Budapesti Közlöny, 1938. szeptember (72. évfolyam, 194-218. szám)
1938-09-01 / 194. szám
1938 szeptember 1. — 194. szám. budapesti Közlöny első kiépítésben 25 .kVA. Az engedélyes jogai és kötelezettségei, valamint az árszabás tekintetében az 1931 : XVI. t.-c., továbbá az ennek alapján kiadott rendeletek, valamint az engedélyokirat és az ahhoz csatolt „A villamos energiaszolgáltatás részletes feltételei“ és az „Árszabás“ c. mellékletekben foglaltak az irányadók. A mellékleteket az engedélyes köteles kinyomatni és a fogyasztók kívánságára részükre egy-egy példányt rendelkezésükre bocsátani. Köteles továbbá az engedélyes az említett mellékletek egy-egy példányát a községházán 15 napon át közszemlére kitenni. A villamos energia vezetésére szolgáló berendezéseket az állam a villamosmű első üzembehelyezésétől számított 30 év eltelte után s az ezt követő öt évi időszakok bármelyikének végén megválthatja. Az említett berendezések az engedélyokirat hatályosságának lejártakor az államra háramlanak. A villamos energia elosztására szolgáló berendezéseket aközség az első üzembehelyezéstől számított 30 év eltelte után az azt követő öt évi időszakok bármelyikének végén megválthatja. Az említett berendezések az engedélyokirat hatályosságának lejártakor a községre háramlanak. (22.865/1938. XI. szám.) A m. kir. 1. sz. egyesített javítóműhely 4. szakasz állományába tartozó Melegh Ignác polgári szakmunkás részére 1935. évi május hó 13.-án kiállított 1.591. számú katonai gépjárművezetői igazolvány elveszett. Érvénytelenítem. Megtalálás esetén elkobzás után a Honvédelmi Minisztérium 3. b. osztályába kell beküldeni. M. kir. honvédelmi miniszter. 466.161/3. b.— 1938. szám. 32.753/1938. I. M. VI. szám. Pályázat a székesfehérvári kir. fiujavitónevelő intézetnél betöltendő családfősegédi állásra. A székesfehérvári kir. fiujavitónevelő intézetnél betöltendő XI. fizetési osztályú családfősegédi állásra pályázatot hirdetek. Az állással, amelyre kizáróan férfiak pályázhatnak, az állami rendszerű XI. fizetési osztályra nézve megállapított illetmények járnak, lakáspénz helyett azonban természeti lakás áll rendelkezésre. A pályázóknak a köztisztviselőkre megállapított általános kellékeknek a fennforgását, továbbá valamely tanítóképző intézeti tanfolyamnak elvégzését és legalább az elemi népiskolai tanítói vizsga letételét kell igazolniok. A pályázati kérvényeket a pályázók születési anyakönyvi kivonatával (keresztlevelével), az illetékes közigazgatási hatóság által kiállított újkeletű erkölcsi bizonyítvánnyal, — a javítónevelő intézeti szolgálatra alkalmasságot igazoló ugyancsak újkeletű hatósági orvosi bizonyítvánnyal, az elméleti képesítést, katonai szolgálatot igazoló okiratokkal felszerelve a m. kir. igazságügyminiszterhez címezve, — közhivatalban levőknek hivatali főnökük útján — a székesfehérvári kir. javítónevelő intézet igazgatóságánál kell benyújtani. A pályázat határideje 14 nap attól a naptól számítva amikor ez a hirdetés a „Budapesti Közlönyében harmadszor megjelenik. Budapest, 1938. évi augusztus hó 25.-én. 3—2 M. kir. igazságügyminiszter. 85.083/1/1938. III. a. szám. Hirdetmény. Az 1923. évi XXVIII. t.-c. alapján az angol és francia viszonylatban kibocsátott 3 és fél % -kal kamatozó törlesztéses magyar államadóssági kötvények 13-ik, valamint az 1927. évi XXII. t.-c. 3. §-a alapján az olasz viszonylatban kibocsátott 3 és fél % -os állami kötelezvények 10-ik és végül az 1923. évi XXVIII. t.-c. alapján a belga viszonylatban kibocsátott 3 és fél % -os állami kötelezvények 5-ik kisorsolása 1938. évi október hó 15.-én és a szükséghez ké 32.158/1938. XI. szám. Versenytárgyalási hirdetés. (1) A m. kir. iparügyi miniszter Pusztasomorja község villamos energiaellátására nyilvános versenytárgyalást hirdet. (2) A kiadásra kerülő engedélyokirat az engedélyesnek az (1) bekezdésben megjelölt község közigazgatási területére kizárólagossági jogot biztosít. Az engedélyokirat hatályának időtartama az első üzembehelyezési engedély keltétől számított 40 év. A megváltás joga legkorábban az első üzembehelyezési engedély keltétől számított 30 év eltelte után gyakorolható. (3) Az ajánlattevők kötelesek az (1) bekezdésben megjelölt község villamos energiaellátásához szükséges összes létesítményeket az építési engedély keltétől számított 3 (három) fagymentes hónap alatt megépíteni. (4) Csak szabályszerűen kiállított és a 44.466. 1936. P. M. sz. rendeletnek (megjelent a Budapesti Közlöny 1936. évi 71. számában) megfelelően bélyegeit és mellékletekkel egybefűzött, pecséttel lezárt és sértetlen borítékban elhelyezett, közvetlenül vagy posta útján benyújtott ajánlatok kerülnek tárgyalás alá. Az ajánlatok borítékát „Ajánlat a m. kir. Iparügyi Miniszternek a 32.158/1938—XI. sz. alatt közzétett versenytárgyalási hirdetésben megjelölt községek villamosítására“ felírással kell ellátni. (5) Az ajánlatok benyújtásának helye a m. kir. iparügyi minisztérium segédhivatala : II., Lánchid utca 2., földszint. Határideje 1938. évi október hó 1. napjának11 órája. Utó- és pótajánlatokat egyáltalában nem, elkésve érkezett ajánlatokat pedig csak akkor lehet figyelembe venni, ha azok posta útján az ajánlatok felbontásának időpontja előtt érkeztek és kétségtelenül megállapítható, hogy legkésőbb a megelőző napon lettek postára adva. (6) A beérkezett ajánlatok felbontása 1938. évi október hó 1. napján 11 órakor a m. kir. iparügyi minisztérium energiagazdálkodási szakosztályában fog megtörténni. A felbontásnál az ajánlattevők vagy azoknak írásbeli meghatalmazással ellátott képviselői jelen lehetnek. (7) Az ajánlatok tárgyában a döntés 1938. évi december hó 1. napjáig fog megtörténni, mely időpontig az ajánlattevők ajánlataikkal kötelezettségben maradnak. (8) Az ajánlattevők hitelt érdemlő módon kötelesek igazolni, hogy a vállalkozáshoz szükséges tőke felett szabadon rendelkeznek. (9) Az ajánlattevők ajánlatuk benyújtása előtt bánatpénzt kötelesek letétbe helyezni. A bánatpénz a létesítendő berendezések hozzávetőleges építési költségeinek 1%-a, az 500.000 pengőn felüli építési költség esetén pedig annak Vi%- a-Bánatpénzül készpénz vagy a 4.260/1929. M. E. számú rendelet szerint záradékolt takarékbetétkönyv, esetleg a Pénzintézeti Központ I. és II. kúriájába tartozó hazai pénzintézetek valamelyike által az említett kormányrendeletnek megfelelően kiállított kezességi nyilatkozat szolgálhat, melyet letétbe kell helyezni. A nyertes ajánlattevő vállalt építési kötelezettségének biztosítására a bánatpénzzel azonos értékű üzleti biztosítékot tartozik letétbe helyezni. A készpénzben vagy takarékbetétkönyvben letett bánatpénz egyszersmint üzleti biztosítékul is szolgál. Ha azonban a bánatpénzül letett takarékbetétkönyv üzleti biztosítékká válik, a betétkönyvre az 1929. évi 4.260. M. E. számú rendelet 8. §-a értelmében vezetendő nyilatkozat után lerovandó illetékkülönbözetet 15 nap alatt pótolni kell. Kezességi nyilatkozat igénybevételénél az ajánlat benyújtása előtt letett, a 4.260/1929. M. E. sz. rendeletben a bánatpénz céljára meghatározott szövegű kezességi nyilatkozatot a munka elnyerése esetében az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül biztosíték céljaira szolgáló kezességi nyilatkozattal kell kicserélni. Készpénzben letett bánatpénzt és biztosítékot az „Iparügyi Minisztérium, központi igazgatás, letéti számla, Budapest“ elnevezésű, 62.301. számú postatakarékpénztári csekkszámlára kell befizetni. Takarékbetétkönyvet vagy kezességi nyilatkozatot pedig Budapesten a m. kir. Postatakarékpénztárnál, vidéken a pénzügyigazgatóság székhelyén levő m. kir. adóhivatalnál kell az iparügyi minisztérium letétjébe helyezni. A csekkbefizetési szelvényt, illetve a letéti nyugtát mellékelni kell az ajánlathoz. (10) Az (1) bekezdésben felsorolt község közvilágítási kötelezettséget vállalt. (11) A beérkezett ajánlatok közül csak azok kerülnek tárgyalás alá : 1. amelyeket az ajánlattevők az A) alatti „Ajánlat“-űrlap és B) alatti ,,Árszabás“-űrlap kitöltésével nyújtottak be, továbbá 2, amely ajánlatokban az ajánlattevők a C) alatti „A villamos energiaszolgáltatás részletes feltételei“-t és a D) alatti községi képviselőtestületi „Határozat“-mintában foglaltakat magukra nézve kötelezőnek elismerik és végül 3. amely ajánlatok az E) alatti „Pályázati feltételek“-nek, az F) alatti „Műszaki feltételek”nek és az 1931 : XVI. t.-c., valamint az ennek végrehajtása tárgyában kiadott miniszteri rendeleteknek minden tekintetben megfelelnek. (12) A fenti A)—F) alatt megjelölt mellékletek a m. kir. iparügyi minisztérium segédhivatalában a hivatalos órák alatt megtekinthetők, illetve 20 P lefizetése ellenében megszerezhetők. (13) Az ajánlattevők több (alternatív) ajánlatot is nyújthatnak be. Ez esetben elégséges, ha az ajánlatok közül legalább egy megfelel a kiírási műveleteknek. (14) A m. kir. iparügyi miniszter a beérkezett ajánlatok közül szabadon választhat, az engedélyokiratot az esetleg egymagában jelentkező ajánlattevőnek is kiadhatja, ha pedig az ajánlatok egyikét sem tartja megfelelőnek, a versenytárgyalást eredménytelennek nyilváníthatja, anélkül azonban, hogy ebből kifolyólag az ajánlattevők bármilyen igényt támaszthatnának. Budapest, 1938. évi augusztus hó 30.-án. Bornemisza Géza s. k. **789 m. (kir. iparügyi miniszter. Szekszárd megyei város polgármesterétől. 15.070/1938. szám. Hirdetmény. Szekszárd megyei város tulajdonát képező „Szekszárd szálló“ kávéházi étterem és szállodai része és a hozzá tartozó mellékhelyiségek, valamint az ezekben lévő és a város tulajdonát képező bútorok és felszerelések 1938. évi december hó 1.-től kezdődőleg 12 évre bérbeadók. A bérbevételére pályázatot hirdetek és felhívom az ajánlatot tenni szándékozókat, hogy írásbeli ajánlataikat 1938. évi szeptember hó 30.-án, post folytatólag a sorsolás teljes befejezéséig a következő napokon is, mindenkor délelőtt 9 órai kezdettel a székesfővárosi m. kir. pénzügyigazgatóság húzási termében (Budapest, V. ker., Szalay u. 10—14. sz., alagsor 7. sz. ajtó) fog megtartatni. Budapest, 1938. évi augusztus hó. Székesfővárosi m. kir. pénzügyigazgatóság. Útlevelek és útiigazolványok érvénytelenné nyilvánítása. Wisinger Zoltán: Casale Monferrato-i lakos, orvos, a milánói főkonzulátus által 1937. és március hó 26.-án K. A. 793/utl. 1936/37.2012.155. szám alatt kiállított útlevelét elvesztette. Ez az útlevél ezennel érvényét veszti. Felelős szerkesztő: dr.SZÁSZ KÁROLY .