Budapesti Szemle. 1908. 133. kötet, 373-375. szám
373. szám - ÉRTESÍTŐ - Barabás Ábel: Petőfi. – h. j.
A magyar nép erkölcsi felfogása. A magyar nép szívós kitartása az eszmék szolgálatában. Az irodalom észreveszi a népet. S végül: Petőfi, mint a nagy irodalmi reform végrehajtója. A mutatós tartalomjegyzékben közben ily kérdések keltik föl az olvasó érdeklődését: Mivé lett volna Kant Görögországban, és Plátó a Keleti-tenger partján ? Miből ered a magyar conservativismus ? Mi idézi elő a cultura iránti szükségleteket ?» E kínos kérdésekre Barabás tömörsége rendesen egy mondattal felel. S kötelesek vagyunk megtudni a bölcs végzést: «Ha Kant nem Königsberg egyhangú környékén, hanem Görögország valamelyik tengerparti városában születik, nem írja meg a Tiszta ész kritikáját, hanem jeles műtörténész lett volna belőle. Plátó pedig, ha a Keleti-tenger partján élt volna, komor és fenséges hőskölteményekbe öntötte volna lelkét.» Nem a banalitás a bántó itt, hanem a modor, melylyel szerzőnk azt az olvasó elé viszi. Közhelyekre oly büszkén mutat rá, mintha csupa eredetiségre bukkant volna a gondolat birodalmában. Az effajta régiségek untalanul ismétlődnek a könyvben s azt látszanak bizonyítani, hogy szerzőnk fölöttébb tiszteletben tartja másnak gondolatait. De az egész hosszú Bevezetés is fölösleges. Petőfi Alföldszeretetét meddő dolog a honfoglaló ősök természetéből leszármaztatni, mert e gondolatban igazság sincs. Tanulságosabb lett volna annak elemzése, hogy melyek az örökölt szláv vonások költőnk természetében, mennyiben alakította át ezeket a magyar nép és föld szeretete s mint tükrözi őket költészete. Petőfi Alföldszeretetét eléggé magyarázza születése, neveltetése, gyermekkori emlékei, szabadságvágya stb., üres fontoskodás visszamenni B a Don és Volga folyamok közt elterülő végetlen zónákra, húsz emberöltő előtti időkre, hogy a költőt megérthessük. Könyvünk első része Petőfi életét tartalmazza, mint említettük, Ferenczy munkája alapján. E mű megjelenése idején az az óhaj hangzott fel, hogy az összegyűjtött anyagból most már egy régi műbírálónk írja meg Petőfi méltó életrajzát. Barabás, úgy látszik, ilyesmire gondolt, mikor Ferenczyt az adatoktól «megtisztítottál). Mit, «adatok bősége»! A gondolkodó magasabban repül s a szellemi arczképet» varázsol elő, amelynek láttára tudós és laikus egyaránt rámondhatja: ez Petőfi.» Csakhogy Faguet legyen, aki ezt sikerrel teszi meg. De szerzőnk sem veszti el szerencsére egészen a földet lába alól. Ha évszámokkal él az