak bennünket, most kártérítési követeléseket állítanak össze azért, mert kiraboltak bennünket. Kérdem: készíti-e a számlát a mi kormányunk arról a pozitív veszteségről, amelyet okoztak nekünk az okkupáló szomszédok és arról a lucrum cessansról, amelyet elviseltünk addig, amíg csak mint bitorlók vették birtokukba területeinket, melyekhez csak a trianoni békeokmányok kicserélése óta van forma szerint való joguk. Ez anyagi kérdés, az úgynevezett jóvátétel kérdése. Van más is, tán ennél még fontosabb. Amíg a béke jogi állapotában nem voltunk, láttuk, hogy egy lépést sem tehettünk volt ellenségeink akarata és beleegyezése nélkül. Szerettük volna helyreállítani régi alkotmányunkat, melyet Károlyi és Kun Béla (milyen gúnyja históriánknak, hogy itt is két K, a K. K. döfött bele a magyar nemzet palládiumába) kivetettek a sarkaiból. Az antant tiltakozott a régi állapot helyreállítása ellen — ellemben tűrte úgy a proletárdiktatúrát, mint az oláh megszállást és mi kénytelenek voltunk egy a legeslegszélesebb alapon hevenyészett választójoggal élni és magunknak nemzetgyűlést választani. Már nem volt olyan elnéző és türelmes, amikor ismét a magunk kezébe került — legalább névleg az ország — s egy közönséges miniszterválságot is egy angol államférfiu, Clerk úrnak, kellett megoldania. Kisebb beavatkozásokról, jegyzékekről, demarsokról hallgatok. De már mikor a szombathelyi kaland híre elterjedt, ebben az érdekelt országban távolról sem volt meg az az izgalom, mely fölverte a nagy- és a kis-antant berkeit. Hiszen megnövekedett szomszédaink már fölvonultak katonailag az új határokon. Mi szépen és engedelmesen viselkedtünk és nem lett nagyobb baj a dologból. Hiszen nem volt még az európai hatalmak által elismert és aláírásukkal szentesített szerződéses békénk. De most van. Megszerződtek velünk. Viszszaadtak bennünket önmagunknak. Független állam vagyunk. Megcsonkítva, kipusztílva ugyan, de egyenértékű az aláírásunk a békeokmányokon a többi nemzetekéivel, akik aláírták. Talán elérkezett ezzel az ideje annak, hogy dolgunkat, mint Szilágyi Dezső mondotta, rekonszideráció tárgyává tegyük. Nem volna-e itt az ideje annak, hogy akiket illet, megpróbálják, hogy a nemzetgyűlést valahára igazi helyes napirendjére térítsék? Ez pedig nyilván nem lehet más, mint a törvényes alkotmány helyreállítása. Helyreállítása egész terjedelmében, intézményeivel, szabadságaival együtt? Érdemes-e nekünk új alkotmányjogi reformok után kapkodnunk, mikor kincstárunkban ott fekszik ezeréves állami intézményünk épen és teljességében? És lehet-e most már akár a nagy antantnak, akár a kicsinynek bármely észszerű kifogása ez ellen? Trianont megkapták, minket felosztottak, ami megmaradt belőlünk, az se lehessen egészen a magunké? Hiszen minden látószemű embernek ma már látnia kell, hogy nemzetgyűlésnek, kormánynak, gazdasági züllésnek, társadalmi szakadozottságnak, mindennek az az oka, hogy se embereknek, se intézményeknek nincs tekintélye, semmiben nincsen hitünk és bizalmunk, rögtönzött bálványok imádatát követelik tőlünk, holott vannak ősi isteneink, akiknek tudjuk az imádságait, tartjuk a kultuszát s a kiért vívott évszázados harcaink emléke és bennünk elpusztíthatalanul. Az egységes párt alakításában fő a vezéremberek feje. Nem látják, nem érzik-e, hogy előbb egységes nemzetet kell újra csinálni, megtenni, hogy a széttagolt, szétszaggatott, érdekes felekezeti és osztálycsoportokra tépett nemzet ismét rátaláljon magára, hogy az csináljon magának egységes nagy pártot. Mert ne gondolja senki, hogy össze lehet egy pártot ma kalapálni, amely aztán megcsinálja a nemzetet. Ez filius ante patrem volna. Ha friss üditő italt akarsz, becsületes 'kutat 'kicll ásnod. De ha csak egy lyukat csinálsz s abba beleöntesz akár tíz, akár száz kancsó vizet, abból kút nem lesz, abban friss ital nem terem, abbara csak zavaros víz, sár és iszap lesz. A nemzet öntudatra ébresztésének és egyesítésének pedig csak egy eszköze van: ha ideált tudsz neki adni. A magyarnak pedig volt egy ideálja: alkotmánya. Ezt támasszátok fel régi fényében, régi erejében, régi varázsával s tudom, hogy ennek összefoglaló hatalma mind a küzdőtérre szólítja azokat, a kik magyarok, igaz hazafiak, a kik ma szét vannak hullva s méla tekintetttel nézik a vásárt, mely a politika jelszavaival oly hangos lármával tölti el a fórumot A mostani állapot a pusztákon bolyongó zsidókéhoz hasonló. Ingatag vándor nép volt, mert nem volt szilárd föld a lába alatt, csak futó homok. Hát zendült, lázongott, majmáért rimánkodott, majd táncra kelt az aranyborjú körül, amíg Mózes meg nem mutatta nekik az igéretföldjét. Ez az igéretföldje nekünk az ősi alkotmány. Addig pedig csak bolygunk, lázadunk és bolond táncot járunk, mint a zsidók a pusztában. A festnevelés. írta Richter Aladár dr., egyetemi tanár Alig volt még törvényjavaslat oly népszerű, mint az a reformtervezet, amely Vass József kultuszminiszter kezéből a minap a nemzetgyűlés közoktatási bizottságának az előadói asztalára került. A vitában, akik részt vettek, általában a humanista iskola padjain át jutottak el az élet legfőbb iskolájába, a természetiekben abszolúte érvényesülő törvényszerűségek megismerésére, tudatára annak, hogy a műépítész legideálisabb tudásával megépített kisebb-nagyobbrendű iskola mindig szürke falai között a legedzettebb testben lakozó létek, az életkedv is elsorvad, ha órák testet-lelket kínzó láncolatánát ketrecben tartjuk a tanulót. Valahogy eddigeiés csaknem kivétel nélkül igy volt és én kései elismeréssel adózom Nagy Sándornak, az aradi líceum lelkes tornai mesterének, aki ritka kitartással küzdött annak az elismertetése érdekében, hogy az öt tárgyai a középiskolai tanszakok sorában, a vallás-erkölcstannal együtt; a legelső. Lemosolyogták. El hittem neki. Az iskolák csaknem valamennyi típusán átvonuló tapasztalásaim fonalán ha hozzászólok ehhez az ügyhöz, teszem azt azért, mert tartanom kell attól, amire harminc év pedagógiailag és kultúrpolitikailag is igen szomorú tanulságok tanítottak, hogy a végre k is báróban készült javaslatban itt-ott megcsillámló természettudományi véna, a törvényerőre emelkedés után (reméljük, nyomban) foganatosítandó végrehajtás, a természettudományos gondoskodás, a biológiai törvényszerűségek teljes mellőzésével végül újra csak bürokratikus formaságok szürkeségében sorvad el. A test és lélek egyensúlyban tartására nézvést, ismerek jól néhány kultúrnemzetet, valóban az angolt kell követnünk. Oxford és Cambridge egyetemi példái ismeretesek a túlzó humanisták előtt is és tudják immár jól, hogy az agyondeklinál és konjugált ifjúságunk lelkileg meglehetősen elsorvadtan kerül a főiskolák újból csak szürke falai közé. Ezen segíteni kell; a javaslat szakaszainak nem is annyira helü- (nálunk tudniillik mindig ez a baj), mint inkább értelem szerint való, hogy ne mondjam: az esetről-esetre adott helyi viszonyok okos mérlegelése alapján olyatén a végrehajtásával, hogy abban osztatlan örömét lelje az iskola falujának és városának a közönsége is. E címen francia és angol példákat idézek. Franciaország csaknem valamennyi városának közkertje a Jardin des Plantes, melynek egyik, a közművelődés és a kultúrember összességét egyetemesen kielégítő példaképe Lyon városának középponti botanikus kertje a világszerte híres Parc de la tête d‘Or parkjában, a Provence Eötvösünktől megénekelt ama daltest mezőin, hol volt, van és lesz érzék a természetiek adta áldások ideális megbecsülésére. E park élén üdülve tanulhatnak emberek, sportolva naponként frissíthetik föl a városi élet izgalmaitól ernyedt lelküket! Tessék jól megjegyezni, hogy e cikkben él.*Ijj1 Budapest, 1921. XII. évfolyam, 168. szám Vasárnap, julius 31. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével Bindeanap. Elállva has árak igénént 440 E, félDTr. 130 E, nogyadékra 00 E, egy hónapra 40 E. Egye. szim ára 3 korona. Ausztriában 8 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút B. szíta. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal