Budapesti Közlöny, 1869. december (3. évfolyam, 275-299. szám)

1869-12-03 / 277. szám

viseljü­k a terheket, mi is tagjai vagyunk a nép­nek. A „nép“ phrázissal lehet korteskedni, de fél­revezet­i a törvényhozást nem lehet. (Helyeslés jobbról.) Ajánlja indítványát. Ghyczy Kálmán tiltakozik azon föltevés ellen, mintha nem a közérdek iránti tekintet, hanem párttaktika volna az, mely őt és elvbarátait e tekin­tetben vezérli. Sajnálja a jobb­oldalt, hogy oly tapasztalásokon ment át, miként már föl sem tudja tenni, hogy valaki a közügyek iránti ön­­zéstelenségből tehessen valamit. Kimondja meg­győződését , mely szerint a pénzügyek híven kezeltetnek, de azért hiába, ő szigorú számo­lást követel ; (mi is azt kívánunk! — jobbról) véleménye, hogy hibák csúszhattak be. Nem bí­zik a főkönyvelési osztályban, mert nem lehet az önálló, mivel a támadások által a pénzügymi­­nister véli magát érintve. Azt állítják jobbról, hogy azért is kell minél hamarább a számadás vizsgálat, mert a gyanúsítások megingatják a közhitelt; erre csak azt mondja, hogy a közbiza­lom ott a legnagyobb, hol legszigorúbb az ellen­őrzés. Kierlékeny,,,ten idéz egy klassikus írót, hogy őt sem barátság, sem gyam­oltás le nem té­rítik ösvényéről, mit miután a baloldal illően megéljenzett volna, bele­indul a számadásokba, bizonyítgatja azok helytelenségét, körülbelül azon érvekkel, miket már hallottunk első beszéde al­kalmával. Végre kéri javaslatának elfogadását. Kautz Gyula : A vita kezdetén nem élt jogával mint előadója a pénzügyi bizottságnak, most használja föl azt, mivel a vita már egé­szen ki van merítve, néhány rövid megjegy­zéssel a kérdés tisztázása s a bizottság állás­pontjának megvilágítására. Egész nyomaték­kal köteles hangsúlyozni,­­ hogy a pénzügyi bizottságot a zárszámadás fölötti tanácskozásai­ban gyanakodás a pénzügyminiszer finan­­cziális ügyvitele iránt nem vezérelte. A pénzügyi bizottság azon felhatalmazást, melyet az ország­gyűléstől nyert, nem vélte annyira kiterjeszthe­­tőnek, hogy a zárszámadás materiális tárgyalá­sába bocsátkozhassák. Még csak azt jegyzi meg, hogy a pénzügyi bizottság eljárásával nem számí­tott se a jobbról észrevehető neheztelésre, se a balról hangzó dicséretekre, hogy véleménye nem infallibilis ugyan, de a legjobb hiszemű. (Hosszas tetszés.) Lónyay Menyhért pénzügyminiszer. Igen he­lyes megjegyzés, hogy semmi körülmények kö­zött újabb törvény visszaható erővel nem bír, és ámbár törvényes formájú lenne ezen, Ghyczy által indítványba hozható törvény, az mindamellett a képviselőházat a törvény által egyenesen megren­delt vizsgálat megtétele alól nézetem szerint fel nem menthetné. (Helyeslés a jobb oldalon). Úgy hiszem tehát, hogy miután először kimutattam azt, hogy a képviselőháznak törvényes kötelességét teljesítenie lehet, sőt még ezen törvényes köteles­­ség teljesítése alól újabb törvény által nem is lenne felmenthető; miután kimutattam azt, hogy a részletes számtani vizsgálatot ezen oldal és Justh József képviselő úr javaslata is a felállítan­dó állami számvevőszékre kívánja bízni, és kimu­tattam azt is, hogy még azon aggályok és észre­vételek, a­melyeket Ghyczy képviselő úr mai beszédében felhozott, hogy t. i. nem elégséges az 1868. 28-ik t. czikkben foglalt tételek megvizsgá­lása, hanem vannak még más dolgok, mint a vas­úti kölcsön, a salgótarjáni vasút megvétele, a vas­úti kamatbiztositási alap — sem alaposak, a meny­nyiben mindezen tételek a zárszámadásban és an­nak részleteiben föltalálhatók, különösen használ­ta azon módot, a­melyet megemlíteni bátor voltam, hogy t. i. vegyen magához a bizottság szakértő számvevőket, úgy hiszem, azt mondani a képviselőházról, hogy ily vizsgálat megtételére nem lesr elég képességgel, már azért sem lehet, mert akkor is, ha az államszámvevőszék felállít­­tatik, a számadások megvizsgálása elkerülhetlen kötelessége lesz a háznak. (Helyeslés a jobbol­dalról.) A második indok, melyet felhoztak volt: a beter­­j­esztett két évi számadásnak hiányossága. Majd később fogom Ghyczy k. úr ez iránti kifejezéseit elemezni; annyi bizonyos, hogy az ellenzék ezen számadásoktól még azt is meg akarja tagadni, hogy azok számadások volnának. Sokat hallot­tam mondani, hogy e kimutatás nem számadás, meg kell tehát magyarázni, miért neveztem az 1867 ki számadást kimutatásnak. Kimutatása volt az a bécsi legfőbb számvevőszék által ellen­őrzött 1867. évi összes bevételeknek és kiadások­nak, a részletekre nézve a háznak 1868. évi oc­­tóber 2-án benyújtott 13 mell­ékle­ttel­ együtt. A­ki azt mondja, hogy ez nem számadás, attól azt kérdem, mondja meg nekem, mi a számadás? Mással alig fog felelhetni, mint a bevételek és kiadások kimutatása, s miután az általam be­nyújtott számadás sem volt más, azt számadás­nak ismerje el. Megvallom, mi hozta a t. urakat tévedésbe. Ke­zelési kimutatásnak — „Gebahrungs Ausweise“— hívják a számtani nyelvben azon kimutatást, me­lyet az államszámadást ellenőrző és kezelő ható­ságok, az egyes külön utalványozási joggal fel­ruházott hatóságok számvevőségeinek száz és ezer számadásából negyedévenkint a valóságos bevé­telekről és kiadásokról összeállítani szoktak, te­kintet nélkül arra, hogy a folyó vagy múlt évi költségvetés terhére vagy javára történtek-e a kiadások vagy bevételek. A zárszámadás sem más, mint kimutatás, de már nem a kezelésnek kimutatása, hanem kimu­tatása azon évi államháztartásnak, melynél már elkülönítve fordultak elő az előbbi év hitelére történt fizetések, de ép úgy kimutatás a zárszám­adás is. Ezen különbség figyelembe nem vételéből szár­mazott azon tévedés és félremagyarázás, mely által annak fontosságát leszállítani kívánták. Egyébiránt elkészült s én a múlt szombaton be is terjesztem a t. háznak a bécsi legfőbb szám­vevőszék által egybeállitott 1867-dik évi zárszám­adást, melyet csak jelen évben September vége felé kaptam meg. Az ellenzék nem jogosan, nem helyesen ne­vezte az 1867. évi kimutatásokat alapnélkü­liek­­nek, sőt miután azok a bécsi legfőbb számvevő­­szék munkája szerint készültek, mely a magyar ministériumtól független, önálló és szakértő ha­tóság volt — alaptalan e tekintetben minden a ministérium befolyására nézve felhozott gyanú­sítás. Nem áll tehát, mintha nem volna alapos, ellenőrzött és így megvizsgálható számadás az 1867. évről. Ez alkalommal engedje meg a t. képviselőház, hogy Ghyczy képviselő úr mai beszédében elő­forduló egy állításra megtegyem észrevételeimet. (Halljuk!) A t. képviselő úr indokolásának egész mérvét annak kimutatására irányozta, hogy az általam october 2-án beadott kimutatást és annak minden mellékleteit értékükben lehetőleg leszállítsa, mely alkalommal kiemelte azon súlyos és terhes felada­tot, a­melynek , mint a kisebbség képviselője a pénzügyi bizottságban ki van téve. Erre nézve, miután már két esztendeje, hogy részt veszek a pénzügyi bizottság tárgyalásaiban, azt merem állítani,­­ és ez a pénzügyi bizottságnak csak dicséretére szolgálhat és az érdemes képviselő úr fennebbi állítását csak gyengítheti, hogy minden törvényjavaslat, vagy költségvetés tárgyalása alkalmával, az egész pénzügyi bizottságnak alig volt tagja, kinek véleménye a bizottságban any­­nyira nyomatékkal bírt volna, mint épen az ér­demes képviselőé, és általában a pénzügyi bizott­ságnak azon szemrehányást nem lehet tenni, hogy ott, a­hol az ország jövedelmeinek megállapításá­ról és kezeléséről volt szó, azt pártkérdés gya­nánt tárgyalta volna. Sőt utalok az első ízben beadott törvényjavas­latokra, a­melyeknél nyomról nyomra képes va­gyok kimutatni,hogy a pénzügyi bizottságnak egy tagja sem volt, a­ki azon törvények iránti javas­latok tételénél annyi tényleges befolyást gyako­rolt volna magára a szerkezetre, és a lényegnek megváltoztatására, mint épen a képviselő úr (fel­kiáltás balfelől : Éljen Ghyczy !) Nem sajnálandó tehát azon állás, melyet Ghy­czy képviselő úr a pénzügyi bizottságban elfog­lalt, annyival kevésbbé, miután a bizottságbani működés által csak az ország javát, és a pénz­ügyek czélszerű eredményét kívánta elő­mozdí­tani, és így sajnálkozás nyilvánítására oka épen nem volt. (Helyeslés a jobb oldalon.) Tehát a t. képv. ur, ámbár a pénzügyi bizott­ságnak buzgó tagja volt, ámbár, mint mondá, an­nak jegyzőkönyveit átvizsgálta, azon merész ál­lítást, hogy a pénzügyi bizottság nem lett volna megbízva az 1867 diki kezelési kimutatást a mel­lékletekkel megvizsgálni, s az iránt a háznak véleményt adni, bebizonyítani képes nem lehet. Az érdemes képv. ar, ha jól emlékszem, azt mondá, hogy igaz, miszerint a pénzügyi bizott­ságnál voltak ezen iratok, melyeket egyébiránt nem látott, hanem miután a p. v. bizottság azokat nem tárgyalta, ezzel kárhoztató verdict­et mondott azok felett különös logica, oly valami felett ver­dict­et mondani, a­mit nem is látott. Ezen követ­keztetést vonni bizonyára nem lehet. (Helyeslés jobbról.) Sőt nem is helyesen idézte az érdemes képv. úr a pénzügyi bizottságnak a ház által adott megbízását. Mielőtt azonban az iránt a körülményeket elősorolnám, szükségesnek tar­tom megjegyezni, hogy a f. képv. ar állításom gyengítésére már előre egy a parlamen­táris szokásokkal nem egészen megegyező ál­lítást hozott elő. Azt mondta ugyanis, minek beszél a pénzügyminiszer pénzügyi dolgok­ról, legjobb volna a pénzügyi dolgokról írás­beli előterjesztéseket tenni, mert a­mi a ház­ban mondatik, az­ úgyszólván nem kötelező és súlylyal nem bír. Azt hiszem, ha az angol par­lament legfényesebb mozzanataira hivatkozunk, hivatkozhatom én is arra, hogy ott a pénzügyi előterjesztések, melyek rendesen mindig szóval adatnak elő, képezik úgyszólván az összes pénz­ügyi tárgyalások alapját. Egyébiránt hivatkozom arra is, hogy valahányszor egy írásbeli előterjesz­tésre volt szükség, még a részletenkénti indoko­lást is mindig írásban adtam be. Egyebek közt ta­núsága ennek az, hogy az 18­70-diki költségvetésre nézve a pénzügyministériumot illető minden, az előbbitől eltérő költségvetési tételt a pénzügyi bi­zottságban nyomatott előterjesztése által külön ind­okoltam. Tehát azon értelmezést, mely szerint a házban mondottak kellő súlylyal nem bírnak, elfogadni annál kevésbé volnék hajlandó, mert a parlamentáris rendszernek főerejét és alapját épen az képezi, hogy teljes nyilvánosságban az egész ország előtt léteznek a nyilatkozatok, a­mi fontosabb, mintha azok csak egyes irományokban bujtatnának el, melyeket talán sokan nem is látnak. (Elénk tetszés-nyilvánítások jobbról). Egyébiránt, mert súlyos vádat indított ellenem, és mert verdictről szól, engedje meg a t. ház, hogy felolvassam, mit mondottam akkor, és mi áll az országgyűlési naplóban. (Halljuk !) „Ha­sonló kimutatásokat, — t. i. azonkívül, a mi kinyomatott, — van szerencsém bemutatni az 1867-iki évről, összesen 13 darab kimutatást, azon kéréssel, hogy azokat a tisztelt ház a pénzügyi bizottsághoz azon czélból méltóz­­tassék áttenni , hogy magának meggyőződést szerezhessen arról , miszerint az általam be­mutatott összeállítások, melyek az alkotmányos fogalmak szerint már egyes ministériumokként vannak szerkesztve, tehát az állami főszámvevő­szék kimutatásaitól eltérőleg annyiban, mennyi­ben ministériumokként osztottak föl, míg ott cancelláriák szerint fordulnak elő, megegyeznek a legfőbb számszéknek most bemutatott kimuta­tásaival.“ Ugyancsak akkor nap kértem: „És épen ezen kimutatások eredményeit teszem le a t. ház asztalára, azon kéréssel, hogy az általam most elősorolt számadásokat és előterjesztett ki­mutatásokat, melyek ministériumokként vannak egybeállítva, a pénzügyi bizottság összevesse, és azok valódiságáról magának meggyőződést sze­rezhessen.“ Az elnök pedig ekként mondá ki a végzést: „A­ beadványok a tizenötös pénzügyi bizottsághoz tétetnek át azon utasítással, melyet a pénzügyminiszter úr kért.“ Tehát azt állítani, hogy ezen iratok nem tárgyaltatása azok tartal­mára nézve kárhoztató verdictet foglal magában, épen nem lehet. A tárgyalás valóban azon okból maradt el, mert mindig tekintetbe kell venni azon körülményeket, melyek közt a pénzügyi bizott­ság akkor tanácskozott. Tanácskozása tárgyát képezték ugyanis az ösz­­szes adó­törvényekre vonatkozó törvényjavasla­tok, és az első államköltségvetés, tehát az idő nem engedte meg ezen iratok tárgyalását. Egyébiránt a képviselő úr azon állítása ellen, hogy a pénzügyi bizottság verdictet mondott volna ki, és hogy ezen iratokat haszontalanoknak tar­totta volna, maga a jegyzőkönyv szól, melyet már említettem, és melyben a jelen voltak közt a képviselő úr nevét is olvasom. A jegyzőkönyv-

Next