Budapesti Orvosi Újság Mellékletei, 1907
Bőr- és bujakórtan - 1907-02-21 / 1. szám
4 Bőr- és bujakórtan vonatkozásba. Nevezetesen, miként azt Johanessen állatkísérleteiből tudjuk, maga a serum fehérjéje az, amely a serumexanthemát kiváltja. E theoria ma már megállapodott ténynek vehető, hiszen ismeretes épen az utolsó éveknek theoriás kutatásaiból, hogy minden , idegenfajtájú fehérjés anyag erős reactiót válthat ki a szervezetben; legyen ez az idegen fehérje állati vagy növényi eredetű. Biológiailag teljesen mindegy a szervezetre nézve, és arra egyazon kategóriához tartozó elváltozásokat és reactiókat indít meg, akár a baktériumok mérges fehérjéje, akár a mérges állati fehérje (kígyóméreg, skorpióméreg, méhméreg), akár a magasabb növényekben található fehérjés mérgek bármelyike, mint a ricin, crotin, hat rea. Az idegen vérsavó is, mint erre vonatkozó vizsgálatokból kiderült, a szervezetre káros hatással lehet; e káros hatás annál intenzívebb, minél távolabb áll az idegen fajta az embertől a Darwin-Ше sorban. Egészen közel egymáshoz álló, rokon fajták egymás vérsavóját aránylag nagyobb, kóros tünetek nélkül simán viselik el; ellenkezőleg pl. a békának, az angolnának vérsavója a legnagyobb mértékben mérges az emlősökre, az emberre. Ismeretes pl., hogy az angolna vére e tekintetben különös helyet foglal el, amennyiben vére vigyázatlan elbánás mellett a konyhaszemélyzetnek esetleg megvágott ujján át a szervezetbe bejutva, abban nem ritkán a kígyómérgezéshez sok tekintetben hasonló mérgezési tüneteket váltott ki. Hogy tehát a serumexanthemákat nem az antitoxin, hanem a serum maga, illetve annak fehérjéje hozza létre, az ezek szerint könnyen megérthető és elfogadható, azonban miként látni fogjuk, e theoriás felvétel magának az exanthemának keletkezését és pathogeniáját nem magyarázza meg. Sok tekintetben érdekesek az exanthemák; közel hozzák — mint összekötő domíniuma a két tudománynak — a dermatológiát a serologiával, és érdekes perspektíváját nyitották meg nemcsak e két disciplina egyes kérdéseinek, hanem az általános biológia egyes még függő kérdőpontjainak. Először is tehát meg kell ismerkednünk magával az exanthemával, annak fellépési idejével és körülményeivel. A szervezetbe pl. a bőr alá bevitt idegen vérsavó onnan 1—2 óra alatt még akkor is felszívódik, ha (amit pl. a Moser-féle vörhenyserum-kezelés megkíván) a serum mennyisége 50—100—200 cm3-t is kitett. A serum felszívódása után pár napig semmiféle kóros tünet nem észlelhető; hirtelen azonban 8—12 nappal az injectio után megváltozik a kép. Általános rosszullét, láz, mirigyduzzanatok, néha bronchitis, diarrheák, sőt ritkán dysenteriás tünetek, fehérjevizelés, oedemák kíséretében, többnyire azonban minden egyéb kísérő tünet nélkül fellép az exanthema, amely rendszerint urticaria képében jelenik meg. Az incubatio idejében az illető egyén rendesen teljesen jól érzi magát, csakis néha észlelt Pirquet egyes általánosabb tüneteket az incubatio idejének vége felé, melyek között a kissé rosszabb közérzés mellett főleg az apró mirigyduzzanatok domináltak. A leírt tünetek legtöbbnyire abortive jelentkeznek, főleg pedig olyan esetekben, amikor aránylag kevés idegen serum jutott be a szervezetbe; épen ez az oka, hogy Pirquet fellépéséig, főleg serumexanthemákról szóltak az észlelők, akik rendesen a diphtheria-serum után fellépő kóros tüneteket vizsgálgatták, amely serumból 10—20 cm 3 kerül átlagosan egyszerre a gyermek testébe. Ilyen kis mennyiségű serum csakis exanthemát — és azt is csak — az esetek kis számában hozza létre. Hartung pl. részben a német Reichsgesundheitsamt hivatalos adatai, részben magánadatok alapján (7019 számazott eset) 9-3°/0-ra teszi a serumexanthemák számát. Azóta hogy erősebb diphtheriaantitoxint tudunk előállítani, hogy tehát a befecskendett serum mennyisége csökkenthető volt, az anélkül, hogy a szervezetbe bevitt antitoxin mennyisége csökkent volna, szóval a magas antitoxin-értékű serumok használata óta, ez az arányszám leszálltRittersham adatai 1902-ből) 6’45%-ra. Ennélfogva nem csodálható, hogy a gyakorlatban csakis az exanthema tűnt fel, főleg pedig azért, mert nem ritkán még neves észlelők sem tudtak éles határvonalat húzni serumexanthema és a diphtheria reconvalescentia idején másodlagos fertőzményként fellépő skarlát között, annyira hasonlít néha az előbbi külső körülményeiben a másodikhoz. Pedig hogy már a prognosis, a separálás stb. tekintetében a benignus serumexanthemában szenvedő beteg más elbírálás alá esik a skarlátosnál, azt fejtegetnem felesleges. Pirquet az eddigi észlelőkkel ellentétben olyan klinikán, az Escherich-én, dolgozott, ahol nagy serummennyiségek kerültek beoltásra. A Moser-féle skarlátserumból, mint említők, 100—200 cm3 is beadható, sőt a szerzők épen ezektől az adagoktól láttak szép sikereket; ilyen mennyiségek beoltása pedig már az esetek nagy többségében nemcsak a serumos kiütést váltja ki, hanem ezzel karöltve és bizonyos időbeli összefüggésben a többi vázolt kóros tünetet is. Pirquet tehát abban a helyzetben volt, hogy felismerte azt a körülményt, miszerint a serumos exanthema csakis legállandóbb, legkönnyebben megfigyelhető, és ezért meg is figyelt alkotó eleme egy egész, typusos, és a többi ismert betegségtől élesen elkülöníthető tünetcsoportnak, amelyet ő sérumbetegségnek el is nevezett. Jegyezzük meg, hogy ez elnevezést ma a szerzők el is fogadták (maladie du sérum, malattia di siero stb.), documentálva ezzel azt, hogy a Pirquet felfogását e betegség lényegéről és önálló létéről elismerik. Említettük már, hogy a kiütés a legállandóbb és néha egyedüli tünete a sérumbetegségnek. E kiütés sokféle alakot ölthet; leggyakrabban csalánkiütés formájában jelentkezik ; máskor összefolyó vagy foltos, (skarlátszerű), erythemás (kanyaróhoz hasonló) végül — a legsúlyosabb alakokban — exsudativ jellegű polymorph kiütések észlelhetők. Általában véve mondhatjuk, hogy sem a serum mineműsége, sem pedig mennyisége direct, egyenes vonatkozásba nem hozható a kiütés formájával; egyazon serum különböző egyéneken különböző alakokat hoz létre; ellenben mint Pirquet megjegyzi, a bőrnek reactioképességében kell keresnünk az okát a kiütés jelzett különbözőségeinek. Tényleg Pirquet-nek e tárgyra vonatkozó, rendkívül alapos és kimerítő munkájában. (Die Serumkrankheit 1905. Deuticke) találunk egyes észleleteket, amelyek e felfogás helyessége mellett tanúskodnak, így látjuk pl. hogy egyes eseteiben testvérek serumexanthemája egyazon képet mutatta. Lehetne ugyan felvetnünk azt a kérdést, vájjon nem tartalmaz-e a vérsavó különböző anyagokat, amelyek közül az egyik pl. az urticariát, a másik az 1. szám.