Budapesti Közlöny, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)
1871-10-12 / 234. szám
segíti azonban a reformot, anélkül, hogy éles ellentétben állana elődeivel. Eposzában nincs Vörösmarty képekkel terhelt, választékos, és a nyelv zenéjét oly tökélyre emelő stilja; — de Gyöngyösi és Gvadányi után nyelve annyira új volt a maga idejében, mint Vörösmartyé egy negyed század múlva, habár jellemök nagyon különböző, és Csokonai még Vörösmarty korában is oly nyelven ír vala, mely nagyon kevéssé hasonlít a „Zalán futása“ írójának nyelvéhez. Nem a jelességet, hanem csak a jellemet véve, a két költő stílje úgy különbözik, mint a virgiliusi a homéri stíltől. — Ma már még közönségünk is élő és fényes példákban győződött meg róla, hogy nem csupán virgiliusi stilben lehet eposzt írni. Csokonai, ki nem Virgil nyomait követi, határozottan eposzi tehetség, annyira, hogy már azzal is akaratlan igazságtalanságot követ el Kölcsey, hogy Csokonait kiválólag lyrai költeményeiből ítéli meg. Lyrája, bár több igen sikerült művet mutat fel, s tehetsége ezekben is fényesen bebizonyul, csak egy-egy alárendeltebb oldalát tünteti ki alakító teremtő elméjének ; — drámái keveset, vagy mit sem érnek. Habár e részben is megvolt a tehetség némely lényeges alkatrésze, de tanulmánya hiányzott. „Dorottya“ írójában valódi eposz-költő tűnt föl, de ritka üstökös, melyhez hasonló még azon időben nem volt a magyar égen Zrínyi letünte óta. Csokonai fesztelen természetessége, józan diszelgése, a tárgyra illő nyelve, mely a szerint erőteljes, ömledező, tüzes, emelkedett, kellemdus vagy enyelgő, a mint az eszme hangolja, és az általános hang megtartása mellett nagy mértékben változatos , — mely az assonance nem használása ellenére a rímekben meg nem szorul, s bár természetes, de nem egyhangú és barbár, mely az élet szavaival többnyire beéri, de a létezőt találóan tudja alkalmazni, m oly érdemek, melyek stíljét egyes gondatlanságok mellett is nemhogy képtelenné, hanem épen alkalmassá teszik az eposzi előadásra. Képeket majd sehol sem hajhász, dagályba nem csap át, — de képei annál jobban és találóbban festenek; hasonlatai, alig egykét kivétellel , a hol szokott inspirátiója egy perezre elhagyja, mindig a tárgy kedvéért s nem magokért állanak ott, s állanak a magok helyén. Szeme előtt az emberi alakok és indulatok festését tartja s nem a hiú pompálkodást. Képzelete, még ha túlmegy is, alakokat, jeleneteket és cselekvényt teremt, nem ábrándképeket. Még hibái nagy része is mutatja az eposz-irói termékeny képzeletet. Láttuk, hogy — kivéve ott, ahol maga az eszme kopár volt, — mindenütt alakit és az álomszerű tünemény felhőjének is idomot, életet, színt tud adni. De nemcsak a részletekből ítéljük meg az eposzt és íróját. Az elbeszélő mű nem képek és jelenetek halmozott tárlata, mely bármi fényes legyen, még magában művet nem alkot. Az eposz egyszersmind egy zeneműként folyton továbbhaladó mű, melyet variációi és átmenetei szintoly érdekessé tesznek, mint maguk a részek. A változatosság mellett a kellő kapcsolat és lendületes folytonosság emelik az elbeszélő művek varázsát. Csokonai e részben is kitűnő. Eszünkbe sem juthat őt egyhangúsággal vádolni, de épen oly kevéssé — egy-két fennebb kijegyzett helyet kivéve, — episodicus szakgatottsággal, meg-megzökkenő átmenetekkel. Az elbeszélésbeli fordulatok, még ahol hibát követ el is, például a szánkamenet leírásában, kedvessé s eposzivá teszik elbeszélését. Az eposzi elbeszélés menetének két főkelléke megvolt tehát művében, egyik, hogy a részletek, melyek előfordulnak, ki vannak egészítve, képpé, alakká, cselekvénynyé ,domitva; a másik a folyékonyság. Az elsővel nem bírván Kisfaludy Sándor, mennyivel egyhangúbb, mennyivel kevesebb erő és fordulatosság van elbeszélésében! De mindez sem elég. A részletek helyes fölosztásában, a compositioban a részletekkel való czélirányos gazdálkodásban is kitűnik Csokonai tehetsége. Bőbeszédűsége s olykor a terv hibájából eredő egy egy üres eszme hibákat követtet el vele, mint általán akármely törvény ellen követ el olykor hibát; de egészben véve minden igen szép renddel van elhelyezve. Ezenkívül megvolt benne az öszhang érzéke is. Képzelete részleteket teremt, de olyanokat, melyek főczélját elősegítik s az egésznek képére alkotják. Az öszhang változatai a legszebb sorban mennek, mert a folytonos haladás, fejlés, s emelkedés az, a mi első rendű érdeme a compositióknak. Ily sok szép tehetséget egy műben gyakorlatilag és együtt mutatott költőben kétkedett mind Kazinczy, mind Kölcsey. Annyira féltek csak a gondolattól is, hogy Csokonai a honalapítás eposzát akarta megírni, hogy csaknem áldásnak lárták Csokonai irodalmi nevére nézve halálát. Meg valónak győződve, hogy Csokonai „Árpád“-ja nagyszerűen megbukik. Csokonai valóban hozzáfogott „Árpád“ megirásához, s hihetőleg egy részét meg is irta, midőn halála bekövetkezett. A kéziratnak eddigelé a legszorgalmasabb kutatás sem akadt nyomára, s így senki sem mondhat róla egyebet, mint oly hypothesist, melyet többi műveiből s különösen Dorottyájából vonhat el. így, habár ténynyel nem támogathatom véleményemet, helyén van elmondanom, hogy a fenebbi eposz irói tulajdonok,melyek ritkán egyesülnek egy költőben, oly eposzt reméltetének, mely épen, mivel az iró egyénisége különböző jellemű a többi epicusainkétól, csak annál becsesebbé teszi vala, s a mellett, ha a világ legnagyobb műveinek sorában nem, legalább hazánk első rendű eposzai közt nyer vala helyet. Csak egy tulajdon van, amelyre Dorottyából egyenes következtetést nem vonhatunk egy komoly epopéeára. Kérdés, várjon a comicus eposz írója bitt volna-e a hősi eposz-költő emelkedettségével; annyi kétségtelen, hogy hiányzik vala hangjában azon folytonos ragyogás, mely Vörösmarty virgiliusi előadásában annyira megragadta korát; de kétségtelen az is, hogy ezt pótolták volna a cselekvény változatos elevensége, az érdek fokozása s főleg az, hogy hősei, ha kevésbé specificus magyar vitézek, — de alkalmasint általánosabb jellemvonásokkal biró emberi jellemekké alakultak volna. Valamint „Dorottyádban, úgy más eposzában is kétségkívül az emberi indulatok hű rajzát tartja vala főkép szem előtt. A virgiliusi eposzok stíljének dicsőségét egészen másnak hagyja vala, de már „Dorottyádban is látjuk egyes jeleit, hogy képzelete komolyabb tárgyakban is lángot tud” vetni. Hozzá kell vennünk, hogy Csokonai egy folyton egész lélekkel törekvő fiatal költő volt, kinél vas szorgalom párosult a valódi hivatottsággal. Éveket töltött el Dorottya megírása után a nemzet ama nagy eposzának megírása végett az előkészületekben. Fölhasználta a magyarok őstörténetére vezető forrásokat, beutazta volt hazánk legtöbb vidékét, lelkesedve olvasá a világ legnevezetesebb eposzait, s a korában ismeretlen, csak kézirati példányban tudott Szigetvár veszedelmét fölkutatta, tanulta és kiadója akart lenni. Ennek példáján akart nagy művét elkészíteni Homér és Tasso modorában. Feltehető-e, hogy ily tehetséggel párosult hév mellett sikeretlen fáradozzék ? E csaknem lázas törekvésű költőnk, kit tehetségben kevés, a költészet iránti szeretetben és buzgalomban senki sem múlt felül, kit, úgy látszik, gyors haladásának érzetében a törekvő mohóság csigázott halálra, életezést csinált volt magának „Árpád“ méltó megénekléséből. „Dorottyá“-t csekélytette, szerény erőkisérletnek tekinté nagyobb kísérletekhez. Festetics György grófnak, ki elvállalja 1800-ban „Dorottya“ kiadása költségeit, maga a költő írja a többek közt: „Midőn annak (Dorottyának) belső mivoltát felgondolám^Ighiányászkodtam és sajnáltam, hogy oly csekély tárgyú és készületü munkámnak“ lehetett épen szerencséje nagyságod grátiájához.“ (Összes kiadás 852. lap.) ’ „Én „Árpád írója akarok lenni, — mond egy későbbi alkalommal; de ha azokat az előgyakorlásokat sem rejtem el nemzetemtől, amelyek múzsámat a nagyobb próbákra merészítették, talán nem vétek sem magyar literaturánknak, sem Árpádnak, sem önnönmagamnak becsülete ellen.“ E szerény vélekedés addigi műveiről, mennyire jellemzi a törekvő és haladó tehetséget! — Nem valószinűe, hogy e tehetség szép oldalai fényesebben tündöklőttek volna egy későbbi műben mig a fogyatkozások mindjobban enyésznek vala ? Nem fáj-e elgondolnunk, hogy a legszebb korában elhalt költő, aki hibái mellett is kedvelt és tanulmányra méltó eposzt hagyott maga után, a ki „Dorottyá“ ban egy eposz-író annyi szép tulajdonait mutatá föl. — „Árpád“-ban a magyar irodalomnak egyik valódi kincsét vitte a sírba magával ? Salamon Ferencz: Debreczen, oct. 10. A pesti vendégeket küldöttség fogadta a pályaudvarban. Az akadémiát képviselik : Szász Károly, Gyulai Pál és Szigligeti Ede; a Kisfaludy-társaságot Toldy Ferencz és Greguss Ágost A szobor környéke és helye föl van díszítve és lobogózva. Vidékről sok vendég jött. A szobor talapzata nagyon alacsony. Csokonai - ÜNNEPÉLY. A Csokonai - ünnepélyre tegnapelőtt mindenfelől számos vendég érkezett Debreczenbe, mely mindent elkövetett, hogy szívélyes, magyaros vendégszeretettel fogadja azokat. Alföldünk híres városa mindent elkövetett,hogy nagy fia iránt méltón rója le a hála adóját, s magyaros vendégszeretetét már a pályafőnél éreztette a szép számmal érkezett idegenekkel. Simonffy Imre városi főkapitány és Jeney István fogadták a hivatalos vendégeket, köztük Gyulait, Gregusst, Szigligetit és Toldy Ferenczet az akadémia és Kisfaludy-társaság küldötteit, kik közt ez utóbbi váratlanul, de annál kedvesebben lepte meg a debreczenieket. A vendégeket díszes fogatokon szálliták a városba. A vendégek megérkezésük után legelőször is az emlékkertet látogatták meg, hol akkor még fasátor rejtette el Csokonai emlékszobrát. A kert nemzeti lobogókkal volt földiszitve, s a nagyobb emlékkertben levő honvédemléket koszorúk borították. Még az este többen Csokonai lak- és halálozási helyét is megnézték, fölkeresve az egyszerű nádfedeles házikót, melynek jelentőségére márványtábla figyelmezteti az idegent. Tegnap a szobor leleplezése a szabadban kedvező idő mellett roppant közönség jelenlétében ment véghez. Kezdetét mozsárlövések hirdették. A menet megindulásakor harangok zúgtak. A színházi s főiskolai zenekar előadásai után Imre Sándor nagyhatású emlékbeszédét fölolvasta Búzás Pál tanár. Az énekkar által előadott újabb dalrészlet alatt lelepleztetett a szobor. A művészi tökélyű szobormű rendkívüli jó hatást szült. A leleplezés után Szász Károly pályanyertes költeményét közlelkesedés közt olvasta maga a költő. Két órakor díszebéd volt a casinoban, este díszelőadás a színházban. — „Az IGE TESTTÉ VII.“ fölirattal Deák Farkas a „ Figyelődben czikket közöl, melynek következő sorai olvasóinkat is érdekelhetik: Most, midőn a regényes alföld lelkes fővárosa , Debreczen, nemes önérzettel rója le tartozását, melylyel nagy fiának, a geniális költő Csokonai Vitéz Mihálynak közel 70 év óta adós volt, nem lesz érdektelen, ha emlékezetbe hozom, hogy mikor született a Csokonai-szobor emelésének első eszméje. A „Honművész“ 1836. január 3-ik számában egy 5178