Budapesti Szemle. 1905. 121. kötet, 337-339. szám

339. szám - ARANY HUMORA. (II.) – Szinnyei Ferencztől

rasztalja őket, majd komolyabb hangot üt meg, mikor a sze­gény hazát s a szegény magyar költőt említi, s heines for­dulattal végzi: Felelnék rá, de hát minek ? Elhal számon a felelet. Jó atyafi, hadd fizetek! Kérem azt a körlevelet. A következő két évben (a szabadságharcz éveiben) nem írt humoros lyrai verset, csak egy erős satirát Magyarországra (Eldorádó, 1848.) 1850-ben kezdődik, mint már mondottuk, lyrájának első humoros periódusa, mely 1855-ig tart. Itt már kitárul előt­tünk humorának változatos gazdagsága. Téli versében (1850) Petőfire emlékeztető derült tréfálkozással fumigálja a telet meleg kályhája mellett ülve. A kopott thema Arany humo­ros előadásában újnak tetszik. Mosolyog a «vaksi holdon», a mely hiába les szerelmesek után, kik bizony nem enyelegnek odakünn, mert «nagyon szabad künn a szabad» és gúnyosan nevet az Adél «hideg hókebléről» verset faragó fűzfapoétán. Ugyanilyen hangú Háziuraság (1850) czímű verse, melyben eldicsekszik költő barátainak, hogy ő «háziúr» s hogy milyen nagy dolog a háziuraság. Alaphangja komoly, forrása a költő őszinte megelégedettsége. Érezzük, hogy örömében szeretne komolyan dicsekedni, de röstelli s azért egy-két humoros megjegyzéssel enyhít a komolyságon. Olyan ez a vers, mint egy komoly kifejezésű arczkép, melyre a mester egy-két futó­lagos ecsetvonással mosolyt varázsol. A világ (1852) tréfás hasonlatok sora: a világot a költő kopott szekérhez, régi mentéhez, tói malomhoz, vén muzsikáshoz, rozzant csárdá­hoz s végül részeg emberhez hasonlítja. Humoros elmélke­dés. A Hajnali kürt (1851) tulajdonképen a vadászkürtök harsogásának s a vadászcsapat lármájának mesteri leírása, humor csak az utolsó versszakban van, melyben a költő, kit - ágya nem bocsát» a tovasiető vadászcsapatnak lustálkodva jó mulatást kiván s magának «jó éjszakát.» Az Érzékeny búcsúban Béranger módjára (1851) kopott, elnyűtt kabátjától búcsúzik. Első sora: «Télen nyáron nincs több, csak egy kabátom. Tompa ismert népdalának kezdő sorát parodisálva mindjárt mosolyra indít bennünket. A búcsú komolyságának s a búcsú tárgyának ellentéte a legteljesebb

Next