Budapesti Szemle. 1935. 239. kötet, 695-697. szám
695. szám - IRODALOM - 2. Három új regényes életrajz. – (Mészöly Gedeon: Földiekkel játszó… – Dr. Nagy Sándor: Egy fiatal élet rapszódiája. – Mohácsi Jenő: Lidércke.) – k. l.-tól
babérokkal kecsegtető divat eredménye gyanánt. Bizonyára hálás és szép feladat az író számára egy-egy kiváló egyéniség életéből merített tárgynak vagy akár egész életének feldolgozása is regénnyé, ha feladatát a regény szelleméhez és követelményeihez híven oldja meg , ha hősét korába és környezetébe helyezi s emberi és művészi vagy történelmi mivoltában meg tudja értetni. Ennél azonban lényegesen kisebb becsvággyal indul útjára ezeknek az «életregények»-nek nagy része s megelégszik azzal, ha néhány «regényes» mozzanatot csap hozzá az egyébként ismeretes életrajzhoz. Ez a divat a regényírás terére vont újabban olyan írókat is, kik eddig még nem próbálkoztak ezen a téren s fellépésük bizonyos mértékig meglepetés-számba megy. Mészöly Gedeon, a szegedi egyetem nyelvész-professzora, Csokonai «életregényé»-t írta meg. A szerelem édes szavú dalnokának s az országot széltében-hosszában bebarangoló peregrinusnak élete első tekintetre kész regénytárgynak kínálkozik ; de ilyen gyanánt csak úgy aknázható ki, ha vagy Lillával való szerelmét írja meg a feldolgozó, vagy annak a világnak adja színes és gazdag rajzát, amelyben Csokonai forgott. [Mily bőséges anyaggal kínálkozik erre az akkori Debrecennek és kollégiumának, Komárom társadalmának s a dunántúli nemesházaknak élete! Regényének címével maga Mészöly hívja ki az összehasonlítást Csathó Kálmán regényével (Földiekkel játszó égi tünemény) , de míg Csathó Csokonai és Lilla szerelmét választja tárgyául s e köré csoportosít mindent, addig Mészöly a művészi szerkesztésnek minden igénye nélkül az életrajz fonalán mondja el mondanivalóit, úgy hogy akár irodalomtörténeti dolgozatszámba is elmehetne «regény»-e. S nemcsak maga az egész könyv, hanem számos részlete is arról tanúskodik, hogy a szerző érdeklődését inkább a művelődéstörténeti szempont, mint a művészi cél irányította. Lapokon keresztül iktat be hosszú Csokonai-leveleket, melyek őt, a nyelvészt különösebben érdekelték, gyönyörűségét találta bennük, de azt a legjobb akarattal sem mondhatnók, hogy valami különösebben «regényesítenék» a történetet. Egyes fejezetcímei is (Paraszt dal, olasz dal, Az ő poézisának természete, Dorottya és Árpádiász) inkább értekezésre utalnak, mint regényre. Egyébként maga az író is visszautasítja még a föltevését is annak, hogy regényírói mesterkedés»t az, hogy «szépíteni akart volna Csokonai tiszta alakján», hogy «mesévé akarta volna Őt tenni]. S mintegy az epikai hitel kedvéért befejezésül terjedelmesebb részletet idéz Domby Márton Csokonai V. Mihály élete című, 1817-ben kiadott művéből, mintegy a kortárs-életrajzíró tükrében akarja bemutatni a maga igazolásául hősét.