Budapesti Viszhang, 1853. január-április (2. évfolyam, 1-28. szám)

1853-03-31 / 26. szám

ja be vitorláit, de úgy hisszük , hogy e messzeszállítás alatt e­­gyetlen egyszer sem fog vámot fizetni, s nehezen foghatják el tiltott áruk csempészetéért. Hát a háborúból mi lesz ? A várakat egészen be kell tetejezni, különben akármikor beleszállhat az el­lenség s a várparancsnok nyitott ablakain köthet ki. Vagy föl­viszi magával a bombászokat s ha tetszik a legvitézebb tábornok orrára bocsátja. A hadi cselek pedig csupán föld alatt történhetők, különben az ellenség akár a szuronyok hegyére szállhat mint a sólyom madár. A retiráda pedig úgy történik , hogy a vesztes fél tüzet rak maga alá , egy „téged Isten dicsérünket“ mond s el­repül a másik orra elől. A nő elszökhetik akár Konstantinápoly­­ba s azt mondja, hogy csak Soroksárra akart menni s a szél fútta oda. A férj pedig épen a világból is kifuvathatja magát, ha az idilli életre reá unt Aztán mondja valaki, hogy a talál­mányoknak nincs befolyásuk az emberi társaságra! ** Husvét hétfőjén a belvárosi arany kéz-utczai kisdedóvó intézet javára hangverseny volt a festészeti akadémia teremében. Részt vettek benne : Székely Imre , Tély Róza, Kő­­szeghi, Szűk és egy ballada elszavalásával Jókainé. ** Irodalmi újdonságul megemlítjük mikép Müller Gyula három kötetet ad ki ,,F­á t­ó­a 1 k­é­p­e­k“ czim alatt Vahot Imre munkáiból. Egyik divatlapunk örvendetes tu­domásul megjegyzé közelebb hogy a magyar lapok előfizetőinek száma csaknem kétszer oly nagy most mint volt a múlt év végén. Ez igaz, hanem a felhozott számok nem állanak. Először is nyolc­ lapunknál több van ha a gazdasági s egyházi lapokat is számítjuk, s másodszor a múlt őszön csak a postán is több előfizető kapott lapot 2800-nál, pedig Budapesten is van néhány száz előfizetőjük a magyar lapoknak. Jelenleg bizonyosan többre megy a v­a­la­­m­­e­n­n­y­i magyar lap előfizetőinek száma 6000-né­l. Igaz hogy még e számra is azt mondhatja akármely jóakarónk: Hol hát az­ a nyolcz milliónyi magyar nép ? — Mert másutt h­ihetlennek látszik az hogy ennyi lélek között csak hatezer olvasó akadjon. — Levél-tárcza. (t. 1.) Szeged, mart. 23. Rész az idő , rész az út, de talán csak nem késem el! Komoly az idő , egész a sírásig , de ugyan könnyezik is... S miért ne mondhatnók, hogy regényes is ? Hiszen — daczára némely íróknak — a tájnak vagy időnek is regényessége vagy kietlensége saját kedélyünktől függ. . . A boldog szerelmes mindent rózsa­színben , tehát regényesnek lát, még a saharát is ,­­ míg a szerencsétlen ugyanazon tájakat fekete színben, — mint kedélye — kietleneknek látja. De nem vitatom , hiszen nem va­gyok sró , — még csak írnok sem. Még egy pár nappal előbb féltünk, hogy a hó egészen el­borít, most meg az özönvíztől—és sártól félünk. Annyi bizonyos, h­ogy eső nélkül is van , és lesz sarunk elég ! S a házigazdák ki­­számíták a szobában , mennyire emelik fel a lakbért, de azt is, mennyire emeli fel a víz — az imitt amott szégyenkedő pallókat. . . Azért nem is javítják. Minek is a járda ? Rosz az idő — elég hogy lakkal látnak el bennünket. . . Tehát csak legyünk honn — alkotni. . . De azért, hogy oly roszak a járdák, a szerénységből oly­kor-olykor meg kell osztanunk a lovagokkal is . É s köszönje meg a gyalogos, — ha kitérhet . . s a sár­emléket haza viheti. A tápéi gyékényeseknek pedig csupa ve­ndégszeretetből kell ki­térnünk. Kik rendesen keresztben viszik kelméjüket. De azok is miértünk fáradnak ! — Hja ! az embernek háládatosnak kell lenni! A kenyeres kofáknak szinte — ők meg kenyérrel látnak el, — csupa hálából, és ha — a leghíresebb „Conversations lexiconok­­ban“ fel nem található modorban , — és a legszebb szótárakból kifelejtett műszavakkal — nem akarunk conversálni, — s kelle­metlenül érintkezni — surlódni — kitérünk! De most szent napok vannak, s igy ha templomba me­gyünk, és véletlenül — szemünk, szánk telve sárral — eljutunk; áhítatra buzdulunk hiszen az isten fia is szenvedett, pedig érettünk. Ha jól értesültem, magyar színészek készülnek hozzánk. Különben is nálunk , mint tán másutt is , — némely egyéniségek — két színt is játszanak. . . De csak jőjenek ! Hiszen ha eredeti magyar városban a német színészek megélhetnek (?) ők, mint magyarok annál inkább — eltengődhetnek.. . De előre is : nagyot ne építsenek, mert bizony városunk — alacsony helyen fekszik. . . Ezekkel pedig, hogy mi történik, — a rejtélyes jövő leple alatt — van megírva. . . Én nem tudom , de talán ők sem. . . Még egy kis helyt! . . Nem lesz érdektelen a t. olvasó világgal és zenészekkel megismertetni Hoffmann József „kis zongorahőst.“ Ki alapos ze­neismeret , érzetteljes játszás által — sok reménynyel biztat. — Fiatal, de ép azért sokat várhatunk tőle. Zsendül a fű , — ne nyomjuk el! . . Kicsiny magból is nagy növény lehet. . . Leg­közelebb a többek közöt, egy „Remény“ czímű csárdással ked­veskedik a közönségnek. Hallottam játszani, a lassan vígba át­menő melódia magával ragadá a lelket, a szívet. . . A mi némely csárdásainknál épen hiányzik ! Pedig ilyen a valódi magyar csár­dás szelleme. . . (Bgy) Zala-Egerszeg mart. 23. Napjaink egyhangúak , mondhatni unalmasak. Esténkénti mulatságaink a casino szokott lenni. Itt aztán a whist, ta­rokk, és piquet járja csak. — Olykor vetődik ide hárfás, guitáros s czimbalmos compánia de ez szellemi élvezetet bi­zonyára nem nyújt. . . Helybe­li derék zenészeink Csicseri vezetése alatt pártolás hiányában innen tovább vitték sátorfáju­kat ; mondják Pápára távoztak. Ajánljuk őket a pápaiak figyel­mébe. S most, mint nevezik, a második bandával kell megelégednünk. . . Szépen vagyunk. A télen azon óhajtásunkat fejezők mi e lapok hasábjain,bár megszánna bennünket egy vándor színészcsoport, hogy önthet­ne városunkba egy kis életet, azonban ez még csak a jámbor óhajtások közé sorozható.Pusztában hangzottak el szavaink­­. szerkesztő úréval együtt. . . Ha télen nem jöttek , maradjanak inkább most helyeiken. Épen most, midőn az ifjú tavasz az egész természetet tün­dén fénybe készül öltöztetni, s midőn az életműves lények világa szép virány ölén andalog , akkor her­vada el a halál hideg karján hazánk egy derék magyar családjának egy szende virága itt: Koppányi Ferenczur kedves , szerény és mindenektől tisztelt leánya, Koppányi Eleonóra. — E hó elején vitetett örök nyugalma hideg éjjelére. Szelíden pihenjenek a ró­zsafüzérek alatti porok, a bánatos atya s rokonkeblek pedig leljenek vigaszt a hit oltáránál a viszont-találkozás magasztos reményében. Könyvek olvasása körül elég buzgalmat fejtünk ki. S Ír­hatom, miként szívünkből pártoljuk az irodalmat. Azonban az előfizetés körül nem sok buzgalom mutatkozik mert félünk , hogy többen bizonyos ur nótáját fújnák. — A meg­csalatott szív pedig nem egy könnyen hisz. Várjuk Vahot Imre ur ,,T hal­­áját“ is. A „Magyar­­­ország képekben“ számára Zala néhány gyönyörű he­lyeit rajzolja egy itteni ügyes festész. Most egy göcseji családon dolgozik , mely egyszersmind népvisele­­­tet s rajzot is ábrázol. Múlt farsangon kisdedóvodánk részére rendezett, bálákból megmaradott nyeremények nem rég elárvereztettek. Eb­ből is szép öszveg folyt be. Tuboly Victor jelenleg egy folyóirat számára is nagyobb munkán dolgozik. Meglátjuk hogy sül el. ..

Next