Budapesti Hírlap, 1935. október(55. évfolyam, 223-249. szám)

1935-10-01 / 223. szám

1935 OKTÓBER 1, KEDD B. H. „BÁR NE TETTE VOLNA...“ Nem hisszük, hogy volna az ország­ban valaki, aki előre ne tudná, mit fog mondani a népgyűlési dobogóról a füg­getlen kisgazdapárt vezére. A politikai éghajlat időszaki változásainak alá van­nak ugyan vetve az ő mondanivalói és — ha eddigi stílusát követi — három­négy hónap múlva bizonyára az ellen­kezőjét fogja mondani annak, amit ma mond, ma azonban köztudomású, hogy politikai egyének horoszkópja az abszo­lút negáció jegyében van felállítva. En­nek következtében az, amit ma mond, abban a mottóban sűrűsödik: minden rossz, amit a kormány csinál. A ténybeli megokolás hiányában síny­lődő és puszta tagadássá lemeztelenített kritika sohasem tragikus, de néha tragi­komikus. Olyan, mintha valaki a logika fonákjával próbálja a lelkeket meg­győzni. A kunszentmártoni beszédben is csak ez a fonákság érdekes, nem pe­dig a tartalom. Azt mondja ugyanis Eckhardt Tibor, hogy „a kormány munkája csak hang­zatos ígéretekből állott, cselekedetek nem követték az ígéreteket. Vagy ha követték,­­ bár ne követték volna!” Hát követték vagy nem követték? Erre nem felel, de hozzá­teszi, hogy bár ne követték volna. Kissé nehéz stílusú ez a vádbeszéd. De mindegy, mi majd megmondjuk, hogy igenis követték! Az ígéreteket tartalmazó Nemzeti Munka­terv 95. pontjának tekintélyes része már be van váltva, másik tekintélyes részének beváltása pedig köztudomás szerint folyamatban van és pedig abban az állami érdek által előírt sorrendben, amelyet a kormány megállapított. Az ősszel összeülő parlament elé egész sora kerül a törvényjavaslatoknak és minden újságolvasó tudja, hogy köztük szerepel például a telepítés és a hitbizományi reform is. A kunszentmártoni beszéd­nek vonatkozó passzusa felett tehát nyu­godtan napirendre lehet térni. Lássuk azonban a cselekedeteket, amelyek Eckhardt Tibor szerint bár ne követték volna az ígéreteket. Elég, ha csak néhányat sorolunk fel. A kormány ígérte, hogy rendezni fogja a gazdaadósságok kérdését. Cse­lekedett: megalkotta a védettség rend­szerét, megmentett nyolcvanezer gazdát a pusztulástól, átvállalta 74.000 kisem­ber legnyomasztóbb adósságterhét és leszállította a gazdák kamatterhét 224 millióról 90 millióra. Erre azt mondja a kisgazdapárt vezére, hogy bár nem tette volna! Tudomásul vesszük nagybecsű szakvéleményét. A független kisgazdák is bizonyára zajos ovációban fogják ré­szesíteni, ha legközelebb nem dodonai nyelven, hanem magyarul beszél és vi­lágosan megmondja nekik a népgyűlési dobogóról, hogy bár ne védte volna meg a kormány a gazdákat! Leszorította a kormány a költségve­tési deficitet 179.7 millióról 57.8 mil­lióra, 280 kilométer modern közutat, 1735 kilométer bekötőutat épített, 175.9 milliót beruházott, munkaalkalmakat teremtett, behozta a minimális munka­bérek rendszerét. — Eckhardt Tibor szerint bár nem tette volna! De hallatlan vakmerőség Volt a kor­mány részéről Eckhardt szerint a római szerződés megkötése és a többi 90 kül­kereskedelmi szerződés létesítése is. Bár ne tette volna, — mondja Eckhardt. Hát ha nem tette volna, ma is tőkéjét fogyasztaná a gazda, ma sem volna a búzának a világparitástól független és annál nagyobb belső ára, búzafelesle­geink nem volnának elhelyezhetők, nem termelnénk kétmillió holdon a Manitoba II-vel vetekedő minőségi búzát, nem szűkült volna az agrárolló, nem emelke­dett volna külkereskedelmünk volu­­menje 87 millióval, nem állapították volna meg rólunk Londonban, hogy be­csületes adósok vagyunk és... De mit is folytatjuk tovább. Arra azonban kí­váncsiak volnánk, mit felelt volna a kis­gazdapárt vezére, ha neki szegezik Kun­­szentmártonban a kérdést: mondja meg, mi kára származott az országnak ezek­ből a cselekedetekből, amelyek letagad­­hatatlanul követeli az ígéreteket. Megint csak beleesik Eckhardt Tibor régi hibájába és kimondja a szót, mi­előtt meggondolná, mit beszél. Ennek az akut lelki betegségnek újabb tünete az a mondata, hogy „a kormány három évi működés után elismeri, hogy a nép­nek nincs kenyere.” — Szerencséjére azt is elfelejtették tőle Kunszentmár­­tonban megkérdezni, hogy mikor és hol mondta ezt a kormány, így nem volt kénytelen már többször alkalmazott retrográd módszere szerint visszatán­coló magyarázkodásba bocsátkozni. Azt talán elismeri Eckhardt Tibor is, hogy a több kenyér problémája világ­­probléma. A kenyértelenség problémája azonban — hála Istennek — soha nem volt magyar probléma. A kormány te­hát soha sem mondta és nem is mondt. hátzá, hogy a kenyértelenség problémá-­­ ját oldja meg, hanem csak azt ígérte,­­ hogy több és jobb kenyeret fog a nép-­ nek juttatni. Ezért tartja a kormány elsőrendűnek a kenyérkérdést és nem írja alá Eckhardt Tibornak azt a véle­ményét, hogy a titkos választójog mate­­matikailag és logikailag egyenlő a ke­nyérrel. V­álaszott a világ ívűdül Ősszel étkezett a fecske szivackapoftíc is hüvely 1. JfyUivátM wfecsoMfog! 7. fytszstyce adaltvas anyag nélkül! 3. Töké­lesen szuc& vatta ! tf.hiren leftsen kevés kamu! 5. Kern szakadé Uurdysic!________ Gömbös miniszterelnök látogatása Hitler birodalmi vezér és kancellárnál Páratlan ünnepléssel fogadta Berlin a magyar miniszterelnököt A berlini diplomácia tisztelgése Hosszabb megbeszélésen Hitler birodalmi vezérnél BERLIN, szept. 30. Gömbös Gyula magyar miniszterelnök tiszteletére vasárnap egész sor fogadás és ünnepség volt. Blomberg vezérezredes, birodalmi had­ügyminiszternél tett látogatása u­tán Gömbös Gyula magyar miniszterelnök kí­séretének tagjaival és a magyar követség tagjaival a névtelen katona emlékművéhez ment. Az emlékműnél ekkor már több ezer. 9 Kedden délután repülőgépen érkezik haza a miniszterelnök (A Budapesti Hírlap munkatársának tele­­fonjelentése.) Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn délben befejezte berlini látogatásait és Göring porosz miniszterelnök schorfhei­­dei vadászkastélyába kocsizott, ahol ked­den délig marad. Kedden délben egy órakor repülőgépen hazaindul, délután négy és öt óra között Budapestre érkezik. Visszatekintve az utolsó két napra, kül­sőleg két tényt lehet rögtön kiemelni. Elő­ször a berlini lakosság rendkívüli nagy érdeklődését a magyar vendég iránt. Ahol őt várták, mindenütt nagy néptömeg gyűlt össze, amely nem egyszer órákig is türe­lemmel várakozott és minden alkalommal tüntető üdvkiáltásokkal fogadta a magyar miniszterelnököt. Így történt az, hogy nemcsak a kancellári hivatal előtt, vagy a hősök emlékművének megkoszorúzásakor, vasárnap délelőtt, de hétfőn még a biro­dalmi bank épülete előtt is többszáz főnyi tömeg várta és üdvözölte a magyar vendé­get. Másodszor: a német közélet a néppel egyetértően tüntetett a magyar miniszter­­elnök és a magyar nép iránti rokonérzésé­vel. Előljárt a baráti érzés dokumentálásá­ban Göring porosz miniszterelnök, aki va­sárnap délben, a díszebéd alkalmával, ma­gyar lobogóval díszítette palotáját. A kül­földi sajtó kombinálhat tetszése szerint, a német nép nem engedte magától megvonni a jogot, hogy ne ünnepelje teljes szeretettel a baráti nemzet miniszterelnökét. Az emberek tudták, hogy a déli órák­ban Gömbös sorra látogatja a német veze­tőket és órával a kezükben mérték a láto­gatás súlyát. Egy óra Blomberg hadügy­miniszternél, majdnem ugyanannyi Neurath bárónál, a külügyek vezetőjénél, azután két és fél óra Hitler Adolfnál, — az utóbbi Göring miniszterelnök társaságában, — külső bizonyítékai voltak a magyar-német barátság melegségének. Ugyanezt lehetett látni délután, az Ad­­ion-szállóban, ahol Gömbös Gyula minisz­terelnöknek egyetlen nyugodt pilanata nem volt. A világhájó képviselői ott táboroztak a szálló halljában. Mengele dr. követségi tanácsosra, a külügyminisztérium sajtó­­osztályának vezetőjére hárult a hálátlan feladat: az érdeklődők kíváncsiságának ki­elégítése. A berlini diplomácia is felsorakozott. A berlini osztrák követ, az olasz nagykövet és Neurath báró külügyminiszter sorra érkez­tek és mindegyikkel egy-egy félórát töltött Gömbös Gyula miniszterelnök dolgozószo­bájában. Csak a magyar lapok berlini tudó­sítóival tett kivételt a miniszterelnök. A késő délutáni órákban együttesen fogadta őket és hosszabb ideig elbeszélgetett velük. A világsajtóban felmerült kombinációkra ezt jegyezte meg: — Már megmondottam egy ízben Buda­pesten is, hogy az ilyen alaptalan kom­binációk teljesen légből kapottak. A rosszakarat szüli őket és nem érdemes velük foglalkozni. Ha más államférfiak utaznak, konferenciákat tartanak, — a világ most is tele van hasonló esemé­nyekkel — azt természetesnek tartják, ellenben ha mi mozgunk, rögtön kifogá­solják. Ismeretes például, hogy egy euró­pai állam külügyminisztere az év nagyob­bik felét a külföldön tölti, erről senki nem beszél. Ellenben ha én a porosz miniszter­­elnök meghívására Komintenbe utazom vadászatra, máris megindul a minden ko­molyságot nélkülöző kombinációk ára­data, holott mi sem természetesebb, mint az, hogy én ezt az utat felhasznál­tam arra, hogy Berlinben a közélet veze­tőit meglátogassam. A magyar-német ba­rátság nem mai keletű. A miniszterelnök beszéd közben több íz­ben rámutatott a gyönyörű, húszagancsú vadászzsákmányra, mintegy jelezve, hogy ime itt a bizonyítéka a vadászat eredmé­nyeinek. Azután a fogadtatás részletei kerültek szóba. — A fogadtatás — mondja a miniszter­­elnök — minden oldalon barátságos volt. Különös élmény volt számomra Hitler vezérrel és kancellárral való beszélgeté­sem. Ha visszatekintek két esztendő előtti látogatásomra, örülök, hogy már akkor megismerhettem a Führert. A miniszterelnök meleg szavakat talált a berlini nép barátságának dicséretére. Ahol csak megfordult, mindenütt ott volt a nép nagy tömege és a lelkes éljenzésben részt vett az egész utca. Semmiféle incidens nem zavarta meg a nép érzéseinek meleg bizonyítékait. A rendőrségnek csak az volt a szerepe, hogy ahol a néptömeg megre­kedt, rendet tartott fenn a vendégek szá­mára.* Hogy Gömbös Gyula a napokban ünnepli miniszterelnökségének harmadik évforduló­­ját, a német közvélemény még nem tudja. Az első gratulánsok mégis berliniek vol­tak. A magyar követség tagjai ugyanis mai tisztelgésükön siettek jókívánságaikat kifejezni. Gömbös miniszterelnök megkö­szönte a gratulációt: — Még csak kezdetén állok a nagy mun­­kának, amelyet a nemzet érdekében kifej­teni akarok. V. 10,15,25 DEKALUMENES

Next