Budapesti Szemle. 1898. 93. kötet, 253-255. szám
253. szám - GRÓF ZICHY JENŐ UTAZÁSA A KAUKÁZUSBAN. – Herman Ottótól
dalmas, hogy a Széchenyi-expeditiót, melynek eredményét a művelt világ leghatalmasabb földrajzi areopagusa a legnagyobb díjjal, a Ritter emlékére alapított aranyéremmel tüntette ki, elnyerte a legmodernebb szervezésű expeditiók reklámzaja, mely a komoly, tudományos méltatásnak — kivált itt nálunk — nem kedvez és nagy akadálya annak is, hogy a komoly, tudományos, beható megvitatások során megérlelt tervektől megdobbanjon a nemzet szíve, mint megdobbant a skandinávoké. De e sorok czímére térve, vétenék az igazság ellen, ha azt mondanám, hogy Zichy Jenő gróf merőben kerülte légyen a külföldi nagyságok véleményét. A sajtó tudatta, hogy Berlinbe Bastian és Yirchow tekintélyéig ment; ott be is vádolta a magyar tudományos akadémiát; bíztatást is nyert, de a tárgyalások menetének hiteles képét hiába kerestem a német ethnographiai, geographiai és anthropologiai irodalomban, ami nélkül pedig a valódi megérlelés el sem képzelhető , tudniillik Nansen eljárása értelmében. Dr. Bastian kijelentéseire nézve későbbre hagyva az észrevételt, áttérek a Zichy Jenő gróf expeditiójának előzményeire. Alig akad magyar ember, a ki a közéletet csak némileg is, különösen a sajtó közvetítésével, figyelemmel kíséri, a ki ne ismerné gróf Zichy Jenő nevét; — ezernyi-ezren színről színre is tiszteljük. Mint a kéneső csöppje, mely minden rezzenésnek enged, úgy gördült és gördül köztéren, tanácskozási termekben, úton-útfélen. Ma exkirályt vadásztat meg, holnap a törvényhozási teremben sürög-forog, odaperdül a bohémé körébe, mozgat az iparosság ügyében. A székesfehérvári országos kiállításnak eleven motora, az 1885-iki budapesti országosnak kovásza, ki már reggeli szürkületkor talpon van s mesternek, inasnak, intéző tisztviselőnek kiáltja a buzdító, üdvözlő szót; mindent könnyedén vesz, sohasem komolykodik s épen ezzel elejét veszi sok összeütközésnek; szóval ebben az irányban, ezekben a szerepekben a köznek kedves embere, a kit mindenki szívesen lát és mosolylyal kísér. S a mikor mi már így megszoktuk és megszerettük, Zichy Jenő egyszerre elénk be áll azzal, hogy őt a legkényesebb szaktudomány terén komolyan vegyük ; rögtön és azonnal. A sajtó szava végig harsog a haza terein: a gróf Zichy Jenő tudósokkal tanácskozik»; majd: «számos új, eddig ismer