Budapesti Hírlap, 1934. augusztus (54. évfolyam, 172-196. szám)
1934-08-01 / 172. szám
Mindennap képes melléklet ÁRMIO_ FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1934. Szerda, Augusztus 1 Főszerkesztő: OTTLIK GYÖRGY IV. évfolyam 172. szám I HOLD NÉPSZÖVETSÉG (A. M.) Körülbelül egy esztendő óta az elszakítást közvetlenül követő évekre emlékeztető nyomás nehezedik a magyar kisebbségekre. Az iramot — úgy látszik — Románia diktálja, amely magyar alattvalóival szemben az utolsó hónapokban oly kíméletlenségekre ragadtatta magát, amelyeknek még Csehszlovákiában és Jugoszláviában sincs párja. Ha végigtekintünk az utolsó negyedév krónikáján, úgy azt látjuk, hogy alig telt el nap, amely az erdélyi magyarságnak újabb keserűséget és megpróbáltatást nem hozott volna. A magyar képviselőknek szóvá kellett tenniük a csendőrség brutalitásait. A román egyetemi hallgatók egy megvadult csoportjának még a hajaszála sem görbült meg azokért az erőszakosságokért, amelyeket Herkulesfürdőn, Lippán, Temesvárt és másutt a kisebbségi vagyon ellen elkövettek. A sinfalvi merénylőket a bíróság egyszerűen felmentette. Az új közigazgatási törvény a magyar községek önkormányzatának újabb korlátozását jelenti. A Székelyföldön egymásután bezárják a felekezeti iskolákat. Az új baccalaureátusi törvény még sivárabbá teszi az erdélyi magyar ifjúság amúgy sem rózsás kilátásait. A betiltott magyar lapok száamát alig lehet nyilvántartani, hasonlóképpen a magyar újságírók ellen megindított perokét sem. A városnevek magyaros formában való írásának betiltásával a magyarság nemzeti, Úrnapja megünneplésének megakadályozásával vallási érzelmeit sértették meg. A bukaresti parlamentnek és kormányzatnak azok a rendszabályai pedig, amelyek a magánvállalatok kisebbségi tisztviselői ellen irányulnak, a magyarság egy igen értékes rétegét exisztenciájában támadják meg. Ma is szomorú napra virrad sok erdélyi magyar család. Míg Csonka-Magyarországon augusztus 1-étől kétezer magyar állami tisztviselő élvezi a legújabb előléptetések és kinevezéseknek előnyeit, addig Romániában ezen a napon számos magyar vasutas elveszti a kenyerét. Elveszti állását, mert megbukott a nyelvvizsgán, amelynek — Isten tudja már hányadszor — most legutóbb újból neki kellett mennie. Magyar vasutasokat, akik — sokszor évtizedek óta — tisztességgel és becsülettel szolgálták a közt, másfél évtized annyi megpróbáltatása után ismét leültettek a vizsgapadra és az államnyelvben való ismereteik megállapítása címén nem egy esetben olyan kérdéseket tettek fel nekik, amelyekre bizony nem egy bukaresti egyetemi tanár sem tudott volna kapásból megfelelni. Jól tudjuk, hogy a vasutasok és egyéb közalkalmazottak állandó vizsgáztatása csal: arra szolgál, hogy a kisebbségi tisztviselők egy részétől és ellátásuk terheitől megszabaduljanak. Így van ez Romániában, de így van Csehszlovákiában és Jugoszláviában is. Lehet, hogy az állásából kitett erdélyi vasutasok nem tudnak úgy románul, mint Goga Oktavián, de ha eddig el lehetett velük látni a szolgálatot, úgy nem származott volna baj abból sem, ha meghagyták volna őket állásukban arra a néhány esztendőre, amely a nyugdíjjogosultságtól még elválasztja őket. A román kormányzat meg lehet győződve, hogy az erdélyi magyarságot az ilyen intézkedések nem hozzák közelebb, hanem csak eltávolítják az állameszmétől. Állameszmét megkedveltetni csak bizonyos nagyvonalúsággal, sőt nagylelkűséggel lehet. Úgy, ahogy a magyar állam tette, amikor a kiegyezés után meghagyta állásukban azokat a tisztviselőket is, akik csak törték a magyar nyelvet. Nincs magyar ember a csonka országban, aki az erdélyi magyarság szenvedéseit a magáénak nem tekintené és velünk együtt ne kérdezné, mikor lesz már vége annak a szörnyű kálváriának, amelyet a kisebbségi magyarság immár másfél évtized óta járni kénytelen. Volt idő, mikor az elszakított területeken élő magyar testvéreink azt remélték, hogy a Nemzetek Szövetsége majd csak latba veti politikai s erkölcsi súlyát és érvényt szerez azoknak a nemzetközi szerződéseknek, amelyeket Románia és a másik két utódállam területgyarapodása elismerésének föltételeképpen, Párizsban és Saint-Germainben aláírt. Mentői jobban teltek az évek, annál hiúbbnak bizonyult ez a reménység. Genf a gyengék oltalmazása helyett a hatalmasok simogatójává lett. A Magyar Nemzeti Szövetség a sinfalvi erőszakosságok ügyében benyújtott panaszának elutasításával megmutatta, hogy még a kisebbségi polgárok puszta élete ellen intézett támadásokat sem tekinti elegendő oknak arra, hogy életbe léptesse azokat a rendszabályokat, amelyekre a párizsi kisebbségi szerződés feljogosítja. Látva tehetetlenségét, Románia még a Csíki Magánjavak ügyében előtte vállalt kötelezettségeit sem úgy iktatta törvénybe, ahogy az kötelessége lett volna. Ilyen körülmények között joggal tehetjük fel a következő kérdéseket: Van-e még Népszövetség, vagy már jobblétre szenderült? Létezik-e még az a kisebbségvédelmi eljárás, amelyet a vonatkozó szerződések alapján 1929-ig kialakított, vagy pedig a genfi múzeum porlepte emlékeinek lomtárába került? Mi hát az az erőszakosság, amely a Tanács előtti eljárás gépezetét megindítani alkalmas, ha a sinfalvi esetet és az erdélyi magyarság szerződésellenesen súlyos helyzetét sem találták elegendő oknak az erélyes közbelépésre ? Kivégezték Dollfuss gyilkosát és a Ballhaus-platzi terroristák vezetőjét A katonai bíróság nem adott helyt a kegyelmi kérvénynek — Délután féletkor végrehajtották a halálos ítéletet — Dollfussné Riccionéba érkezett — Megtalálták az elhunyt kancellár politikai végrendeletét — Starttemberg a hazafias front vezére BÉCS, júl. 31. A rendkívüli katonai törvényszék kedden reggel kilenc órakor folytatta Planetta és Holzweber hazaárulási és gyilkossági perének tárgyalását, amelyet a védők magatartása miatt éjszaka kénytelen volt félbeszakítani a bíróság. A védők valósággal kierőszakolták a főtárgyalás megszakítását, ami pedig csak egészen rendkívüli esetben lehetséges. A katonai törvényszék összehívásáról szóló törvény ugyanis elrendeli, hogy a főtárgyalást egyhuzamban kell megtartani és csak a legvégső esetben szabad a per tárgyalását félbeszakítani. A tárgyalást vezető elnök erre hivatkozott, amikor a védők indítványt tettek, hogy a tárgyalást szakítsák félbe, mert nagyon fáradtak és az egyik védő különböző bizonyításkiegészítő indítványokat terjesztett elő, így Führer dr. védő azt is indítványozta, hogy a bíróság idézze meg tanúképen Rieth dr. volt bécsi német követet. — Az az utasításunk, — mondotta az elnök, — hogy a tárgyalást minden megszakítás nélkül, egyhuzamban folytassuk le. Az előterjesztett bizonyítási kérelmeket elutasítom. A védők erre lemondtak tisztségükről és miután a bíróság védelem nélkül nem tárgyalhat, kierőszakolták a halasztást. A tárgyalásvezető kijelentette, hogy a védők magatartásáról jelentést tesz az ügyvédi kamarának. A keddi tárgyaláson a lemondott védők új megbízás alapján ismét a helyükön voltak. Elsőnek Steinberger János detektívfelügyelőt hallgatták ki, aki a kritikus július 25-én a kancellári hivatalban teljesített szolgálatot. Steinberger elmondotta, hogy egy óra tájban éppen a minisztertanács termének előszobájához vezető folyosón tartózkodott, amikor az ablakon át észrevette, hogy az udvarban katonák szállnak le teherautomobilokról és előreszegzett revolverekkel megrohanják az épületet. Azonnal beszaladt a minisztertanács termébe, ahol ott találta Dollfuss kancellárt és Kampinsky államtitkárt. Odalépett a kancellárhoz és közölte vele, hogy katonaság érkezett az épületbe. Dollfuss kancellár néhány lépést tett előre, majd megfordult és besietett dolgozószobájába. A következő pillanatban már megjelent az ajtóban előreszegzett revolverrel háromnégy puccsista s arra kényszerítette őt, hogy emelje föl a kezeit és álljon háttal a fái mellé. Dollfuss kancellár további sorsáról csak később értesült, amikor a kancellár már halott volt. A fegyverszakértők terhelő adatai Steinberger János kihallgatása után a szakértők kerültek sorra. Pummer vezérőrnagy fegyverszakértő elmondotta, hogy a terroristáknak összesen 69 darab 9 milliméter kaliberű, önműködő Steyrpisztolyuk volt. Volt ezenkívül néhány forgópisztoly és egy riasztópisztoly. Muníciókészletük 11600 darab 9 milliméter kaliberű töltényből állott. Ebből a menynyiségből 3400 töltény volt alkalmas arra, hogy felhasználják fegyvereikhez. — Két fegyverről — folytatta a vezérőrnagy — kétséget kizáró módon megállapították, hogy lövéseket adtak le belőlük. Az egyik Planetta Ottó fegyvere volt. Planetta pisztolya 1919. évi típusú s már feltalálható rajta a háború utolsó évében bevezetett új rendszerű szerkezet, amely megakadályozza, hogy az önműködő pisztoly egy csettintésre kétszer egymásután süljön el. Kizárt dolog tehát, hogy a második lövés automatikusan dördült volna el, mint ahogyan Planetta állítja. A lőszakértők több mint száz lövést adtak le ebből a fegyverből, anélkül, hogy akár csak egyszer is elsült volna a pisztoly a ravasz megnyomása nélkül. Denk szakértő mindenben csatlakozik Pommer vezérőrnagy véleményéhez. Az első lövést tizenöt centiméterről adták le s a sérülés feltétlenül halálos volt Ezután Székely dr. egyetemi magántanár, orvosszakértő terjesztette be szakvéleményét. Megállapította, hogy a kancellárt két lövés találta. A lőpor okozta perzselésből arra lehet következtetni, hogy a lövést legfeljebb tizenöt centiméter távolságból adták le s a golyó hat centiméterrel a bal fül alatt hatolt be, átfúrta a nyakat, majd átütötte a tarkó tájékon a gerincet is és végül a jobb hónaljban jött ki. A golyó több véredényt is átütött. A gerincsérülés feltétlenül halálos volt. Az elnöknek arra a kérdésére, meg lehetett volna-e menteni gondos ápolás mellett a kancellárt, a szakértő azt válaszolta, hogy bár a halál a lassú elvérzés és az így beállott teljes elgyengülés következménye volt, kétségtelen, hogy a leggondosabb ápolás is csak néhány nappal tudta volna meghosszabbítani a kancellár életét. A gerincsérülés folytán a karok, vállak és az egész gerinc megbénult s a kancellár, menthetetlen volt. Az elnöknek arra a kérdésére, sokat szenvedett-e a kancellár, miközben haláltusáját vívta, Székely dr. azt válaszolta, hogy ezt nem tudja megállapítani. Az or-