Budapesti Hírlap, 1933. július (53. évfolyam, 146–171. szám)
1933-07-01 / 146. szám
a HMUN M KÖNYVEK: M m\ Lexikon. 20 kötet. Jó példány. (P 680 helyett)P Havi törlesztésre_ ._ P 50.—200, Brehm: ÁLLATOK VILÁGA. 1(1 322 képpel. Díszes kötésben. P J[ Q(— Havi törlesztés ... ... p 6.— Kesnitelen: MAGYAR NEMES CSALÁDOK. 10 kötet. Eredeti kötésekben. P J[ j|j(— Havi törlesztés... ... ... p 25.— Népsz. orvosi tanácsadó dr. Kéthly egy. tanár előszavával. Számos 11* képpel.Pélbőrkötés. (P 86 helyett) JJ.— Havi törlesztés______P 4.— Ladapesii Hhisp le&wes&pitji VHL, József körút 5. 7 1933. JÚLIUS 1. SZOMBAT B. H Ssctreshi toancergre ítc ki budapesti pékéit a pékség éttek A munkaadók 10 százalékkal csökkenteni akarják a béreket, hogy a munkások zsebén takarítsák meg a kenyérleszállítás árkülönbözetét Hetek óta állandóan napirenden van a kenyérárak problémája. Mindenki panaszkodik a drága kenyérre, úgy látszik, végre a pékek is rájöttek arra, hogy a mai dága kenyérárak tarthatatlanok, amikor a búza ára alacsony. A pékek végre rájöttek erre és főként a közvélemény nyomása alatt kénytelen-kelletlen elhatározták, hogy leszorítják a kanyalárakat. A munkaadók illetékes testületei, a gazdasági alakulatok megtárgyalták a dolgot és úgy tervezték, hogy július elsején leszállítják a pékcikkek árát. Ugyanakkor azonban, úgy látszik, arról is gondoskodni akartak, hogy valamilyen módon behozzák azt az összeget, amelyet hosszas huzavona után árleszállítás formájában veszítenek el. A tanácskozásoknak az lett a vége, hogy elsősorban a munkások zsebén akarták megtakarítan ent de összeget. Ahelyett, hogy gazdaság-kalkulációval oldották volna meg az árleszállítás kérdését, minden további nélkül úgy döntöttek, hogy mintegy tíz sáralékkal leszállítjáik a munkások bérét. A pékmunkások hetibére 54 pengő, azonkívül naponkint egy kilogramm kenyér és három péksütemény jár nekik. Ezt a javadalmazást azonban — mint a szakszervezetben mondják — nem minden üzemben kapják meg, az átlagos munkabér ennél jóval kevesebb. Mikor a munkabérleszállítás híre elterjedt, a munkások értekezletet hívtak össze. A hangulat az volt, hogy nem hajlandók belemenni abba, hogy a pékek elsősorban a munkások zsebére takarékoskodjanak. Sztrájkmozgalmat indították és péntek estére a szakszervezet Peterdi utcai helyiségében összegyűltek azoknak az üzemeknek a megbízottai, ahol a béreket le akarták szállítani. Az összejövetel célja az volt, hogy megtárgyalják a további teendőket. Az értekezleten többszáz főnyi pékmunkás jelent meg. Egy részük a ház előtt, az utcán várakozott a helyiségből kiszivárgó hírekre. A rendőrségnek valamilyen úton-módon azt a híradást küldték, hogy a Peterdi-utcai szakszervezetben botrányos jelenetek játszódnak le. A rendőrség kötelességszerűen megjelent a Peterdi-utcában, de semmi különösebb rendbontást nem tapasztalt. A munkások megtartották az értekezletet, majd a rendőrség felszólítására este tíz órakor rendzavarás nélkül eltávoztak a szakszervezet helyiségéből. A pékek ipartestülete kommünikét adott ki, amelyben azt közölte a nyilvánossággal, hogy a szociáldemokraták a szakszervezet helyiségébe háltak 800 romlást, rájuk zárták az ajtót és aláirattak velük egy nyilatkoztot, hogy "addig a szakszervezet helyiségeit el nem hagyják,amíg a sütőipari munkaadókat a munkabérekszázszázalékos felemelésére nem kényszerítik.Azt is közli a munkaadók kommünikéje, hogy arendőrségnek kellett kiszabadítania a fogvatar-tott munkásokat. Végül ezt mondja a közlegény: • A budapesti sütők ipartestületének vezzetősége elhatározta, hogy kormányintézkedést sürget abban az irányban, hogy a jövőben ilyen puccsszerű szervezkedés elő ne forduljon. " Ezt mondja a péksportestület. A munkások érdekeltsége viszont a leghatározottabban kijelenti, hogy semmiféle rendzavarás, semmiféle fogvatartás vagy puccs nem történt, egyszerűen csak arról van szó, hogy a pékmesterek és a kenyérgyárak a munkások bőrén akarják behozni a veszteséget, amely azzal éri őket, hogy a kenyérárakat le kell szoldítanik. A munkások viszont azt követelik, hogy a munkaadók ne hárítsák rájuk ezt a differenciát, hanem a gyárak engedjék el azt a hasznukból. Az értekezlet különben azzal az eredménnyel végződött, hogy a tárgyalásokat üzemenként külön-külön folytatják. Sok munkaadónál felülkerekedett a belátás és megvan a remény, hogy békésen megegyeznek. Ahol a békés megegyezés nem jön létre, ott reggel sztrájkba állnak a pékmunkások. Kétségbeesett küzdelem a solymári halálakna foglyainak kimentésére Kopogtatással életjelt adtak a halálraítélt bányászok, de azután minden elcsöndesedett . Száznegyven méter széles börtönfalat kell kiásni, hogy elérjék őket i felelős a katasztrófáért Negyvennyolc óra is elmúlt már azóta, hogy a Balatonvidéki Kőszénbánya R.-T. Solymáraknájának a fala beomlott és a betódult iszaptenger elzárta az utat a bánya mélyén dolgozó tizenegy munkás elől, de még mindig nincs bizonyosság arról, élnek-e, meghaltak-e, mi történt velük. A bizonytalanság sűrű homálya fedi a sorsukat. A bányatelepen pedig kétségbeesett erőfeszítéssel dolgoznak a mentőcsapatok, hogy megközelítsék az élve eltemetett szerencsétlen embereket. A halál-akna katasztrófája Most alakult csak ki a pontos kép arról, tulajdonképpen mi is történt. Pilisszentiván határán túl van a Solymár-akna. Ettől két kilométernyire pedig az Erzsébet-akna. Az Erzsébet-aknát harmincöt esztendővel ezelőtt nyitották meg, de pár esztendeje betemették, mert az ér kiapadt. Mikor használaton kívül helyezték, betonfallal határolták el a mélyben. Szerdán délben százötven bányász dolgozott a szomszédos Solymár-aknában. Fél egy tájban irtózatos recsegést, ropogást hallottak, majd a következő pillanatban omladozni kezdtek a bányafalak, földtörmelék, vízsugár és iszapréteg szaladt rájuk. Azonnal megszólaltak a vésztjelző készülékek és a felvonógépek egymásután vitték föl a bányászokat. A telep központjában nyomban működésbe hozták a szivattyúkat és ezzel biztosították a menekülő munkások felvezető útját. Rövid pár perc leforgása alatt száznegyven bányász érkezett föl. Névsorolvasás következett s ekkor azután kiderült, hogy tizenegy ember lent maradt a mélységben. Cserni Ignác, Besendorfer Ferenc, Marhok István, Trizna Gáspár, Albrecht Vencel, Maróczi István, Batta Ottó, Biholm János, Szőts János, Trezenka Pál és Szlávik Mihály bányászok hiányoztak. Ez a tizenegy ember a bánya legmélyebb szintjén, kétszáznegyven méteres mélységben dolgozott a szerencsétlenség pillanatában, az ő útjukat elzárta a lezúduló iszap és föld. A bányatelepen nyomban tudták, mi történt. Az Erzsébet-aknát elzáró betonfal megrepedt, beomlott és a résen keresztül a használaton kívül álló bányából óriási mennyiségű földtől Síelek, víz és iszap tódult be földalatti utaakon a Solymár-aknába. Tizennyolc atmoszférás nyomással szakadt a szomszéd bányába az iszapláva. A 240 méteres szint felől három vájaton vezet kifelé az út, mind a hármat eltorlaszolta és mint a láva ömlött kifelé feltartóztathatatlanul. Száznegyven méter széles börtönfal Egyelőre nem lehet tudni, mi történt a tizenegy emberrel. Lehet, hogy néhányat megölt közülük az iszap és a földtörmelék, lehet, hogy a légnyomás, vagy a kifejlődött szénsavzáz végzett velük, de az se lehetetlen, hogy néhány óra olyan boltozatos üregben dolgoztak a szerencsétlenég pillanatában, ahová nem jutott be az iszap és élvemaradtak. Ezeket is azonban száznegyven méter szélességben felgyülemlett iszap és földtörmelékből összeálló börtönfal választja el az aknától, ahol a felvonólépek járnak. Száznegyven méteres börtönfalat kell tehát kiásni, hogy megközelíthessék őket, ami emberfölötti munkának látszik és valósággal a lehetetlennel határos, hogy mire odaérnek hozzájuk, egyet is életben találjanak. Pár perccel a szerencsétlenség után megindult a mentés munkája. A mentőcsapatok felváltva ereszkedtek le az akna mélyébe és csákányokkal, szerszámokkal, lapátokkal igyekeztek előbbrehatolni a nyúlós iszaptengerben. Százával futottakk ki a bányák mélyéből a csillék iszappal megrakodva. Drámai jelenetek a föld fölött és a föld alatt A bánya vezetői: igazgatók, felügyelők, mérnökök, tisztviselők maguk is bányászruhába öltözve dolgoznak, nincs különbség igazgató és munkás között, egyformán lapátolnak, ásnak, verejtékeznek, miközben fönt a telepen kétségbeesve zokognak, sírnak az eltemetett munkások hozzátartozói: asszonyok, gyerekek, öregemberek. Az akna mélyén egyik idegtépő jelenet a másikat követi. Trizna Gusztáv vájár, az eltemetett Trizna Gáspár testvére az első mentőcsapattal ereszkedett le a mélységbe. A váltásoknál ő is feljön, de csak pár percig van fönn, azután a halálos kimerültség, fáradtság ellenére megint csak leereszkedik és újra dolgozik. Hiába kérlelik, hiába mondják, hogy pihenjen legalább egy órát. Nem akar pihenni, kétségbeesetten inaszakadtáig küzd a testvére életéért. Egyik helyen nyakig merült az iszapba, Kovács bányamérnök, aki mindenütt előljár, csak nagy nehezen tudta megmenteni a haláltól. Egy öreg bányász, Brundhuber Pál nyugdíjas vájár azzal jelentkezett a bánya igazgatójánál, hogy kötélen bocsássák le őt az Erzsébet-aknába. Bryndhuber régen, mikor az Erzsébet-aknában még folyt a munka, ott dolgozott. Jól ismeri a terepet. — Talán nekem sikerül megközelíteni őket, — mondotta, — én már öregember vagyok, nem kár értem, ha ottveszek. A bányaigazgató és a mérnökök azonban nem engedték meg, hogy az öregember hozzáfogjon az istenkísértő feladathoz. Kopogtatás a bányasírból Csütörtökön reggel hét óra tájban a dolgozó mentőcsapat emberei egyszerre csak távolról szűrődő, halk kopogást hallottak. A kopogások ismétlődtek. Kétszer egymásután hallatszott az ütemes kopogás: két hosszú, három rövid. Ez a bányászok megállapodott jele, ami azt jelenti: életben vagyok. Az eltemetett bányászok egyike, úgy látszik, olyan üregbe van bezárva, amelyen a csille sinje fut keresztül. Csákányával kopogtatott a sínen és az acélsín száznegyven méter hosszúságra elhozta az életjelet. A mentőcsapat emberei visszakopogtak, de több jel nem érkezett, minden elcsöndesedett. A kopogtatás azonban még jobban fölvillanyozta az amúgy is lázasan dolgozó mentőket és újult erővel indult meg a munka. A jeladás híre a legközelebbi váltásnak megérkezett föl a bányatelepre is. A bányászok hozzátartozói zsúfolásig megtöltötték a bánya kis kápolnáját és buzgón fohászkodtak. Megcsillant előttük a remény. Talán mégis élnek. Ii mentőcsapatok kétségbeesett erőfeszítéssel dolgoznak Szerdán és csütörtökön éjjel-nappal dolgoztak és péntek reggelre körülbelül hatvan méternyire jutottak előre a börtönfal lebontásán. Ekkor azután egy kísérlethez fogtak. Mentőcsapatok ereszkedtek le a régi Erzsébet-aknába, hogy ~ » «43afeót se megkíséreljék a Pinkát. Lehet, hogy talán olyan régi vájatra, vagy rejtett földalatti útra akadnak, amely innen a Solymár-akna felé vezet és ezen az úton megközelíthetik a szerencsétlenség helyét, a földomlás fészkét, mert ezen a tájékon kell keresni az eltemetett bányászokat 3 INGYEN KÓSTOLÓT kap házhoz szállítva e sorok beküldője a kitűnő izü, szódamentes SAVOLT gyomorégés elleni csokoládéból. Gyógyszervegyészeti Laboratórium, Budapest, VII., Sajó utca 6—8. A beküldő címe:............................................. Pénteken délután az Erzsébet-akna felőli oldalon is lázasan folyt a munka és a segélycsapatok erősen dolgoztak a Solymár-akna irányából is. Itt már a 60 méteren is túljutottak és ■néhány bányászlámpára, csákányra, lapátra és félig eltemetett csillére akadtak. Ez azt jelenti, hogy jó irányban járnak, közelednek az eltemetett emberek munkahelyéhez. Leírhatatlan erőfeszítéssel folyik a munka, bár sok remény nincs. Attól tartanak, ha néhány bányász életben is maradt, mire megközelítik őket, már egyiket se találják életben. — A helyzet reménytelennek látszik, de mégse adjuk fel a reményt, — mondják a telepen. Miközben a mentési munkálatok folytak, megérkezett Malmossy Mihály dr. bányafőtanácsos, a budapesti bányakapitányság küldöttje és már hozzáfogott a vizsgáláshoz, amelynek az a célja, hogy tisztázza, pontosan milyen körülmények között következett be a katasztrófa és ki felelős érte. Hivatalos jelentés PILISVÖRÖSVÁR, jún. 30. A Budapestvidéki Keszölybánya Részvénytársaság igazgatóságának közlése szerint június 28-án fél 12 órakor a solymári aknából indított egyik vágatba a régi, betömött Erzsébet-akna töredékanyaga a folytonos esőzések következtében, minden elővigyázatossági és óvintézkedés ellenére betört s az ott dolgozó tizenegy bányai munkás menekülési útját elvágta. A bányamérnöki kar a helyszínre azonnal kiszállott bányakapitánysági kiküldött jelenlétében haladéktalanul hozzáláttak a mentési munkálatokhoz, amelyek folyamatban vannak. A mentési munkálatok közben kopogtató jeleket hallottak a mentőexpedíció tagjai, úgy hogy minden remény megvan arra, hogy a bányában rekedt munkáhor még életben vannak és a mentési munkálatokat sikerrel fejezik be. 3BMauTO.UL»jiimai^imjHiB—M■nann——■ Akinek a nagy sikere titokban marad a szomszéd utcában Párizsi távirat szerint az akadémia tízezerfrankos nagydíját Henri Duvernois kapta meg. Duvernois pályafutása rendkívül érdekes és tanulságos. Mint riporter kezdte és Maupassanthoz hasonlóam az élet nevelte íróvá, nem az irodalmi műveltség, mint a modern francia írók javarészét. Évtizedekig dolgozott, formás, erőteljes naturalista stílusú novellákat és regényeket írt, amelyek szépen fogytak, de az úgynevezett előkelő irodalom nem vett tudomást róla. Néhány évvel ezelőtt azonban az előkelő irodalom egyik vezére, a szigorú, művészi kérdésekben hajthatatlan André Gide tanulmányt írt, amelyben kifejtette, hogy legnagyobb meglepetésére új írót fedezett fel valakiben, aki már régóta a piacon forog, de akinek a könyveit soha eszébe sem jutott kezébe venni: — Henri Duvernois-ban. Szerinte Duvernois a francia próza egyik legnagyobb mestere. Ez a történet azt bizonyítja, hogy az írói siker, néhány kivételt leszámítva, bizonyos környezetekhez kötött: lehet egy írónak országos népszerűsége, sőt világhíre is, anélkül, hogy a szomszéd utcában lakó előkelő irodalmár kezében valaha megfordult volna. Úgy látszik, minden relatív, a siker épp úgy, miint a sikertelenség. Az Akadémia most Duvernois egyoldalú sikerét végérvényesen kiterjesztette a másik oldalra is. Tót összehasonlítás a felvidéki cseh és magyar uralomról VARSÓ, jún. 30. A Slovo Polskié című kormánypárti lap hosszú cikket közöl a csehek és tótok közötti nagy antagonizmusról. A tótok elégedetlenségekövetkeztében — mondja a cikk — mindinkább növekszik az autonómia-mozgalom. A csehek önző gazdasági politikája következtében a gyáripar a Felvidéken teljesen tönkrement és sokezer tétt vesztette kenyerét. A cikk felemlíti, hogy a magyar uralom, idején ez a terület éppen olyan elbánásban részesült, mint a többi, sőt még jobban gondját viselték, mint a tiszta magyar területeknek és a magyar kormány bőséges anyagi támogatásban részesítette a tót vidékek iparát és gyárait. A csehek nem juttatnak a tótoknak állami szállításokat és pénzügyi politikájuk is megbénítja a terület egész gazdaságit