Budapesti Viszhang, 1854. május-december (1. évfolyam, 1-35. szám)

1854-05-07 / 1. szám

- ben megtört Kerényinek sírját idegen népek közt az őserdők vad árnyai födik, és ha még eltekintetek az élők közt legjobb irőink sorsa s helyzetén, menjetek aztán s megállván szent kegyelettel gondolkozzatok a göröngy fölött, mely egy Nagy Ignácznak egy Garaynak örök álmait őrzi. Ha átéreztétek a kínos fájdalmat, melly sírig kíséri jeleseinket, és nem borzadtok el a jövőtől, melly reátok maradt az elhunytak után osztályrészül, ok akkor függjetek a választott pályán szenvedélylyel; mert tudnotok kell, hogy tietek a munka, s az aratás másoké, egy más nemzedéké, más koré leend. Mikor jövend e nemzedék? Meddig tart még hogy a magyar költőnek sorsa szenvedés legyen?Mikor nem leend kénytelen e nép, íróit a nemzet sze­gényeiül tekinteni? Ki mondhatná meg ezt? Az emberiség élete épen úgy, mint a nagyszerű s változhatlan törvényeknek hódoló természet, örökös küzde­lem pihenés nélkül. A lesárgult levél megkövériti a földet, hogy midőn reá hull a friss mag, termékenynyé legyen általa, és a népek életében nemcsak e­­gyesek,­­ egész osztályok, sőt nemzedékek számára jut a rendeltetés, mun­kálni a közért, s végre lerogyni a szenvedések és küzdelmek terhe alatt, hogy fájdalmaikból s fáradozásaik verejtékéből egy pompás kikelet virágai nyila­dozzanak egykor. Nem fösvény e nemzet jeleseinek tisztelésében. Ki merne ily vádat mon­dani ellene? De fájdalom, az nagyon igaz, hogy míg az élet s egymást követő napok sürgelmében minden fáradság megtalálja bérét, s minden szorgalom a kényelem gyümölcseit, az alatt az élet bajaival küzdő írónak öntudatában kell keresni jutalmat, ha jutalomért sóvárog. Pedig egy nép nem lehet nagygyá, ha­nem ha független, erőteljes irodalmának vállaira emelkedik; nem lehet nyugodt, míg a bágyadtság mély barázdákat szánt e szellemóriásnak szenvedő arczaira. És ez még sokáig tarthat igy barátim , de csüggednetek nem szabad, mert eljő a kor, első bizonyosan, midőn a műveit és megizmosult irodalom bajnokai fájdalom nélkül ünnepelhetik a most küzdők emlékezetét, és a részvét enyhe könyvivel állanak meg Garay szent hamvai felett is, mig mi, lelkünk előtt le­begvén arcza, osztozunk keserveiben, egy pillantást vetvén életpályájára a ki­szenvedettnek ....... Garay atyja kereskedő volt, s Szekszárdon a városnál gyámnoki hivatalt viselt. Ünnepelt költőnk 1812-ben született s szülőhelyén kezdette iskoláit. Tizenegyéves korában a pécsi tanodába ment és hat évi ottlét alatt kitűnő szorgalma által tanárai elismerését, nyilt szive­s szerénysége által, melly tulaj­donait utolsó perczeig híven megőrzé— társai osztatlan szeretetét nyerte. Köl­tészet iránti hajlama korán felfakadt, és iskolai latin versfeladatait, a nélkül, hogy kívántatott volna, többnyire anyai nyelvén is elkészítette. Rajnis,,Magyar Virgilje“ volt az első példány, melylyel megismerkedett, s melyből ösztönt meg

Next