Budapesti Szemle. 1917. 169. kötet, 481-483. szám

481. szám - FERENCZ JÓZSEF KIRÁLYUNK EMLÉKEZETE. – Beöthy Zsolttól

FERENCZ JÓZSEF KIRÁLYUNK EMLÉKEZETE. Az egyetemen, 1916. deczember 9. Királyunk meghalt. A gyász, mely reánk borul, nemcsak egy nagy veszteség fájdalmát jelenti, nemcsak annyit, hogy elvesztettünk valakit, kinek atyai kezében nemzetünk sorsával a mi sorsunk félszázad óta bizton nyugodott s a kit millió és millió magyar testvérünkkel együtt tiszteltünk és szerettünk. Gyászunk sajátos elfogadását elhúnyt urunk egyéniségéből meríti, abból, hogy király volt nemcsak jogi és politikai, hanem erkölcsi értelemben is. Meríti még uralkodásának hosszú tartamából, hogy atyai kezét atyáink és nagyatyáink érezték, hogy a mi kép királyról akár legöregebb kortársunk lelkében él, az mind az ő személyéhez van kötve, az ő képe. Maga szinte fogalommá lett, melynek változására, mulandóságára, időnek alája vetett­ségére nem is gondoltunk. Mióta eszünket tudjuk, a király és Ferencz József egy volt ; a király és az elme bölcsessége egy volt ; a király és a szívnek csöndes, nemes jósága egy volt ; a király és a fáradhatatlan kötelességérzet, a tántoríthatatlan igazságosság meg a véletlen türelem egy volt ; a király és a lelkiismeret, az életvezetésnek legfelső erkölcsi példája egy volt. Ezek a kapcsolatos fogalmak most már csak reményeink egében keresik egymást s bízunk régi istenünkben és új királyunkban, hogy újra meg is fogják találni. Boldogult királyunk hatvannyolcz esztendős uralma nem is egy uralkodásnak, hanem egy egész kornak emlékét hagyta lelkünkben s fogja fölébreszteni utódaink lelkében. A nemzeti újjászületés és a nemzeti munka kora volt ez, félszázad óta oly zavartalan, oly czéltudatos, oly sikeres nemzeti munkáé, a­milyet történetünk utolsó négy századában ilyen békén, ilyen hosszan és ilyen uralom alatt sohasem végezhettünk. Ez az egész kor magán viseli elköltözött uralkodónk személyiségének Budapesti Szemle, CLXIX. kötet, 1917. 1

Next