Budapesti Közlöny, 1912. június (46. évfolyam, 122-145. szám)

1912-06-01 / 122. szám

1912. junius 1. Budapesti Közlöny a vámtárgyat használóknak a vámdíj lefizetése alkalmával és annak igazolása céljából a lefizetett vámdíjnak megfelelő, a jegyfüzetből leszakított bárcajegyet kiszolgáltatni, a bárcajegy másik fele a jegyfüzetben maradván, az ellenőrzés és adat­gyűjtés céljaira fog szolgálni. 6. A baja—csongrád—erdőhegyi állami közút (alföldi transverzális műút) 146­ 814—147 8458 km. szakaszának fenntartási költségét vámengedélyes a vámjövedelemből oly módon tartozik viselni, hogy minden fenntartási évet megelőzőleg az ille­tékes m. kir. államépítészeti hivatal, illetve kiren­deltség ezen költségekről költségelőirányzatot ké­szít s azt a kereskedelemügyi minister jóváhagyása után az engedélyes Csongrád községgel közli, mely költségelőirányzat vétele után 8 nap alatt nevezett engedélyes az előirányzati költségösszeget az annak idején vele közlendő pénztárnál előlegképen be­fizetni tartozik, a fenntartási év végén pedig a kereskedelemügyi miniszer által jóváhagyott ki­viteli számadás közlése mellett az engedélyessel a számadás megejtetik. IV. A vámdíjtételek minden kártérítés nélkül le­­szállithatók, ha a jövedelem az 1890. évi I. t.-c. 85. §-a értelmében több, mint amennyi szükséges. V. Közérdekből, különösen hadászati szempontok­ból szükséges hasonló létesítmények államköltségen való megépítését és forgalombahelyezését vám­tulajdonos kártérítési igény nélkül tűrni tartozik. VI. A vámtulajdonos mindazt, amit az 1980. évi I. t.-c. és annak alapján a kereskedelemügyi miniszer rendel, esetleg amennyiben az idézett törvény más büntetést nem határozna, esetenként 200 koronáig terjedhető rendbüntetésnek terhe alatt foganatosítani tartozik. VII. Jelen engedélyokirattal megállapított vámsza­bályzat a vámszedés helyein hatóságilag hitelesített példánya láthatóan és olvasható alakban állandóan kifüggesztendő. (1890. évi I. t.-c. 144. §-a.) VIII. Az 1890. évi I. törvénycikknek a vámokra vonat­kozó minden egyéb határozata a jelen vámra is kiterjed. Budapest, 1912. évi május 23. Beöthy László s. k., kereskedelemügyi m. kir. minister. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1912. évi 40.040. szám alatt kelt rendeletével megengedte, hogy a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéhez tartozó Üllő községben az 1912. évi február 26-ra esett, de elmaradt országos állat- és kirakóvásár helyett 1912. évi junius 3-án pót­vásár tarttassék. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1912. évi 41.057. szám alatt kelt rendeletével megengedte, hogy a Zala vármegye területéhez tartozó Letenye községben az 1912. évi junius 2-ára eső országos vásár ez évben kivételesen junius 3-án tarttassék meg. 66.142/1912. szám. Pályázat a budapesti m. kir. állami horvát-szlavon internátus­ban megüresedő helyekre. A budapesti m. kir. állami horvát-szlavon internátusban az 1912/13. tanévre egy (1) ingyenes, két (2) félfizetéses (évi 350 kor.) és két (2) teljes fizetéses (évi 700 kor.), összesen tehát öt hely töltendő be. Ezen internátusi helyekre horvát-szlavonországi illetőségű tanulók tarthatnak igényt. Az eziránti folyamodványok a következő okmányokkal szere­­lendők fel: 1. keresztlevél, illetve születési bizonyítvány­­nyal; 2. az 1911/12. tanévről szóló bizonyítványnyal; 3. hatósági orvos által kiállított egészségi bizo­nyítványnyal ; 4. a szülők polgári állását és vagyoni viszonyait feltüntető hatósági bizonyítvánnyal. Az ekképen felszerelt és­­ koronás bélyeggel ellátott kérvények közvetlenül a m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministerhez 1912. évi julius 10-ig nyújtandók be. Tájékoztatásul a következők közöltetnek: A növendékek köztartást élveznek az internátusban (Budapest, VIII., Szilágyi­ u. 2. sz.), mindannyian a budapesti VII. ker. (Barcsay­ u.) állami főgimnázium tandíjmentes rendes tanulói, tanulmányaikban 3 nevelő correpetitor gyámolítja őket, egészségi álla­potukat pedig az internátus orvosa gondozza. A növendékek a horvát nyelv és irodalomban is oktatást nyernek. Az élelmezés áll reggeli kávéból 1 zsemlyével, ebédből (leves, főtt hús körözve vagy főzelék feltéttel és tészta), ozsonnából 2% dl. tej és 1 zsemlye, vacsorából (főzelék feltéttel, vagy­­ tál húsétel). A tankönyveket, iró- és rajzszereket a felügyelő a szülők számlájára szerzi be, melynek fedezésére 40 kor. fizetendő a felügyelő kezeihez, ki erről a szülőknek elszámol. Az iró- és rajzszerek folytatólagos beszerzésére, továbbá zsebpénz és egyéb apró kiadások fedezé­sére havonként előlegesen legalább 10 kor. kül­dendő a felügyelő címére, ki erről a szülőknek havonként elszámol. A gimnáziumba való beiratás díja 16 kor., a felvételi után azonnal beküldendő a felügyelőnek. Az ellátási díj havonként előre fizetendő a felügyelőnél. Az egyenruhát a felügyelő a szülők kívánságára megrendeli, ennek költsége az első felszerelésnél 115 korona. Egyenruha kötelező. A szükséges ruhaneműekről, továbbá egyéb felszerelési tárgyakról és minden egyéb tudnivaló­ról a felügyelő a felvettek szüleit a felvétel után azonnal értesíti. Budapest, 1912. május hó. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi 3—3 minister. kar véleményével 1912. évi junius 15-ik nap­jának déli 12 órájáig küldhetik be a székes­­főváros tanácsának iktatóhivatalába. Központi városház I. em. 114. Később érkező vagy kellőleg fel nem szerelt kérvények figyelembe nem vétetnek. Budapest, 1912. évi május 17-én. A m­. kir. vallás- és közoktatásügyi 3 —­3 minister. 67.501/1912. szám. Pályázati hirdetmény. A Budapest székesfőváros közönsége által néhai báró Eötvös József nevére létesített alapítvány­nál megüresedett 4 (négy) 200 (kettőszáz) korona élvezetével egybekötött ösztöndíjas helynek a folyó tanévben leendő betöltése céljából a tanács ezennel nyilvános pályázatot hirdet. Ezen ösztöndíjra pályázhatnak budapesti köz­ségi tanítók kitűnő tehetségű, szorgalmas és jó magaviseletű, honi egyetemen, közép vagy polgári iskolában avagy képezdében tanuló bármilynemű gyermekei vagy árvái. A pályázók hiteles okmányokkal tartoznak igazolni, hogy budapesti községi tanítók gyermekei vagy árvái, továbbá hogy tanulmányaikban eddig is a legjobb előmenetelt tanúsították. Az ösztöndíj elnyerésénél az egyenlő elő­menetelt és magaviseletet igazoló bizonyítványok mellett előnynyel bírnak azon pályázók, akik magasabb iskolákba, illetőleg osztályokba járnak. Az elnyert ösztöndíj élvezetében az illető mind­addig megmarad, míg tanulmányait valamely fentjelzett iskolában folytatja és amíg arra hanyagság vagy rossz erkölcsi magaviselet miatt érdemetlenné válik. Az ösztöndíj minden év január és június hónapok végével egyszáz koronás részletekben a székesfőváros tanácsához intézendő külön kér­vényre utalványoztatik ki és vehető fel a székes­­fővárosi központi pénztárnál mindenkor az illető tanintézetek igazgatói, illetőleg dékánjai által láttamozatt­ és a tanulmányokban kívánt jeles előmenetelt, valamint az erkölcsi magaviseletét igazoló záradékkal ellátott szabályszerű bélyeges nyugtatványra. A pályázati kérvények 1912. évi junius 10-ig bezárólag adhatók be az illető tanintézet igaz­gatóinál, illetve dékánjainál, kik is a beérkezett pályázati kérvényeket a folyamodókról készítendő minősítési táblázattal és a tanári, illetve tanítói pályázat. Felfizetéses helyekre a kassai m. kir. gazdasági akadémia konviktusában. A kassai m. kir. gazdasági akadémia igaz­gatósága az 1912/1913. tanévben az akadémiával kapcsolatos konviktusban betöltendő tíz állami félfizetéses helyre ezennel pályázatot hirdet. A félfizetéses helyeket az akadémia I. év­folyamára belépő szegénysorsú, iskolai tanul­mányukat jó sikerrel bevégzett ifjak kaphatják. Azon hallgatók, akik a konviktus félfizetéses helyeire felvétetnek, félévenkint 120 korona táp- és takarítási díjat fizetnek és ezért lakást, élel­mezést, világítást, fűtést és mosást kapnak. A félfizetéses helyekért a folyamodványokat a m. kir. földmivelésügyi ministerhez címezve 1912. évi augusztus 1-ig kell a kassai m. kir. gazdasági akadémia igazgatóságánál benyújtani. A bélyegmentes folyamodványhoz melléklendő: a) A gimnáziumi vagy reáliskolai érettségi bizonyítvány, vagy a felső kereskedelmi iskola »jeles« érettségi bizonyitványa. b) Szegénységi bizonyítvány (amelyet a fő­szolgabíró, illetve városban a rendőrkapitányi hivatal láttamot), amelyben felsorolandó: a folya­modó neve, szüleinek állása, foglalkozása el­látatlan testvéreinek száma, szüleinek vagy eset­leg a folyamodónak vagyoni állapota vagy jöve­delme, az adóösszeg, melyet a szülők vagy eset­leg a folyamodó fizet­c) Orvosi bizonyítvány az egészségi állapota és az ép testalkata igazolására. d) Szülői vagy gyámi nyilatkozat arról, hogy a folyamodó részére a beiratási díjat, tandíjat, vegyműhelydíjat és biztosítékot, továbbá a fél­­konviktusi díjat a beiratkozás alkalmával, március 1-én pedig a tandíjat és a II. félévi félkonviktusi díjat az akadémia pénztárába be­fizetik. Kassa, 1912. évi május hó. A kassai m. kir. gazdasági akadémia B—1 igazgatósága. 45.561/1912 szám Pályázat erdősítési jutalmakra. Az erdőtörvény (1879. évi XXXI. t.-c.) 165. §-ában körülírt kopár, vízmosásos és futóhomok területeken ez évben létesítendő, közgazdasági jelentőséggel bíró erdősítések megjutalmazására az országos erdei alapból tizenegy (11) nagy jutal­mat, tíz (10) elsőrendű és kilenc­ (9) másodrendű elismerő jutalmat tűzök ki, u. m. : három egyenként 1000 koronás nagy jutalmat (kettőt készpénzben, egyet dísztárgyban), négy egyenként 800 koronás nagy jutalmat (kettőt készpénzben, kettőt dísztárgyban), négy egyenként 600 koronás nagy jutalmat (kettőt készpénzben, kettőt dísztárgyban), öt egyenként 500 koronás elsőrendű elismerő jutalmat (hármat készpénzben, kettőt dísztárgy­ban), öt egyenként 4­00 koronás elsőrendű elismerő jutalmat (hármat készpénzben, kettőt dísztárgy­ban), öt egyenként 300 koronás másodrendű elismerő jutalmat (hármat készpénzben, kettőt dísztárgy­ban) és négy egyenként 200 koronás másodrendű elismerő jutalmat (hármat készpénzben, egyet dísztárgyban). Ezen jutalmakért az érdekelt birtokosok (bérlők) azon erdősítéseikkel versenyezhetnek, a­melyeket az 1879. évi XXXI. t.-c. 165. §-ában körülírt kopár, vízmosásos vagy futóhomok területeken általánosságban véve állami pénzsegély igénybe .

Next