Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1856-12-04 / 49. szám
Magyar történeti képcsarnok VI. Attila: Vígé. Attila zászlója végig lobogott Európán Egy saskesely volt abba hímezve, szép jelvénye Attila jellemének, kinek megjelenése gyors mint sasé, ki bátran tekint az ellen szemébe, mint a sas a napba. A merre csak megjelent a nagy király töméntelen seregével, mindenhol megnyíltak előtte az erős várak kapui, mindenhol meghódoljanak hatalmank a népek, és azok, kik előbb őt csak hitéből ismerve ellenségei voltak, most szövetséges társai, hő alattvalók lettek. Egyetlen vetélytársa volt csak Attilának, s ez egyetlen barátja, ifjúkori bajtársa a római Aetius. Hajdan mint gyermekek játékul törtek egymás ellen kelevért, most mint férfiak ismét találkoztak. A chalensi téren találkozott a két sereg Itt csapott össze Vérvörös színben kelt fel a nap............ a síkon harci ordítástól reszketett már ekkor a föld. Vérvörös szinben áldozott le a nap.......... de a síkon már ekkor csak haldoklók hörgése volt hallható. Még csak kétszer huszonnégy óra előtt a chalensi mezőket a legbujább zöldbársony borította. Most biborszinti a róna, biborszinti az elontott vértől. Százhatvanezer hulla maradt Chalonsnál ! A nagy emberek nagy csatája volt ez,nagy vérontással vitt csatája. Napnyugta után mindkét tábor visszavonult . Mindegyike azt mondta: ,,Győztem!“ Szomorú győzelem! olyan mint midőn a magas légben két ellenséges turulmadár csap egymásra , s összemarcangolva együtt hull alá a földre! Képtelenek vagyunk kisérni Attilát csatáiba. A szél szárnyaival kellene bírnunk, hogy gyors nyomában maradhassunk, hogy bámuljuk ezer alakban feltűnő nagyságát. Itáliai hadjárata oly diadalutt volt, melynél fényesebb embernek még nem jutott. Midőn Róma ellen indult, Róma, a világ ura pápáját Leót legfényesebb egyházi öltönyébe öltöztetve küldé a barbár fejedelem elé esdeni. Róma, a műveit Róma nagyságának aranykorában az esdők szavára nem hallgatott. — A barbár király nagyobb volt mint a nagy Róma, mert a megalázott Rómának megkegyelmezett. Ez időben történt, hogy Attila, midőn Milánó városában végig járkált, egy freskófestmény tűnt szemeibe. Attila megállt a kép előtt. E kép két római császárt ábrázolt trónon ülve, bíborpalásttal, arany koronával; arcukból büszkeség sugárzott elő, mig lábaikhoz borulva egy csoport scytha kegyeimért látszott csengeni. — Roncsoljátok össze e képet, mely csak gúny a rómaiakra! — kiáltott fel Attila haragra lobbanva. Másnap ugyanazon helyre Attila volt festve, azon alakban midőn a római császárok hátukon zsákokat cepelnek s a hun király lábai előtt halomra öntik a szokott évi adót. Térjünk vissza ismét a hun király palotájába. Attila termeiben soha sem vest ily nagy a vigasság. Fáklyák fényében úsznak az arany asztali készletek ; a legdrágább szőnyegek borítják a kereveteket; a hegedősök szerelmi dalokat zengenek, s most nem kényezik ifjú s agg, hanem minden szemből öröm olvasható. Egy magasabb emelvényen nyusztprémmel párnázott trónon angyalszép fiatal szőke hölgy ül. Előtte oroszlánbőr kereveten a Világ réme, az isten *) Mai számunkban helyszűke miatt csak egy képet adunk. A t. közönségnek alkalma volt tapasztalni, hogy metszvényeinkkel nem fukarkodunk, de sokszor éreztük hetenként egyszeri megjelenésnél a térhiányt. Újévvel ez is megváltozik mert kétszer jelenvén meg a lap, két ívre két annyi fér, mint egy ívre. Aztán az előfizetés mégis marad a mostani, sőt helyben kevesebb Masóra, ki e gyermekleány szűz ölébe hajtja őszfürtökkel borított fejét, épen úgy, mint midőn a meggörnyedt, vénhedt cser lehajtja ágait egy rózsabokorra......... Az ifjú hölgy a germán eredetű Ildikó, Attila menyaszonya. Fel, fel örömre hunok, királytok ily boldog nem volt életében. Legszebb diadalát, egy angyal szirén nyert diadalát üli.... Egyszerre megrendül a leányok karának ajkain az ének ; a trón felé közelednek; kábitóan illatozó virágokkal hintik azt be, s az ifjú királynőre hoszú selyem fátyolt borítanak. Attila kétitason kel fel helyéből, s aráját menyegzői nyoszolyájához vezeti.... ............ A nap már magasan járt az égbolton, s Attila mégsem jött elő. Hiába a bájos hölgy ölelései mennyei élvet teremtenek, s mennyei élvek közt kinek jutnának eszébe az országos gondok, ki törődnék azzal, ha ajtaja előtt nyughatlanul is várakoznak a hűn nagyok ?! A nap már nyugvóra szállt, s Attila mégsem jő elő. Hívei reszketnek, félnek, roszat, borzalmasat gyanulnak Egy pillanat, s Attila hálószobájának ajtaja fel van törve .. borzasztó látvány! Fel, fel hunok ! — Tépjétek össze ruháitokat és fussatokvissza messze világrészbe, mert a világ réme, az isten ostora nincs többé!... Hintsetek hamut magatokra, mert azok fogják hozni veszteteket,kiknek ostorai valátok. A vulkánban működő erő megszűnt; lávája nem fogja már elborilni a világot. — Jaj, százszorosan nektek ! a kihamvadt vulkánra még a gyermekek is gúnyt kiáltanak!. .. . Itt fekszik vérében előttetek menyegzői nyoszolyáján az, kinek császárok szolgáltak, ki előtt apápa kegyelemért könyörgött. És mellette áll ifjú hitvese hoszú selyemfátyollal lebontva, mozdulatlanul mint márványszobor. Arca fel van fátyolozva, s e fátyol homályt borít a történet azon lapjaira is, melyeken a nagy hun király halála van feljegyezve. * * * * Attila rendkívüli tünemény volt; nagyszerű jel— *) Attila gyors halálának okáról különbözők a nézetek. Legtöbb évkönyvünkben e sort olvashatjuk: „Heves vérmérséklete következtében a mennyektől ünnepélyen még jobban felhevülvén orra vére eleredt, s torkára folyván, megfuladt.“ — Némelyek öt neje Ildikó által öletik meg, ki a hun királyt gyűlölte, mig mások gyanúra kelnek a keleti udvar iránt, mely egyszer már hasonlóaljas gonoszságot megkísértett, s e gyanút még inkább növeli Theodosiusnak Attila halála napján különös álma, midőn „Attila ujját ketté törni látta.“ Sz. V. Szabolcs vezér *) —«401