Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)

1856-10-23 / 43. szám

Az alorvos távozék, és Manners orvos kérdezé a lordtól, ki épen kalapját és pálcáját véve távozni készülvén : — Mylord, tudja kegyed, kicsoda azon 37.szám alatti elmebeteg? — Verbruggen Janka,kegyed egykori eszménye— Istenem! lehetséges-e? A halált kereste, bizonyosan megölte magát. — — Ne aggódjék, mylord, a szerelemből örültek sohasem teszik azt Azonban nem vagyok abban bizonyos, vájjon nem követ-e el valami nagy veszedelmet, dacára azon látszólag jóindulatú esztelenségnek, melynél fogva utóbbi időben fölöslegessé tett minden felügyelést. Nos Jenkins, folytatá az orvos, megszólítva a belépő felügyelőt: mikép áll a dolog a 37. szám alatti beteggel ? — Vigasztalan vagyok, igazgató úr, kegyed elég sokszor figyelmeztetett engem, hogy az elmebetegeknek sohasem kell hinnünk, még ha hoszabb időn át mi jelét sem adták őrültségüknek, én azonban bíztam a 37. sz. alatti beteg jó természetében, és a többivel együtt holmi házi dolgokat végeztettem vele. — Semmi nyoma sem mutatkozik, hogy mi adhatott neki indokot a megszökésre? — Az őr azt mondotta, hogy a beteg azon teremben, hol egy órával ezelőtt végig vezette kegyedi lordságát, papirost talált, és azt gondosan elrejte, mit Pembroke lord elejtett. — Emlékszik méltóságod talán, hogy valami papirost elvesztett volna? — Nem vesztettem, tisztelt orvos úr ; zsebkendőmmel a mai szinlapot húztam ki, és nem tartom érdemesnek újra fölvételét. — Mit adnak ma a színházban? — Gondolom Hamletet a Drurylaneban. Hm! ez ugyan azon színmű, melyben Verbruggen megőrült. Különösen színlap valószínűleg régen szendergő emlékezeteket költött fel benne, és most szerteszét bolyong, visszaidézve elméjébe a korábbi fényes állapotokat Személyesen megyek a rendőrségi hivatalba, hogy az öszves éjjeli őrség utasisítást kapjon. Jőjön kegyed, mylord. A színházban eközben már rég elkezdték az előadást. Booth a királyt, neje, az egykori Sandow Fani, a királynét személyesíté. A közönség figyelemmel kísérte egy fiatal színésznő, Pritchard kisasszony vendégszerepét, ki későbben Garriekkel együtt a színművészet legszebb diadalmait ünnepelte, és gyakran zajos tapsokkal nyilatkoztatá megelégedését. A negyedik felvonás következett, és Oféliának fel kelle lépnie a színpadra az őrültségi jelenetre. Boothné asszonyság a királyné szerepében már a színpadon álló, férje az épen fellépő Pritchard kisasszonynyal beszélgetett a függöny mögött, és bókokat mond a neki sükerült előadásra nézve; a vágszó már áll, és a háttér díszlet ajtaja megnyílik. Ekkor egy kis lépcsőzetrel, mely a színpad alá viszen, előrohan egy nő, leragadja a megrémült Pritchard kisasszony fejéről a koszorút és övét, hevesen visszataszítja az ajtótól és a színpadra lép e kiálltással: — Én vagyok Ofélia! ki akarja játszani az én szerepemet. Verbruggen Janka név szájról szájra jár a színházban. Mindenki borzadva riad vissza tőle. A tébolyda szürke mezében, vad, zordon tekintettel, nem figyelve végszóra, játszódja Ofélia egész jelenetét mindazon szívszakgató fájdalom és ínség ,vagy szánalommal, melyet Shakspeare elé tud idézni. A közönség néma bámulattal látja újra színpadon egykori kedvencnőjét. Borzasztó csönd uralkodik a nagytérben, szuszszanni sem mer egy lélek is. A förtelmes valóság irtóztatólag ragadja meg a képzelődés fájdalmát. Ezen hallatlan jelenség mély irtózatot gerjesztett, és midőn a jelenet vége felé rendőrszolgák nyomulónak a színpadra, és a szerencsétlen nő, átéllenükben, a legborzasztóbb őrültségbe tört ki, ekkor legmélyebb szánalom szállott meg mindenkit, kik tanúi valónak e rettenetes látványnak. — Boothnak gyorsfutás által kellett megmentenie magát a közönséges düh kitörésétől, Boothné asszony elájult, és hazafelé útjában nyilvánosan lepiszkolák őt, a szerencsétlen Verbruggen Jankát pedig kötözve a tébolydába visszavivék, hol aztán öt nap múlva meghalálozott a teljesen kifejlődött őrültségben. (Némettől) Fekete Soma. —a *t t— Az eső. Schouw nyomán Dr. Hegedűs. Ha vízzel telt edényt a szabad légre helyezünk, csakhamar észreveendjük, hogy a viz egy kis idő múltával gyérül, majd egészen eltűnik; ekkor azután azt szoktuk mondani, ,,hogy a viz elpárolgott, azaz gőzzé változott, s igy a jéggel egybevegyült. A párolgást elősegíti a meleg, innen van, hogy meleg viz a hidegnél gyorsabban kipárolog, s hogy meleg nyári napon az apró pocsolyák gyorsabban felszáradnak, mintsem őszszel vagy télen, innen a közmondás tavaszszal: egy akó viz, egy itce sár; őszszel: egy itce viz, egy akó sár. Szabadon levő vizek, mint pocsolyák, tavak, folyók szüntelen párolognak, vagyis átmelegült fölszínekről a viz gőzzé változván, felszáll, s a levegővel elegyedik ; de ezen kipárolgás nem mindig látható , hogy látható legyen, arra nézve kívántatik, miszerint a levegő a párolgó testnél hüvesebb legyen. Ha egy csészével meleg vizet hüves szobába viszünk, gőzt látunk felszállani, ellenben, ha a szoba hasonló meleggel bír, akkor a gőzt nem fogjuk észrevehetni. — Ezért látjuk az emberek és lovak, barmok páráját télen hideg időben, nem pedig nyáron, dacára annak, hogy a párolgás nyáron nagy melegben tetemesk, mintsem télen. Ha a jég alsó rétege meleg nyári nap után estve meghűl, tavak, földek, hegyek füstölnek vagyis gőzölögnek, azaz, látjuk a felszálló gőzt; nappal azonban ezt nem látjuk, mindamellett hogy a nap hatása alatt tetemes volt. A jégben lebegő vízgőztömegekeket, ha láthatókká válnak, ködnek vagy felhőknek nevezzük, amint földünk felszínén, vagy tőle kisebb-nagyobb távolságban — magasban terjednek el Meleg nyári napon a reggeli köd felszállván, felhővé változik , s a hegycsúcson összegyűlt vízgőz, mely a hegyaljáról tekintve felhőnek látszik, fen a hegycsúcson ködként mutatkozik. Hogy azonban a jégben vízgőz akkor is találtatik, midőn sem felhőt, sem ködöt nem látunk, arról könnyen meggyőződhetünk, midőn hideg száraz üvegpoharat meleg szobába hozzunk. A pohár száraz és üres volt, mégis néhány pillanat múlva homályosul, azaz vízcseppekkel lesz borítva, melyek a vízgőzzel teli levegőből a sima hideg pohárra lerakódtak, világos tehát, miszerint levegőnkben akkor is van vízgőz, midőn azt szemünk által észre nem veszük. Hasonlókép keletkezik a barma, a föld ugyanis nappal tetemes mennyiségű meleget nyer a nap sugarai által , és így a fölötte lévő legalacsonyabb légrétegben, s főleg a fű apró szálai között, tetemes vízpára, gőz létezik; ha most estre a föld kisugárzás folytán melegét veszti, akkor a fű szálai között lévő vízgőz megsűrűdik, azaz csepp formában lerakódik, s ez a harmat De nem csak földünk közelében, hanem néhány ezer lábnyira felszínétől hasonló dolgok történnek. Ha különböző melegségü légrétegek találkoznak, s a szél által összekevertetnek, akkor a melegebb légrétegben lebegő gőz meghűlvén, megsűrüsödik, s csepp formában, súlyánál fogva földünkre lehull, s ez azután az eső. Földünk felszíne, az azon találtató növényekkel és állatokkal egyrészt, másrészt a levegő, holmi pálinkaégető kazánhoz hasonló eszközt képeznek. Tengerek, tavak, folyamok, posványok, növények és állatok testéből szüntelen vízpára száll fel a levegőbe, honnan ismét víz formában mint eső, vagy hó hull le földünkre. A szárazföldön a víz összegyűl, a földbe leszivárog, s más helyen ismét forrásként felbuzog, mikből folyamok erednek, ezek ép úgy párolognak mint a tenger, melybe előbb-utóbb szakadnak, részint állatok és növények által felszivatik, s ezek testén áthatvan, gőz alakjában ismét felszáll. A viz tehát szüntelen körutat teszen a föld, a tenger, s a levegő között. Az esőmennyiséget esőmérővel szoktuk mérni, e végre bizonyos kiterjedésű nyílt edényben fogjuk fel az esőt, s mindegyik eső után megnézzük menynyi esett, ezen egyes mennyiségek havonként vagy évenként összeszámíttatnak, s ezekből középszámítás folytán, az egyes évekre általán járó esőmennyiség vettetik ki. A mennyiséget függőlegesen szokták kifejezni, azaz mondani, miszerint egy bizonyos évben mily magasságú vízréteg borítaná a földet, ha az esővíz le nem folyt, vagy el nem párolgott volna, s p. o. Stppenhágában évenként 20 hüvelyk. Ha kérdezzük, mily természeti viszonyoknak van különös befolyásuk az eső mennyiségére, s annak a föld különbféle részei közötti felosztására, a tapasztalás azt fogja mutatni, miszerint különben egyenlő vagy hasonló körülmények közt több eső hull a tenger közelében, mint azon helyeken, melyek távol vannak a tengertől. Ennek okát könnyű megfogni, egyrészt a tenger vize több gőzt képez, mintsem földünk, másrészt tenger és szárazföld között nagyobb és gyakoriabb a melegváltozás, s az abból keletkezett szelek erősebbek, mintsem a szárazföld két része között, főleg ha rónák. Innen van, hogy sokkal gyakrabban és több eső esik a britt szigeteken, Németalföldön s Frankban éjszaknyugati részén, mintsem Dánországban s az éjszak-németországi síkságon, itt pedig több, mint Magyar-, Lengyel- és Oroszország lapályain. Az esőtömeg nagyságának második, szinte tetemes okát a föld felületének egyenetlenségei képezik. Hegyek szaporítják az esőmennyiséget, mennél inkább közeledünk a hegyekhez, az esőtömeg annál nagyobb, még pedig mennél magasabbak és meredekebbek. Ennek oka is igen egyszerű s természetes, a hegyek fölötti levegő hidegebb a hegyalján lévőnél, s mindkettő között gyakoribb a változás. A meleg levegő a hegy oldalán, mint a füst a kéményben, majd felszáll, majd a hegy felső részén lévő hideg, s ezért súlyosabb levegője a hegyoldalon, vagy a völgyek, szakadások stb. között leszáll, így hol fen, hol len találkoznak a különböző melegségű légrétegek, az egyik meghal, s ez által a benne gőz alakjában lebegő víz cseppekben hull le földünkre. A tudósok megvizsgálták az alpesek (schweici havasok), s a pirencek közt elterjedő síkságot, s azt tapasztalták, miszerint a havasok közelében az évi mennyiség 04, sőt helyenként 10 hüvelyk; ellenben a síkság déli pontjain alig képez 19 hüvelyket, tehát körülbelül egy harmad- egész egy negyedrészt. Hasonló tapasztaltatott a Rajna s a Duna közelében, Magyar-és Németország lapályain. A hegyeknek az esőmennyiségének szaporításával befolyása, még a tenger befolyásánál is nagyobb, hol pedig valamely tenger közelében meredek hegylánc vonul, ott az esőmennyiség még tetemesb, s annak ez általi szaporítása feltűnővé válik. Svédország nyugati és keleti partjai erre nézve például szolgálhatnak. Bergud városa évenként 78 hüvelyknyi esőmennyiséggel bír, holott Ypsalában, Svédhon nyugati partján alig tesz ki az évenkénti esőtömeg 16 hüvelyket. Angolhon nyugati hegyes oldalán kétszer annyi eső esik, mintsem keleti lapályos részén. Öt: hatvan hüvelyknyire rúg, itt 17 —18 hüvelykre száll le. A szeleknek az esőrei hatása szinte egyszerű és könnyen magyarázható É Északi és keleti Európában a déli és délnyugati szelek hoznak esőt, főleg ha az éjszaki vagy éjszakkeleti szeleket váltják fel. A nyugati és délnyugati szelek, az atlanti vagy közép tengerről fújnak, melyekből igen sok gőz száll fel. Ha már most ezen meleg gőzzel telt szelek Európa éjszakkeleti részén Ázsia éjszaki hűvös tájairól érkező hideg légfolyamokkal, szelekkel találkoznak, gyorsan meghűlnek, s ekkor a bennük lévő gőz esővé változik. Ha keleti vagy éjszaki szél huzamos időn át fújt, úgy addig, míg a szél meg nem fordul, esőre hiába várunk. Poroszországban az éjszaki szél hoz néha esőt, de ekkor bizonyára az éjszaki tengerről fuj, a déli szél ellenben száraz, mert a szárazföld felöl érkezik. Éjszak-Amerikában ellenben a keleti szél hozza leginkább az esőt, a szél az atlanti tengerről fújván. Vége következik: »350 «*— VVA/UITJUUW' Nemzeti színház. Negyedik László, tragoedia Dobsától. Komáromy Alajos vendégképem fellépése a címszerepben. Komáromy úr azon idő óta, mikor legelőször fellépett a pesti nemzeti színpadon, az időszaki sajtóban felmerült figyelmeztetések, sitészi megjegyzések dacára hajszálnyit sem engedett modoros játékából, s a hamis páthosz némely szögletességgel együtt kiegészítő részévé, hogy úgy szóljunk, lényegévé vált művészetének.