Budapesti Viszhang, 1853. január-április (2. évfolyam, 1-28. szám)
1853-03-31 / 26. szám
ja be vitorláit, de úgy hisszük , hogy e messzeszállítás alatt egyetlen egyszer sem fog vámot fizetni, s nehezen foghatják el tiltott áruk csempészetéért. Hát a háborúból mi lesz ? A várakat egészen be kell tetejezni, különben akármikor beleszállhat az ellenség s a várparancsnok nyitott ablakain köthet ki. Vagy fölviszi magával a bombászokat s ha tetszik a legvitézebb tábornok orrára bocsátja. A hadi cselek pedig csupán föld alatt történhetők, különben az ellenség akár a szuronyok hegyére szállhat mint a sólyom madár. A retiráda pedig úgy történik , hogy a vesztes fél tüzet rak maga alá , egy „téged Isten dicsérünket“ mond s elrepül a másik orra elől. A nő elszökhetik akár Konstantinápolyba s azt mondja, hogy csak Soroksárra akart menni s a szél fútta oda. A férj pedig épen a világból is kifuvathatja magát, ha az idilli életre reá unt Aztán mondja valaki, hogy a találmányoknak nincs befolyásuk az emberi társaságra! ** Husvét hétfőjén a belvárosi arany kéz-utczai kisdedóvó intézet javára hangverseny volt a festészeti akadémia teremében. Részt vettek benne : Székely Imre , Tély Róza, Kőszeghi, Szűk és egy ballada elszavalásával Jókainé. ** Irodalmi újdonságul megemlítjük mikép Müller Gyula három kötetet ad ki ,,Fá tóa 1 képek“ czim alatt Vahot Imre munkáiból. Egyik divatlapunk örvendetes tudomásul megjegyzé közelebb hogy a magyar lapok előfizetőinek száma csaknem kétszer oly nagy most mint volt a múlt év végén. Ez igaz, hanem a felhozott számok nem állanak. Először is nyolc lapunknál több van ha a gazdasági s egyházi lapokat is számítjuk, s másodszor a múlt őszön csak a postán is több előfizető kapott lapot 2800-nál, pedig Budapesten is van néhány száz előfizetőjük a magyar lapoknak. Jelenleg bizonyosan többre megy a valamennyi magyar lap előfizetőinek száma 6000-nél. Igaz hogy még e számra is azt mondhatja akármely jóakarónk: Hol hát az a nyolcz milliónyi magyar nép ? — Mert másutt hihetlennek látszik az hogy ennyi lélek között csak hatezer olvasó akadjon. — Levél-tárcza. (t. 1.) Szeged, mart. 23. Rész az idő , rész az út, de talán csak nem késem el! Komoly az idő , egész a sírásig , de ugyan könnyezik is... S miért ne mondhatnók, hogy regényes is ? Hiszen — daczára némely íróknak — a tájnak vagy időnek is regényessége vagy kietlensége saját kedélyünktől függ. . . A boldog szerelmes mindent rózsaszínben , tehát regényesnek lát, még a saharát is , míg a szerencsétlen ugyanazon tájakat fekete színben, — mint kedélye — kietleneknek látja. De nem vitatom , hiszen nem vagyok sró , — még csak írnok sem. Még egy pár nappal előbb féltünk, hogy a hó egészen elborít, most meg az özönvíztől—és sártól félünk. Annyi bizonyos, hogy eső nélkül is van , és lesz sarunk elég ! S a házigazdák kiszámíták a szobában , mennyire emelik fel a lakbért, de azt is, mennyire emeli fel a víz — az imitt amott szégyenkedő pallókat. . . Azért nem is javítják. Minek is a járda ? Rosz az idő — elég hogy lakkal látnak el bennünket. . . Tehát csak legyünk honn — alkotni. . . De azért, hogy oly roszak a járdák, a szerénységből olykor-olykor meg kell osztanunk a lovagokkal is . É s köszönje meg a gyalogos, — ha kitérhet . . s a sáremléket haza viheti. A tápéi gyékényeseknek pedig csupa vendégszeretetből kell kitérnünk. Kik rendesen keresztben viszik kelméjüket. De azok is miértünk fáradnak ! — Hja ! az embernek háládatosnak kell lenni! A kenyeres kofáknak szinte — ők meg kenyérrel látnak el, — csupa hálából, és ha — a leghíresebb „Conversations lexiconokban“ fel nem található modorban , — és a legszebb szótárakból kifelejtett műszavakkal — nem akarunk conversálni, — s kellemetlenül érintkezni — surlódni — kitérünk! De most szent napok vannak, s igy ha templomba megyünk, és véletlenül — szemünk, szánk telve sárral — eljutunk; áhítatra buzdulunk hiszen az isten fia is szenvedett, pedig érettünk. Ha jól értesültem, magyar színészek készülnek hozzánk. Különben is nálunk , mint tán másutt is , — némely egyéniségek — két színt is játszanak. . . De csak jőjenek ! Hiszen ha eredeti magyar városban a német színészek megélhetnek (?) ők, mint magyarok annál inkább — eltengődhetnek.. . De előre is : nagyot ne építsenek, mert bizony városunk — alacsony helyen fekszik. . . Ezekkel pedig, hogy mi történik, — a rejtélyes jövő leple alatt — van megírva. . . Én nem tudom , de talán ők sem. . . Még egy kis helyt! . . Nem lesz érdektelen a t. olvasó világgal és zenészekkel megismertetni Hoffmann József „kis zongorahőst.“ Ki alapos zeneismeret , érzetteljes játszás által — sok reménynyel biztat. — Fiatal, de ép azért sokat várhatunk tőle. Zsendül a fű , — ne nyomjuk el! . . Kicsiny magból is nagy növény lehet. . . Legközelebb a többek közöt, egy „Remény“ czímű csárdással kedveskedik a közönségnek. Hallottam játszani, a lassan vígba átmenő melódia magával ragadá a lelket, a szívet. . . A mi némely csárdásainknál épen hiányzik ! Pedig ilyen a valódi magyar csárdás szelleme. . . (Bgy) Zala-Egerszeg mart. 23. Napjaink egyhangúak , mondhatni unalmasak. Esténkénti mulatságaink a casino szokott lenni. Itt aztán a whist, tarokk, és piquet járja csak. — Olykor vetődik ide hárfás, guitáros s czimbalmos compánia de ez szellemi élvezetet bizonyára nem nyújt. . . Helybeli derék zenészeink Csicseri vezetése alatt pártolás hiányában innen tovább vitték sátorfájukat ; mondják Pápára távoztak. Ajánljuk őket a pápaiak figyelmébe. S most, mint nevezik, a második bandával kell megelégednünk. . . Szépen vagyunk. A télen azon óhajtásunkat fejezők mi e lapok hasábjain,bár megszánna bennünket egy vándor színészcsoport, hogy önthetne városunkba egy kis életet, azonban ez még csak a jámbor óhajtások közé sorozható.Pusztában hangzottak el szavaink. szerkesztő úréval együtt. . . Ha télen nem jöttek , maradjanak inkább most helyeiken. Épen most, midőn az ifjú tavasz az egész természetet tündén fénybe készül öltöztetni, s midőn az életműves lények világa szép virány ölén andalog , akkor hervada el a halál hideg karján hazánk egy derék magyar családjának egy szende virága itt: Koppányi Ferenczur kedves , szerény és mindenektől tisztelt leánya, Koppányi Eleonóra. — E hó elején vitetett örök nyugalma hideg éjjelére. Szelíden pihenjenek a rózsafüzérek alatti porok, a bánatos atya s rokonkeblek pedig leljenek vigaszt a hit oltáránál a viszont-találkozás magasztos reményében. Könyvek olvasása körül elég buzgalmat fejtünk ki. S Írhatom, miként szívünkből pártoljuk az irodalmat. Azonban az előfizetés körül nem sok buzgalom mutatkozik mert félünk , hogy többen bizonyos ur nótáját fújnák. — A megcsalatott szív pedig nem egy könnyen hisz. Várjuk Vahot Imre ur ,,T haláját“ is. A „Magyarország képekben“ számára Zala néhány gyönyörű helyeit rajzolja egy itteni ügyes festész. Most egy göcseji családon dolgozik , mely egyszersmind népviseletet s rajzot is ábrázol. Múlt farsangon kisdedóvodánk részére rendezett, bálákból megmaradott nyeremények nem rég elárvereztettek. Ebből is szép öszveg folyt be. Tuboly Victor jelenleg egy folyóirat számára is nagyobb munkán dolgozik. Meglátjuk hogy sül el. ..