Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)
1855-10-14 / 16. szám
244 leánynak, akkor nem kellett volna neki félni a rosz világ nyelvétől. Lajos urfi a nagy publikum előtt még inkább vérszemet kapott, azért újra elkezdett kötődni az öreg úrral. — Ugye Bende Péter uram is szereti a feleségét, még pedig hogyan, ilyen késő éjszaka sem restel a keresésére indulni, pedig valljuk meg az igazat már maga nem mai legény, féllába a koporsóban, a felesége sem olyan, akit félteni lehetne bárki fiától, és maga mégis félti, no ne haragudjék olyan nagyon, hiszen tiszta igazság, amit beszélek, mink meg minő fiatalok vagyunk mind a ketten, már a mi szerelmünk csak más forma, mint a maguké, a fiatal szív hiába máskép szeret. — Nem igaz, — szólt a kávés — hazudik maga, az én leányom sohasem tudott szeretni ilyen hiábavaló embert, az én leányom okos leány, az apjára ütött, igaz-e Örzsikém, gyere már ide no, mert ez a csúf ember még tégedet is elrabol tőlem. De Orzsike ez egyszer nem akart hajtani az okos szóra, csak elódalgott apja mellől, sőt még az urfi karjaiba is mert ragaszkodni szép kezecskéivel. — Nem megyen biz az, — szólt ismét Lajos — de ha menni akarna — sem ereszteném, csak hogy elhozta kigyelmed, most már könnyen alkuszunk. — Alkuszunk — csodálkozott a kávés, olyanformán rázogatván fejét, mintha nem értené a dolgot — de hiszen nem embervásárra jöttem én ide. — Nagyon tudom, hogy miért jött, a feleségéért jött ugye? Kigyelmed derék ember, szereti a feleségét, amint illik egy becsületes házas emberhez, én is szeretem a leányát, azért, ha jót akar alkudjunk meg, a felesége itt van az én hatalmamban, ha el akarja vinni, hagyja itt a leányát cserében érte, tetszik-e a vásár? gondolkodjék egy kicsit. A körülállók jóízűen nevettek erre a különös ötletre, Bende Péter uram pedig olyanképen érezte magát , hogy nagyon szerette volna azt a fokost, annak az embernek a fejéhez vágni. A nagy zajra Gaálfi Péter úr is figyelmes len, s karjával kínálva meg Bendéné asszonyomat, szépen odasétált fia közelébe. Az öreg urnák nagyon jó memóriája volt, azért a mikoron a kávést megpillantotta, hamarjában a földre nézett, mintha gondolkodnék, s csak miután kedvére kinézte magát, mert megszólalni, nagyot mosolyogva a kávés szeme közé. — Hát te vagy apja annak a leánynak ? Bende Péter uram nem szólt semmit, csak végig bámulta ezt az aranyos embert. — Ejnye Peti úgy nézel rám, mintha mégsem ismertem volna, hát olyan nagyon megváltoztam én, no te a régi vagy most is, a hajad ugyan megderesedett, de kedves druszám régen történt ám az, mikor kinyitották előttünk a collegium ajtaját. Bende Péter uramnak sem kellett több, nosza elhajtotta a fokost magától és oda törekedett a régi czimborához, odahajta fejét az aranyos mondásra, és ott sírt és örült, mint a gyermek. Ez a váratlan história más fordulatot adott az egész dolognak, mert hiába a két fiatalkori barátnak az lett a legfőbb kívánsága, hogy gyermekeik egymáséi legyenek, aztán meg a jó kávés innen onnan atyafiságban is állt Gaálfi úrral, mert ez neki valamely távolról való rokonát vezette oltárhoz, annak a házasságnak volt aztán sarjadéka Lajos úrfi. Azért miután megérte Bende Péter uram, hogy a leánya csak küjön praktikából mondotta volt még odahaza, miszerint Lajos urfi , előtte egy kiállhatatlan tolakodó ember és semmi egyéb, kész örömmel adta beleegyezését, még akkor is mormogva magában, ,,ha tudtam volna ... de hiába csak nem képtalány az ember feje“, mire aztán a tisztelendő ur is elvégezte a maga kötelességét. A társaságot vizsgálván a jó kávés Kulcsek úr is szemébe tűnt, a mint az egy sarokban Sándor urfi nővérét, a kis Mariskát carasirozta, menten magához is intette a derék embert, felvilágosítást követelvén tőle, az himezés nélkül előadta a maga siralmas történetét, miből csak annyit szükséges ide iktatnunk, miszerint e kigyelme vőlegényből vőféllyé aranyírozott, a miért a világért sem lőtte főbe magát, hanem számos évek múltán egy becsületes polgárnak elvirágzott hajadon leányát nőül vevén, jelenben a legfrisebb egészségnek örvend, s boldog jólétben csak úgy a kandalló mellett tutujgatja kedves csemetéit, húsos térdein. Bendéné asszonyommal is megtörtént a békesség, hanem nem előbb, csak a vacsora alkalmával, ott is egy darabig hátat fordítottak a szerelmes párok egymásnak, hanem később Bende Péter uram oda fordult hozzá, egy csók, s a házi béke ismét helyre állott, s nem is bukott fel többet, mert nem volt min összezördülni, a házi zivatarok okozatja, a kedves Orzsike elkerülvén a háztól. Ami Sándor urfit illeti, ő is kikapta a maga angáriáját, a tiz palack pezsgőt, menten el is fogyasztották egy lábig közül akarattal, még a czigányoknak is jutott belőle. A lakodalom után, mely világos reggelig tartott még egy pár napot Pesten töltöttek a fiatal házasok, mely idő alatt Gaálfi úrral együtt Bendééknél voltak szállva, a kávés azon volt, hogy érdemes vendége jól mulasson, azért összevissza mutogatta a házait neki, fejenként előadva mindegyiknek a geneológiáját. Mikor a kikötött idő eltelt, Gaálfi Péter úr kocsira rakta az egész famíliát, s nagy gaálig meg sem állt velük, itt már vigabban folyt az idő, mert míg a nők a fiatal tevis úrral azaz Lajos urfival együtt sorba vették az egész atyafiságot, addig az öreg úr hajdani collegájával végig ment az egész gazdaságon, elvitte tanyáira, szőlőibe, megmutogatta neki ménesét, gulyályát, a melyeket egy lábig végig szemlélvén, a jó kávés szinte áldani kezdette a feleségét, hogy ilyen gazdag vőlegényt szerzett a leányának. Jó sokára történt, mikor a szivós házigazdák útnak eresztették kedves vendégeiket, s akkor is oly föltétel alatt, hogy mentői többször lejőnek faluzni, s minthogy Bende Péter uramnak nem igen lehetett hinni, azért a feleségét ott fogták zálogképen, akiért aztán a jó kávés, mint ha férjhez illik, csakhamar le is ment. Gaálfi Lajos úr sem jött föl Pestre cenzúrázni, hanem otthon maradt a felesége közelében, s később átvevén atyjától a gazdaságot, néhány év alatt jó ízlése és szorgalom által olyan gyönyörűvé alakította azzal, hogy