Budapesti Viszhang, 1854. május-december (1. évfolyam, 1-35. szám)
1854-05-07 / 1. szám
- ben megtört Kerényinek sírját idegen népek közt az őserdők vad árnyai födik, és ha még eltekintetek az élők közt legjobb irőink sorsa s helyzetén, menjetek aztán s megállván szent kegyelettel gondolkozzatok a göröngy fölött, mely egy Nagy Ignácznak egy Garaynak örök álmait őrzi. Ha átéreztétek a kínos fájdalmat, melly sírig kíséri jeleseinket, és nem borzadtok el a jövőtől, melly reátok maradt az elhunytak után osztályrészül, ok akkor függjetek a választott pályán szenvedélylyel; mert tudnotok kell, hogy tietek a munka, s az aratás másoké, egy más nemzedéké, más koré leend. Mikor jövend e nemzedék? Meddig tart még hogy a magyar költőnek sorsa szenvedés legyen?Mikor nem leend kénytelen e nép, íróit a nemzet szegényeiül tekinteni? Ki mondhatná meg ezt? Az emberiség élete épen úgy, mint a nagyszerű s változhatlan törvényeknek hódoló természet, örökös küzdelem pihenés nélkül. A lesárgult levél megkövériti a földet, hogy midőn reá hull a friss mag, termékenynyé legyen általa, és a népek életében nemcsak egyesek, egész osztályok, sőt nemzedékek számára jut a rendeltetés, munkálni a közért, s végre lerogyni a szenvedések és küzdelmek terhe alatt, hogy fájdalmaikból s fáradozásaik verejtékéből egy pompás kikelet virágai nyiladozzanak egykor. Nem fösvény e nemzet jeleseinek tisztelésében. Ki merne ily vádat mondani ellene? De fájdalom, az nagyon igaz, hogy míg az élet s egymást követő napok sürgelmében minden fáradság megtalálja bérét, s minden szorgalom a kényelem gyümölcseit, az alatt az élet bajaival küzdő írónak öntudatában kell keresni jutalmat, ha jutalomért sóvárog. Pedig egy nép nem lehet nagygyá, hanem ha független, erőteljes irodalmának vállaira emelkedik; nem lehet nyugodt, míg a bágyadtság mély barázdákat szánt e szellemóriásnak szenvedő arczaira. És ez még sokáig tarthat igy barátim , de csüggednetek nem szabad, mert eljő a kor, első bizonyosan, midőn a műveit és megizmosult irodalom bajnokai fájdalom nélkül ünnepelhetik a most küzdők emlékezetét, és a részvét enyhe könyvivel állanak meg Garay szent hamvai felett is, mig mi, lelkünk előtt lebegvén arcza, osztozunk keserveiben, egy pillantást vetvén életpályájára a kiszenvedettnek ....... Garay atyja kereskedő volt, s Szekszárdon a városnál gyámnoki hivatalt viselt. Ünnepelt költőnk 1812-ben született s szülőhelyén kezdette iskoláit. Tizenegyéves korában a pécsi tanodába ment és hat évi ottlét alatt kitűnő szorgalma által tanárai elismerését, nyilt szives szerénysége által, melly tulajdonait utolsó perczeig híven megőrzé— társai osztatlan szeretetét nyerte. Költészet iránti hajlama korán felfakadt, és iskolai latin versfeladatait, a nélkül, hogy kívántatott volna, többnyire anyai nyelvén is elkészítette. Rajnis,,Magyar Virgilje“ volt az első példány, melylyel megismerkedett, s melyből ösztönt meg