Budapesti Szemle. 1875. 9. kötet, 17-18. szám
18. szám - ZSÁK MÓR. Beszély. – Jerrold Douglas után. Belényesi Gábortól
„Hát, az ilyesfélékben," duzzogva morgá Hermann, „úgy tartom, egy némelyikünknek még a dobosokénál is roszabb a sorsa." „Fogd be a szádat, Hermann," tanácsla Mariska , „ne ingereld Ferkót." „Ingerelje a hóhér s engesztelje is meg aztán!" morgá magában Hermann. „Kicsoda morog ott — te-e Hermann, vagy az eb?" Gyalár letette Mariskát a térdéről s a lázadóhoz közeledve úgy a szeme közé nézett, hogy reszketett belé. Gyalár feleletet várt. „Az eb," válaszolt Hermann ama négylábúhoz nem méltatlan hangon. Gyalár nyugodtan székébe ereszkedett s Mariska ismét elfoglalta trónját a Ferkó térdén. „Legnagyobb gyöngéje Hermannak," szólt Csomor, „hogy nem hallgat a józan észre. Megrabolna egy kapitányt mind írztól, a mi hivatalát egy batka érővé teszi, mások munkájának dicsőségétől és hasznától." „Hallgass Csomor — hallgass," szólt Mariska, ránczba szedett homlokkal fordulva a gúnyolódóhoz, aki sötét skarlátpirosra gyúlt e dorgálásra. A Mariska szavára mintha a haja is véresebb lett volna. „Szűkkeblűség," folytatá a megélénkült Csomor, „szót tenni ilyen csecse-becséért. Minden ilyen haszontalanság a kapitány jogos illetménye, úti költségei és más nemű értesítményeire tett kiadásai kárpótlásában." „Jól mondod, Csomor!" s Mariska kegyteljesen mosolygott a ravasz kígyóra, aki épen akkor készült, hogy megmarja. „Persze, nem csodálnám, ha azt az órát a makra-pipai kékszemű leánynak szánta volna. Szelíd és nyájas egy teremtés , aztán, tudod Hermann, a kapitány nagyon szereti a kék szemeket, azt mondja : olyan ártatlanok." Az egyiptomi áspis-kígyó mérge nem gyilkosabb a Csomorénál. A szíven talált Mariska, kinek keblében egy üdült seb sajgott, reszketve pattant fel, mintha új nyilat lőttek volna a hegedt sebbe. Szemei szikráztak dühében, izmos nyaka oszloppá szélesedett; szénfekete fürtöi amúgy borzongtak, mintha szél lengette volna, ajkain születien hangok szakadoztak ; neki ugrott Gyalárnak mint egy macska s az órát