Budapesti Napló, 1899. október (4. évfolyam, 272-301. szám)

1899-10-02 / 272. szám

6 Budapest, hétfő BUDAPESTI NAPLÓ 1899. október 2. 37­. szám. SPORT. Uj vivó­klub a fővárosban. Arlow-vivóklub címmel a fővárosban uj vivóklub alakult. Az uj vivóklub alapítóit az a cél vezérli, hogy az erők egyesítésével az örvendetesen fellendülő hazai vivó­­sport fejlesztésében a fővárosi vivói élet élénkítése által hathatósan munkálkodhassanak közre. A klub alapítói sorában a versenyekről és más vivói alkal­makról előnyösen ismert vivók neveit látjuk, aminek barátasi Porzsolt Gyula, dr. Haberfeld Marcell, Nagy Béla, Kimnach László, Gáspár Artur, dr. Grauer Vilmos, Hollóssy Jenő, Szt­uh­a Sándor, Vásárhelyi fő­hadnagy, dr. Márkus Soma, báró Somaruga, akit első helyen kellett volna említeni, Arloiv lovag vivómes­­ter, a klub művezetője és még számos ismert nevű­ vívó és több katonatiszt. A klub elnökévé egyhan­gúlag Gáspár Artúrt választotta meg. A kitűzött vivói cél sikerének biztosítására a klub elhatározta, hogy a vivókat két csoportra osztja: törzs­tagok csak oly vivók lehetnek, akik már nyilvános alkalmakkor bizonyságát adták vívói kvalitásuknak, vagy vivói képességeik egyébként ismeretesek, rendes tag pedig minden vivő lehet. A törzstagok a rendes tagok számára biztosított gyakorló órákon kívül a mester­rel és egymás közt rendszeres vivói gyakorlatokra kötelezettek. A Condor Kerékpár-Egylet ma délután 3 órakor tartotta a csömöri-úti millennáris verseny­­pályán országos nyílt kerékpárversenyét. A verse­nyek, amelyeknek ezúttal kevés nézőjük volt, a kö­vetkező eredménynyel végződtek: I. Megnyitó-verseny. Távolság 1000 métergPéczely Andor M. K. Sz. első, Luerius Károly 43. T. u. 2-dik, Házas János (Vándorkedv) 3-dik, II. Nyeretlenek versenye. Távolság 1000 méter. Gidó Rezső (Condor) első, Herczeg Béla B. T. D. 2-dik, Lőw­y Arthur M. K. Sz. 3-dik. III. Főverseny. (Amerikai módra.) Távolság 5000 méter. Baumler Ede (Condor) első, Katzer Ödön (Condor) 2-dik, Greiner Frigyes (M. K. Sz.) 3-dik, Bauer Sándor (Condor) 4-dik, IV. Egyleti verseny. Távolság 1000 méter. Gidó Rezső első, Schill Gusztáv második, Novák Alajos harmadik,, V. Őszi nagy handicap. Távolság 2000 méter. Löwy Arthur (Al. K. Sz.) első, Dedits Ferenc (Ván­dorkedv) második, Katzer Ödön (Condor) harmadik, Billan József (M. U. E.) negyedik. VI. Hölgyek versenye. Távolság 1000 méter. Magér Lujza (Vándorkedv) első, Schrödter Mártha (Vándor­­ked V) második, Szentistványi Edéna (Edison) har­madik. VII. 25 kilométeres távverseny. Schvarcz Herman (Vándorkedv) első, Katzer Ödön (Condor) második, Dreilinger Nándor (Köb, K.,E.) harmadik, Komjáthy Rezső (Condor) negyedik. 1. Bajnoki verseny. A Budapesti Torna Klub ma rendezte a tétényi országúton Magyarország 100 kilométeres országúti kerékpáros bajnokságát. A verseny iránti nagy érdeklődéssel voltak sportköreink, mert e futamban találkozott ismét össze a két nagy or­szágúti rivális, Papp Ferenc és Gillemot Ferenc. A mai futás, a Papp-pártiaknak adott igazat, mert nem­csak hogy a verhetetlennek tartott Gillemotet megverte a mai futásban, hanem még a hazai rekordot nem kevesebb, mint 9 perccel sikerült nekie megjavítania. A beérkezés sorrendje a következő volt: Első Papp Ferenc Magyar Testgyakorlók Köre. Idő 3 óra 13 perc. Második Papp Gyula Magyar Testgyakorlók Köre. Idő 3 óra 30 perc. Harmadik Benke József Fővárosi Kerékpár Egyesület. *% Atlétikai viadal. A Magyar Atlétikai Klub ma rendezte szokásos őszi atlétikai viadalát az Orczy­­kerti versenypályán, díszes és előkelő közönség jelen­létében. A programmon szerepelt két bajnokság volt a mai nap szenzációja, mindkettőt a Magyar Úszó­ Egyesület jeles tagjai vitték el.­­ A 100 yardosban Schubert Ernő, a súlydobásban Crettier Rezső aratott biztos diadalt. Megemlítésre méltó még Gallotsik Sán­dornak, a Magyar Testgyakorlók Köre tagjának kitűnő futása a két angol mértföldes síkfutásban, mely távra a hazai rekordot 10 perc 443/s másodpercre megjaví­totta és mai eredményével hazánk legjobb távolság­futójává küzdötte fel magát. A versenyek eredménye a következő: 100 yardos síkfutás Magyarország bajnokságáért. Első Schubert Ernő, M. A. E. Második Koppen Pál, M. A. K. Harmadik Zimburg Ervin, M. A. K. Diskoszvetés. Első Crettier Rezső. M. U. E. 31­71 méter. Második Lencz Rezső. O. T. E. Harma­dik Buda Gy. 300 yardos junior síkfutás. Első Kauser Jakab. M. A. K. Második Uhlyárik Béla. M. A. K. Andrássy vándordíj. Első Wagner Zoltán. M. A. K. Második Purt Béla. AI. A. K. Harmadik Demkó Kálmán. Rudugrás. Első Lasse Károly. Al. A. K. 303 cm. Második Kauser Jakab. Harmadik Varga Pál. B. E. A. K. 1000 méteres kerékpárverseny. (Handicap.) Első Bihary József Al. U. E. A második Krempets József M. A. K. Harmadik Roth Sándor M. A. K. 120 yardos gátfutás. Első Barla­y Oszkár O. T. E. Második Kornay Árnád O. T. M. Harmadik Takács Га más M A.. K. Súlydobás Magyarország bajnokságáért. Első Crettier Rezső M. U. E. 1163 centiméter. A második Fóthy Nándor N. T. E. Harmadik Strauss Gyula O. E. A. K. Hármas ugrás. Első Koppán Pál M. A. K. 1286 cm. Második Lasse Károly AI. A. K. harmadik Tankó Béla Ludovikai növendék. 1000 méteres tiszti kerékpáros verseny. Első Wyda János százados. A második Orbán Pál főhadnagy. 2 angol mértföldes gyaloglás. Első Stan­ics György Sz. S. E. Második Sorgó Miklós AT. U. E. 5000 méteres kerékpárosverseny. Első Bihari József AI. U. E. A második Krempelsz József M. A. K. 220 yardos síkfutás handicap. Első Pick Mór T. K. Alásodik Pick Jenő T. K. 2 angol mértföldes síkfutás. Első Gallotsik Sán­dor AI. T. K. és B. E. A. K. Második Purt Béla M. A. K. Harmadik Schick Jakab AI. U. E. Idő 10 p. 44B/s mp. országos rekord. Olimpiai játékok Parisban. Három évvel ezelőtt Athénben keltették új életre a híres olimpiai játékokat. A rendező-bizottság a versenyek befejezé­sekor elhatározta, hogy az olimpiai játékokat 1900- ban Parisban megismétli. A nemzetközi bizottság élén báró Coubertin áll, tagjai közt vannak ame­rikaiak és minden európai nép képviselői. Ma­gyarországot Kemény Ferenc reáliskolai igazgató képviseli. A szervező bizottság elnöke gróf La Rochefoucauld, főtitkára: Fournier-Sarlavére. Az ün­nepi versenyjátékok sorrendjén a következő pon­tok vannak : Athlétikai sportok. Torna. Vívás. Vízi sportok : vitorlázás, evezés, úszás. Kerékpáro­zás. Lovagló sport, labdajáték lóháton. Játékok. Turistaság. Nyíllövészet. Korcsolyázás. A vívás ki­vételével a versenyekben csak műkedvelők vehet­nek részt. Az egyes versenyek helyét és idejét a szervező bizottság később fogja közzétenni. Verseny­díjakként csak műtárgyak szerepelnek. A központi iroda Párisban van a Rue de Varennes 47. sz. alatt. Flying Гог. A 10.000 font sterlinges Jockey Club szakest, mely tegnap dőlt el Newmarketben, távirati jelentésünk szerint, a nagy favorit Flying Fox, a westminsteri herceg Derby és Leger győztes lova nyerte meg, nyergében M. Cannonnal. A második lett Scintillant, harmadik Choson, negyedik a kisbéri Bonavista fia , Bonifax. Futott még: Gerolstein, Lancrais, Jeddah és Marjorie. Az utolsó fogadások így álltak : 1 : 8 „rea“ Flying Flex, 100: 7 Scintillant, 50: 1 Choson. Scintillant jó futása következtében nyolcszoros pénz­zel első favoritja lett a Cesarevíteknek. Adria. A gróf Apponyi Antal nagy szárma­zású anyakancája Adria, amelyet tudvalevőleg Német­ország lótenyésztő egyesülete vett meg gróf Apponyi­­tól, a Hoppegartenben tegnap tartott árverésen csak 9000 márkáért kelt el, Triumphtól származó csikójá­val együtt. May V. vette meg, de a lótenyésztő egyesület nagyon rossz üzletet csinált vele, mert csaknem háromszor annyit fizetett volt érte gróf Apponyi Antalnak.­ ­ Őszi lóversenyek. (Ötödik nap.) — A Budapesti Napló tudósitójától. — Budapest, október 1. A hatvanidij megszégyenítette az idei nagy szenzációkat a Király-dijtól kezdve a Legerig, ha nem is finish dolgában, de abban biztosan, hogy napsugaras napján több ember tolongott a verseny­téren, mint eddig bármikor. Hogy ez miért történt, azért-e, mert Attila galoppjára kiváncsiabbak voltak az emberek, mint István napján a Zászlós futására, ezt hadd fejtse meg az utókor, de annyi historikus faktum, hogy annyi új tizes és egyáltalában annyi pénz a régi jó világ óta nem fordult meg a totaliza­­tőrön, mint ma. A legöregebb totalizatőrgép , sem emlékezik erre a forgalomra s a legöregebb totaliza­­tőrhivatalnok sem fizetett ki még annyi ticketet a nyerőknek, mint a mai favoritos napon. Ami a sportot illeti, nem csalódtunk, amikor Attilába helyeztük bizalmunkat a hatvani­ díjban. A bookmakereknél Culturet, Bohót és Attilát csaknem egyenlően fogadták, a finish azonban már el is dőlt akkor, amikor Smith jönni kezdett Attilával: a Derby crack biztosan verte társait. Két favorit társa, Bohó és Culture a két legutolsó lett, Lili és Berceuse ellen­ben, a két pacemaker a második és harmadik helyre jutott. Érdekes volt még Zászlós győzelme az állam­­díjban. Wilton ugyan, aki Vivőt ülte, rászedte Zászlós jockeyját Rumboldot és sarkantyúzta a lovát, amikor még könnyen ment, hogy így tévedésbe ejtse ellen­felét, de ez a verseny megmutatta, hogy Zászlós olyan jó ló, hogy vele még elajándékozni sem lehet versenyt. Máskülönben a mai verseny is olyan volt, amely fekete belükkel lesz bent a bookmakerek kalen­­dáriumában, amint ezt az alábbi eredmények mu­tatják : I. Eladóverseny. Díj 2000 korona, távolság 1600 méter. Egyedi A. Ártatlanja (Walasek) első, Péc­h( A. Ornhill (­oole) második. Ottó főherceg Scipio (Kapusek) harmadik. Futottak még: Veloce és Kékes. ítélet: Biztosan 1 és fél hoszszal első, 1 és fél hoszszal harmadik. Totalizatőr: 6 : 23. Helyrefogadások: I. 25 : 55. II. 25 : 34. II. Il­od osztálya eladóverseny. Dij 3000 korona. Távolság 1400 méter. Geist G. Szomorúja (Sharpe) első, Mr. Lincoln Sundaja (Bulford) második, Blasko­­vich E. Avar II.-je (Rumbold) és gróf Hunyadi J. Diverje (Poole) holtversenyben harmadik. Azután Gecko, Gourgandine, Fragile, Y. Swertbread, Bence és The black Prince. ítélet: könnyen két hoszszal első, négy hoszszal harmadik. Totalizatőr: 5 : 16. Helyrefogadások : L. 25 : 40, II. 25 : 55, III. 25 : 64 (Avar II.), 75 (Diver). III. Állam dij. Dij 5000 korona. Távolság 2800 méter. Mr. L. Wood Zászlósa (Rumbold) első, báró Harkányi J. Vívója (Wilton) második, gróf Forgách J. Kisasszonya harmadik. Futott még: Szeszély II. ítélet: Küzdelem után háromnegyed hoszszal első, tiz hoszszal harmadik. — Totalizatőr: 5 :7. Helyre: I. 25 : 25 II. 25 : 25 IV. Hatvani díj. Dij 10.000 korona. Távolság 1100 méter. Gr. Festetich T. Attilája (Smith) első, gróf Andrássy T. Lilije (Gilchrist) második, gróf Festetich T. Berceuseje (Park) harmadik. Futottak még: Bohó, Culture. — ítélet: Biztosan egy hosz­szal első, három hoszszal harmadik. Totalizatőr: 5 : 10. Helyre : I. 25 : 42 N­. 25 : 90 V. Nyeretlen eladó kétévesek handikapje. Dij 2000 korona. Távolság 1000 méter. Gróf Wenck­­heim D. Ne engedje (Adams) első. gróf Kinsky Zd. Alelellaja (Gilchrist) és Sellinger R. Bilm­erje (Wil­ton) holtversenyben második. Futottak még: Aladame, Wild Evelin, Khismet és Ariadne. ítélet: Biztosan háromnegyed hoszszal első, holtverseny. Totalizatőr: 5 : 12. Helyrefogadások: I. 25 : 32, II. 25 : 39, III. 25 : 39. VI. Kétévesek Handicapja. Díj 3000 korona. Távolság 1000 méter. Péchy A. Rózsi­ja (Sharpe) első, Dreher A. Antigone-je (Wilton) második, Mr. C. Wood Retford-ja (Prudames) harmadik. Futottak még: Al­erweil Fidel, Mariette, Felleg II., Swetheart, Ellud­, Modor, Du­nur, Des Grieux, Mars, Wabern de Loire, Bosszú és Popovka. ítélet: Biztosan fél hosz­szal első, fél hoszszal harmadik. Totalizatőr 5:19, helyre I. 25:47, II. 25 :87, III. 25 : 36. TÖRVÉNYSZÉK. §§ Kisegítő bíró. Az igazságügyminiszter Derstőffy Géza budapesti táblai bírót a Kúriához ki­segítő bírónak rendelte be. §§ Törvényszéki orvosok tanfolyama. Az éven­ként szokásos törvényszéki orvosi tanfolyam október 2-ikán kezdődik. A tanfolyamra jelentkezett orvos­­doktorok ugyanakkor déli 12 órakor jelentkeznek az új Szent János-kórházban a kurzus idejének meg­beszélése végett. Az előadásokat dr. Minich Károly egyetemi tanársegéd, törvényszéki orvos tartja. §§ Bosznia a magyar kúria ellen. Harsányi Albert ügyvédnek virágzó irodája volt Bosznia egyik legélénkebb forgalmú városában Brcskában, ahol közszeretetnek és általános népszerűségnek örven­dett. úgy kell, hogy a magyar ügyvéd fényes pozí­cióját némely ellensége megirigyelhette, mert külön­ben a mi fogalmaink szerint szinte érthetetlen lett volna az a párját ritkító üldözés, amelynek eredmé­nye aztán nemcsak az előkelő nagy iroda tönkre­­jutása, de az üldözött ügyvéd hosszú évekig tartó méltatlan szenvedése, sőt családi életének is teljes feldúlása lett. Történt ugyanis még 1895. ápril havá­ban, hogy Harsányi egy unokahuga lakodalmára haza­jött Magyarországra s távollétét felhasználva valaki egy elszámolási viszonyból folyó differenciák miatt őt feljelentette. Hogy ez a feljelentés a ■ dom­i-tuzlai államügyésznél minő kedvező fogadtatásra talált, mutatja az, hogy a saját indítványára történt törvé­nyes idézés eredményét le sem várva, Harsányit a hajdú­dorogi csendőrséghez intézett távirati megke­reséssel bírói intézkedés nélkül, törvény ellenére és saját szakállára egyszerűen letartóztatta. Hetekig volt a szerencsétlen ügyvéd előzetes letartóztatásban anélkül, hogy a boszniai bíróság az eljáró debreceni kir.tervszék­­nek akár az elfogatási parancsot megküldte, akár a ki­adatás iránt való eljárást folyamatba tette volna. Hiába voltak a sürgetések, úgy hogy végre is a debreceni törvényszék a terhelt magyar állampol­gárságának és saját illetékességének megállapítása után Harsányit szabadlábra helyezte. A vizsgálat aztán megindult és az időközben célszerűségi okokból de­legált zombori törvényszéknél folyt hosszú éveken át, mert a boszniai hatóságok késlekedése és a magyar bíróság megkereséseinek hanyag teljesítése, az akták folytonos vándorlása minduntalan akadályokat gör­dített az eljárás befejezése elé. Végre ez is be­következett, úgy a említett törvényszék, mint a szegedi királyi tábla, valamint a folyó évi junius havában 4830/1899. B. szám alatt hozott határozatá­val a kir. Kúria is, a följelentések alaptalanságának kiderítése után a bűnvádi eljárás megszüntetését el­rendelte s ezzel az ötödfél éven át meghurcolt ügy­védet teljesen rehabilitálta. Ali természetesebb, mint az, hogy a legfőbb bíróság határozata után a zaklatásoknak vége legyen s a tönkretett áldozat extanianciájának újraalakitása."

Next