Budapesti Hírlap, 1935. október(55. évfolyam, 223-249. szám)
1935-10-01 / 223. szám
1935 OKTÓBER 1, KEDD B. H. „BÁR NE TETTE VOLNA...“ Nem hisszük, hogy volna az országban valaki, aki előre ne tudná, mit fog mondani a népgyűlési dobogóról a független kisgazdapárt vezére. A politikai éghajlat időszaki változásainak alá vannak ugyan vetve az ő mondanivalói és — ha eddigi stílusát követi — háromnégy hónap múlva bizonyára az ellenkezőjét fogja mondani annak, amit ma mond, ma azonban köztudomású, hogy politikai egyének horoszkópja az abszolút negáció jegyében van felállítva. Ennek következtében az, amit ma mond, abban a mottóban sűrűsödik: minden rossz, amit a kormány csinál. A ténybeli megokolás hiányában sínylődő és puszta tagadássá lemeztelenített kritika sohasem tragikus, de néha tragikomikus. Olyan, mintha valaki a logika fonákjával próbálja a lelkeket meggyőzni. A kunszentmártoni beszédben is csak ez a fonákság érdekes, nem pedig a tartalom. Azt mondja ugyanis Eckhardt Tibor, hogy „a kormány munkája csak hangzatos ígéretekből állott, cselekedetek nem követték az ígéreteket. Vagy ha követték, bár ne követték volna!” Hát követték vagy nem követték? Erre nem felel, de hozzáteszi, hogy bár ne követték volna. Kissé nehéz stílusú ez a vádbeszéd. De mindegy, mi majd megmondjuk, hogy igenis követték! Az ígéreteket tartalmazó Nemzeti Munkaterv 95. pontjának tekintélyes része már be van váltva, másik tekintélyes részének beváltása pedig köztudomás szerint folyamatban van és pedig abban az állami érdek által előírt sorrendben, amelyet a kormány megállapított. Az ősszel összeülő parlament elé egész sora kerül a törvényjavaslatoknak és minden újságolvasó tudja, hogy köztük szerepel például a telepítés és a hitbizományi reform is. A kunszentmártoni beszédnek vonatkozó passzusa felett tehát nyugodtan napirendre lehet térni. Lássuk azonban a cselekedeteket, amelyek Eckhardt Tibor szerint bár ne követték volna az ígéreteket. Elég, ha csak néhányat sorolunk fel. A kormány ígérte, hogy rendezni fogja a gazdaadósságok kérdését. Cselekedett: megalkotta a védettség rendszerét, megmentett nyolcvanezer gazdát a pusztulástól, átvállalta 74.000 kisember legnyomasztóbb adósságterhét és leszállította a gazdák kamatterhét 224 millióról 90 millióra. Erre azt mondja a kisgazdapárt vezére, hogy bár nem tette volna! Tudomásul vesszük nagybecsű szakvéleményét. A független kisgazdák is bizonyára zajos ovációban fogják részesíteni, ha legközelebb nem dodonai nyelven, hanem magyarul beszél és világosan megmondja nekik a népgyűlési dobogóról, hogy bár ne védte volna meg a kormány a gazdákat! Leszorította a kormány a költségvetési deficitet 179.7 millióról 57.8 millióra, 280 kilométer modern közutat, 1735 kilométer bekötőutat épített, 175.9 milliót beruházott, munkaalkalmakat teremtett, behozta a minimális munkabérek rendszerét. — Eckhardt Tibor szerint bár nem tette volna! De hallatlan vakmerőség Volt a kormány részéről Eckhardt szerint a római szerződés megkötése és a többi 90 külkereskedelmi szerződés létesítése is. Bár ne tette volna, — mondja Eckhardt. Hát ha nem tette volna, ma is tőkéjét fogyasztaná a gazda, ma sem volna a búzának a világparitástól független és annál nagyobb belső ára, búzafeleslegeink nem volnának elhelyezhetők, nem termelnénk kétmillió holdon a Manitoba II-vel vetekedő minőségi búzát, nem szűkült volna az agrárolló, nem emelkedett volna külkereskedelmünk volumenje 87 millióval, nem állapították volna meg rólunk Londonban, hogy becsületes adósok vagyunk és... De mit is folytatjuk tovább. Arra azonban kíváncsiak volnánk, mit felelt volna a kisgazdapárt vezére, ha neki szegezik Kunszentmártonban a kérdést: mondja meg, mi kára származott az országnak ezekből a cselekedetekből, amelyek letagadhatatlanul követeli az ígéreteket. Megint csak beleesik Eckhardt Tibor régi hibájába és kimondja a szót, mielőtt meggondolná, mit beszél. Ennek az akut lelki betegségnek újabb tünete az a mondata, hogy „a kormány három évi működés után elismeri, hogy a népnek nincs kenyere.” — Szerencséjére azt is elfelejtették tőle Kunszentmártonban megkérdezni, hogy mikor és hol mondta ezt a kormány, így nem volt kénytelen már többször alkalmazott retrográd módszere szerint visszatáncoló magyarázkodásba bocsátkozni. Azt talán elismeri Eckhardt Tibor is, hogy a több kenyér problémája világprobléma. A kenyértelenség problémája azonban — hála Istennek — soha nem volt magyar probléma. A kormány tehát soha sem mondta és nem is mondt. hátzá, hogy a kenyértelenség problémá- ját oldja meg, hanem csak azt ígérte, hogy több és jobb kenyeret fog a nép- nek juttatni. Ezért tartja a kormány elsőrendűnek a kenyérkérdést és nem írja alá Eckhardt Tibornak azt a véleményét, hogy a titkos választójog matematikailag és logikailag egyenlő a kenyérrel. Válaszott a világ ívűdül Ősszel étkezett a fecske szivackapoftíc is hüvely 1. JfyUivátM wfecsoMfog! 7. fytszstyce adaltvas anyag nélkül! 3. Tökélesen szuc& vatta ! tf.hiren leftsen kevés kamu! 5. Kern szakadé Uurdysic!________ Gömbös miniszterelnök látogatása Hitler birodalmi vezér és kancellárnál Páratlan ünnepléssel fogadta Berlin a magyar miniszterelnököt A berlini diplomácia tisztelgése Hosszabb megbeszélésen Hitler birodalmi vezérnél BERLIN, szept. 30. Gömbös Gyula magyar miniszterelnök tiszteletére vasárnap egész sor fogadás és ünnepség volt. Blomberg vezérezredes, birodalmi hadügyminiszternél tett látogatása után Gömbös Gyula magyar miniszterelnök kíséretének tagjaival és a magyar követség tagjaival a névtelen katona emlékművéhez ment. Az emlékműnél ekkor már több ezer. 9 Kedden délután repülőgépen érkezik haza a miniszterelnök (A Budapesti Hírlap munkatársának telefonjelentése.) Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn délben befejezte berlini látogatásait és Göring porosz miniszterelnök schorfheidei vadászkastélyába kocsizott, ahol kedden délig marad. Kedden délben egy órakor repülőgépen hazaindul, délután négy és öt óra között Budapestre érkezik. Visszatekintve az utolsó két napra, külsőleg két tényt lehet rögtön kiemelni. Először a berlini lakosság rendkívüli nagy érdeklődését a magyar vendég iránt. Ahol őt várták, mindenütt nagy néptömeg gyűlt össze, amely nem egyszer órákig is türelemmel várakozott és minden alkalommal tüntető üdvkiáltásokkal fogadta a magyar miniszterelnököt. Így történt az, hogy nemcsak a kancellári hivatal előtt, vagy a hősök emlékművének megkoszorúzásakor, vasárnap délelőtt, de hétfőn még a birodalmi bank épülete előtt is többszáz főnyi tömeg várta és üdvözölte a magyar vendéget. Másodszor: a német közélet a néppel egyetértően tüntetett a magyar miniszterelnök és a magyar nép iránti rokonérzésével. Előljárt a baráti érzés dokumentálásában Göring porosz miniszterelnök, aki vasárnap délben, a díszebéd alkalmával, magyar lobogóval díszítette palotáját. A külföldi sajtó kombinálhat tetszése szerint, a német nép nem engedte magától megvonni a jogot, hogy ne ünnepelje teljes szeretettel a baráti nemzet miniszterelnökét. Az emberek tudták, hogy a déli órákban Gömbös sorra látogatja a német vezetőket és órával a kezükben mérték a látogatás súlyát. Egy óra Blomberg hadügyminiszternél, majdnem ugyanannyi Neurath bárónál, a külügyek vezetőjénél, azután két és fél óra Hitler Adolfnál, — az utóbbi Göring miniszterelnök társaságában, — külső bizonyítékai voltak a magyar-német barátság melegségének. Ugyanezt lehetett látni délután, az Adion-szállóban, ahol Gömbös Gyula miniszterelnöknek egyetlen nyugodt pilanata nem volt. A világhájó képviselői ott táboroztak a szálló halljában. Mengele dr. követségi tanácsosra, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetőjére hárult a hálátlan feladat: az érdeklődők kíváncsiságának kielégítése. A berlini diplomácia is felsorakozott. A berlini osztrák követ, az olasz nagykövet és Neurath báró külügyminiszter sorra érkeztek és mindegyikkel egy-egy félórát töltött Gömbös Gyula miniszterelnök dolgozószobájában. Csak a magyar lapok berlini tudósítóival tett kivételt a miniszterelnök. A késő délutáni órákban együttesen fogadta őket és hosszabb ideig elbeszélgetett velük. A világsajtóban felmerült kombinációkra ezt jegyezte meg: — Már megmondottam egy ízben Budapesten is, hogy az ilyen alaptalan kombinációk teljesen légből kapottak. A rosszakarat szüli őket és nem érdemes velük foglalkozni. Ha más államférfiak utaznak, konferenciákat tartanak, — a világ most is tele van hasonló eseményekkel — azt természetesnek tartják, ellenben ha mi mozgunk, rögtön kifogásolják. Ismeretes például, hogy egy európai állam külügyminisztere az év nagyobbik felét a külföldön tölti, erről senki nem beszél. Ellenben ha én a porosz miniszterelnök meghívására Komintenbe utazom vadászatra, máris megindul a minden komolyságot nélkülöző kombinációk áradata, holott mi sem természetesebb, mint az, hogy én ezt az utat felhasználtam arra, hogy Berlinben a közélet vezetőit meglátogassam. A magyar-német barátság nem mai keletű. A miniszterelnök beszéd közben több ízben rámutatott a gyönyörű, húszagancsú vadászzsákmányra, mintegy jelezve, hogy ime itt a bizonyítéka a vadászat eredményeinek. Azután a fogadtatás részletei kerültek szóba. — A fogadtatás — mondja a miniszterelnök — minden oldalon barátságos volt. Különös élmény volt számomra Hitler vezérrel és kancellárral való beszélgetésem. Ha visszatekintek két esztendő előtti látogatásomra, örülök, hogy már akkor megismerhettem a Führert. A miniszterelnök meleg szavakat talált a berlini nép barátságának dicséretére. Ahol csak megfordult, mindenütt ott volt a nép nagy tömege és a lelkes éljenzésben részt vett az egész utca. Semmiféle incidens nem zavarta meg a nép érzéseinek meleg bizonyítékait. A rendőrségnek csak az volt a szerepe, hogy ahol a néptömeg megrekedt, rendet tartott fenn a vendégek számára.* Hogy Gömbös Gyula a napokban ünnepli miniszterelnökségének harmadik évfordulóját, a német közvélemény még nem tudja. Az első gratulánsok mégis berliniek voltak. A magyar követség tagjai ugyanis mai tisztelgésükön siettek jókívánságaikat kifejezni. Gömbös miniszterelnök megköszönte a gratulációt: — Még csak kezdetén állok a nagy munkának, amelyet a nemzet érdekében kifejteni akarok. V. 10,15,25 DEKALUMENES